I’m at war with the world and they
Try to pull me into the dark
(Skillet – Awake and Alive)
Egy csapzott, barna hajú fiú lép be a kórterembe, és egy öreg nénit támogat. A hölgy láthatóan megsérült, mert furcsán áll a térde.
– Rick, drágám, fektesd le arra az ágyra! Tessék megnyugodni, mindjárt ellátom a sérülését! – osztogatja az utasításokat Mrs. Ainsworth hozzáértő főnővér módjára, és kirohan a kórteremből.
A fiú, akit ezek szerint Ricknek hívnak, odatámogatja a nénit az egyik ágyhoz, gyengéden lefekteti, majd pár nyugtató szó után elindul felénk. Ahogy jobban szemügyre veszem, megállapítom, hogy nem sokkal lehet idősebb nálam.
– Hello, Richard Ainsworth – mutatkozik be, majd ezt mi is megtesszük Skyjal. – A parkban találtam az öreglányt – mutat a néni felé -, a kutyája épp egy ügynök lábát marcangolta. Kár, hogy egy Yorkie volt. – Mosolyra húzódik a szája széle. – Sajnos a kutya nem élte túl a kalandot.
– Nem veszélyes egyedül kinn mászkálnod? – kérdi tőle Sky, amire Rick csak megvonja a vállát.
– Eddig Orionnal portyáztunk, de amióta elkapták, egyedül megyek. Az embereknek még mindig szükségük van segítségre – jelenti ki tárgyilagosan, és teljes mértékben egyetértek vele.
Ekkor belép a szobába Mrs. Ainsworth, és kezelésbe veszi a hölgyet, aki hangosan sopánkodik szeretett kutyája elvesztése miatt. Gondolok egyet, és odamegyek hozzájuk.
– Segíthetek? – kérdezem a főnővértől, amire ő csak szórakozottan bólint. A néni térdére teszem a kezem, és gyorsan meggyógyítom.
– Hogy maga milyen kedves egy fiatalember! – hálálkodik a hölgy, miután kipróbálja az immár sérülésmentes végtagját. – Mondd csak fiam, a reumámat is meg tudnád gyógyítani?
– Sajnálom, de azt hiszem, az túlesik a hatáskörömön – válaszolom, miközben megpróbálom visszafojtani a kitörni akaró nevetést. Mrs. Ainsworth a biztonság kedvéért még egyszer megvizsgálja, majd megszólítja a fiát.
– Rick, elkísérnéd a vendégeinket az ebédlőbe? Már biztosan nagyon éhesek!
– Persze, anya, bár kaja az nincs túl sok. Lefoglalt a néni, és így nem tudtam hozni.
– Hát, akkor azt esszük, ami van – jelenti ki Sky, majd mosolyogva Rick felé fordul. – Mutasd az utat!
Rick a folyosó végén található apró helyiségbe vezet bennünket, ami gazdagon tartalmaz székeket és asztalokat, valamint néhány beszélgető embert is találunk. Amint belépünk, néhányan fölkapják a fejüket, és jól megbámulnak, vagy éppen ránk sem hederítenek. Rick először benéz a hűtőbe, ami üresen pang, majd végignézi az összes szekrényt, amíg végül talál némi áporodott müzlit.
– Bocs, asszem nincs más – mondja, miközben próbálja igazságosan elosztani a pár deci tartós tejet, amit egy kupac tányér mögül halászott ki.
– Jobb, mint a semmi – vonja meg a vállát Sky, és elindul az egyik tál müzlivel egy ablak melletti asztal felé. Mi követjük, és leülünk mellé.
Egy darabig csendben fogyasztjuk a szegényes reggelit, a gondolataim egészen máshol járnak. Vajon hová vihették az angyalt, akit elkaptak? És miért nem ölték meg? Talán még lenne esélyünk kiszabadítani…
– És? Hogy sikerült félholt állapotban idekeverednetek? – töri meg a csöndet Rick. – Anya teljesen ki volt akadva miattatok.
Felváltva meséljük az erdei kalandunkat Skyjal, hogy hogyan találkoztunk ügynökökkel, és Emerickel. Mikor végzünk, megint csönd borul körénk, látszik, hogy mindenki elvan a maga gondolataival. De van valami, amit muszáj megtudnom.
– Hogyan kapták el az itteni angyalt? – kérdezem.
Rick a szemembe néz.
– Oriont? Hát, igazából… Nem tudom. – Megvakarja a fejét. – Kint őrködött a kórház előtt, és egyszer csak jöttek az ügynökök. Oké, túlerőben voltak, de… – Felváltva néz Skyra és rám – Szerintem nem volt megoldhatatlan feladat. Bár lehet, hogy azóta lett valami titkos angyalblokkoló technológiájuk, vagy mit tudom én – fejezi be mondandóját egy vállrándítás kíséretében.
Összenézünk Skyjal, nem tudom mire vélni az esetet, és látom, hogy ő is hasonlóképpen érez. Tényleg lenne valami titkos új fegyvere az ügynököknek? Mindenesetre a cél még mindig elég világos.
– Nem tudod véletlenül, hogy hová vihették? – kérdem Ricktől, mire ő közelebb hajol hozzánk, és lehalkítja a hangját.
– Igazából… Lehet. – Nagyot dobban a szívem. Mégis van esélyünk? – Orionnak volt egy tippje, hogy hol tarthatják a kísérleti nyulakat.
Lélegzetvisszafojtva figyelek.
– És hol? – kérdezi Sky türelmetlenül, és én sem vagyok kevésbé izgatott.
– A Vaspalotában.
A szívem, ami eddig a torkomban dobogott, most hirtelen lezuhan a gyomromig. Pont a hülye Vaspalotában? Ahol a fél családomat kivégezték? Nem tudom, hogy mit szóljak ehhez az új információhoz, egyrészt jó lenne kiszabadítani Oriont, másrészt viszont kicsit parázok odamenni. Vagy nem is olyan kicsit. A kezeimbe temetem az arcom, és próbálom rendezni a gondolataimat. Nem lehetek gyáva! Most nem!
– Hát, nem tudom, hogy hogy vagytok vele srácok, de én mindjárt álmon halok – jelenti ki Sky egy hatalmas ásítás kíséretében, ezzel némileg kizökkentve engem átmeneti elmezavaromból. Rick elneveti magát.
– Álmon halok? Hát ez meg milyen kifejezés?
– Olyan nyelvújítós – magyarázza Sky, és föláll a székéből. – Merre lehet itt aludni?
– Az emeleti kórtermek egy része át van alakítva, ha találtok helyet, szerintem ott megpihenhettek – igazít útba minket Rick. – És még a fürdőt is használhatjátok, ha szabad. Plusz, ha szerencsétek van, még tiszta ruhát is szerválhattok.
– Az nem lenne rossz – állapítom meg. – Ez a véres gatya nem tesz túl jót az imidzsemnek.
***
Hosszú percekig állok a zuhany alatt, és várom, hogy a kellemesen meleg víz kitisztítsa a gondolataimat. Már megint fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. Az ösztöneim azt súgják, hogy ki kell szabadítanunk Oriont, az agyam viszont folyamatosan azon kattog, hogy nem szabadna kockára tenni az életünket.
Kilépek a zuhanyzóból, és megtörölközöm. Fölkapok egy tiszta pizsamát, majd belenézek a tükörbe, és rögtön elborzadok a látványtól. A szemeim alatt méretes karikák díszelegnek, és olyan ápolatlan vagyok, mint valami előember. Végignézem a szekrénykéket, az egyikben szerencsére találok néhány eldobható borotvát, amivel megborotválkozom. Amikor újra tükörbe nézek, megállapítom, hogy még mindig szörnyen festek, de legalább már nem vagyok szőrös.
Kilépek a fürdőből, és Sky felkutatására indulok. Be kell nyitnom jó pár kórterembe, mire megtalálom. Amint meglátom, alig bírom visszafojtani a röhögést: egy béna rózsaszín csat van a hajában. Rózsaszín?! Megáll előttem, és felhúzza a szemöldökét.
– Mi van Mikey?
– Ezzel a csattal úgy nézel ki, mint egy óvodás! – Csípőre teszi a kezeit.
– Te meg úgy nézel ki, mint aki két hete nem fésülködött.
– Talán mert két hete nem fésülködtem?
Elneveti magát, közelebb lép hozzám, és elkezdi igazgatni a sérómat. Furcsa bizsergést érzek, amikor hozzám ér.
– Hát, úgy látszik, csak egy szabad ágy van – mutatok a mellettünk lévő fekvőhelyre. – Te aludj az ágyon, majd én megleszek a földön.
– Minek nézel te engem? Valami hercegnőnek? – háborodik fel Sky. – Ha te a földön alszol, akkor én is! – Megvonom a vállam, úgysem tudnám lebeszélni.
Leterítünk egy takarót, és ledobálunk néhány párnát, majd elhelyezkedünk alkalmi fekhelyünkön. Még mindig jobb, mint a hideg földön aludni, a szabad ég alatt.
– Nem bízom Emericben – szólal meg Sky néhány percnyi csend után. Kérdő tekintettel ránézek, bár nem csodálom amit mond, azok után ahogy összevesztek. – Úgy beszél az emberekről, mintha alacsonyabb rendűek lennének, vagy nem tom. És ő lenne a szent szalamandra, aki mindenről megmondja a frankót.
– Lehet. De bíznunk kell benne! Már alig maradtunk páran, kiben bízzunk, ha nem egymásban?
– Én akkor sem bízom benne – összevonja a szemöldökét. – Azt hittem, az angyalok jó fejek.
– Ez személyiségfüggő – magyarázom. – Ahogy az emberek, az angyalok is különbözőek. Végül is a génállományunk fele emberi. – Látom rajta, hogy elgondolkodik. – Különben is, ha nem lett volna épp hiány, simán lehet, hogy nem is lennék angyal.
– Hogy? – kérdi meglepetten, és fölpattan ülő helyzetbe. – Lehetnél ember is?
– Nem ember. – Föltámaszkodom, hogy jobban lássam. – Hanem félvér.
– Félvér?
– Igen, a félvérek ugyanúgy egy angyal és egy ember gyermekei. Csak hát ők nem angyalok, hanem félvérek.
Oké, magyarázásban elég béna vagyok.
– És miben különböznek a félvérek az emberektől? – kérdezi kíváncsian.
– A félvéreknek is vannak bizonyos képességeik, bár nem olyan erősek, mint az angyaloknak. Például sok gyakorlással meg tudják védeni magukat, vagy korlátozottan látják a gondolatokat. De nincs szárnyuk, és… Hát nem angyalok, na.
– Szóval – szólal meg pár pillanatnyi gondolkodás után -, ha például lenne egy testvéred, ő lehet, hogy félvér lenne?
– Ha lány lenne, bizonyára. – Sky megint összehúzza a szemöldökét. – Tudod, az angyalok csak férfiak lehetnek.
– Micsoda diszkrimináció! – tárja szét a kezeit. – Fura egy dolgaitok vannak.
– Lehet.
Még egy darabig csöndben nézzük egymást, majd Sky visszafekszik mellém.
– Hát én még mindig álmos vagyok, úgyhogy aludjunk – indítványozza, és egyidejűleg átfordul a másik oldalára. Majd felszisszen, és a haját kezdi birizgálni.
– Na, mi van, mégis kiveszed az idióta csatot? – kérdem tőle látva, hogy a kezében tartja a rózsaszínű kiegészítőt.
– Nyomta a fejem – jelenti ki, majd elhajítja a hajbavalót. Elmosolyodom: haláli ez a csaj. Még egy darabig a fehér plafont bámulom, majd elnyom az álom.
