4. Fejezet – Sötétség

Elsie reggel fél nyolckor fáradtan ébredt, de hiába próbált visszaaludni. Egész éjjel a történteken rágódott. El sem tudta képzelni, hogy mibe keveredhetett Damian, de végül meggyőzte magát, hogy legjobb, ha meg sem próbálja. Kinek kell egy zűrös pasi? – jelentette ki magában, de rögtön egy másik kép furakodott a fejébe, egy hulla nélküli lakásé, ahol csak ketten lennének a fiúval…

Gyorsan elhessegette a gondolatot, és kikászálódott az ágyból. Magára kapott valamit, majd kiment a konyhába, hogy elkészítse reggelijét, mivel gyomra erőteljes korgásokkal jelezte táplálék iránti igényét.

Nem látta Annie-t sehol. Élt a gyanúperrel, hogy még mindig az igazak álmát alussza. Barátnőjének nem volt szokása a koránkelés, főleg nem egy átbulizott, és egyéb tevékenységekkel tarkított éjszaka után. Annál inkább meglepődött, amikor nemsokára az említett vidoran, egy szál köntösben kicsoszogott szobájából.

– Jó reggelt, drágám! – köszöntötte Elsie-t vigyorogva, és hozzálátott, hogy megfőzze reggeli kávéját. – Már itthon is vagy?

– Az az igazság… – kezdte volna ecsetelni a történteket a lány, amikor két igencsak alulöltözött, de annál sietősebben távozni kívánó hímnemű egyed lépett ki Annie szobájából. Elsie kérdő pillantást vetett barátnőjére.

– Mi ez a tömeg? – kérdezte, bár már sejtette a választ.

– Nem tudtam közülük választani! – felelte megjátszott kétségbeeséssel Annie. – Annyira kis cukik voltak mindketten!

Elsie hirtelen nem tudta, hogy nevessen, vagy szégyenkezzen barátnőjén, de nem is volt ideje egyikre sem.

– Na, és a kis zöld szeművel mi volt? – kérdezte a barna hajú lány. – Nagyon egymásra voltatok tapadva egész este!

Elsie megvárta, hogy a két fiú immár ruhástól távozzon, és komor arccal felelte.

– Nem történt semmi olyasmi… Csak volt egy hulla a lakásán.

– Micsoda? – Annie olyan hirtelen kiáltott fel, hogy Elsie majdnem leesett a székről. – Hulla?

– Igen, hulla – válaszolta a lány, majd barátnője rémült arcát látva hozzátette: – De nem ő ölte meg! Állítólag a legjobb barátja volt… vagy mi. És valami olyasmiről hadovált, hogy belekeveredett valamibe, vagy nem is tudom.

– Á, ha zűrös a pasi, akkor jobb is, hogy nem történt semmi – próbálta megnyugtatni Annie.

– Hát persze – válaszolta Elsie nem túl nagy meggyőződéssel. Akárhányszor is gondolta át a dolgot, még mindig nem látta semmi értelmét a történteknek. Mibe keveredhetett bele Damian, ami miatt a legjobb barátját megölték? És ő, Elsie hogy kerülhetne bajba emiatt? Az elmélkedésből barátnője hangja zökkentette ki.

– Ne rágódj rajta szívem, nem ér ennyit!

– Jaj, Annie, nem kell sajnálni, túlélem – válaszolta kissé ingerülten Elsie. – Különben jobb lenne, ha kezdenél valamit a hajaddal, mert összevissza áll! – ezzel faképnél hagyta, és bevonult a szobájába.

A délelőtt többi részét álláskereséssel töltötte. Nem volt túl sok kedve hozzá, de a marketinges diplomájához gyakornoki munkát is kellett vállalnia, amit a legegyszerűbben a nyári szünetben tudhatott le. Erőfeszítéseit nem koronázta siker, ráadásul még az édesapja is felhívta, aki nem átallotta ismét lusta ingyenélőnek nevezni.

Valamint kijelentette, hogy ha nem tud találni magának munkát, akkor egy árva simoleonra se számítson tőle. Elsie apja, Karl, híres szívsebészként dolgozott egy Riverview-beli magánklinikán, és még mindig nem tudta megbocsátani lányának, hogy nem a gyógyítást választotta. De hát mit tehettem volna, ha egyszer utálom a belső szerveket? – érvelt Elsie. Azonban sem ez, sem semmi más nem hatotta meg a szigorú orvost.

Késő délutánra már egészen letargikus állapotba került, úgy érezte, hogy nincs fény az alagút végén. Minden állás foglalt, ráadásul egész nap csak két smaragdzöld szemet látott lelki szemei előtt lebegni. Néhány óra céltalan fetrengés után úgy döntött, hogy ideje megmozgatni elgémberedett izmait, és elindult a közeli edzőterembe.

***

A klubba lépve kellemesen hűvös, légkondicionált levegő csapta meg az arcát. Bár már késő délutánra járt az idő, még mindig tikkasztó volt a hőség odakint. Miután a recepcióstól megkapta a szekrénykulcsot, az öltöző felé indult. Gyorsan átvette edzőruháját, és felfogta hosszú haját. Az edzőterembe lépve több ismerős arcot is felfedezett, bár szombat este lévén a megszokottnál kevesebben voltak jelen. Először a futópadokhoz indult, hogy megtegye szokásos kilométereit.

Futás közben gondolatai minduntalan elkalandoztak, hiába próbálta visszarángatni őket a valóságba. Ki kell vernem őt a fejemből! – parancsolta magának, miközben folyamatosan az előző napi események képkockái villogtak a fejében. Mélázásából egy belépő idegen zökkentette ki.

A férfinak feltűnően mogorva tekintete, és bozontos szemöldöke volt. Hát, ez a pasi sem egy szépség! – állapította meg magában. Miszter Szemöldök a vele szemben lévő fekvenyomó padot vette célba. Na, remek, még őt is kell bámulnom! – mérgelődött, miközben a férfi elkezdte gyakorlatait.

Elsie a kis közjáték után nemsokára ismét a zöld szemű karjaiban találta gondolatbeli önmagát. Megrázta fejét, és gyorsan rápillantott a számlálóra. Úgy vélte, már épp eleget futott, és épp elég elvadult gondolatot halmozott fel, így leszállt a gépről, és egy karizom-erősítésre szolgáló szerkezet felé vette az irányt. Azonban amikor elkezdte a gyakorlatokat, olyan furcsa érzése támadt, mintha figyelnék.

Körülnézett, de csak a bozontos szemöldökű fickó merev tekintetét látta a tükörben. Ám ez csak egy pillanatig tartott, mert a férfi folytatta a fekvenyomást. Asszem kezdek becsavarodni, már hallucinálok is – állapította meg a lány, és arra a következtetésre jutott, hogy épp elég volt teste sanyargatásából a mai napra. Megtörölte izzadt homlokát, és az öltöző felé vette az irányt.

Miután lezuhanyozott és átöltözött, leadta a kulcsot a recepción. Amint kilépett az utcára, csodálkozva konstatálta, hogy már a nap is lement, bár a hőmérséklet még mindig kellemesen meleg maradt. Ráérős léptekkel elindult hazafelé, néhány méter megtétele után azonban megint rossz érzése támadt.

Hátranézett, és a szemöldököst látta kilépni a klubból. Befordult a sarkon, és megszaporázta lépteit. Eszébe jutott az a pillanat, amikor úgy tűnt, hogy a fickó őt nézi, ezért úgy döntött, inkább érjen haza minél hamarabb, bár még mindig reménykedett benne, hogy csak összezavart gondolatai űznek tréfát vele. Néhány méter megtétele után ismét hátranézett, és legnagyobb rémületére megint a férfit látta maga mögött.

Méginkább belehúzott, és hallotta, hogy Szemöldök is ugyanígy tesz mögötte. Már éppen kezdett rajta teljesen eluralkodni a pánik, amikor a következő sarkon egy, a szemöldökösnél nem kevésbé rosszarcú férfi fordult be.

Amaz a fél szemén szemkötőt viselt, egy hatalmas heg húzódott át az arcán, és határozott léptekkel tartott Elsie felé. Basszus, ezek bekerítenek! – gondolta rémülten a lány, és jobb ötlete nem lévén, befordult az első sikátorba. Ami szerencsétlenségére zsákutcának bizonyult. A francba! Gondolkozz! – szólította fel magát, miközben úgy érezte, hogy az apró utcában a vesztébe rohan.

Próbált kiutat keresni a szűk térből, de mindenhol csak szemétkupacokat és számos egyéb használhatatlan lomot látott. Érezte, ahogy agya leblokkol a páni félelemtől. Gyorsan hátrapillantott, szinte már látta üldözőit felbukkanni a sarkon, amikor érezte, hogy valaki erősen megragadja a karját…

5. Fejezet – Rejtőző titkok

Mentés