Mi a francot csinálok? – kérdezte magától Elsie, miközben Damian a zárral bajlódott. Nem volt szokása az első randin megadni magát, pláne, hogy ezt a pár órát, amit a fiúval eltöltött, még távolról sem lehetett randinak nevezni. Legjobb lenne most lelépni, még mielőtt jobban belegabalyodom. De a teste nem engedelmeskedett az agyának, minden érzéke az igéző smaragdzöld szempár tulajdonosát kívánta.
Miután nagy nehezen bejutottak, rögtön egymásnak estek. Elsie érezte a fiú leheletét a nyakán, erős kezét a derekán, majd egyre lejjebb. Beletúrt a fiú hajába, és úgy érezte, mintha a szíve ki akarna ugrani a mellkasából.
Már egyáltalán nem érdekelte, hogy pár perccel ezelőtt még az agya hevesen tiltakozott, valamint minden más racionális gondolat is rettentően messzire került tőle. Eszméletlenül jól csókol – gondolta, miközben Damian már a piros felsőjétől próbálta megszabadítani.
Egy pillanatra tekintete a fiú lakásának belsőbb részeire tévedt, és akkor valami olyat látott, amit nagyon nem szeretett volna.
– Az ott egy ember? – kérdezte bizonytalansággal vegyes rémülettel.
A valami groteszk pózban feküdt a padlón, feje mellett egy tócsa vöröslött.
– Úristen! Galen! – szólt rémülten Damian és felkapcsolta a villanyt.
A nappali úgy nézett ki, mintha tornádó söpört volna végig rajta. Mindenfelé tárgyak hevertek szanaszét a földön, néhány bútordarab feldöntve feküdt. A hely összességében borzalmasan festett, nem beszélve a hulláról. Damian leguggolt az élettelen test mellé, és a fejét csóválta.
Elsie úgy érezte, mintha fejbe vágták volna, a szíve a gyomrában landolt, és a kétkedő gondolatok újra megrohamozták. Úgy látszik, az égiek sem akarják, hogy megtörténjen. De hogy került ide egy hulla? Amint a vértócsára tévedt a tekintete, hányingere támadt, ezért gyorsan elkapta a pillantását onnan. Hirtelen rémület hasított az elméjébe, csak remélni merte, hogy nem egy sorozatgyilkos karmai közé került, de amint ránézett a lakás tulajdonosára, mintha elszállt volna minden ilyen jellegű gondolata. Még mindig valami furcsa titokzatosság lengte körül a fiút, amit Elsie semmiképpen sem társított volna egy rosszfiúval. Damian felállt, és elgondolkozva beletúrt a hajába. A lány úgy érezte, hogy muszáj megtudnia, hogy tulajdonképpen mi is folyik itt.
– Ugye nem te ölted meg ezt a srácot? – A fiú erre komor arccal ránézett.
– Komolyan azt hinnéd, hogy képes lennék megölni a legjobb barátomat?
Elsie érezte, hogy elvörösödik. Tudta, hogy a leghülyébb kérdést tette föl, ami csak eszébe juthatott. És azt is tudta, hogy általában ez történik, ha stresszhelyzetbe kerül. Próbált valami értelmeset mondani, amivel még lelket is önthetne a láthatóan gondterhelt fiúba, de nem tudott egy értelmes mondatot se megfogalmazni. Ráadásul eléggé feszélyezve érezte magát a hulla társaságában, ezért – egy percen belül már másodszor – úgy döntött, hogy többet nem is néz arrafelé. Damian ledobta magát a kanapéra, és maga elé meredt.
Pár pillanat múlva a lány sokkhatástól rendetlenné vált tudata elkezdett egy fokkal értelmesebb kérdéseket dobálni. Ránézett a fiú tarkójára, és a homlokát ráncolta. Tudta, hogy nem biztos, hogy jó ötlet most bármit is mondania, de kibukott a száján egy kérdés:
– És tudod, hogy ki lehetett?
A fiú felemelte a fejét, és megeresztett egy szúrós pillantást felé.
– Szerinted itt lennék még, ha tudnám? – A hangjában elkeseredettség csengett. Elsie közelebb araszolt hozzá.
– Lehet, hogy csak ki akartak rabolni téged, és ő véletlenül erre járt – mondta bizonytalanul. – Nézd meg ezt a felfordulást, olyan, mintha kerestek volna valamit, nem?
– Az ajtó zárva volt – állapította meg Damian pár pillanatnyi gondolkodás után. – Nem tetszik ez nekem. Csak egyvalaki lenne képes ilyesmire, mármint… – elharapta a mondatot. – Jobb lenne, ha most elmennél – mondta Elsie-nek. A lány kérdő tekintetét látva így válaszolt: – Lehet, hogy belekeveredtem valamibe, és nem szeretném, ha te is így járnál. Mármint, ha bajod esne.
– Öhm… – Elsie nem tudta, hogy mit feleljen, de úgy gondolta, hogy tényleg okosabb lenne lelépni, ezért csendben, az élettelen testet messziről elkerülve elindult a bejárati ajtó felé.
– Vigyázz magadra! – szólt búcsúzásképpen a fiú, miközben rá sem nézett távozó vendégére.
Elsie nem tudta, hogy hogyan került haza, Annie-vel közös albérletükbe. Egész úton kavarogtak a gondolatok a fejében, egyszerűen nem tudta hova rakni a történteket. A megérzései azt súgták, hogy a fiú nem lehet bűnös semmiben, inkább csak ártatlan áldozata a körülményeknek. Ellenben az agya egészen más véleményen volt.
Mikor belépett a nappaliba, meg akarta nézni, hogy legjobb barátnője a lakásban tartózkodik-e, de amint Annie szobájának közelébe ért, gyanús, de nem különösebben félreérthető hangok ütötték meg a fülét. Nagyot sóhajtott. Neki legalább jól sikerült az estéje – gondolta szomorúan, és saját szobája felé vette az irányt.
