Simetria Karácsonyi Memóriajáték

Advent ötödik napján a játéké a főszerep, hiszen mit is érne a karácsonyi készülődés egy kis szórakozás nélkül, nem igaz? Ezúttal az oldalunkon megjelent karácsonyi novellákból válogattunk néhány képet, és a ti feladatotok, hogy minél ügyesebben megtaláljátok a párjaikat. Úgyhogy játékra fel! Kíváncsian várjuk eredményeiteket, szóval mindenképpen osszátok meg velünk azokat!

Kvíz – Melyik Kísértő Múlt pasi illik hozzád?

Szép jó reggelt mindenkinek! Ma egy Kísértő múlt kvízt hoztam nektek. Érdekes főként látogatóink női tagjainak és azon belül is azok számára lesz, akik végig követték a történetet és megszerették a szereplőket, de természetesen ajánlom azok figyelmébe is, aki még nem olvasták a sztorit, hátha majd ezáltal kaptnak kedvet, hogy belelapozzanak. 😀 Nem is húzom tovább a szót, ha szeretnétek megtudni melyik KM pasi illik hozzátok leginkább, kattintsatok a továbbra! Jó szórakozást hozzá, és ne felejtsétek el megosztani az eredményeket! 😀

Olvasás folytatása

Borzongós Halloween-t!

Tale-eink szereplői is szeretnek megemlékezni a jeles alkalmakról, így hát Halloween alkalmából, újra megosztottak néhány rémisztően jó pillanatot az életükből. Ha kíváncsiak vagytok, ki mivel tölti a Halloweent, ki milyen borzongatós maskarába bújt, vagy épp kit kísértenek saját története sajnálatos módon elhalálozott szereplői, ne hagyjátok ki a Simtagram legújabb kiadását! 😀

Olvasás folytatása

Interjú DeeDee-vel a készülő Csillaghullásról

Augusztus elején találkozhattatok először DeeDee legújabb történetével, a Csillaghullással. A premier már nem várat sokára, és a második beharangozó után most egy interjúra is rávettem DeeDee-t. Mert a kíváncsiság mindig győz, és muszáj voltam megtudni ezt-azt a történetről. Ő pedig volt olyan kedves, és válaszolt néhány fontos kérdésemre. 😀 A promó interjút ITT olvashatjátok, és remélem ti is készen álltok már egy újabb Jelzőfény történetre.