10. Fejezet – Elvesztett ész

If I lose myself tonight,
It’ll be you and I.
(OneRepublic – If I Lose Myself)

Korán sötétedett. Igaz, hogy az évszaknak megfelelő időben történt mindez, de mégis furcsa. Olyan, mintha egy egész élet telt volna el azóta, hogy kiugrottam a suli ablakán azon a bizonyos töri órán. Jó lenne, ha ez az egész meg se történt volna. Akkor még anya is biztonságban lenne, nem is beszélve rólunk.

A sötétség mindent beborít. Ez a ház infrastruktúra szempontjából nincs a legmegfelelőbb helyen, de talán ez teszi biztonságosabbá. Talán elállt már az eső. Kimegyek, hogy megbizonyosodjak róla.

– Nem fázol? – kérdezem, amikor meglátom, hogy Orion a lépcsőn ül egy szál pólóban.

– Volt már hidegebb is – válaszolja, miközben helyet foglalok mellette. Tényleg elállt az eső, és meglepetten tapasztalom, hogy még a csillagok is látszanak. Egy darabig csak némán nézzük a fényes égi tüneményeket.

– Nézd, az ott az Orion – mutat az égre. – Valahogy mindig megtalálom. De télen jobban látszik.

Bólogatok, bár én semmilyen csillagképet nem vélek felfedezni, de bizonyára neki jobban rááll a szeme.

– Amúgy valami hős ősöm után neveztek el Orionnak – magyarázza. – Elég béna név, beismerem.

– Szerintem illik hozzád.

– Miért? Úgy nézek ki, mint egy ősi vadász?

– Valahogy úgy – válaszolom mosolyogva.

– Á, Orionnak minden mondában rossz vége lett – legyint rá.

– Szerinted mikor lesz vége? – váltok témát. Az utóbbi időben egyre többet rágódom ezen.

– Ha tudnám, elmehetnék a tévéjósdába. – Fölemeli a kezeit, és úgy tesz, mintha koncentrálna. – Küldöm a pénzenergiát! – Elnevetem magam, de hamarosan visszatérnek a nyomasztó gondolataim.

– Túlélhetjük? – kérdezem, és Orion zöld szemeibe nézek, amik csillognak a hold fényében.

– Talán – válaszolja tárgyilagosan. Megint az ég felé fordítjuk a fejünket, majd felteszem azt a kérdést, ami már régóta nem hagy nyugodni.

– Ha egy angyal beteljesíti a küldetését, mindenképpen meghal? – Orion nem válaszol rögtön.

– Hát, az az igazság, hogy én még nem hallottam olyanról, aki túlélte volna. – Elhúzom a számat, pedig sejtettem, hogy ezt fogja mondani. – De ettől persze lehetséges, hogy volt.

Tudom, hogy csak bátorítani próbál, azért mondja, hogy van esélyünk. Az omegások egyre többen vannak, és egyre erősebbek lesznek, én pedig egyre kevésbé hiszek abban, hogy élve kijöhetünk ebből az egészből. De legalább úgy haljunk meg, hogy beteljesítettük a küldetésünket!

– Nem fogjuk túlélni – mondom ki nyíltan, amit gondolok.

– Ne legyél már ilyen negatív!

– Én nem negatív vagyok, csak realista.

– Reménykedni mindig lehet – jelenti ki Orion, és elgondolkodom, hogy vajon hogy bírja ennyire tartani magát, azok után, hogy napokig fogva tartották a Vaspalotában.

– Mondjak egy faviccet, hogy jobb kedvre derülj? – kérdezi váratlanul.

– Hajrá – vonom meg a vállam.

– Reccs.

– Jesszus, Orion – mondom hitetlenkedve, ennél rosszabb viccel aligha hozakodhatott volna elő. Az egész annyira abszurd, hogy elkezdek nevetni.

Nem bírom abbahagyni, sőt, Orion is rákezd, mély, öblös hangján. Hirtelen el is feledkezem minden nyomasztó gondolatomról. Egyszer csak Sky hangját hallom a hátam mögül.

– Hát ti meg mit nevettek?

Nem bírunk válaszolni, csak dőlünk jobbra-balra, de már nem is a viccen nevetünk, hanem egymáson. Orion nagy nehezen kiprésel magából valami választ.

– Reccs.

Erre csak még jobban rázendítünk, már a könnyem is folyik a röhögéstől. Sky csípőre teszi a kezét, és rosszallóan csóválja a fejét.

– Jó lenne, ha bejönnétek, mert meg fogtok fázni – ezzel sarkon fordul, és becsörtet a házba.

Beletelik pár percbe, mire össze tudjuk szedni magunkat, és bevánszorgunk a szállásunkra.

***

– Ki az a lány? – kérdezi tőlem Orion. Már vagy egy órája a gondolatbetörést és kivédését gyakoroljuk. Asszem egy pillanatra elvesztettem a koncentrációt, és túlságosan beengedtem a fejembe.

– Kicsoda? – tettetem az ártatlant, bár van egy sejtésem, hogy kire gondol.

– Az a vörös hajú.

– Csak szoktam róla álmodni – mondom, miközben a nyakamat masszírozom.

– Úgy érted, hogy látomásod van róla – jelenti ki határozottan, amivel nem kis meglepetést okoz: azt hittem, hogy ő is majd úgy áll hozzá, mint Sky, de tévedtem.

– Asszem – felelem tétován. Pillanatnyi csend támad, látom rajta, hogy töri a fejét.

– Ismered? – kérdezi végül.

– Nem.

– És mond neked valamit? Próbál kapcsolatba lépni veled?

– Igen! – Meglepődöm, hogy ennyire pontosan körülírja a dolgot. – Azt kéri, hogy keressem meg! De fogalmam sincs, hogy hol lehet – mondom kissé elszontyolodva. – Pedig próbálom kérdezgetni, de nem mond semmit!

– Szerintem fontos lenne, hogy megtaláld – mondja, miközben a szemembe néz.

– De ha egyszer nem tudom, hogy hol lehet?

– Figyelj! Nem hiába gyakoroljuk ezeket a dolgokat. Használd az elméd! Törj be a fejébe, ha kell!

– De hát, ez egy látomás! Hogy törhetnék be valakinek a fejébe, akiről azt sem tudom, hogy kicsoda, vagy hogy hol van?

– Csak próbáld meg! – tárja szét a karjait Orion. – Hátha.

Bólintok, mindent meg kell próbálnom, ami közelebb hozhatja a megoldást a vörös hajú lánnyal kapcsolatban. Tudom, hogy igaza van: meg kell találnom. Nem lehet véletlen, hogy a hatalomátvétel óta folyamatosan vele álmodom!

– Jó, látom, már eleged van az elmetrükkökből – mondja megadóan. – Próbáljunk most valami valóságosabbat! Mit szólnál egy kis pajzshoz?

Rögtön felélénkülök. Végre!

– Oké, de azt hogy kell?

– A lényeg az elme védelméhez hasonlatos. Csak most a pajzsot a valóságban kell létrehoznod, és nem a fejeden belül. Tehát ki kell sugároznod magadból. – Kérdő tekintetemet látva így folytatja. – Tudnod kell, hogy mit akarsz kivédeni. Tapogasd le a valóságot az elméddel.

– Jó – mondom, bár még mindig nem értem, hogy pontosan hogyan is kellene ezt véghezvinni.

– Először próbáljuk ki pár tárggyal. Mondjuk ezzel a párnával – mondja, miközben felkap egyet a kanapéról. – Hozzád vágom, és próbáld kivédeni!

Felveszek valami harci pozíciót, és magam elé emelem a kezeimet: próbálok a védekezésre koncentrálni, meg a párnára. Érzem, hogy valamit alkottam, bár nem látok semmit.

Orion hirtelen felém dobja a párnát, ami először azt hiszem, hogy eltalál. De végül jó pár centivel az arcom előtt leesik a földre.

– Sikerült! – kiáltok fel, amire Orion elmosolyodik.

– Hát, ezzel a pajzzsal nem sokra mennél, kedves Mike – mondja, amire rögtön elszontyolodom. – De kezdésnek nem rossz. Próbáld meg kiterjeszteni messzebbre!

Visszadobom neki a párnát, és ismét felkészülök. Terjesszem ki messzebbre, oké. Most még jobban koncentrálok, mint az előbb, már szinte érzem, ahogy a pajzs körülvesz.

Orion ismét váratlanul elhajítja a párnát, de az most jóval távolabb zuhan a földre. Tudom, hogy még sokat kell gyakorolnom, de ez már végre valami látható haladás, és nem csak fejben turkálás.

– Ez már mindjárt más! – bólint elismerően Orion. – Nehezítsük meg a dolgot!

Egy fél óra múlva már egészen sok tárgy tornyosul mellette, amiket mind hozzám vágott. Többek között vaskos könyveket, egy kempingszéket, és néhány faládát, amit a fészerben talált. Egy ízben egy tányérral próbálkozott, de annak nem lett szép vége, valamint néhányszor kénytelen voltam gyógykezelni magam, amikor nem sikerült elég jól a pajzs, és Orion túl jól célzott.

– Készen állsz a következő szintre? – kérdezi, amire én beleegyezően bólintok. – Hátráltatni foglak. Ha ezt kivéded, pöpec leszel.

Megint felveszem a kezdőpozíciót, és kiépítem a pajzsot. Tárgyak ellen már egészen hatásos a dolog, de kicsit parázom a hátráltatótól. Ha jobban belegondolok, még sohasem kaptam hátráltatót, valahogy mindig én lövöldöztem azokat mások felé.

Meglátom Orion kezéből kilövellni a fénygömböt, amire ösztönösen összehúzom magam. A hátráltató eltalál, és én megtántorodom. Leengedem a kezeimet.

– Ne parázz be ennyire! A pajzsra koncentrálj!

– Jó, jó, igyekszem – mondom, és újra felveszem a kezdőpozíciót.

A második hátráltató már alig billent meg, a nagy részét elnyeli a pajzsom. De tudom, hogy ez még mindig nem elég, és abban sem vagyok biztos, hogy Orion minden erejét beleadta ebbe a támadásba.

Próbálom mégjobban összeszedni magam, és ismét elkezdem kiépíteni a pajzsom. Ekkor azonban Sky lép be a szobába: egy szűk felsőt visel, ami kiemeli tökéletes alakját. Rám mosolyog, és én idiótán visszamosolygok rá, azonban a következő pillanatban leterít egy fénygömb. Én a földre kerülök, Sky pedig elkezd nevetni.

– Ez nem nyert! – állapítja meg Orion, miközben alig bírja leplezni vigyorát.

– Elterelte a figyelmemet! – mutatok vádlón Skyra.

– Ó, Mikey, el is felejtettem, hogy a férfiak nem tudnak egyszerre több dologra figyelni! – válaszol Sky, még mindig nevetve. Én erre elhúzom a számat, és föltápászkodom.

A lány megkerüli a kanapét, letérdel a földre, majd elkezd fekvőtámaszozni. Kérdőn nézek felváltva rá, és Orionra.

– Hát te meg mit csinálsz, izomagy? – Sky abbahagyja a fekvőzést, és csípőre teszi a kezeit.

– Tudod, nekem nincsenek olyan szuperképességeim, mint nektek, ezért kénytelen vagyok gyúrni, hogy seggbe rúghassam a drága ügynök barátainkat.

Hitetlenkedve rázom meg a fejem, majd visszafordulok Orion felé. Megpróbálok ismét a pajzsra koncentrálni, de a gondolataim folyton elkalandoznak. Kedvem lenne visszafordulni, és csak nézni, ahogy Sky erősít, ahogy tökéletes összhangban mozgatja kidolgozott izmait. Megrázom a fejem, ennek nem most van itt az ideje! Orion is látja, hogy nem vagyok teljesen itt.

– Szerintem már elég rég óta gyakorlunk, ránk fér a pihenés – javasolja, amire én beleegyezően bólintok.

– Tényleg elfáradtam, ledőlök egy kicsit – jelentem be, és elindulok a gyerekszoba felé, de nem tudom megállni, hogy ne vessek még egy pillantást Skyra, aki most felüléseket végez.

Felmászom az emeletre, és bezuhanok az ágyba. Mi a francot művelek?! Miért jár folyton rajta az eszem?! Nem szabad ezt csinálnom! Befordulok a fal felé, és belefúrom a párnába a fejem.

Lelki szemeim előtt megint megjelenik Sky mosolya, de megpróbálom elhessegetni a képet. Tudom, hogy mi lenne ennek a vége, és azt semmiképpen sem akarom: ha összejönnénk, és utána én meghalnék, ő teljesen összeomlana. Anya is még szenved apa miatt, látom rajta, amikor róla beszél, hogy még mindig szereti. Pedig ők csak négy napig ismerték egymást! Nem tehetem meg ezt vele! Nem dönthetem romba az életét, csak azért mert… Összeszorítom a szemeimet, és próbálom még jobban elüldözni a Skyra irányuló gondolataimat, de azok mindig makacsul visszatérnek.

Zörgést hallok lentről, csendben megfordulok és lenézek. Sky jött be a szobába, láthatóan próbál új ruhát szerválni magának izzadt felsője helyett. Belenéz az egyik fiókba, ahonnan előhalász egy rózsaszínű ruhát. Maga elé teszi, beáll a tükör elé, és olyan undorodó fejet vág, hogy elröhögöm magam.

– Hé! Azt hittem, hogy alszol! – néz rám Sky csípőre tett kézzel.

– Bocs, de az a ruha fantasztikusan állna neked!

– Persze!

– Komolyan mondom! – Még mindig vigyorgok. – A rózsaszín jól kihozza a nőiességedet!

– Ja, a nem létező nőiességemet! – fintorog, és behajítja a ruhát oda, ahonnan előszedte.

11. Fejezet – Gyötrő bizonytalanság

Mentés

Mentés