Sims 4 – Játékban lévő simek szerkesztése

Gondolom sokunknak volt már olyan pillanat az életében, amikor egy meglévő sim szerkesztésére vágytunk. Legyen ez akár egy csúnyácska townie, vagy esetleg egy kevésbé előnyösen kinéző gyermek. Bár természetesen létünk célja elfogadni más embereket, hibáikkal együtt, de azért néha a simvilágban kivételt tehetünk. A mai tippben megtudhatjátok, hogy hogyan műthettek meg meglévő Sims 4-es simeket! 🙂

Olvasás folytatása

Ötletek házépítéshez

Szerintem sokan vagyunk úgy, hogy szeretnénk szép házakat építeni, akármelyik játékban, azonban nem mindig van hozzá ötlet, ihlet. Ha egy kicsit élethűbb házakat szeretnénk létrehozni, mint az unalmas “kockaházak”, mindenképpen érdemes belelesni a mai tippbe, ahol olyan oldalakat / forrásokat gyűjtöttem össze, amik mindenképpen segítségünkre lehetnek. 🙂

Olvasás folytatása

Sims 3 Tipp – Jártasságok növelése

Minden Sims 3 játékosnak ismerős, hogy milyen sok időbe telik amíg maximális szintre tudjuk növeli simünk jártasságait. Nos ez egy részből jó, hiszen a való életben is sokat kell küzdenünk azért, hogy elérjük a céljainkat, és ha nem így lenne az rontaná is a játékélményünket. Viszont vannak olyan esetek, hogy bizony jól jön egy kis segítség, például sztori íróknak, ugye? Ennek fényében egy nagyon hasznos kis tippet fogok nektek bemutatni arról, hogyan is lehet könnyűszerrel, akár néhány kattintás alatt megnövelni simünk jártasságait. a kívánt szintre. Tartsatok velem! 🙂

Olvasás folytatása