Life is not the same
I am one but
Sparks turn into flames
(The Offspring – The Future Is Now)
Kinézek az elhagyatott raktárépület ablakán. Ez a legújabb búvóhelyünk, de most úgy néz ki, hogy ránk találtak. Már vagy két hét telt el a hatalomátvétel óta. Akkor megváltozott minden. A régi világunk már nem létezik többé.
– Látod már őket? – kérdezi egy határozott hang a hátam mögül. Ránézek Skyra, aki egy baseballütőt szorongat a kezében. Együtt szöktünk meg a suliból, amikor az ügynökök elfoglalták, de nem sokan tudták követni a példánkat.
– Hogyne! Úgy grasszálnak errefelé, mintha tudnák, hogy mit csinálnak!
Sky elmosolyodik, és kisimít egy kósza barna tincset az arcából.
– Akkor mi a terv, főnök? – kérdezi tőlem még mindig mosolyogva. – Szétrúgjuk végre a seggüket?
Tudom, hogy minden vágya, hogy minél több ügynököt tegyen el láb alól, de vissza kell fognom.
– Figyelj, Sky, lehetőleg ne nyírd ki mindet!
– Na mi van, beijedtél Mikey? – néz rám gúnyosan.
– Nem, csak el kellene kapnunk legalább egyet közülük. Hátha ki tudunk szedni belőle valamit.
– Ahogy ezek kinéznek, nem hiszem, hogy van agyuk egyáltalán! – mondja fintorogva, majd elfordul tőlem.
Zajt hallok lentről, úgy látszik, hogy betörtek. Mindketten a lefelé vezető lépcső közelébe megyünk, hogy felkészüljünk a támadásra. Sky mélykék szemeiben ugyanazt az elszántságot látom, mint mindig, ha ügynökökkel szállunk szembe. A hatalomátvétel napján sok mindenkit megöltek, legfőképpen azokat, akik ellenálltak, másodsorban azokat, akiket nem tartottak maguk számára „hasznosnak”. Tudom, hogy Sky szülei is az ellenállók között voltak. Én viszonylag szerencsésnek mondhatom magam, mert „csak” a nevelőapámat ölték meg, anyámat pedig elfogták.
Egy kopasz fejet látok felbukkanni a lépcsőn, amit egy öltönyös test követ. Az ügynök pontosan rám szegezi a fegyverét.
Nem habozok, egy hátráltató fénygömböt küldök rá, amitől elejti a pisztolyát. Sky abban a pillanatban az ügynök mögé kerül, és hatalmas erővel tarkón vágja az ütőjével, mire az elterül a földön. Mindig meglepődöm, hogy mennyi erő van egy ilyen apró lányban. Mit lány? Ez egy amazon!
A gazdátlan fegyver felé ugrom, és a kezembe veszem. Egy pillanat múlva újabb ügynökök tűnnek fel a lépcsőn. A lábukra célzom – bár kétségkívül jól esne kinyírni őket, de nem tehetem. Két hajszálpontos lövést adok le a behatolók felé, mire azok lebucskáznak a földszintre.
– Már megint ez a láblövés! – Sky rosszallóan csóválja a fejét. Én erre csak megvonom a vállam: már sokszor elmagyaráztam neki, hogy miért csinálom így, de láthatóan neki nem tetszik.
– Ahelyett, hogy kritizálnál, inkább fogd meg ezt. – A kezébe nyomom a leütött ügynök pisztolyát, ő pedig szakszerűen átveszi azt, miközben eldobja a baseballütőt. Neki nagyobb szüksége lehet a fegyverre, mint nekem, én meg tudom védeni magam velük szemben.
Intek neki, hogy kövessen, és leszaladunk a földszintre, átugorva a lépcső aljánál még mindig egymás hegyén-hátán fetrengő ügynököket. Skynak igaza lehet, nem túl sok ész szorult beléjük. Már nincs messze a kijárat, de tudom, érzem, hogy még vannak páran idebenn.
– Két tar pofa hat óránál! – hallom Sky figyelmeztetését a hátam mögül. Nem nézek hátra, az egyre közeledő vasajtót szuggerálom. Lehet, hogy le tudnánk gyűrni őket, ha szembeszállnánk velük, de nem akarok kockáztatni.
Hirtelen egy ládákból álló torony mögül elém ugrik egy újabb ügynök. Lefékezem, ráküldök egy kábító fénygömböt, de ezzel elvesztettük az eddig meglévő előnyünket, és a két társa beér minket.
Ekkor további öltönyösöket látok felbukkanni mindenhonnan. Hátat fordítunk egymásnak Skyjal, és elkezdünk körbe-körbe járni. Felmérem a helyzetet, de az eléggé egyértelmű képet mutat: túlerőben vannak.
– Na, mi van nyomik, egy az egyben már nem is mertek kiállni ellenünk? – Sky a lehető leggúnyosabb hangját vette elő, de nem úgy néz ki, mintha ez szíven ütné őket.
– Asszem le kéne lépnünk – jegyzem meg, miközben a kezeimmel megpróbálok valami védőpajzs-szerűséget alkotni körénk.
– Lelépni? És ezt mégis hogy kívánod végrehajtani Magic Mike?
– Tetőablak.
A szemem sarkából látom, ahogy Sky felemeli a fejét, és a plafont kémleli. Sejtem, hogy mit fog szólni, de aligha van más esélyünk a szökésre.
– Már megint?! Tudod, hogy utálom, amikor ezt csinálod!
– Akkor mondj valami jobb ötletet!
Az ügynökök már teljesen körbevettek minket, és ez a pajzs dolog sem tűnik túl meggyőzőnek. Sky megadóan sóhajt egyet, majd megragadja a karomat.
– Oké, akkor mire várunk?
Leeresztem a kezem, ezzel megszűnik az ideiglenes védelem. Az öltönyösök fegyvereiket előreszegezve közelítenek hozzánk. A karomba veszem Skyt, és ismét elcsodálkozom rajta, hogy milyen könnyű. Felnézek, az ablak körülbelül három emeletnyi magasságban lehet fölöttünk. Kitárom a szárnyaimat, és elrugaszkodom a földtől.
Egyetlen csapással megteszem az út csaknem felét, ám ekkor valami éles fájdalom hasít a lábamba. Lenézek, és látom, hogy az ügynökök rám céloznak. Megpróbálok pajzsot létesíteni, de repülés közben ez nem a legegyszerűbb feladat, főleg, hogy nem szeretném leejteni a karjaimban tartott lányt.
Sky erősen kapaszkodik belém, miközben a plafon felé haladunk. A lábam még mindig lüktet, a pajzs pedig néhány golyó eltérítése után megszűnik létezni. Fölfelé irányítom a jobb kezem, egy fénygömbbel kirobbantom az ablakot, majd megpróbálom Skyt megvédeni a lehulló szilánkoktól. Még hallom, ahogy néhány lövedék elsüvít mellettünk, majd kirepülünk az épületből.
Hűvös őszi levegő csapja meg az arcom, amint elhagyjuk a raktárt. Ránézek Skyra, aki szerencsére sértetlennek látszik. Próbálok minél távolabb kerülni az ügynököktől, bár a levegőben már jóval nagyobb biztonságban érzem magam, mint a földön. Sikerült meglépnünk előlük, és így tovább folytathatjuk a harcot az elnyomás ellen.
A nevem Michael Lindberg.
Angyal vagyok.
