A következő pár hétben Kim – saját bevallása szerint – Orion-függővé vált. Nem telt el úgy egy fél óra, hogy nem gondolt volna a fiúra, hogy nem jutott eszébe gyengéd érintése, vagy valamelyik hülye vicce. Alice már nem kevéssé unta, hogy akárhányszor beszélni próbált vele, mindig a révedező tekintetével találta szemben magát.
– Jaj, Kim, akadj már le róla! – mordult rá a nagyszünetben, mivel a lány nem tanúsított különösebb érdeklődést a „Született Szerelmesek” című szappanopera előző napi részének eseményeit illetően. – Őszintén remélem, hogy az én agyamra nem fog ilyen rózsaszín köd ereszkedni, ha egyszer bepasizom!
Rózsaszín köd. Úgy érezte, hogy ezzel Alice kimondta a lényeget.
Azonban úgy tűnt, hogy ez a furcsa, kábító jelenség senki másra nem hatott a környezetében. Főleg a szüleire nem.
Egyre többet és többet hallotta őket veszekedni, legtöbbször édesapja megmagyarázatlanul maradó kimaradásai miatt. Ilyen esetekben megpróbált gyorsan eliszkolni a helyszínről, ám néha a hangos kiabálások még a szobájába is felhallatszottak, amitől igen kényelmetlenül érezte magát.
Nagyon szerette volna, hogy szülei ismét jóban legyenek, és ne akarják megfojtani egymást egy kanál vízben. Sokszor gondolt vissza néhány évvel ezelőttre, amikor még minden olyan idilli és tökéletes volt. Mi történhetett? Mi változtathat meg ennyire két embert? És az érzéseik? Csak úgy elmúltak egyik napról a másikra? Az újabb és újabb kérdések egyre csak sorjáztak a fejében, ám válaszokat egyikre sem talált.
Az viszont biztos volt, hogy ez így nem maradhat sokáig.
A másik dolog, ami biztos volt, hogy szülei valahogy kiszimatolták Orionnal kialakult bensőséges viszonyát. Édesanyjával épp egy izgalmas krimit néztek, amikor felvetődött a téma.
– És, mikor mutatod be nekünk a barátodat?
Kim a döbbenettől lefagyott egy pillanatra.
– Mi… milyen barátomat? – hebegte zavartan.
– Hát, azt a helyes színes bőrű srácot, aki mindig hazakísér.
– Hát… – motyogta maga elé. – Azért annyira még nem komoly a dolog.
– Miért? – húzta fel a szemöldökét Samantha. – A csókolózás az nálatok még nem számít komolynak? – A lány meglepődött arckifejezését látva hozzátette. – Láttam ám!
– Nem tudtad, hogy nem szép dolog leskelődni? – kérdezte vörösödő fejjel.
– A lányom vagy – nézett rá nagy komolyan. – Csak tudni akarom, hogy mi van veled.
A lányt őszintén meglepte anyja érdeklődése, hiszen azt hitte, el van foglalva saját gondjaival, és így kevesebb figyelmet fordít rá. De lehetséges, hogy pont ezzel akarja elterelni a gondolatait? Nem tudta, hogy mennyit merjen elmondani abból, amit a fiú iránt érez. Bár ha jobban belegondolt, nem is nagyon tudott volna pontosan beszámolni róla.
– Hát… megvagyunk – vonta meg a vállát végül.
– És? Hogy hívják? – élénkült fel édesanyja.
– Orion Marshall.
– Orion… Milyen különleges név!
– Az – mosolyodott el Kim. Eszébe jutott, hogy neki is ez volt az első reakciója, amikor a fiú bemutatkozott neki. Olyan volt, mintha tegnap történt volna, hogy összeütköztek az iskolai folyosón, de mégis néha úgy érezte, mintha már ezer éve ismerné.
– És? Mióta tart? – folytatta a faggatózást Samantha. Úgy látszott, ebben a pillanatban legidősebb lánya szerelmi élete sokkal jobban leköti, mint bármilyen izgalmas krimi.
– Egy ideje.
– Mennyi ideje?
– Jaj, anyu! – emelte fel méltatlankodva a hangját Kim, amire édesanyja rögtön visszakozott.
– Oké, oké, ha nem akarod elmondani, nem kell. De azért meghívhatnád egyszer vacsira.
A lány elgondolkozott egy pillanatra. Hirtelen nem tudta, hogy jó ötlet lenne-e Oriont szembesíteni az otthoni kaotikus családi helyzettel. Főleg, ha a vacsorán édesapja is részt venne, meg lenne az esélye, hogy tragédiába torkollik az egész. Bár felületesen mesélt már a fiúnak a szülei között lévő problémákról, ám élőben látni az egészet nyilván teljesen más.
– Na, egy vacsora csak nem fog megártani neki – noszogatta mosolyogva édesanyja.
– Hát… jó – bólintott végül rá bizonytalanul Kim, és őszintén remélte, hogy szülei néhány óráig vissza tudják fogni magukat.
***
Az elkövetkező hétvégén Orion kissé bizonytalanul lépte át a Greene ház küszöbét, bár igyekezett nem kimutatni ezt. Kim egész délután mást sem csinált, csak a legelvetemültebb lehetőségeket felvázolva megpróbálta felkészíteni őt a legrosszabbra, és habár akkor még erősen túlzónak érezte az aggodalmaskodását, ám mostanra rá is átragadt ez az érzés. Mégiscsak most lesz hivatalosan bemutatva, vagy mi a szösz, ráadásul, mint a lány barátja.
Torkában dobogó szívvel mutatkozott be a szüleinek és húgainak, majd betessékelték a konyhába, ahol takarosan megterített asztal várta. Orion Kim mellett foglalt helyet, a lány bíztató mosolyára pedig még fel is tudott engedni egy kicsit. A háziasszony, Samantha feltálalta a vacsorát, ami remekül nézett ki, majd ő maga is csatlakozott az asztaltársasághoz.
– Szóval – kezdte Kim apja, Rowan a vallatást –, hány éves vagy?
– Tizenhat – válaszolta a fiú.
– És merrefelé laksz?
– A Herschel’s Pond Roadon. – Rowan elgondolkozott egy röpke pillanatra a válaszon.
– Az a mocsár.
Kezdődik – gondolta Orion, és megint érezte, hogy megnőtt a gombóc a gyomrában.
– Igen – felelte higgadtnak szánt hangon, bár kiérződött belőle egy kis indulat.
Kim apja erre nem mondott semmit, csak kissé összehúzott szemöldökkel méregette a fiút. Orion gyorsan ivott egy kis vizet, mert érezte, hogy kiszáradt a szája.
– Finom lett a pulyka, anya – törte meg a kínos csendet Kim, a fiú pedig nagyon hálás volt neki ezért.
– Nekem is nagyon ízlik – csatlakozott ő is.
Samantha elmosolyodott a bókokat hallva, de Rowan továbbra is bizalmatlanul figyelte Orion minden mozdulatát, ami a fiút rettentően zavarta.
– Szereted a meséket? – kíváncsiskodott Elle.
– Hát persze! – vágta rá Orion, majd amikor ránézett a két érdeklődően rá meredő arcocskára, nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon. – Ki nem szeretné a meséket?
– Kim már nagyon unja őket! – magyarázta Myra, amire ikertestvére egyetértően bólogatott, az említett pedig megrázta a fejét.
– Hidd el, hogy te is unnád, ha ugyanazt a mesét kellene százszor felolvasni!
– Pedig a Raymundo kalandjai olyan jó! – fejtette ki álláspontját Elle.
– Szerintem is jó – vonta meg a vállát Orion, a két kislány pedig egymásra vigyorgott.
– Mit szeretsz csinálni szabadidődben? – vette át a szót Samantha.
– Hát… – kezdte bizonytalanul a fiú. – Szoktam olvasni, lógok a haverjaimmal, ilyenek.
– Szóval nem jársz semmilyen szakkörbe?
– Nem…
Megint csend támadt, Orion pedig igencsak feszélyezve érezte magát. Gyorsan megette, ami a tányérján maradt, bár a falatok nehézkesen mentek le a torkán. Úgy vélte, Kim szülei kevésnek tartják őt a lányukhoz, ráadásul Rowan nézése emlékeztette saját apjáéra, mintha lenézné egy kicsit, ez pedig egy olyan dolog volt, amit mindennél jobban utált. Legszívesebben elrohant volna, de ránézett Kimre, és tudta, hogy nem teheti meg ezt a lánnyal, ezért türtőztette magát.
– És mik a hosszú távú terveid? – szúrta oda a következő kérdést Rowan.
– Ööö… még nem igazán tudom.
– Pedig ennyi idősen már tervezni kellene! – Már csak ez a kioktatás hiányzott Orionnak, hogy felmenjen benne a pumpa.
– Rowan, fogd vissza magad, kérlek – szólt rá férjére Samantha, ezzel igencsak meglepve a fiút.
– Én csak megmondtam a véleményem – fortyant fel a sértett.
– Még csak gyerekek! Nem mindenki tudhatja ennyi idősen, hogy mi akar lenni!
– Én bizony tudtam! – csapta le villáját az asztalra Kim apja.
– Én meg nem! – vágott vissza dühösen Samantha.
– És nem is lett belőled semmi!
Kim anyja elvörösödött a méregtől, szinte szikrákat szórt a szeme. Legidősebb lánya gyorsan kapcsolt, intett az ikreknek, kézen fogta Oriont, és kiiszkolt a konyhából.
– Úgy tudtam, hogy ez lesz – suttogta, miközben húgait terelgette a lépcső felé, a néhány pillanattal ezelőtt elhagyott helyiségből pedig hangos kiabálás szűrődött ki. A fiú rosszul érezte magát, hiszen ezúttal őmiatta robbant ki a veszekedés. Átfutott agyán a gondolat, hogy kamuznia kellett volna valamit, akkor lehet, hogy nem fajulnak idáig a dolgok…
– Menjetek fürdeni – indította el a fürdőszoba felé a két ikerlányt Kim. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, keserű arckifejezéssel Orionhoz fordult.
– Sajnálom.
– Ugyan – simogatta meg a lány bánatos arcát.
– Reméltem, hogy vissza tudják fogni magukat.
– Az én hibám – vonta meg a vállát a fiú, amire Kim megrázta a fejét.
– Dehogy! Mostanában folyton ez van. Bármin össze tudnak veszni.
Orion magához húzta a lányt, aki a vállába temette az arcát. Látta, hogy mennyire rosszul érintette az egész, és ettől csak még pocsékabbul érezte magát. Hiába mondta ugyanis, hogy nem ő a hibás, mégsem tudott szabadulni ettől a gondolattól.
– Szeretném, ha maradnál, de jobb lesz most, ha hazamész – suttogta szomorúan Kim, és Orion pontosan tudta, hogy mire gondol. Nyomott egy puszit a homlokára, majd kézenfogva elindultak lefelé a lépcsőn.
Megjegyzések: Na, hát azért látható, hogy nem minden fenékig tejfel… Azért ez nem olyan bemutatkozás, amiről akármelyikük álmodott. Azt hiszem ez pont olyan rész, amit később írtam bele, de szerintem kellett ez ide. Az meg, hogy nem olyan vidám, az egy másik dolog.
Egyébként a Greene konyha volt az egyik elsőként elkészült helyszín, és nekem nagyon tetszik! 😀 És ígérem, hogy lesz még olyan rész, amiben jobban is fog látszódni. 😉
Mai csillagászat óránkon az Androméda csillagképet ismerhetjük meg, aki egy királylány, akit egy cettel akartak feláldoztatni a szülei a monda szerint. Hogy ez hogy kapcsolódik ide, az majd kiderül. 😉
Legyetek büszkék rám, hogy nem írtam most olyan hosszú litániát a rész alá. XD Ha bármi megfogalmazódott bennetek, várom komiban! 🙂
