8. Fejezet – Csak a szokásos

A szerelem mindenkinek mást jelent. Nem lehet összehasonlítani, hiszen mindenkinek másmilyen. A szerelem maga csak egy szó, ami egy érzést takar. Honnan lehetne tudni, hogy mikortól számít egy érzés szerelemnek? Onnantól, hogy élvezed a vele töltött időt? Onnantól, hogy folyton rajta jár az eszed? Onnantól, hogy alig váltatok el, máris hiányzik? Onnantól, hogy nem tudnád elképzelni az életedet nélküle?

Másnap reggel Kim egy boldogság-felhő kellős közepén úszva ébredt. Amikor kinyitotta a szemét, a nap sugarai még éppenhogy csak átszüremlettek a hóval borított fák ágai között. A lány nyújtózott egy nagyot, majd szélesen elmosolyodott: alig hitte el, hogy lehet még fokozni Orion iránt érzett szerelmét, ám úgy tűnt, hogy tévedett. Ahogy a fiú gyengéd érintésére és érzéki csókjaira gondolt, máris azt érezte, hogy hiányzik neki, habár csak néhány órája váltak el.

Energikusan kipattant az ágyból, gyorsan eltüntetett néhány árulkodó nyomot, és felkapott magára valamit.

Már jócskán délutánra járt, amikor Orion ismét meglátogatta, habár jó szokásától eltérően most a bejárati ajtón keresztül jött.

– El sem hinnéd, hogy mennyire hiányoztál – ugrott a fiú nyakába vidáman.

– Most alkalmas? – kérdezte Orion, amire a lány bólintott egyet.

– Apa dolgozik, bár képzelem, hogy milyen dolgozás lehet – fintorgott, miközben kézen fogta szerelmét, és elindultak a szobája irányába. – Bár lehet, most tényleg azt csinálja. Mostanában elég normális, meglepő – vonta meg a vállát. – Anyu meg elvitte az ikreket lovagolni. Úgyhogy miénk a ház – fejezte be mondandóját egy kacér mosoly kíséretében.

– Na, mi van, máris repetát akarsz? – vigyorgott rá vissza Orion.

– Hááát…

– Azt hallottad már, hogy a jóból is megárt a sok?

Kim elnevette magát, és amikor felértek a lépcső tetejére, szenvedélyesen megcsókolta szerelmét.

– Te nem akartál volna lovagolni? – kérdezte a fiú, miközben beléptek a lány szobájába. Kim csuklott egyet erre a kérdésre, és érezte, hogy kicsit elpirul. Orion gyorsan észrevette, hogy milyen félreérthetőt kérdezett, és ő is elvörösödött. – Mármint az ikrekkel a lovon.

– Ja, ott nem – felelte még mindig kuncogva. – Pár éve leestem a lóról, azóta inkább a földön maradok.

– Aha – foglalt helyet a fiú az ágyon, miután félredobott egy díszpárnát.

– Lehet, hogy nem kellett volna futószár nélkül ügetni – vonta meg a vállát. – Maradni kellett volna a lépkedésnél.

Orion bólintott, de nagyon úgy tűnt, mintha máshol járna. Kim leült szorosan mellé, és fürkésző tekintettel nézett rá.

– Mi a baj? – kérdezte kissé aggodalmasan.

– Ja, semmi, nem érdekes.

Ebből már tudta, hogy valami nagyon bántja a fiút, és azonnal elhatározta, hogy kiszedi belőle.

– Pedig látom, hogy van valami. Addig nem hagylak békén, amíg el nem mondod, tudod nagyon jól!

– Csak a szokásos: apa – morgott Orion.

– Mit csinált? Rájött, hogy itt voltál? – rémüldözött a lány, mert azok alapján, amiket tudott róla, az apja nem bánik kesztyűs kézzel a fiával.

– Csak beszólt, meg fenyegetőzött.

– Miket mondott? – harapott az ajkába Kim.

– A szokásosakat – morgott a fiú. – Hogy rohadt fontosak a látomásaim, és inkább fajtársaim halálát kellene minden este tüzetesen elemezve végignéznem, minthogy elmászkáljak. Már nagyon elegem van belőle, hogy azt hiszi, hogy én egy adóvevő vagyok!

Kim nem szólt semmit egy darabig, csak megsimogatta szerelme hátát. Nem is tudott volna mit mondani erre, hiszen ő nyilvánvalóan nem lát bele eléggé ezekbe az angyali izékbe. Viszont elég rosszul érezte magát amiatt, hogy ő volt a veszekedés kiváltó oka. Végül halkan, félénken szólalt meg.

– Sajnálom, nem akartam, hogy bajba kerülj miattam.

Orion felkapta a fejét, és a szemébe nézett. Kim ezredszer is rácsodálkozott a két smaragdzöld szemre, amik szinte megbabonázták. A fiú elmosolyodott egy kicsit, és megsimogatta az arcát.

– Még mindig tudok magamra vigyázni.

– Tudod, hogy féltelek – suttogta, miközben gyengéden hozzábújt.

– Nem kell. Túlélem – jelentette ki a fiú, ám Kim nem volt biztos benne, hogy száz százalékosan komolyan gondolta. Mindenesetre úgy döntött, hogy nem firtatja tovább ezt a témát.

Egy darabig még csendben ültek, hallgatták egymás lélegzését. A lány azt gondolta, hogy szívesen maradna ebben az ölelésben még rengeteg ideig. Orion egy puszit nyomott a feje búbjára, majd rámosolygott.

– Na, jó, mit csináljunk? – törte meg a csendet a fiú. – Mégsem ülhetünk itt egész nap!

– Hát, nekem tökéletesen megfelelne – válaszolta, miközben megigazította a tincseit.

– Kicsit uncsi lenne egy idő után, nem? – borzolta össze fél kézzel a lány haját Orion.

– Hé! – nevetett fel Kim. – Most igazítottam meg! Úgy fogok kinézni, mint egy szénaboglya!

– Lehet, de te leszel a leggyönyörűbb szénaboglya, akit valaha láttam.

A lány folytatta a kuncogást, miközben újabb kísérletet tett hajának rendbeszedésére. Ezzel igazából zavarát próbálta palástolni, amit a fiú bókja okozott neki: mindig valahogy a legváratlanabb pillanatokban rukkolt elő ezekkel, sejtése szerint direkt azért, hogy esélye se legyen felkészülni. Bár azért legbelül nagyon jól esett neki, hogy ilyeneket gondol róla.

– Oké – szólalt meg, miután feladta a kócos hajával való küzdelmet. – Ha ennyire unatkozol, segíts nekem megírni a matek leckémet!

– Pont én? – húzta fel a szemöldökét a fiú. – Nem is vagyok jó matekból!

– Ha! Kis hazudós! – bökte oldalba a lány. – A múltkori tz-d is ötös lett! Az a… logaritmusos?

– Jaj, hát az csak azért sikerült, mert jó a ritmusérzékem! – mosolygott Orion, majd Kim értetlen arcát látva folytatta. – A logaritmusérzékem!

A lány felnevetett, és szerelme is csatlakozott hozzá. Hihetetlennek tartotta, hogy Orion bármikor be tud dobni valami poént, ami sokszor jó elterelésnek bizonyult.

– Azért vethetek rá egy pillantást – ajánlotta fel végül kissé vonakodva.

– Köszi szépen, nagyon kegyes vagy – nyomott egy röpke csókot a szájára Kim, majd vigyorogva elindult előkeresni a matekfüzetét.

***

A következő néhány napban igyekeztek visszafogni magukat, hogy ne legyenek gyanúsak egyikük szüleinek sem. Szigorúan csak iskolai szünetekben találkoztak, aminek sem Kim legjobb barátnője Alice, sem pedig Orion néhány haverja nem örült. Bár a fiú állította, hogy ha odaadja nekik a leckéjét lemásolásra, mindjárt meg fognak békélni.

A szőke lányt azonban nem volt ilyen egyszerű kiengesztelni, így hamarosan benyújtotta igényét egy pizsipartira Kiméknél. A barna hajú lány rábólintott, nem csak azért, mert legjobb barátnője öriharival fenyegetőzött, hanem mert azt remélte, hogy így el tudta terelni gondolatait Orion hiányáról.

– És képzeld! – mesélte lelkesen Alice. – Nigel Wallace rámnézett, amikor elmentünk egymás mellett a folyosón! Szerinted tetszem neki?

– Szerintem csak a virágos hajpántodra csodálkozott rá – fejtette ki véleményét Kim, amire legjobb barátnője lebiggyesztette a száját.

– Jaj, ne vedd már el a reményt tőlem!

A lány erre a válaszra csak sóhajtott egy nagyot: néha volt egy olyan érzése, hogy Alice tényleg csodaországban, vagy inkább valami álomvilágban él.

– Jól van, biztos azért vagy morcos, mert el vagy tiltva Oriontól! – nézett rá szúrós szemmel a szőke lány.

– Nem vagyunk eltiltva, csak a szüleink nem szeretik, ha együtt lógunk. Főleg apa.

– Aha. – Alice hangja nem sugárzott túl nagy meggyőződést. – De amúgy kérdezni akartam valamit – élénkült fel. – Lefeküdtél már vele?

Kim felhúzta a szemöldökét legjobb barátnője mohó arckifejezését látva.

– Talán.

– Naaa, most igen, vagy nem! – A barna lány kicsit talán még élvezte is, hogy kínozhatja a mindig új információkra éhes Alice-t, de végül néhány másodpercnyi csend után megkönyörült rajta.

– Hát, igen – pirult bele egy kicsit a vallomásba.

– És milyen volt?

– Egész jó.

– És fájt?

– Egy kicsit.

– Megtennéd, hogy nem tőmondatokban válaszolsz? – bökte meg az oldalát Alice. – És védekeztetek?

– Még jó hogy! – hüledezett Kim.

– Irigy vagyok! – fintorgott rá a szőke lány, ő pedig nem tudta hová tenni hirtelen ezt a kijelentést. – Jó lenne már elveszíteni.

– Ácsi – szólt rá Kim, amint rájött, hogy hová akar kilyukadni. – Ne akarj lefeküdni valakivel csak azért!

– Jó, nem fogok – legyintett Alice. – Csak tudod, hamarosan jön a farsangi buli, majd kicsípem magam, a focisták kicsit leisszák magukat…

– Eszedbe ne jusson!

– Nem gondoltam semmi rosszra! – A szőke lány ártatlan arckifejezése azonban nem tudta megtéveszteni Kimet.

– Rajtad tartom a szemem!

– Jó, tartsd! – tárta szét a karját Alice. – Amúgy a szüleid tudják már?

– Hát, nem, nem igazán – mormogta Kim. Emeddig eszébe sem jutott, hogy a szüleit is beavassa, valahogy e pillanatban nem érezte olyan szorosnak a viszonyukat, hogy megossza velük ezt a fontos információt.

– Én tuti elmondanám a szüleimnek! – értetlenkedett a szőke lány. A helyzet természetesen teljesen más volt náluk, Alice szülei fiatalok és bulizósak voltak, akiket inkább a lány testvéreinek nézte volna egy beavatatlan szempár. Náluk azonban más volt a helyzet.

– Jó, de a te szüleid jó fejek, az enyémek meg utálják egymást.

– Jaj, ne beszélj csacsiságokat, nem utálják egymást!

Kim felmordult, tudta, hogy Alice csak azért mondja, hogy megnyugtassa.

– Ne hazudj, látom amit látok. Már csak idő kérdése, hogy elváljanak.

– Jaj, dehogyis!

– Dehogynem! – szomorodott el Kim. – Persze jó lenne, ha inkább kibékülnének, de erre nem sok esélyt látok. Főleg ahogy apa viselkedik.

Alice erre már nem mondott semmit, csak átölelte, ami igencsak jól esett a lánynak. Tudta, hogy hiába reménykedik, a jelenlegi helyzet alapján szülei házassága már nem sokáig fog kitartani. Könnyek szöktek a szemébe erre a gondolatra, nem tudta elképzelni, hogy milyen lehet azután, bár ha belegondolt, apjuk már most sem sokat tett hozzá a családi életükhöz.

– Nem megyünk alukálni? – ásított a fülébe néhány perc után a szőke lány. Kim beleegyezett, bár volt egy olyan érzése, hogy ez után a beszélgetés után nagyon sokáig nem fog tudni elaludni.

***

A napok csak teltek-múltak, és a lánynak egyre jobban hiányoztak az Orionnal kettesben eltöltött percek. Még mindig alig mertek találkozni, és a fiú egyre többször burkolózott hallgatásba, ha az otthoni helyzetről volt szó. Kim féltette szerelmét, de titokban mégis vágyott rá, hogy minél hamarabb megismétlődjön együttlétük.

Szerencsére két hét múlva sikerült ürügyet találniuk, hogy kettesben lehessenek, bár nem teljesen olyan formában, mint azt szerették volna.

– A recept azt írja, hogy húsz percig kell sütni – állapította meg Kim, miközben betolta a nyers piskótatésztát a sütőbe.

– A hőfokot ne felejtsd el beállítani! – figyelmeztette Orion.

A lány csavart egy kicsit a sütő gombján, majd elkezdett fel-le járkálni, a fiú pedig lazán kevert néhányat a krémen.

– Mit mondtál, mikor jönnek vissza?

Kim összehúzta a szemöldökét a kérdésre.

– Úgy egy óra múlva, azt hiszem – válaszolta tétován. – A kis Wellington lányéknál vannak, ott is ünnepelnek egy kicsit. Elvégre nem minden nap lesznek nyolc évesek!

– Akkor nyolc tortát kellene nekik csinálnunk, nem egyet! – értetlenkedett Orion, amire Kim felnevetett.

– Hát, én már annak is örülnék, ha ez az egy sikerülne – pillantgatott félénken a sütő felé.

– Ne parázz már, még csak egy perce van benn! – forgatta meg a szemét a fiú, majd belekóstolt a kezében lévő tál tartalmába. – Hm, a krém legalább jó – kanalazott még egyet a csokis masszából.

– Hé, ne edd meg az összeset! – tette csípőre a kezeit Kim. – Nem marad a tortára!

Orion gyorsan ledobta az asztalra a tálat, és elővette legártatlanabb arckifejezését.

– Hozzá sem nyúltam!

– Krémes a szád, nagyokos! – vigyorgott a lány, majd odalibbent a fiúhoz, és megcsókolta.

– Tényleg finom lett – kacsintott rá.

– Tudod, mi a finom még? – pattant fel ültéből Orion, és magához húzta. Kim átkarolta a fiú nyakát, majd oldalra billentve a fejét, mosolyogva nézett rá.

– Micsoda?

Orion odahajolt hozzá, és belecsókolt a nyakába. Kim kuncogott egyet, mert egy kicsit csikizte a bőrét.

– Hát ez – suttogta a fülébe a fiú.

A lány érezte, hogy felgyorsul a szívverése, és a következő pillanatban a két fiatal ajkai már egy szenvedélyes csókban forrtak össze. Orion keze végigsimított Kim hátán, majd elidőzött a fenekén, amire a lány megborzongott.

– Ne most – szólt rá szerelmére, amikor nagy nehezen visszarángatta intim emlékeit feldobáló agyát a valóságba. – Meg fog égni a piskóta!

– Mmmm, max egy kicsit barna lesz – búgott mély hangján a fiú, ettől a hangszíntől a lány hirtelen gyengeséget érzett a lábaiban.

– Ne csináld ezt – motyogta csukott szemmel, mert Orion már a kötényétől próbálta megszabadítani, miközben továbbra is érzéki csókokkal bombázta a nyakát.

– Úgyis tudom, hogy akarod. Még van vagy tizenöt percünk. – A fiú szavaitól és érintésétől egy csapásra megszűnt minden aggodalma a tortával kapcsolatban, és már csak egy dologra tudott gondolni.

Amikor aztán húsz perc múlva még mindig kissé ziláltan visszarohantak a konyhába, nem túl kellemes szagok fogadták őket.

A lány gyorsan kikapta a sütőből a szegény elfelejtett piskótát.

– Hát ez szénné égett – állapította meg csalódottan.

– Lehet, hogy még le lehetne kaparni az égett részeket… – tűnődött a fiú, amire csak egy lesújtó nézést kapott válaszul.

Kim néhány perc alatt a földöntúli boldogságból a pokol legmélyebb bugyraiba került. Mit fognak szólni a húgai, ha nem lesz készen a beígért torta?

– Figy, még van egy kis időnk, csináljunk egy újat – zökkentette ki Orion hangja hirtelen támadt letargiájából. – De akkor siessünk! – rántotta ki a hűtő ajtaját, hogy hat tojást varázsoljon elő belőle.

Némi reményt adott neki a fiú lelkesedése, ezért ő is gyorsan beszállt, hátha még meg lehet menteni a tortát.

Pont a legutolsókat simították a krémen, amikor az ünnepeltek, Elle és Myra, valamint Kim anyukája, Samantha beléptek az ajtón.

– Szia Orion! – köszöntötték kórusban az ikrek a fiút, aki erre mindkettejük előtt meghajolt.

– Jellemző, hogy téged köszöntenek először – fintorgott rá a lány, amire a két kis ünnepelt rögtön megrohanta, és majdnem ledöntötték a lábáról. – Jó, nyugi, azért nem kell így heveskedni.

– Milyen szép lett a torta! – mutatott rá Samantha, az ikrek pedig szintén csodálatukat fejezték ki.

Kim és Orion tekintete egy pillanatra összefonódott, majd mindketten kénytelenek voltak elfordulni, hogy el ne röhögjék magukat.


Megjegyzések: Mondtam én, hogy lesz itt mindenféle 😛 Azért volt cuki is. Szeretjük a cukit! :3 Meg volt rossz poén is persze XD.

Azért itt már elhangzott néhány dolog, amiből sejteni lehet, hogy merre tartunk… Mert hát ugye a végét tudjuk, úgyhogy nyilván várható, hogy mi lesz, de na…

Jó hír viszont, hogy hosszabbodnak a részek! (ez nekem mondjuk nem annyira jó hír, mert többet szenvedek a képekkel XD)

Mai csillagképünk az ikrek, egész egyszerűen, mert Kim ikertestvéreinek csináltak tortát (ennél kreatívabbra nem telt most :P)

Bármilyen hozzáfűznivalót várok szeretettel komiban, vagy a chaten! 🙂

9. Fejezet: Ködös jövő