20. Fejezet – Tervek és tettek

I’d rather kill myself than turn into their slave
(The Rasmus – In The Shadows)

Egy pillanatra mindenki megdermed, és rémülten tekintget a különös zajok forrása felé. Orion még fel is pattan ültéből, és felveszi harci pozícióját. Nekem is kedvem támadna követni a példáját, de a hülye látomás miatt még kótyagos vagyok, ezért alig sikerül talpra vergődnöm.

Hamarosan azonban nem egy ellenséges elem, hanem JJ lép ki a fák közül, bár elsőre alig ismertem meg, mivel valamiféle furcsa egyenruhát visel. Végignézek a többieken, és szinte látom, ahogy mindenkinek legördülnek a kövek a szívéről.

– Hála az égnek, hogy egyben vagy! – ad hangot megkönnyebbülésének Margaret.

– Igen, bár kicsit rázós volt a dolog – válaszolja JJ, miközben mindhárman leülünk a földre.

– Mi történt? – kérdez rá Orion.

– Először is – kezdi a magyarázatot JJ -, nehezebb volt a bejutás, mint gondoltam. Az volt az eredeti tervem, hogy odarepülök, és a tetőn keresztül hatolok be, viszont nem tudtam repülni.

– Hogyhogy nem tudtál? – kérdem kissé megütközve.

– Van valami blokkoló technológiájuk, amivel körbevették az Omega-központot. Semelyik képességemet nem tudtam használni, pedig a gondolatbetörés igazán nem jött volna rosszul.

Ettől a kijelentéstől teljesen bepánikolok. – Nem tudjuk használni a képességeinket? Akkor elvesztünk!

– Nyugi, biztos van valami megoldás – jelenti ki Orion, miközben jelentőségteljesen ránéz JJ-re.

– Igen, nagy valószínűség szerint központilag irányítják a blokkolást, csakúgy, mint az ügynököket – teszi hozzá nagyapa.

– Valóban, Karl – veszi vissza a szót JJ. – Viszont így több csapatra lesz szükségünk. Valakinek ki kell iktatnia az angyalblokkot is!

– Vagyunk elegen – mutat rá Orion. – Összehozhatjuk a csapatokat.

– Oké, de mit akarunk csinálni, ha bejutottunk? – kérdi értetlenkedve Sky. – Addig oké, hogy kiiktatunk mindent, de nem nyírhatunk ki mindenkit, aki ott van!

– Álljon meg a fáklyás menet! – teszi fel a kezeit nagyapa. – Kezdjük az elejétől. Omegát kell kiiktatni. Senki mást. A módszer nem számít. Agy nélkül tehetetlen a gépezet.

– Van még egy gáz – szólal meg JJ némi bizonytalansággal a hangjában. – Asszem, van vele egy angyal.

– Ugye! – kiált fel hirtelen Orion, nem kis ijedtséget okozva ezzel többünknek. – Én ezt már a Vaspalotában is tudtam!

– De ezt honnan veszed? – teszem fel a kérdést, hátha mégsem biztos a dolog. Ez felfoghatatlan!

– Onnan, hogy az emberek kisfőnöknek hívják, nem mondják ki a nevét, de… – Elharapja a mondatot, úgy tűnik, mintha próbálná összeszedni a gondolatait. – Amint látjátok, szerelőnek álcáztam magam, igazából eléggé egyszerű volt így bejutni, nem is ellenőriztek szinte, ami meglepett. Nem ilyen gondatlannak hittem Omegát… Na, mindegy, nem ez a lényeg. Szóval beszéltem pár alkalmazottal, és úgy tűnt, mintha jobban félnének a kisfőnöktől, mint Omegától. Az egyik biztonsági őr például azt állította, hogy amikor egyszer beszélt vele, úgy érezte, mintha a fejébe látna. Egy takarítónő pedig állítólag véletlenül szemtanúja volt, ahogy megkínozta valamelyik fejest úgy, hogy nem ért hozzá!

– Jesszus! – kiáltok fel rémülten. Ez még rosszabb, mint gondoltam.

– Nem lehet, hogy a felmosó néni csak be volt szívva? – kérdi kissé ironikusan Sky, bár most senki nem veszi a poént.

– De JJ – szólal meg kisvártatva Orion -, ha mi nem tudjuk használni a képességeinket, akkor ő sem!

– Lehet – vakarja meg a fejét a megszólított. – De mi van, ha rá más szabályok vonatkoznak, vagy mit tudom én.

– Akkor is meg kell próbálnunk – jelenti ki határozottan nagyapa. – Még mindig jobb, mintha tehetetlenül malmoznánk az erdő kellős közepén!

– Persze, nem is azt mondtam, hogy ne csináljuk, csak hogy több a kockázat, mint amire eredetileg számítottunk!

– Volt már elég kockázatos műtét az életemben, egy kis pengeélen táncolás már meg sem fog kottyanni – legyint rá nagyapa. Csodálom, hogy honnan van ennyi lelkiereje, de talán én is tudok belőle bátorságot meríteni.

– Akkor, drága főorvos úr, felvázolná a tervet? – kérdi JJ élcelődve.

– Tehát – dörzsöli össze a tenyereit nagyapa. – Szükség lesz három csapatra. Egy kiiktatja az ügynököket. Egy az angyalblokkot. Egynek pedig meg kell keresnie Omegát.

– Én keresem meg Omegát – mondom olyan határozott hangon, hogy még magam is meglepődöm rajta. – És vele lesz a sötét angyal.

Körbenézek, és mindenki szemében rémülettel vegyes csodálkozást vélek felfedezni. Akármennyit gondolkodom a dolgon, csak egy dolgot tartok elképzelhetőnek: az árulót láttam a látomásomban. És le kell győznöm. Nekem. És nem másnak. Hirtelen mintha új távlatok nyílnának meg előttem, és már nem félek: tisztán látom a célt magam előtt.

– Oké, enyémek az ügyik! – jelentkezik Orion. – Még úgyis van némi elszámolnivalónk.

– Rendben, akkor mi ketten iktatjuk ki a blokkot – bólint rá JJ. – És a többiek?

– Szerintem Grace-nek Mike-kal kellene mennie. Én pedig majd vigyázok Margaretre és Skyra.

– Nem – szólal meg váratlanul Grace, nem kis megrökönyödést okozva. – Én anyuval megyek.

A lány olyan elszánt tekintettel néz a szemembe, mint amilyet még sohasem láttam tőle.

– Gracie, menj csak Mike-kal – simogatja meg lányát Margaret, ám az érintett csak megrázza a vörös hajkoronával ékesített fejét.

– Már eldöntöttem. Különben is: Sky és Mike jó csapatot alkotnak.

Nem merek beleszólni a vitába, de nem is tudnám eldönteni, hogy mit akarok. Szeretek Skyjal együtt harcolni, és jól esik, ha mellettem van. Viszont van ez a kötelék-dolog Grace-szel, amivel olyan dolgokra lehetek képes, amikre nem is gondolnám. Ez biztos sokat segíthetne az Omega elleni összecsapásban, de a lány hajthatatlannak tűnik.

– Legyen, ahogy gondolod – vonja meg végül a vállát Orion, bár látom az arcán, hogy nincs megelégedve a kiosztással. – És hol van pontosan az az ügynökös központ? – fordul ismét JJ felé.

A fiatal angyal ezután felvázolja az Omega-bázis körülbelüli térképét, és mindenkinek meghatározza az úticélját. Nekünk lesz a legnehezebb dolgunk, ugyanis a főnökök bárhol lehetnek.

A következő dilemma a bejutás, bár legnagyobb csodálatomra JJ-nek már erre is van nagyjából kidolgozott terve.

Ők nagyapával maradnak a szerelőnek álcázásnál, JJ állítása szerint már összehaverkodott pár biztonsági személlyel, ami segítségükre lehet.

A mi bejutási módunkon igencsak meglepődöm: a fiatal angyal szerzett nekünk belépőket. Fogalmam sincs, hogy hogyan csinálta, de azt állítja, hogy működni fognak. A bázison tartózkodók létszáma napról-napra változik, ezért nem regisztrálnak le senkit, csak adnak nekik belépőt. Azt mondja, hogy négy óra körül menjünk, mert akkor van váltás, és nagy lesz a forgalom. Valamint óva int engem, hogy bárkinek hosszabban a szemébe nézzek, mert hátha kiszúrják, hogy angyal vagyok.

Viszont a legkockázatosabb út Orionéké. Nekik önként fel kell adniuk magukat. Legalábbis el kell játszaniuk, hogy feladják magukat. Utána pedig marad a reménykedés, hogy nem fogják kinyírni őket azonnal.

***

El sem hiszem, hogy benn vagyunk. A beléptetésnél olyan hevesen vert a szívem, hogy azt hittem, rögtön kiszúrják, hogy nem vagyok ide való, de legnagyobb szerencsénkre nem ez történt. Nagyapáék már korábban elindultak, az Orion fémjelezte csapat pedig kicsivel utánunk kell, hogy ideérjen, ezért nem fogunk tudni beavatkozni, ha valami gáz történik.

Magabiztosnak tettetve magunkat lépkedünk egymás mellett Skyjal, követjük a tömeget. Első pillantásra nem találtam senkit ismerősnek, de meglepően sokan vannak körülöttünk. Ők átálltak. Kicsit talán mérges vagyok rájuk, hogy nem küzdenek az elnyomás ellen, de ez nem a megfelelő pillanat ellenséges érzelmeim kifejezésére, mivel inkább a beolvadás lenne a cél.

Őszintén megmondom, fogalmam sincs, hogy merre induljunk. Elviekben az ötödiken vannak a fejesek irodái, talán oda lenne célszerű először ellátogatni. Továbbra is a tömeggel tartva beszállunk a liftbe, és szerencsénkre valaki megnyomta az ötös gombot, valamint igazából minden más emeletét is.

A legtöbb ember a másodikon száll ki, itt vannak a kisebb irodák. Mire a lift a negyedikre ér, már csak hárman maradunk: mi ketten Skyjal, meg egy öltönyös, szemüveges fickó, aki ügyet sem vet ránk, csak az óráját nézegeti.

Megérkeztünk. A muksó olyan tempóban lövi ki magát a liftből, mintha az kigyulladni készülne, mi pedig óvatosan kilopakodunk a felvonóból. Kissé tanácstalanul nézegetünk körbe: egy hosszú folyosó nyúlik el előttünk, rengeteg ajtóval. Már megint ezek a nyílászárók. Hirtelen a Vaspalota ezer titkot rejtő ajtajai rémlenek fel előttem, de gyorsan elhessegetem a gondolatot.

Sky megfogja a kezem, és elindulunk halk léptekkel előre. A hely szokatlanul kihaltnak tűnik, de ennek ellenére nem szeretnénk feltűnést kelteni. Az érzékeim teljes élességgel pásztáznak körbe, az idegeim pattanásig feszültek. Nem lenne szép most lebukni, amikor talán már csak pár ajtónyira vagyunk a megoldástól.

Megvizsgáljuk az összes névtáblát, amit látunk, de Omegáéval még nem találkoztunk. Éppen egy „Takarítószerek” feliratú nyílászáró mellett haladunk el, amikor váratlanul kinyílik az egyik folyosó végi ajtó.

Ösztönösen berántom Skyt a takarítószerek közé, de hagyunk egy kis rést, hogy ki tudjunk kémlelni. Beszédhangokat hallunk, méghozzá két férfiét. Hirtelen görcsbe rándul a gyomrom, nagyon remélem, hogy nem tűntünk fel nekik.

– Úgy vélem, a főnök elégedett lesz a munkáddal – mondja az egyik derűs hangon.

– Azt én is remélem, nem szeretném úgy végezni, mint Garland.

Ekkor egy halk nyögést hallok magam mellől, majd látom, hogy Sky épp rémülten a szájára tapasztja a kezét. A következő pillanatban azt is megtudom, hogy miért, mivel a két férfi beér a látómezőnkbe.

Ugyanis az egyik nem más, mint Clayton, Sky pasija. Vagyis inkább az exe. Bár ő valószínűleg még nem értesült róla, hogy ejtve lett. A sérója szokás szerint tökéletesen be van lőve, valamint még az idióta szakállkájától sem szabadult meg. Amint kellően eltávolodtak rejtekhelyünktől, magunkra zárom az ajtót, és felkapcsolom a villanyt.

Cseppet sem tetszik a látvány. Sky feje már elkezd vörösödni, és hitetlenkedve csóválja a fejét. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki hirtelen. Biztosan nem volt kellemes szembesülni a tényekkel. Hogy mekkora féreg ez a csávó!

– Ezt nem hiszem el! – A lány minden egyes szót olyan mérgesen ejt ki, hogy azt hiszem, menten felrobban. – Mégis hogy képzelte ez a szemét, hogy csak úgy átáll?

– Hé, nyugi – próbálom csillapítani a kedélyeket, mert most nem hiányzik, hogy nagy felindultságában nekirontson valakinek. – Ne foglalkozz most ezzel, dolgunk van!

– Hogy ne foglalkozzak ezzel! – csattan fel Sky. – Mike! Én megbíztam benne! Azt hittem, hogy legalább küzd, vagy valami! Ehelyett… Nézz rá!

– Figy, lehet, hogy nem volt más választása – mutatok rá, bár úgy látom, ez hidegen hagyja a lányt. – Sokan azért álltak át, hogy ne nyírják ki őket!

– Hát, én inkább meghalnék, minthogy őket támogassam!

Igaza van. Tudom, hogy igaza van, de most nincs időnk ezen rágódni. Látom rajta, hogy teljesen ki van bukva, ezért megnyugtatásul átölelem.

– Nyugi, kicsim, ne akadj most fönn ezen – suttogom a fülébe. – Szükségem van rád.

– Mike, én megbíztam benne – mondja elfúló hangon a lány.

– Tudom.

Sky erősen szorít magához, és érzem, hogy felületesen veszi a levegőt. Én gyengéden simogatom a hátát, így próbálom lenyugtatni. Amikor rendeződik a légzése, elengedem és mélyen a szemébe nézek.

– Jobb? – kérdezem tőle, amire a lány egy tétova bólintással válaszol, de még mindig látom, hogy az érzelmek vihara dúl benne. Ekkor eszembe jut a küldetésünk, és az, hogy tovább kellene indulnunk.

Odalépek az ajtóhoz, és elkezdek fülelni. Amikor már épp úgy gondolnám, hogy tiszta a levegő, lépések zaja töri meg a csendet, bár első hallásra csak egyetlen ember közeledik, és olybá tűnik, hogy telefonál.

– Nem, dr. Omega jelenleg nem tartózkodik a központban, de feltétlenül átadom, ha visszatér.

A francba! Omega nincs is itt? Döbbenten összenézünk Skyjal, ezt nem hiszem el! Elszenvedtük magunkat idáig, és még nincs is itt? A telefonáló ürge nagy nehezen eltávolodik a rejtekhelyünktől, így végre meg is szólalhatunk.

– Na szép! – kezdi Sky csípőre tett kézzel. – Most mégis mi a szöszt csináljunk?

– Nem tudom. Talán… – kezdeném a lehetőségeink felvázolását, amikor valami furcsa érzés kerít hatalmába.

Hirtelen lever a víz, és felgyorsul a szívverésem. Egy pillanatra becsukom a szemem, és Grace halálra vált arca rémlik fel előttem. Jeges rémület markol a szívembe, a gondolataim pedig irányíthatatlanul kavarognak.

– Mi történt? – Sky kérdése kijózanítóan hasít a levegőbe.

Beletelik pár másodpercbe, mire összeszedem magam, és legyőzöm a váratlanul rámtört szédülést.

– Meg kell keresnünk Grace-éket – nyögöm ki végül. – Valami nagy gáz van! Érzem!

21. Fejezet – Ösztön

Mentés

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.