2017-es visszatekintő

Lassan magunk mögött hagyjuk a 2017-es évet, ezért arra gondoltunk, épp itt az ideje, hogy sorra vegyük, mi is történt az oldal életében idén. Hiszen most ünnepeltük első születésnapunkat, újra készültünk Adventi naptárral, elindítottuk a pózrendelési lehetőségünket, valamint a sok novella és kiegészítő részlet után, végre egy új történetet is üdvözölhettünk oldalunkon, a Csillaghullást. De nézzük mindezt számokban! 🙂

Olvasás folytatása

Kellemes ünnepeket kívánunk!

Szívből reméljük, hogy idén is meg tudtunk lepni bennetek olyasmivel, amiben örömötöket leltétek, és amik még szebbé tették számotokra az Adventi időszakot. Mi izgatottan készültünk, és azon voltunk, hogy ez így legyen, ha pedig szeretnétek tovább böngészni a meglepetések között, IDE kattintva is megtalálhatjátok őket. 🙂

Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek!

DeeDee, Lexy és Sookie

Készüljünk együtt a karácsonyra idén is!

December 3.-án, azaz teljes három nap múlva, amikor is végre világszerte meggyúl az első gyertya az Adventi koszorúkon, hivatalosan is megkezdődik az év legszebb időszaka. A karácsony talán nem is lenne karácsony adventi időszak nélkül. Hiszen ez a négy hét nem csak arra jó, hogy legyen időnk beszerezni a tökéletes ajándékokat szeretteink számára, hanem legfőképpen arra, hogy mind testben, mind pedig lélekben felkészüljünk a karácsony csodájának befogadására. Ritka alkalma ez az évnek és olyan sokat kell rá várni. Mi sem természetesebb tehát, hogy szeretnénk minden egyes pillanatát tökéletesen kiélvezni. Ne hagyjuk hát, hogy ez a varázslatos időszak jó élmények nélkül teljen el!

Ami minket illet, biztosan nem fogjuk hagyni, hiszen idén is készültünk, hogy hozzájáruljunk az ünnepi hangulat megteremtéséhez méghozzá sims-módra. Aki már múlt évben is nyomon követte oldalunk életét, az bizonyára emlékszik tavalyi Adventi naptárunkra, amely keretein belül 24 napon keresztül egészen karácsonyig minden nap megleptük látogatóinkat egy-egy simses meglepetéssel. Szerintem már Ti is sejtitek, hogy ezen jó szokásunkon idén sem tervezünk változtatni, sőt még változatosabb és érdekesebb meglepetésekkel készülünk, hogy Simsben gazdag boldog karácsonyunk legyen 2017-ben is.

Idén sem szeretnénk elrontani a meglepetést és előre elmondani, hogy pontosan milyen posztokkal is készülünk számotokra, de azért annyit hadd áruljunk el, hogy lesz sok-sok letöltés, játék, érdekességek, na meg persze karácsonyi olvasnivalók is, hogy még teljesebb legyen az ünnepi hangulat. Egy szó mint száz, garantáltan érdemes lesz hozzánk minden nap benézni!

Mi már felkészültünk és csak arra várunk, hogy átadhassuk nektek ezeket a kis meglepetéseket. Reméljük, örömötöket lelitek majd bennük, és mindenki talál majd számára valami igazán hasznos és érdekes dolgot. Holnap nyílik is az első virtuális ablakocska naptárunkon, ne maradjatok le róla!

Végül, de nem utolsó sorban érdemes lesz követni Facebook oldalunkat is, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan ebben az időszakban extra tartalmak, érdekességek, és friss infók várnak majd rátok!

Mivel töltenéd legszívesebben a nyarat, ha sim lennél?

Lezártuk bolondos szavazásunkat arról, hogy számotokra milyen simsbéli tevékenység lenne az ideális nyári program. Úgy látszik, szeretitek a kalandokat, ugyanis a búvárkodásra adtátok le a legtöbb voksot, amit ugyan távolabbról, de a piramisok felfedezése követ. Én személy szerint nem vagyok egy nagy kalandor, így inkább maradnék a csendes szerencsesütizésnél :D. Köszönjük szépen a szavazatokat, és legyen szép, simsben gazdag hétvégétek! 🙂

Mentés

Boldog születésnapot, Simetria!

Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban… Na jó nem is olyan régen és nem is messzi galaxisban, hanem pont egy évvel ezelőtt pont itt, egy hasonló poszt keretében hivatalosan is megnyitottuk a Simetria Sims kapuit, azt a célt tűzve ki magunk elé, hogy az évek alatt megszerzett simses tudástárunkkal segítsük, érdekességekkel és sztorijainkkal pedig színesítsük az erre járó simmerek hétköznapjait. Hiszen nincs is annál jobb, ha hobbinkat másokkal is meg tudjuk osztani, nem igaz?  Az elmúlt egy évben mi is sokat tanultunk és sok újdonságot ismertünk meg a Sims univerzumban, amiket igyekeztünk legjobb tudásunk szerint eljuttatni hozzátok. Ezen a szokásunkon a jövőben sem tervezünk változtatni, holnaptól minden folytatódik is a régi kerékvágásba… Vagy még sem? De nem ám! Hiszen mi nem csak egy napig ünneplünk, hanem egy egész hétig! És hogy mit jelent ez? Játékok, saját letöltések, érdekességek várnak rátok, olyan típusú posztok, amik az elmúlt egy évben a legnagyobb népszerűségnek örvendtek. Érdemes lesz ezért minden nap benézni hozzánk!

Végül, de nem utolsó sorban, köszönjük szépen, hogy kitartottatok mellettünk az elmúlt évben. Reméljük, örömötöket leltétek eddigi posztjainkban, és mindenki talált valami hasznos dolgot, amivel okosabb vagy gazdagabb lett. És még lesz is! Mert mi itt leszünk még jó darabig. Reméljük ti is! Ne feledjétek, a Sims összeköt! 🙂