Orion idegesen dobolt a lábával. Még volt egy perc kettőig, de már vagy negyed órája a parki padon ült. A koraőszi szél egy lehullott falevelet fújt el a szeme előtt, és ő tekintetével követte azt.
– Szia! – köszönt rá egy ismerős hang.
Azonnal felpattant ültéből, és a szíve dupla sebességgel kezdett el verni, de nem tudta eldönteni, hogy ennek van-e köze a lány váratlan megszólalásához.
– Szia! – köszönt vissza, majd hirtelen felindulásból egy puszit nyomott a gyanútlan Kim arcára, aki erre kicsit elpirult.
Ezután némileg megszeppenve ültek le egymás mellé a padra, és egy darabig egyikük sem szólalt meg.
– Jobban vagy már? – törte meg végül a rövid csendet Orion. Kim erre tétován megvonta a vállát.
– Megvagyok.
– Biztos, hogy nem akarod elmondani? – kérdezte kicsit aggódva.
Kim nem válaszolt rögtön, de Orion türelmesen várt. Tudta, hogy az ilyen dolgokról nehéz beszélni.
– Nem tudom – felelte végül halkan a lány.
– Hidd el, hogy jobb lesz, ha beszélsz róla – próbálta meggyőzni. Magából kiindulva legalábbis, neki jó lett volna végre valakivel megbeszélni a dolgokat. Azokat a dolgokat, amiket évek óta tartott magában.
– Attól nem fog megoldódni, hogy elmondom – jelentette ki Kim, miközben olyan szomorúan nézett Orionra, hogy a fiú legszívesebben átölelte volna.
– De neked jobb lesz.
Kim sóhajtott egy hatalmasat, látszott rajta, hogy nehezére esik belekezdeni.
– Szóval a szüleim… nincsenek túl jóban mostanában – sütötte le a szemét. – Apa folyton kimarad éjszakára, anya meg… nagyon nehezen viseli. És én is, és tudom, hogy a húgaim is. Nem tudom, hogy meddig lehet tartani ezt az állapotot. Mindig attól félek, hogy apa már sosem jön haza – törölte meg a szemét.
Orion már tényleg nem bírta tovább nézni, és átölelte a lányt, aki nem taszította el magától. Megsimogatta a hátát, és orrát betöltötte az édes csokoládéillat, ami belőle áradt. Beletelt pár percbe, amíg Kim légzése lenyugodott, amikor pedig Orion elengedte, már nem volt nedves a szeme.
– Tudod – kezdett bele a fiú –, nem csak neked van bajod az apáddal.
Kim nem mondott semmit, de látszott a szemén, hogy kíváncsi.
– Utálom, hogy állandóan csak a hibákat látja bennem. Olyanná akar tenni, amilyen nem vagyok. Olyan dolgokat vár el tőlem, amire nem vagyok képes. – Megrázta a fejét. – Az a legjobb, minél kevesebbet töltünk el egymás társaságában, mert állandóan csak a veszekedés megy. Már nagyon elegem van belőle.
A lány továbbra sem mondott semmit, csak odabújt Orionhoz, de a fiúnak ez többet jelentett ezer szónál. Csak ültek egymás mellett a park padján, bámulták a szélben táncoló leveleket, és arra gondoltak, hogy nincsenek egyedül.
***
Orion az elkövetkezendő pár napban néha kénytelen volt megkérdőjelezni saját épelméjűségét, ugyanis lassan már többet gondolt Kimre, mint bármilyen más dologra összességében. Kereste a lány társaságát, akárcsak néhány perc erejéig is az óraközi szünetekben, szinte betanulta az órarendjét, hogy tudja, melyik folyosón találkozhat vele a legegyszerűbben. Emellett azt a szokást is felvette, hogy minden áldott nap hazakíséri, amit Kim néhány alkalom után nem is hagyott szó nélkül.
– Ha nem vetted volna még észre, nincs szükségem testőrre!
– Még egy ilyen rendkívül jóképű testőrre sem? – Kim erre elnevette magát. Orion megbabonázva bámulta a lány gyönyörű mosolyát és néhány rakoncátlanul repkedő barna hajtincsét.
– Hát, mit ne mondjak, elég rossz testőr vagy – fintorodott el Kim. – Most is csak engem nézel, ahelyett, hogy a rám leselkedő veszélyeket térképeznéd fel!
– Ó, bocsánat hölgyem! De hát egy ilyen szépségről nehéz levennie a szemét az embernek!
A lány erre szégyellősen lesütötte a szemét, és egy kicsit elpirult, amitől Orion csak még gyönyörűbbnek találta. Párszor már eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne közelebb kerülni hozzá, de eddig nem tudott elég bátorságot összegyűjteni ahhoz, hogy megtegye az első nagyobb lépést.
Nem is tudta, hogy mitől tart igazán: attól, hogy a lány majd elutasítja, vagy nem tartja majd elég jónak, vagy túl gyorsnak tartja majd a tempót, vagy csak egy barátot lát benne, vagy még annyit sem, egy jópofa srácot, akivel el lehet hülyülni, de ennyi. Nem akarta, hogy Kim kényelmetlenül érezze magát, mert rázúdítja az érzéseit, de tudta, hogy nem is titkolhatja el örökké, hiszen akkor jön majd más…
– Hát, meg is érkeztünk – zökkentette ki gondolatmenetéből a lány hangja.
– Te nem érzed úgy, hogy egyre rövidül a távolság a suli és a házad között? – kérdezte egy félmosollyal, amire Kim is vágott egy fintort.
– Hm, ha gondolod – kezdte kissé tétován a lány –, bejöhetnél – torpant meg egy pillanatra, és nézett Orion szemébe. – Nincs itthon senki, a lányok is még napköziben vannak. Persze nem kötelező, vagy ilyesmi – fejezte be kissé zavartan, miközben a füle mögé simított egy kósza hajtincset.
– Ja, nem, vagyis de – habogott a fiú –, mármint hogy szívesen bemennék.
Kim erre rámosolygott, és elkezdett a kulcsa után kotorászni, Orion pedig kifújta a levegőt, amiről emeddig fogalma sem volt, hogy benn tartotta.
Amint beléptek a házba, egy takaros, rendezett előszoba tárult a fiú szemei elé. Habár tudta, hogy nincs minden rendben Kim családjában sem, de mégis irigyelte, hogy viszonylag normális háttérrel rendelkezik. Ő már rég nem emlékezett arra, hogy milyen, ha az embernek van édesanyja.
– Arra van a nappali, és arra a konyha – kezdte a körbevezetést a lány. – De szerintem ez nem túl érdekes.
– Nekem tetszik ez a nappali – nézett be az említett helyiségbe.
– Az jó. Hát, felmehetnénk az emeletre – mutatott a lépcső felé.
– Ja, oké – bólintott rá Orion.
Amint a lány mögött haladt felfelé a lépcsőn, valahogy nehezére esett levenni a szemét egy bizonyos, viszonylag kényelmes szemmagasságban ringatózó testrészéről. Amint azonban erre ráeszmélt, gyorsan lesütötte a szemét és elszégyellte magát.
– A folyosó végén van a fürdőszoba – fordult Orionnal szembe, és kezdett lassan hátrafelé lépkedni. – Ez a kicsik szobája, gondolom egyértelmű – mutatott egy ajtóra, amin két pónis névtábla jelezte, hogy az említett helyiség Elle és Myra birodalma. – Ez pedig az enyém – nyitott be lassan a következő nyílászárón, a fiú pedig követte.
Kim szobája Orion meglátása szerint kellemes helyiség volt. Még évek múlva is fel tudta idézni a halványsárga falakat, a rendezett kis íróasztalt, és a puha párnákkal borított ágyat. Nem is tudta volna máshogy elképzelni a lány lakhelyét.
– Nyugodtan dobd le a táskád. Tudom, hogy nem túl nagy szoba, de…
– Legalább kétszer akkora, mint az enyém. – Kim arcán egy pillanatnyi zavarodottság suhant át, és Orion azt kívánta, hogy bárcsak visszaszívhatná, amit mondott.
Gyorsan meg is szakította a szemkontaktust, a lány javaslata alapján ledobta a táskáját, és alaposabban tanulmányozni kezdte a helyiséget. Ami rögtön megragadta a figyelmét, az az íróasztal fölé a falra ragasztott képekből álló kompozíció volt. Közelebb lépve személyes emlékek egész tárháza került a szemei elé, családi fotók, üzenetek. Hirtelen zavarba jött és úgy érezte, mintha túlságosan belemászott volna Kim magánszférájába, ezért inkább elfordult a képek sokaságától.
És akkor a lány ott állt előtte, egyszerűen, nem volt benne semmi különleges, vagy kihívó, de mégsem tudta levenni róla a tekintetét. Csak álltak egymással szemben, szótlanul, Kim öntudatlanul gyűrögette a felsője szélét, a fiú pedig egy fél lépéssel előrébb araszolt.
Látta a lány szemében a saját sziluettjét, látta a szempilláin a festék okozta kis csomókat. Amint az ajkára tévedt a tekintete, valami bizsergés futott végig a gerincén, a következő pillanatban meg már valami puha érintette az ő ajkát.
Valami puha és édes. Nem emlékezett rá, hogy ízlelt-e már bármi ehhez foghatót. Kissé esetlenül átkarolta a derekát, majd a pillanat véget ért.
A lány ránézett hatalmas mogyoróbarna szemével, és a nyaka köré fonta a karját. A csokoládéillat teljesen betöltötte a levegőt, szinte elkábította a fiút. Olyan közel húzta magához, hogy szinte már légmentesen tapadtak egymáshoz, és az ajkuk ismét összeforrt.
Orion fejéből egyszerre kiszállt minden félelem, bizonytalanság, gond, és csak egyvalaki töltötte be minden gondolatát. Úgy érezte, mintha csak ők ketten lennének az egész univerzumban, mintha az idő megállt, vagy felgyorsult volna, de semmiképpen sem járt normálisan. A szíve szabálytalanul dübörgött mellkasában, a tarkója bizsergett, ahol a lány ujjai cirógatták, az édes ajka pedig gyengéden simogatta.
Még soha senki ölelésében nem érezte magát olyan biztonságban, mint akkor és ott.
Megjegyzések: Végreee *.* Ugye milyen cukik :3 De nem kell megijedni, még közel sincs vége a sztorinak, lesznek itt még bonyodalmak, bőven 😛 Egyébként itt jönni fog néhány rövidebb részecske, remélem nem haragszik meg senki a hosszuk miatt. ^^”
A mai csillagászat órán bemutatom a fejlécen szereplő nagy kutya csillagképet, ami Oriont kíséri a vadászatra. 😀 Ha nem látja benne valaki a kutyát, akkor a kis háromszög a feje, és olyan, mintha el lenne forgatva egy kicsit… Ebből a nézetből inkább rollerre hasonlít XD. Legnagyobb csillaga a Sirius. Ha valakit ez izgatott volna. 😀
Ha bármi megjegyzés, kérdés, kérés, óhaj, sóhaj van, azt szeretettel várom komiban, itt, vagy a chaten! 🙂
Nagyon cukik együtt *.*! 🙂 Továbbra is nagyon szépek a képek. 🙂 Várom a folytatást. 😀
Köszi szépen ^^ Most jön még a sztori java, úgyhogy érdemes lesz továbbra is olvasni 😀