2. Fejezet – Bódító méreg

A színes fényárban úszó Neon Flamingó előtt kígyózott a sor. A hely Bridgeport egyik legnépszerűbb szórakozóhelye volt, ennek megfelelően mindig nagy érdeklődés övezte az itt megrendezett eseményeket. Erre még rátett egy lapáttal a mai nyárkezdő buli, valamint a jó idő.

– Hát, úgy látszik, hogy nem csak mi szeretnénk bemenni ingyen – jelentette ki Annie ezt az amúgy nyilvánvaló tényt.

– Hát, akkor várunk – felelte lemondóan Elsie. – Amúgy el sem hiszem, hogy vége a félévnek – váltott témát.

– És főleg azt nehéz elhinni, hogy hogy mentél át mindenből, drágám!

– Meg hogy te hogy nem buktál meg semmiből!

– Én? Még a feltevés is nevetséges! Megbukni?!

– Ja, persze, aki olyan kivágott blúzban megy szóbelizni, mint te, annál fel sem merül ez az eshetőség! – nevetett Elsie.

– De azért tudtam is valamit! – válaszolt kuncogva Annie.

A két lány ezután kifejtette az összes tanult tantárgy feleslegességét, és felváltva szapulták a tanárok értelmetlen óráit. Rövidesen elfogyott előlük a sor, és ők bejutottak a szórakozóhelyre.

– Itt aztán vannak egypáran! – jegyezte meg Annie.

A klub zsúfolásig tele volt. Az emberek egymáshoz préselődve absztrakt mozdulatokat tettek, amit mások talán táncnak neveztek volna, de Elsie szerint inkább hasonlított ütemes vonaglásra.

– Na jó, igyunk! – indítványozta barátnője, és erőteljes mozdulatokkal a bárpult felé lökdöste a lányt.

Miután átverekedték magukat egy viháncoló tinédzser lányokból álló csoporton, illetve számos, már igencsak illuminált állapotban lévő egyénen, letelepedtek a bár egyik végében.

– Két Bloody Bellát kérnénk! – adta le a rendelést Annie, majd alkalmas préda után kutatva pásztázni kezdte a termet. Ez a vadászösztön, amit legjobb barátnője a legváratlanabb pillanatokban is képes volt produkálni, mindig megnevettette Elsie-t. Egyúttal csodálta is, mivel neki sosem volt mersze kezdeményezni, bár erre emeddig nem is igen volt szüksége. Mindenesetre úgy döntött, hogy körbenéz.

Hamarosan megkapták az italokat, amiket beszélgetés közben elfogyasztottak. Elsie már épp azon gondolkodott, hogy elrángatja barátnőjét táncolni, amikor meglátta a gyönyörű smaragdzöld szempárt a bárpult túlvégében.

Egy pillanatra összefonódott a tekintetük. Elsie úgy érezte, mintha a szemek belelátnának a gondolataiba, a hangok és a képek elhomályosultak körülötte, minden érzéke csak egyetlen pontra tudott fókuszálni.

A pillanatot természetesen Annie rontotta el, aki bejelentette, hogy táncolni kíván. Pár másodperccel ezelőtt még Elsie-nek is ez volt leghőbb vágya, de most inkább csak a zöld szemeket nézte volna az idők végezetéig. Ám mire visszafordult, hogy alaposabban megnézze az idegent, a szempár és gazdája már nem volt sehol.

– Akkor most jössz, vagy nem? – húzta fel kérdőn a szemöldökét Annie.

– Persze, persze… – válaszolta Elsie kizökkenve gondolataiból.

A táncparkett továbbra is zsúfolásig volt, a bulizni vágyók száma még nőtt is a lányok megérkezése óta. A barátnők próbáltak mozogni, de inkább csak valami heringtáncot sikerült produkálniuk. Hiába szóltak a legjobb zenék, Elsie mégis úgy érezte, mintha hiányozna valami, vagy inkább valaki.

Alexeire gondolt, bár nem értette, hogy miért jut még mindig eszébe azok után, amit tett. Igazándiból nem is tudta eldönteni, hogy rá haragszik-e jobban, vagy magára, amiért nem vette észre a nyilvánvaló jeleket, és bízott annyira a fiúban, hogy le tud rázni egy nyomulós spinét. Megrázta a fejét. Úgy látszik, hogy elszoktam az ivástól, mert totál logikátlanul gondolkodom. Ránézett Annie-re, aki láthatóan jól szórakozott, ugyanis bár még tíz perc sem telt el, de már lógott rajta egy kis vörös.

Hirtelen eszébe jutottak a zöld szemek, amiket a bárnál látott. Vajon ki lehetett az a titokzatos srác? Körbenézett, de rögtön rájött, hogy ebben a tömegben esélytelen megtalálnia. Ekkor úgy vélte, ideje hagyni, hogy barátnője kiélje vonaglási vágyait, és ismét a bárpult felé vette az irányt. Már majdnem odaért, amikor az a bizonyos zöld szempár, és a hozzá tartozó test keresztezte az útját.

– Van kedved táncolni? – kérdezte a fiú.

Elsie-nek majdhogynem a lélegzete is elállt. Az igéző szemekhez meglepően markáns arc és divatosan belőtt fekete haj tartozott. A hatás összességében sokkolóan hatott a lányra, aki máris érezte hormonjai izgatott bizsergését.

– Hogyne – válaszolta kissé még kábultan Elsie. Fel sem tudta fogni, hogy hogyan lehet valaki ilyen hatással rá. Bulizott már pár jóképű pasival, de ilyet még sohasem érzett. De hát nem létezik szerelem első látásra! – gondolta háborgó érzelmei megnyugtatására. Ám hiába próbálkozott, az elfogyasztott alkohol, és a fiú titokzatos vonzása méregként bénította meg elméjét. Innentől kezdve a józan ész már mit sem számított. Csak érezte, ahogy megannyi izzadt test ütődik a sajátjához, és látta a zöld szemeket egyre közeledni.

– Damian vagyok – ordította fülébe a fiú, amit ő a zene dübörgése mellett csak suttogásnak érzékelt.

– Elsie – válaszolta, de már nem érdekelte, hogy hogy hívják, vagy hogy hol van. A füle már nem érzékelte a hangokat, a szeme már nem látott mást, csak egyetlen embert, azt, aki vele tartott a ritmusos vonaglásban, és őt nézte a szívébe hatoló tekintettel.

3. Fejezet – A harmadik

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés