11. Fejezet – Gyötrő bizonytalanság

Don’t get too close
It’s dark inside
It’s where my demons hide
(Imagine Dragons – Demons)

Hajnalban félig kómásan kivánszorgok a szobánkból. Remélem, hogy nem ébresztettem fel Skyt. Már megint a vörös hajú lánnyal álmodtam. Folyton csak azt kéri, hogy keressem meg. De ha egyszer fogalmam sincs, hogy hol lehet!

Készítek magamnak egy teát, hátha a koffein rendezi a gondolataimat. Lezuttyanok az ebédlőasztal mellé, és a sötét forró folyadékot bámulom. Halvány lila gőzöm sincs, hogy mit kéne tennem.

Néhány perc múlva nyílik az egyik szoba ajtaja, és Orion lép ki rajta. Ez némileg kizökkent mélázásomból, de láthatólag ő is meglepődött, hogy itt talál.

– Mi van Mike? Miért nem alszol? – kérdezi egy ásítás kíséretében.

– Nem tudok – válaszolom őszintén. Leül velem szembe, és a szemembe néz.

– És a vörös hajú lány, vagy Sky miatt?

– Hogy jön ide Sky? – kérdem értetlenül.

– Nem vagyok vak, látom, hogy hogy nézel rá.

Hirtelen mintha gombóc nőtt volna a torkomban, nyelek egy nagyot. Ennyire látszik? Kedvem lenne elmondani mindent Orionnak a kételyeimről, de inkább csak azt mondom, amit tudom, hogy mondanom kell.

– Nem lesz köztünk semmi Skyjal.

Egy darabig még fürkészve tekint rám, tudom, hogy szívesen belenézne a gondolataimba, de nem teszi meg. Majd megvonja a vállát.

– Ahogy gondolod. Kihűl a teád – figyelmeztet, és elindul a fürdőszoba irányába.

Megiszom, de semmi sem lett jobb, csak még jobban összezavarodtam attól, hogy Orion fölhozta Skyt. Megfordulok, nézem a napfelkeltét. Miért ilyen bonyolult minden? Ha legalább tudnám a küldetésemet… Bár lehet, hogy avval sem lennék beljebb. Beletúrok a hajamba, sóhajtok egyet, és elindulok felöltözni.

***

Az egész délelőtt azzal telt, hogy gyakoroltunk. Szerintem a pajzsom már egészen használható, de a gondolatbetörés ellen még mindig nem tudok normálisan védekezni. Ráadásul már attól is parázom, hogy hátha Orion meglátja Skyjal kapcsolatos gondolataimat.

Már úgy gyakorlunk, hogy nincs időm kiépíteni a pajzsot, hanem váratlanul kapom a támadást, és rögtönöznöm kell. Amikor már úgy is kivédem a hátráltató fénygömböt, hogy háttal állok, Orion elégedetten leveti magát az egyik fotelbe.

– Szerintem ez már egész jól megy – jelenti be, miközben én elhelyezkedem Sky mellett a kanapén.

– Végre valami! – mondom némi megkönnyebbüléssel. – Viszont menten szétrobban a fejem.

– Jaj, szegénykém, megártott a sok gondolkodás? – kérdi Sky ironikusan, és megsimogatja a fejemet.

– Hagyjál már! – Sky erre karba teszi a kezeit, és mintha egy pillanatnyi csalódottságot látnék az arcán. Talán kicsit erősen fogalmaztam, de másként nem tudtam lefékezni a gyomromban repkedésnek indult pillangókat.

– Azt hiszem, én elmegyek a városba – kezdi Orion. – Kellene pár cucc, és amúgy is meg kellene nézni, hogy mennyit romlott a helyzet.

– Veled megyek! – lelkesülök fel.

– Nem, ti csak pihenjetek, nem vagyok elveszett gyerek, megoldom.

– Biztos, hogy megleszel egyedül? – kérdi Sky kissé ijedt hangon. – Én is veled mehetek!

– Nem, tényleg, nem lesz semmi gáz – mondja, és elindul az ajtó felé. – Vigyázzatok magatokra, és ne engedjetek be egy ügynököt se! – ezzel becsukja maga mögött a nyílászárót.

Egy pillanatig egyikünk sem szólal meg, nem biztos, hogy jó ötlet volt elengedni egyedül. Ha véletlenül elkapnák, és visszavinnék a Vaspalotába, tuti nem tudnánk még egyszer kimenteni. Látom, hogy Sky is aggódik, idegesen harapdálja a szája szélét.

– Asszem, én bemegyek olvasni – jelenti ki végül. – Még van vagy 80 oldal az Unikornist Audreynak-ból.

– És jó könyv?

– Nem, de azért elolvasom, ha már belekezdtem. Azért a Jimmy Sprockethez semmi sem hasonlítható.

– Azt én is szeretem.

– Kicsit fura, hogy mennyire hasonlít a valósághoz – jegyzi meg Sky. – A háború komoly dolog, és sokan meghalnak. – Komoran bólintok

– Többen is, mint kellene.

– Viszont Jimmy végül győzelmet arat a sötét erők fölött. – Sky arcán halvány mosoly jelenik meg. – Talán nekünk is sikerülhet!

Én ebben nem vagyok olyan biztos, de nem akarom letörni Sky lelkesedését. A Jimmy Sprocket akkor is csak egy mese, ha rettentő párhuzamok is vannak benne a valósággal. Jimmy ugyanúgy csak akkor tudja meg, hogy varázsló, amikor már nagyon muszáj, mint én, azt hogy angyal. És az utolsó könyvben ők is kénytelenek bujkálni a sötét varázslók elől, akárcsak mi az ügynökök elől.

– Oké, akkor jöjjön az az unikornis – grimaszol Sky, és bevonul a szobánkba.

***

Magányosan gubbasztok az asztalnál a sebtében összedobott szendvicsem fölött, de egy falat sem megy le a torkomon. Orion már vagy három órája elment, de még mindig se híre se hamva, én meg rettentően aggódom miatta. Mi van, ha elkapták? Idegesen felpillantok a faliórára, a percek csigalassúsággal telnek. Próbálom megnyugtatni magam, hogy hátha csak sokáig tart felmérni a terepet, de ez sem segít. A szendvics bánatosan néz vissza rám, úristen, már hangulatot képzelek egy darab kenyérnek.

Hallom, hogy megnyikordul egy ajtó, és én összerezzenek. Reménykedve felkapom a fejem, de látom, hogy csak Sky jött ki a gyerekszobából, biztos befejezte az idióta könyvét.

– Orion? – kérdi hasonlóan aggódó arccal, mint amilyet én vághatok.

Megrázom a fejem, amire Sky bánatosan lehuppan velem szembe az asztalhoz. A szendvics még mindig szemez velem.

– Nem kéred a szenyám? – kérdezem az ideges lánytól.

– Egy falat se menne le a torkomon.

Csak ülünk egymással szemben, némán. Lehet, hogy el kellene indulom megkeresni? De hogyan találhatnám meg, ha azt sem tudom, hogy merre ment?

– Ugye nincs vele gáz? – töri meg a csendet Sky.

– Remélem – válaszolom, de a gyomrom tisztára görcsben van. Mindenesetre meg kellene nyugtatnom valahogy. – Tud vigyázni magára – mondom tettetett bizakodással, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogom a kezét.

Sky rám néz a gyönyörű kék szemeivel, amikből most aggódás árad. A keze rettentően kicsi, és törékenynek tűnik, de finom puha a bőre. Az agyam egyik fele figyelmeztetni akar: Mit csinálok már megint? Engedd el a kezét! Nem tudom megtenni. Mike, engedd már el, te idióta!

Mintegy rásegítésképpen kivágódik a bejárati ajtó, amire ösztönösen elrántom a kezemet, és felkészülök mindenféle támadásra. Hamarosan azonban hatalmas kő esik le a szívemről, amikor látom, hogy Orion az.

– Hát te meg hol a francban voltál eddig? – támad Sky a hazatérőnek.

– Hé, nyugi, nincs semmi gáz!

– Halálra aggódtuk magunkat miattad!

– Csak összefutottam néhány ügyetlen ügynökkel, ez minden – legyint Orion. – A helyzet viszont egyre rosszabb. Alig találtam aloe verás mosóport! Mindegyik virágillatú volt! És nekem érzékeny a bőröm!

Sky már szinte toporzékol, annyira dühös.

– Most komolyan egy hülye mosópor miatt kellett kockáztatnod az életed? – A szemei szikrákat vetnek. – Egy idióta vagy Orion Marshall, egy idióta!

A legorombított nem szól egy szót sem, csak széttárja a karjait, aminek az lesz az eredménye, hogy minden kezében tartott cucc a földön landol. Sky erre csak rosszallóan megcsóválja a fejét.

– Örülök, hogy egyben vagy – mondja, egy hatalmas sóhajtás kíséretében. – Megyek, kiszellőztetem a fejem – jelenti be végül morogva, és elhagyja a házat.

– Tényleg ennyire aggódott? – kérdi Orion, miután felpakolta az egyik fotelbe a szerzeményeit, és leült velem szembe.

– Persze. Én is aggódtam – válaszolom. – Még ez a szomorú szendvics sem ment le a torkunkon.

– Bocs, de tényleg le kellett szerelnem néhány ügynököt.

– Mindegy, az a lényeg, hogy már itt vagy – vonom meg a vállam. – Sky meg… csak Sky – mondom kissé esetlenül, de egy bólintással jelzi, hogy vette a célzást.

– Asszem én elpakolok, aztán beszélek vele – jelenti ki, és elindul felnyalábolni a beszerzett cuccokat.

Kissé enyhült a görcs a gyomromban, és hirtelen megérzem, hogy mennyire éhes is vagyok tulajdonképpen. Elkezdem megenni a szenyát, és közben elgondolkodom. Több ügynökkel találkozhatott, mint amennyit bevallott, ha ilyen sokáig tartott visszaérnie. A helyzet mindenesetre továbbra sem túl rózsás: ebben az isten háta mögötti kalyibában jól el vagyunk szigetelve mindentől, ami néha áldás, most viszont egyenesen átok. Jó lenne tudni, hogy hol tartunk, van-e még esélyünk egyáltalán. Vannak még ellenállók? Vagy az omegások már mindenkit kinyírtak rajtunk kívül? Amint ezen elmélkedem, eszembe jut a vörös hajú lány. Vajon hol lehet? De akárki is Ő, legalább az valószínűsíthető, hogy még egyben van, különben nem sok értelme lenne a látomásoknak.

Meglepődve konstatálom, hogy nagy agyalásom közben elfogyott a szendvics. Fölállok az asztaltól, és elindulok elmosni a tányért. Fura, pár hete ezt biztosan nem tettem volna meg magamtól.

Kinézek az ablakon, pont rálátok Skyra, aki éppen a földön gubbaszt, és elmélyülten beszélget Orionnal. Remélem, hogy sikerült rendezniük a nézeteltérésüket, nem bírnék ki még egy olyan hisztit, mint amit Sky Emerickel leművelt. De úgy tűnik, hogy velük nem lesz gáz, állapítom meg. A következő pillanatban Orion váratlanul megcsókolja Skyt.

A szívem mintha a gyomromban landolt volna. Basszus. Még mintha az idő is lelassult volna, Orion elindul visszafelé a házba.

Hogy lehetek ennyire vak? Sky aggódott érte, jobban, mint én. Mert fontos neki. Nem bírta volna elviselni, ha nem jön vissza. Mert érez iránta valamit. Legszívesebben a falba verném a fejem, amiért nem vettem észre. Pedig elég egyértelmű volt! Folyton őt dicséri. Issza a szavait. És én egy senki vagyok hozzá képest. Egy nagy nulla. Orion olyan… felnőtt, és erős, és vicces is. Én meg… egy csődtömeg vagyok, aki vergődik, és nem tudja, hogy mit kezdjen angyal mivoltával.

Nyílik az ajtó, Orion lép be rajta. Mosolyogva. Nem csoda, hogy jó kedve van, ha már ilyen jól összemelegedtek Skyjal. Valószínűleg borzalmasan savanyú képet vághatok, mert megkérdezi:

– Mi van? Citrom is volt abban a szendvicsben? – Valahogy most nincs kedvem vele jópofizni.

– Nem, csak kikészített ez a nap. Bemegyek pihenni – préselem ki magamból, és elindulok a szobánk felé.

Interlude I.

Mentés