If our love is tragedy, why are you my remedy?
If our love’s insanity, why are you my clarity?
(Zedd feat. Foxes – Clarity)
Ki tudja, mióta fekszem már itt fenn, és hiába próbálok pihenni, az agyam leállíthatatlanul pörög, és valami furcsa, nyomasztó érzés kerülget.
Nyilván én is hibás vagyok: folyton leállítottam Skyt, és főleg magamat. Nem csoda, ha nem akar többé hozzám közeledni. Aztán ott van Orion: reggel azt mondtam neki, hogy nem lesz köztünk semmi Skyjal. Ezt biztosan úgy értelmezte, hogy szabad a pálya. Lehet, hogy azért is kérdezett rá, hogy érdekel-e. Mekkora egy gyökér vagyok!
De talán jobb is így. Végül is ezt akartam nem? Hogy ne legyünk együtt. Hát, most megkaptam. Orionnak különben is több esélye van a túlélésre, mint nekem. Ő meg tudja védeni magát. Normálisan. És akármilyen felelőtlen is néha, mégis jó a harcban. Igen, Sky inkább való hozzá, mint hozzám.
Különben is, miért érdekel ennyire? Sky azt csinál, amit akar. Oké, tényleg jó csaj, szép, okos, meg minden. De néha igencsak idegesítő tud lenni az önfejűségével, és a meggondolatlanságaival az agyamra megy! És miért vannak olyan gyönyörű szemei? Hogy amikor rám néz, olyan, mintha megállna az idő? Felrémlik előttem az a pillanat, amikor tegnapelőtt olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy majdnem…
Nem! Sky választott! És nem engem választott! Görcsbe rándul a gyomrom ettől a gondolattól. Belebokszolok egyet az idióta rózsaszín párnámba, de semmi nem lett jobb. Veszek egy nagy levegőt: nem szabad így rágondolnom többet. Bár már előre tudom, hogy pokolian nehéz lesz, mivel gyakorlatilag össze vagyunk zárva.
Járnom kellene egyet, és hozzászoknom a gondolathoz, hogy Sky és Orion. Igen, az lesz a legjobb, ha kimozdulok innen. Nagy nehezen lekászálódok az emeletről, és elindulok a nappaliba.
Hiába készültem fel rá, a látvány mégsem esik jól, egy cseppet sem. Sky és Orion kettesben ülnek a kanapén, és valamin nagyon nevetnek. Én sosem tudtam így megnevettetni. Pedig milyen szép ilyenkor!
– … a csaj addigra már teljesen ki volt ütve, pedig azt állította, hogy csak egy koktélt ivott – ecseteli éppen Orion. – Folyton rám tapadt, le se lehetett rázni. Aztán meg egyszer csak lehúzta a bugyiját!
– Úúú! – Sky kíváncsian néz beszélgetőpartnerére. – Legalább kihasználtad a helyzetet?
– Dehogy használtam! Hát nem úgy ismersz engem, mint egy úriembert? – méltatlankodik, amire Sky megint elneveti magát. – És még ott volt a drága bátyus is. Aki azt képzelte, hogy én meg akarom erőszakolni a hugicát!
– Legalább elláttad a baját?
– Várj! Előbb csak simán ki akart nyírni, fenyegetőzött, meg minden. Aztán elkezdett fizikailag inzultálni!
– Fizikailag inzultálni! – Sky már szinte könnyezik, én pedig egyre kellemetlenebbül érzem magam.
– Bizony! Én meg visszainzultáltam egy hátráltatóval.
– Annyi ember között?
– Persze. Aztán mindenki odajött, hogy hol vettem a jelmezem, mert jövőre ők is angyalok szeretnének lenni Halloweenkor!
Mindketten elkezdenek önfeledten nevetni, Orion öblös hangján, Sky pedig még kicsiket csuklik is közben. Ahogy nézem őket, próbálom megszokni az új felállást, de nem járok sok sikerrel. Minden porcikám tiltakozik ellene, bármennyire is tudom, hogy helyesen cselekszem.
– Mike, neked volt már eltörve a szárnyad? – Orion váratlanul nekem intézett kérdése kizökkent a zavaros gondolataimból. Megrázom a fejem. – Örülj neki – folytatja -, nekem már volt.
– És az fáj? – kérdezem, mivel el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet.
– Hát, az nem kifejezés! A meggyógyítása meg kétszer annyira. Úgyhogy lehetőleg ne akard kipróbálni!
– Igyekszem – válaszolom egykedvűen, amire Orionnak feltűnik, hogy valami nincs rendben.
– Mi a hézag?
Nem tudom, hogy erre mit feleljek. Mondjam el neki az igazat? Azt, hogy a szívem Skyjal akar lenni, viszont az eszem nem engedi? Azt, hogy igenis rosszul esik őket együtt látnom, hiába próbálom elfojtani az érzéseimet? Nem, ezt biztosan nem mondom el.
– Nincs semmi – mondom végül, de látom rajta, hogy nem vette be. Felkészülök a gondolatbetörés kivédésére, de végül nem érkezik meg a várt támadás.
– Figyeljetek – szólal meg végül Orion immár sokkal komolyabb hangon. – Nem ülhetünk itt ölbe tett kézzel! Tudnunk kellene, hogy merre tovább. – Rám néz, mintha tőlem várná a megoldást.
– Miért nézel rám? Én sem tudom! – csattanok fel.
– Egyedül belőled indulhatunk ki, vagyis a látomásodból. Meg kell tudnod, hogy ki az a lány! – Még sosem láttam ilyen szúrósan nézni. – Érted? Nagyon fontos!
– Persze hogy értem, nem vagyok óvodás!
– Megpróbáltál már betörni a fejébe?
– Nem, de… – Kicsit elszégyellem magam, amiért ezt teljesen elfelejtettem. – Nem tudom megcsinálni!
– Dehogynem! – Orion akkorát csap a kanapéra, hogy a mellette helyet foglaló Sky egy pillanatra megemelkedik. – Csak koncentrálj!
– Ha ilyen jól tudod, akkor csináld te! – vágok vissza, bár rögtön tudom, hogy baromi nagy hülyeséget mondtam.
– Ha nekem lenne ilyen látomásom, már rég megoldottam volna a rejtvényt!
Egy darabig csak dühösen nézünk egymásra. Nyilván mögötte ott van jó néhány év tapasztalat ilyen téren, de én még csak kezdő vagyok. Hogy várhatja el tőlem, hogy hipp-hopp olyan dolgokat csináljak, amihez eddig hozzá sem tudtam szagolni? Ráadásul eddig folyton azt hajtogatta, hogy sokat kell még gyakorolnom, meg hogy jó úton haladok. Mi történt? Ráunt a semmittevésre? Ezért ment el felrúgni pár ügynök seggét? Frászt hozva ezzel rám, és főleg Skyra?
– Figyelj, Orion, nem látod, hogy mennyire fáradt? – töri meg a csendet Sky. – Ne piszkáld már állandóan! Látod, hogy igyekszik!
Igazából hálásnak kellene lennem, amiért Sky megvédett, de nem tudom, hogy mit érzek, a gondolatok megállíthatatlanul kavarognak bennem. Eddig is teljesen össze voltam zavarodva, de Orion még rá is tett egy lapáttal.
– Igazad van – szólal meg végül megenyhülve Orion. – Bocsánat. Kicsit elragadtattam magam.
Nem szólok semmit, csak ülök egy helyben és úgy érzem magam, mint egy rakás szerencsétlenség.
– Mike – Sky felpattan, megkerüli a fotelt, amiben ülök, és elkezdi masszírozni a vállam. – Nyugi, ne ess szét – suttogja a fülembe.
Behunyom a szemem. Jólesik az érintése, és tényleg ellazulok egy kicsit. De belátom, hogy Orionnak igaza van: ideje megtudni a látomásom lényegét. És tényleg gáz, hogy hetek alatt sem jutottam semmire vele. Sky gyengéden dörzsölgeti a nyakam, és az agyam teljesen kikapcsol. Úgy érzem, mintha egyedül a mai napon legalább annyit gondolkodtam volna, mint eddig egész életemben. Nagyon jól masszíroz.
– Oké, akkor enyém először a fürdő – jelenti ki Orion, és máris a fürdőszoba ajtaját hallom becsapódni mögötte.
***
Totál meg vagyok ázva, szinte csöpög belőlem a víz. Sky itt áll előttem nagyon közel. A kandallóban lobogó tűz fénye rávetül az arcára, még sohasem láttam ennyire szépnek. Csak állunk egymással szemben, némán, egyikünk sem akarja elrontani a pillanatot.
Közelebb lépek hozzá, és megpuszilom az arcát. Ő átölel, és elkezdi cirógatni a tarkómat. A szívem eszeveszett sebességgel dübörög a mellkasomban.
Mélyen belenézünk egymás szemébe: olyan tüzet és elszántságot látok a tekintetében, mint még soha. Gyengéden beletúr a hajamba, én pedig közelebb hajolok hozzá, és egy csókot lehelek a nyakára.
A szobámban vagyunk, minden pontosan olyan, mint amikor utoljára jártam itt. Sky hátrálni kezd az ágyam felé, és lassan leveszi a pólóját. Összerándul a gyomrom az izgalomtól, a tagjaim bizseregnek. Nem bírom levenni a szemem a gyönyörű, formás alakjáról.
Közelebb megyek hozzá, egészen közel. Még sosem voltam egy lányhoz sem ilyen közel. Ő végigsimít a fedetlen mellkasomon, a tenyereim eszeveszettül izzadnak, miközben a hátát simogatom. A keze lassan halad lefelé a hasamon, amíg végül kigombolja a nadrágomat. Ugyanazzal a tüzes tekintettel néz a szemembe, mint az előbb, és az ajkai egyre csak közelednek…
A következő pillanatban eltűnik a szobám, és vele együtt Sky, átveszi a helyét a nagy fehérség. Miért pont most? Azt kívánom, bárcsak újra megjelenne Sky és folytathatnánk, amit elkezdtünk.
De helyette csak egy vörös hajzuhatagot látok magam előtt. Nem akarom újra végignézni: mindig ugyanaz, újra és újra. Eszembe jut Orion kifakadása, hogy próbáljak betörni a fejébe.
– Várok rád – szólít meg a lány vékony hangján.
– De hol vagy?
– Felismered a helyet? – kérdezi tőlem. Kétségbeesetten körülnézek, látok néhány ködös fát, de semmi mást. Bár mintha most tisztább lenne a kép, mint a múltkor, de pár növényből nem tudom megállapítani a helyszínt.
– Csak fák vannak itt! – mondom türelmetlenül, miközben folytatom a nézelődést.
– Nézz körül! – utasít, amire én még inkább kétségbeesem. De hát azt csinálom! Próbálok koncentrálni, bevetem az összes elmetrükköt, amit ebben a pár napban tanultam.
Mintha oszlani kezdene a köd. Igen, lassan de biztosan tisztábbá válik a kép, és meglátok magam előtt valamit, ami olyan, mint egy nagy kődarab. De ez nem kődarab, hanem egy talapzat. Egy szobor talapzata.
Fölfelé irányítom a tekintetemet: az alak hihetetlenül magas, bronzból készült. Mintha már láttam volna valahol.
Hirtelen, mintha villámcsapás érne, úgy hasít belém a felismerés. Ez a nő csak egyvalaki lehet: Bella Goth! És ez csak egyvalamit jelenthet!
Erővel kiszakítom magam a látomásból, és felülök az ágyon. Szaporán veszem a levegőt, és csupa víz mindenem. Tudom, hova kell mennem, és tudom, hogy mit kell tennem! Még sohasem láttam ennyire tisztán a célt magam előtt: Belladonna Cove!
13. Fejezet – Ismeretlen ismerős
