17. Fejezet – Romok

You’re not alone, together we stand
I’ll be by your side, you know I’ll take your hand
(Avril Lavigne – Keep Holding On)

Rögtön szétrebbenünk, és rémülten bámulunk egymásra, miközben a zsigereim őrülten kongatják a vészharangot. Ránk találtak volna? A következő dörrenés mindenesetre erről árulkodik.

Azonnal kirontunk a fürdőszobából, és a valaha látott legfurcsább jelenet tárul szemeink elé: Grace és Lewis a nappali közepén állnak, és kivörösödött fejjel, ijedten néznek az ajtó felé, ami tárva-nyitva áll, és kopasz, öltönyös ügynökök masíroznak be rajta, előreszegezett fegyverekkel. Gyorsan kapcsolok, hogy tényleg gáz van.

A behatolók, amint meglátnak engem, célba vesznek, és leadnak néhány lövést. Én még időben alkotok pajzsot, és így a lövedékek a földön kötnek ki. Ekkor ront be a szobába Orion, és egy hátráltatóval küldi meg az első sorban állókat, akik ugyan megtántorodnak, de nem veszítik el fegyvereiket.

Lewis azonnal berántja Grace-t egy eldugottabb sarokba, és őrült módon elkezd kutatni az egyik szekrényben. Közben az ügynökök további golyózáport zúdítanak ránk, amit mi erős pajzsokkal kivédünk. Skyon már látom, hogy támadni készül, szinte már el is rugaszkodik, hogy puszta kézzel nekiessen a behatolóknak, de visszarántom, és beállok elé. Még csak az hiányzik, hogy kinyírassa magát!

Házigazdánk pár pillanat múlva egy töltött kézifegyverrel tér vissza, ötletem sincs, hogy honnan szerválta, de láthatólag nem először van a kezében. Szakszerű mozdulatokkal lead néhány lövést az ellen felé, de a golyók mind egy szálig lepattognak az öltönyösökről. Hogyan? Eddig simán le lehetett lőni őket! Lehet, hogy az omegások rájöttek, hogy jól jönne néhány golyóálló mellény, pechünkre.

Új terv kell: én tartom a pajzsot, amíg Orion kilövi őket. Ennek megfelelően az angyal küld is egy kábító fénygömböt a legközelebbi felé, aki megtántorodik, de nem kábul el. Mi a szösz? Nem működik a kábítás? Kissé kétségbeesetten küldök én is egyet felé, de a hatás ugyanaz, ráadásul még a pajzsról is megfeledkezem, és egy golyó épphogy súrolja Skyt.

Hirtelen hatalmába kerít a harag, legszívesebben most azonnal kinyírnám az összeset, de tudom, hogy le kell nyugodnom, mert különben leblokkolok. Veszek pár mély levegőt, miközben újraépítem a pajzsot. Orion közben eszeveszettül dobálja a hátráltatóvá lefokozott kábítókat, amivel sikerül kissé visszatartani az öltönyösöket, de ez nem megoldás.

Kezdek fáradni. Nem túl kellemes sokáig tartani egy hatásos pajzsot, teljesen leszívja az erőmet, de most nem eshetek szét. Kell lennie valami megoldásnak, amivel visszaverhetjük a támadást! Orion is látja, hogy kezdek kikészülni, ezért most ő pajzsozik, én pedig kétségbeesetten lövöldözöm a kábító fénygömböket, amik egyre kevesebb visszatartó erővel bírnak. Lewis kiugrik az angyal mögül, és valami olyasmit látok a szemében, ami semmi jóra nem enged következtetni.

Már érzem, hogy gáz lesz: a félvér férfi egyszerűen puszta kézzel nekiront az egyik ügynöknek. Orion gyorsan reagál, és megpróbálja pajzzsal levédeni Lewist, de a következő pillanatban kiderül, hogy elkésett, ugyanis a férfi összeesik, homlokán egy hatalmas golyó ütötte sebbel…

– NE! – hallok egy szoprán sikítást a hátam mögül, gyanítom, hogy Grace jóvoltából.

Olyan, mintha lelassulna az idő. Egy pillanatra rémülten összenézünk Orionnal, de folytatjuk a védekezést. Az ügynökök egyre beljebb nyomulnak, átlépve házigazdánk mozdulatlan testén.

Ekkor csak annyit látok, hogy egy vörös mozgó folt nyomul be a látóterembe. Grace teljes erőből rohan az öltönyösök felé, már majdnem kiért a pajzsunk hatóköréből, amikor kapcsolok, és visszarántom. Ma mindenki öngyilkos akar lenni?

Sikerül nagy nehezen a hátam mögé terelni a lányt, még Sky is ráakaszkodik, hogy ne tudjon még egyszer kamikaze akcióba kezdeni. Grace végül rémülten belekapaszkodik a karomba, és hirtelen minden megváltozik.

Olyan erősnek érzem magam, mint még soha. Az előbbi fáradtság mintha nem is lett volna, nyomtalanul eltűnt. Tudom, hogy mit kell tennem, hiszen olyan egyszerű! Még nevethetnékem is támad, hogy eddig miért nem tudtam megcsinálni.

Összpontosítok, és küldök egy kábítót az ügynökök felé. Tudom, hogy sikerülni fog. A fénygömb olyan hatalmasra nő, hogy egy pillanatig mindenkit elvakít, majd a következő másodpercben elénk tárul a hadszíntér.

Nemcsak hogy elkábult az összes behatoló, de még a falat is sikerült kirobbantanom egy darabon. Grace elengedi a kezem, és hirtelen megrémülök a látványtól. Ezt én tettem volna? A következő pillantásom a földön fekvő Lewisra téved, de nincsenek jó előérzeteim.

– Nem, nem! – kiabálja Grace kétségbeesetten, miközben levetődik nagybátyja mellé. Megpróbálja rázni, szólítgatni, de hiába, a férfi semmire sem reagál. Már tudom, hogy itt nincs mit tenni.

– Mike! – fordul felém könnyes szemekkel. – Csinálj valamit! Könyörgöm, gyógyítsd meg!

Letérdelek mellé, és ráteszem a kezem, bár tudom, hogy már késő. Nem érzek semmi életet benne, teljesen tehetetlen vagyok. Megrázom a fejem, amire Grace hangos zokogásban tör ki. Kedvem lenne átölelni és megnyugtatni, de úgy érzem, nem lenne fair Skyjal szemben, akivel majdhogynem csókolóztunk az előbb, ezért csak lemerevedve guggolok Lewis holtteste mellett.

Ekkor lép be a nappaliba Margaret, aki eddig a konyhában bujdokolt. Egy pillanatra megtorpan, amint meglátja öccse élettelen testét, majd idesiet, és átöleli Grace-t, aki erre még jobban rázendít a sírásra. Én felállok, és hátrébb lépek a gyászolók mellől.

Bűntudatom van, amiért nem tudtam megmenteni. Megint kevesebben lettünk, ráadásul egy igen tapasztalt férfit vesztettünk el, akinek sok mindent köszönhettünk. Ránézek Skyra és Orionra, mindketten szinte megsemmisülten állnak, némán nézve a családi tragédiát. Komolyan elgondolkozom rajta, hogy van-e még értelme az ellenállásnak, ha ilyen árat kell fizetnünk érte.

Orion lassan közelebb araszol hozzánk, látszik, hogy ő sem érzi magát valami fényesen.

– Valószínűleg az én hibám, hogy ránk találtak – vallja be kissé bűntudatos hangon, suttogva, hogy csak mi ketten halljuk Skyjal. – Ha nem balhézunk össze az utcán azokkal az ügynökökkel…

– Ne hibáztasd magad – súgja vissza Sky az angyalnak. – Az sem lett volna jobb, ha akkor kinyírnak titeket!

– Lehet… – válaszolja bizonytalanul Orion.

– És nem az számít, hogy mi volt – folytatja a lány nyugtatóan -, kár rágódni azon, ami már elmúlt. Attól nem fog megváltozni, hogy emésztitek magatokat. – Úgy tűnik, ezt nekem is szánta, mert vet egy hosszú pillantást felém. – Az számít, hogy mi még élünk, és harcolunk.

Egymásra nézünk Orionnal, szinte ki tudom olvasni a szeméből, hogy ugyanazok a kételyek gyötrik, mint engem. De Skynak igaza van, nem adhatjuk fel! Soha nem adhatjuk fel!

– És most? – kérdezem tőlük tanácstalanul.

– El kell tűnnünk innen – mondja Orion határozottan, és az arckifejezését is megkeményíti. Egyetértek vele, nem maradhatunk itt.

Mindannyian ránézünk Grace-re és Margaretre, akik még mindig összekapaszkodva gubbasztanak Lewis holtteste mellett. Egyikünk sem meri megzavarni gyászukat, pedig tudjuk, hogy sietnünk kellene. Viszont azt is tudjuk, hogy valószínűleg nem vihetjük magunkkal a férfit, itt kell hagynunk a kiütött ügynökök között, akik ha felkelnek, ki tudja, hogy mit csinálnak majd vele. Végül Orion mutatkozik a legbátrabbnak közülünk.

– Margaret, el kell innen mennünk.

A nő felénk fordul, szemei vörösek, mindazonáltal szárazak és szomorúak.

– Lewis felkészült az ilyen esetekre – mondja kissé elcsukló hangon. – Össze van készítve egy kis túlélőcsomag a szobánkban. Azt mondta, hogy az erdőben húzzuk meg magunkat.

– Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezem kissé bizonytalanul. – A múltkor ránk találtak az ügynökök az erdőben is – nézek Skyra, aki megerősítően bólint egyet.

– Majd levédjük magunkat – vonja meg a vállát Orion. – Lehet, hogy már nincs messze… – Elharapja a mondatot, de tudom, hogy mit akart mondani. Már nincs messze a vége. Vagy ők nyírnak ki minket, vagy mi őket, bár ez utóbbira jelenleg egy szikrányi esélyt sem látok.

Háziasszonyunk bólint, majd megsimogatja Grace hátát, akinek még mindig patakokban folyik a könnye. Összenézünk Skyjal, és már nem is kell mondanom, mert tudja, hogy gyorsan össze kell pakolnunk, és ennek megfelelően elindul a vendégszoba felé.

Néhány perc múlva már indulásra készen állunk, csomagokkal felszerelkezve a lakás ajtaja előtt. Még jó, hogy nyitott az udvar, így legalább nem kell kimennünk az utcára, hogy elindulhassunk. Sky rögtön hozzám lép, kicsit meglep, hogy azt szeretné, hogy én vigyem, de nem ellenkezem, sőt inkább jól esik, hogy már nem vagyok nála parkolópályán. Orion könnyedén felkapja a Swanson család megmaradt tagjait, és szárnyainkat kinyitva elrugaszkodunk.

***

Körülbelül húsz perc múlva szállunk le, nem volt olyan messze ez az erdő, mint számítottam rá. Időközben kiderült, hogy a túlélőcsomag tartós élelmiszerek mellett egy komplett sátrat is tartalmaz, aminek rettentően megörültem, mivel a nyílt égbolt alatt aludni se nem túl kellemes, se nem túl biztonságos.

Margaret és Orion rögtön neki is esnek az említett szövetépítmény létrehozásának, én is szívesen segítenék nekik, de úgy tűnik, így már túl sokan lennénk, és csak zavarnám a műveletet, ezért az angyal meg is kér rá, hogy maradjak inkább nyugton. Ekkor jön az ötlet, hogy fel kellene vidítani Grace-t, aki a gyér fűben magányosan gubbaszt, de néhány pillanat alatt kiderül, hogy ő sem kíváncsi rám. Szegény. Biztosan nem könnyű feldolgoznia a nagybátyja halálát, ezért jobbnak is látom most magára hagyni egy kicsit.

Skynak viszont láthatóan lenne mondandója hozzám, mivel hamarosan félrehív kissé távolabb a készülő sátrunktól. Látom rajta, hogy vívódik valamin. Rám emeli mélykék szemeit, de valami olyasmit látok bennük, amit nagyon nem szeretnék.

– Figyelj, Mike, szeretnék bocsánatot kérni. – Teljesen megdöbbent, amit mond, de főképp ahogyan mondja. Bocsánatot? Sky? Mégis miért? – Úgy viselkedtem, mint egy hisztis liba.

– Sky, nem… – kezdeném, de a szavamba vág.

– Hadd mondjam végig! – Szomorúságot látok az arcán. – Önző voltam. Igen, önző módon csak magammal foglalkoztam, és nem akartam észrevenni, hogy vannak nálam fontosabb dolgok is. – Nem szeretem, hogy ilyeneket mond. – Neked Grace mellett van a helyed.

A szívem heves tiltakozásba kezd, amint ezt kimondja. Nem hiszem el, hogy ezt szűrte le az egészből! Nemrég még egészen másmilyen volt. És majdnem csókolóztunk is. Már épp szóval is elkezdenék tiltakozni, amikor ismét megszólal.

– Ne rázd a fejed, tudod, hogy ezt kell tenned! És amit én érzek, az most nem számít. – Könnytől csillognak a szemei, de egy csepp sem gördül le az arcán. – Azt hittem, hogy méltó lehetek hozzád, de tévedtem. Én túl jelentéktelen vagyok. Nem érdemellek meg téged.

– Ne mondd ezt, kérlek. – A szavai mintha tőrt döfnének a szívembe. – Fontos vagy. – Most ő kezdi rázni a fejét. – És amit én érzek, az számít?

Ez a kérdés talált, Sky abbahagyja a tiltakozást, és egymás szemébe nézünk. A könnycseppek még mindig nem gördültek ki a szeméből, de nem is akarom. Nem akarom soha többet szomorúnak látni, nem akarom, hogy ilyeneket mondjon vagy gondoljon. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy ő jelentéktelen, mert nem az, el se tudom mondani, hogy mennyire.

Nem tudom megállni, hogy ne öleljem át. Ő erre elkezd szipogni. Még erősebben szorítom. A szívem ki akar ugrani a helyéről. A haja illatát érzem az orromban. Nem akarom elengedni. Nem tudom kordában tartani ezt az érzést, akármennyire is próbálkozom.

Megint egymás szemébe nézünk, még mindig szomorúak a gyönyörű mélykék szemei. Megcsókolom, olyan lágyan és hosszan, hogy egy pillanatra azt hiszem, hogy örökké tarthat. Elvesztem. Nem bírom távol tartani magamtól, de most már nem is akarom.

Amint szétválik az ajkunk, máris azt érzem, hogy hiányzik. Megsimítom az arcát.

– Soha többé ne mondj ilyeneket! – suttogom neki, miközben összeérintjük a homlokunkat. – Én veled akarok lenni, és nem Grace-szel.

– De… – kezdené, de nem hagyom, hogy közbevágjon.

– És nem érdekel semmi más – fejezem be.

– Nem akarom, hogy miattam…

– Nem miattad. Ez az én döntésem. – Már nem látok könnyeket a szemében, amitől mindjárt jobban érzem magam. Még egy darabig állunk némán, egymás karjaiban, majd kéz a kézben elindulunk a többiek felé.

18. Fejezet – Váratlan vendégek

Mentés

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.