Állatorvosok Brindleton Bayben!

Pontosan egy hét múlva kaparinthatjuk kezünk közé a Sims 4 legújabb nagy kiegészítőjét, a Cats&Dogs-t! Az utóbbi napokban ismét sok infót megtudhattunk, többek között két élő közvetítést is tartottak a készítők, amikkel bővebb bepillantást nyerhettünk a játékmenetbe. Valamint az igazán szupernek tűnő állatorvosi karrierről, és a gyönyörű új világról is jónéhány újdonság látott napvilágot. Ha kíváncsiak vagytok, katt a folytatásra! 😀

Először is, nézzük, hogy az új karrier, az állatorvos mit tartogat számunkra! Már a trailer is megfogott, mivel nagyon szeretem az ilyen kis üzlet irányítós dolgokat, szóval ez a munka nekem (vagyis simjeimnek) való! 😀

Tehát, simünk ezentúl nem csak felcsaphat állatorvosnak, de akár saját klinikát is üzemeltethet! A Dine Out vagy Get to Work kiegészítővel rendelkezőknek ismerős lesz a működési elv, ugyanis úgy fog működni, mint egy üzlet. A sim alkalmazottakat vehet fel, és maga menedzseli az állatklinikát, hirdetheti, hogy többen megismerjék, és figyelnie kell, hogy a páciensek (és gazdáik) jó kedvvel távozzanak, hiszen így nőhet a klinika csillagos értékelése.

Ahhoz pedig, hogy minél jobb állatorvos legyen simünk, sokat kell gyakorolnia, és ezúttal növelnie a Vet Skill-jét, ami egy különlegesen ehhez a karrierhez szükséges képesség. Minél ügyesebb, annál gyorsabban, és pontosabban tudja diagnosztizálni, és meggyógyítani négylábú kedvenceinket, akik sajnos sokféle (körülbelül húsz) nyavalyát elkaphatnak, és érdekesebbnél érdekesebb tüneteket produkálhatnak. Vajon milyen betegsége lehet szegény állatnak, ha szivárványszínűt kakil? 😀

Tehát simünkre állati kalandok várnak a klinikán, azonban érdemes egy kicsit jobban körülnézni Brindleton Bayben is!

Az új város egy állatbarát hely, rengeteg zöld területtel, és egy csodás tengerparttal! Brindleton Bay négy külön szomszédságot tartalmaz: Sable Square-t, ami a város központja, Whiskerman’s Wharf-ot, ahol főként a cicák találhatnak szórakozást (és a város macskás hölgyét), Cavalier Cove-ot, ami a tengerparti mókáknak ad otthont (és egy kikötőnek, ahol lévő csónakokkal akár utazhatnak simjeink), és egy különleges, csak állatok lakta szigetet, Deadgrass Isle-t. A szigeten kívül minden szomszédság öt telket tartalmaz, és mindenhol rengeteg hely van, ahol az állatok játszhatnak! 🙂

A tegnapi livestream során betekinthettünk az építés és élő módokba is, most érkezzen néhány érdekesség innen!

Végre megjelenik egy olyan lehetőség, amit én már nagyon hiányoltam, ugyanis ezentúl már eredeti méretüknél kisebbre is csökkenthetjük a tárgyakat (amíg ezeket eddig csak növeszteni lehetett)! Nekem ez nagyon hasznos lesz, amikor dekorálok! 😀

Kóbor állatok is megjelennek, akiket örökbe lehet majd fogadni! Valamint hivatalos helyről is örökbe fogadhatunk cicákat és kutyákat! 😀

Sajnos külön házai nem lesznek az állatoknak, viszont a kutya és cicaajtók segítségével építhetünk nekik kis lakosztályt.

A korábban említett új emberi tulajdonságok mellett új telek tulajdonságok is megjelennek: Breeding Ground (szaporító hely), Cat Friendly (macskabarát), Cat Hangout (macska tanya), Dog Friendly (kutyabarát), Dog Hangout (kutya tanya), Training Ground (tréning hely).

És vigyázzunk, hogy simünk jól gondját viselje állatainak, ugyanis jöhet értük a szociális munkás, és elviheti!

Ezek lennének tehát a legfontosabb újdonságok. És már tényleg csak egy hét! Mi már nagyon várjuk, és ti? 😀

Mentés

Mentés