And you can see my heart beating
You can see it through my chest
(Rihanna – Russian Roulette)
Orion Marshall képességeitől megfosztva szinte meztelennek érezte magát, ahogyan a két Swanson mellett haladt az Omega-központ második emeletén. Élete eddigi huszonhárom éve alatt megszokta, hogy mindig bízhat a megérzéseiben, az ösztöneiben, és a Jelzőfény láthatatlan útmutatásában, ám most minden érzékét a teljes bizonytalanság töltötte ki. Legnagyobb szerencséjére nem szúrták ki, hogy angyal, bár ő utólag úgy gondolta, hogy mégsem ártott volna egy színezett kontaktlencsét beszerezni.
A kis csapatot egy meglehetősen apró, de annál rendetlenebb irodába vezették. Orionnak eltartott egy darabig, amíg fölfedezte az íróasztalnál helyet foglaló kopaszodó, öltönyös, és kackiás bajszot viselő fickót, akit szinte beborítottak az irathalmok.
Miután az ajtót becsukták mögöttük, és ők négyesben maradtak, az aktakukac elkezdte méregetni vendégeit. Orion már-már felkészült a gondolatbetörés kivédésére, amikoris ismételten eszébe jutott az a sajnálatos tény, hogy az angyalblokk még mindig él az épületen belül. Ekkor inkább azon kezdett el gondolkodni, hogy mégis hogyan fognak eljutni innen az első emeleti irányítótermekbe.
– Maguk rokonok? – kérdezte az öltönyös cincogásra emlékeztető hangon, miközben vizenyős szemei értetlenséget sugároztak. Bizonyára ő sem gondolta komolyan, hogy a sápadt Margaret, és a sötét bőrű Orion bármilyen vérrokonságban lennének.
– Valami olyasmi – válaszolta Margaret, miközben gyengéden hozzábújt Orionhoz. Az angyal gyorsan kapcsolt, és viszonozta az ölelést.
– Aha – morogta a bajsza alatt az aktakukac, miközben jegyzeteket készített. – És miért nem adták fel magukat eddig?
– Az az igazság, hogy féltünk – magyarázta Margaret teljes beleéléssel. – Nem tudtuk, hogy mennyire díjaznák a kapcsolatunkat. Amint látja, Oliver akár a fiam is lehetne – nézett Orionra olyan szerelmesen, hogy egy pillanatra még az angyal is elkezdett kételkedni az asszony szándékait illetően. Persze, aztán gyorsan ki is rázta a fejéből a gondolatot.
– De most már úgy éreztük, hogy nem bujkálhatunk tovább – vette fel ő is a beszélgetés fonalát. – Így felkerekedtünk Maryvel és Gwendolynnal, hogy bocsánatot kérjünk eddigi viselkedésünkért, és teljes erővel támogassuk dr. Omegát.
A hivatalnok tekintete ekkor a mindeddig csendesen meghúzódó és kitartóan a földet bámuló Grace felé terelődött, aki ennek hatására egy pillanatra felnézett, ám gyorsan újra lesütötte a szemét.
– És magácska mit szól ehhez? – intézte a kérdést a lány felé.
Grace erre nem válaszolt, csak halkan elkezdett szipogni. Orion még meg is ijedt, hogy hátha valami baja van, de hamarosan észrevette, hogy a lány szemei szárazok maradtak. Az angyal gondolatban hálával adózott kettejük rejtett színészi képességeinek.
– Mi a baj? – kérdezte az aktakukac, miközben rémülettel vegyes sajnálkozással nézett a lányra.
Erre Grace teljes erővel rázendített a bőgésre, de kezeivel ügyesen eltakarta az arcát. Margaret odalépett a lányához, és nyugtatóan a vállára tette a kezét. Azonban Grace kirántotta magát anyja öleléséből, és közelebb húzódott az elbarikádozott hivatalnokhoz.
– Gwen, kicsim, ne csináld ezt, kérlek! – szólt lányához könyörgő hangon Margaret.
– Soha! – kiáltott fel Grace vörösödő fejjel, miközben szúrósan nézett édesanyjára. – Soha nem fogom őt szeretni, megértetted?
– Abbahagynád a nyafogást, hercegnő? – vette undokabbra a stílust Orion, mivel egy kósza menekülési terv kezdett körvonalazódni a fejében.
– Utállak! – ordított vissza a lány, amire az angyal odalépett hozzá, és erősen megragadta a karját.
Ezt már az aktakukac sem nézhette tétlenül, odaugrott Orion mellé, és minden erejével – ami nem volt túl sok – elkezdte lefejteni a férfi kezét Grace karjáról.
A pillanatnyi káoszt kihasználva Margaret felkapott egy míves iratnehezéket a zsúfolt íróasztalról, és jól fejbe kólintotta a hivatalnokot, aki eszméletét elvesztve a földre rogyott.
Orion gyorsan elengedte a lányt, és megbizonyosodott róla, hogy mindenki épségben túlélte a kalandot.
– Grace, drágám, azt hiszem, jövőre beíratlak a színjátszókörbe – mosolygott Margaret, amire a megszólított csak egy legyintéssel válaszolt.
– El kellene tüntetni ezt a mókust – bökött Orion az alélt aktakukac felé.
Grace erre odapattant a legközelebbi ajtó elé, és belesett rajta. Majd mikor tágabbra nyitotta a nyílászárót, az angyal is meglátta, hogy egy fürdőszoba van mögötte.
Miután gondosan bezárták a mosdóba a kiütött hivatalnokot, azon egyezségre jutottak, hogy megpróbálnak elvegyülni az itteniek között, és valahogyan megkísérelnek eljutni az ügynökirányító központba.
Azonban sajnálatos módon még az ajtóig sem jutottak, ugyanis két ügynök rontott be a nyílászárón, és fegyvereikkel megállásra kényszerítették a behatolókat.
***
A szívem úgy ver, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Meg kell mentenem őket!
– Hé, Mike! Ne rohanj már ennyire! Azt sem tudjuk, hogy merre lehetnek! – kiáltja utánam Sky, amire megtorpanok, és bevárom a lányt a lift előtt.
– Ki kell innen jutnunk! Velük együtt! – közlöm, miközben őrült módjára nyomkodom a felvonó hívógombját.
– Ezt értem, de kellene egy terv! – veszekedik velem a lány, majd mindketten belépünk a liftbe, ami szerencsére üres.
– Ezt pont te mondod! – vágok vissza. Nem igaz, hogy hülye terv-ötletekkel akar feltartani, amikor Grace-ék veszélyben vannak!
– Nyugodj le! Azt akarod, hogy elkapjanak?
Ránézek Skyra, akinek most nem a szokásos elszántságot, hanem félelmet és aggódást látok a szemében. De most nem nyugodhatok le! Nem, amíg valamelyikünknek az élete forog kockán! Elfordítom a fejem amikor kinyílik a felvonó ajtaja, és két kosztümös nő lép be rajta.
Sky sem szólal már meg, de tudom, hogy mit gondol. Lehet, hogy őrültség, amit csinálok. De hát ez az egész az! Hogy betörtünk ide felelőtlenül, és még a feladatunkat sem tudjuk elvégezni.
Kilépünk a felvonóból a másodikon, a kosztümös nőszemélyek nyomában. Fogalmam sincs, hogy merre tovább, pedig érzem, hogy baj van, érzem, hogy kell csinálnom valamit! Miért él még mindig ez a hülye angyalblokk? Talán nagyapáékkal is valami szörnyűség történt? Teljesen pánikba esem, védtelen vagyok és kiszolgáltatott az ellenség fészkében. A helyzet reménytelensége hirtelen ólomsúllyal csap fejbe.
Sky megfogja a kezem, és elkezd húzni előre. Nem tudom, hogy honnan szerez lelkierőt a folytatáshoz, amikor épp most érte egy fájdalmas csalódás. Már kezének puha érintésétől is megnyugszom kissé.
Hamarosan egy biztonsági alkalmazottnak kinéző lófarkas férfi jön velünk szembe. Furcsán méreget minket, ami bevallom, egy cseppet sem tetszik nekem. Mindenesetre lesütöm a szemem, nehogy véletlenül fény derüljön angyal mivoltomra.
– Állj! – kiált ránk, amikor már majdnem elhaladtunk mellette. Skynak idegesen megrándul a keze, amit a kezemben tartok, és megtorpanunk.
– Melyik részleghez tartoztok? – szegezi nekünk a kérdést a fickó, amitől hirtelen lever a víz. Basszus! Miért figyelt fel ránk ez a túlbuzgó mócsing?
– Az informatikához! – válaszolja Sky határozottan csengő hangon. Nem tudom, hogy ezt honnan vette, de a férfi elgondolkodik egy pillanatra, szinte látszik, ahogy kattognak a fogaskerekek a fejében.
– És akkor mit kerestek itt? – szólal meg egy kis idő múltán. – Az informatika a harmadikon van!
Na, már csak ez hiányzott! Nem elég, hogy Grace-ék bajban vannak, de még minket is megszorongatnak! Próbálok nyugodt arckifejezést erőltetni magamra, ám ez baromira nehéznek bizonyul jelen helyzetünkben.
– Mi csak… – kezdené Sky a hárítást, de az őr félbeszakítja.
– Csak? Megmondom én, hogy mi van! Lógni akartok! De engem nem csaphattok be! Azonnal megyünk a főnökhöz!
Megragadja a vállunkat, és elkezd minket terelgetni a lift felé, miközben mi Skyjal rémült pillantásokat váltunk egymással. Na ez nem volt bekalkulálva. Így utólag már szinte gyerekesnek érzem a jól kifundált tervünket ezzel a hatalmas olajozott gépezettel szemben.
Az elsőn szállítanak ki minket, de nem tanúsítunk ellenállást, azzal csak még nagyobb bajba sodornánk magunkat. Egy ujjlenyomat-olvasóval ellátott ajtó elé érünk, ahol az őr könnyedén bevisz minket.
Majdnem kiáltok egyet meglepetésemben, ugyanis Grace, Orion, és Margaret szintén a szobában tartózkodik, ám ügynökök tartják sakkban őket. Kicsit megkönnyebbülök, hogy egyben vannak, de a helyzetünk éppen nem mondható rózsásnak.
Amint körülnézek, megállapítom, hogy a hely, ahová vezettek minket, valamiféle irányító szoba lehet. Legalábbis erre következtetek a fal mellett sorakozó számítógépekből, amik előtt ülő néhány ember most feszülten minket vizslat, és még véletlenül sem dolgoznak.
– Nocsak, nocsak – szólal meg váratlanul a fal mellett álló, katonásan rövidre nyírt hajú idegen. Hanghordozásából, és határozott fellépéséből úgy gondolom, hogy ő lehet a „főnök”.
Lopva egymásra nézünk a másik csapat tagjaival, de mindenkinek csak tehetetlenséget látok tükröződni a szemében.
– Még senkinek sem sikerült behatolnia az Omega-központba – jelenti ki a biztonsági főnök eléggé mérgesen. Amikor azonban látja, hogy nincs hozzáfűznivalónk, folytatja a monológját. – Erről értesítenem kell dr. Omegát is!
Ezzel előkapja a telefonját, beüt rajta egy számot, majd fejéhez emeli a készüléket, és vár.
Az agyam ezerrel pörög, valahogy ki kell jutnunk innen! Bár lehet, ha ez a muksó felhívja Omegát, talán ide tudnánk csalni valahogy, és akkor mégis tehetnénk valamit…
– Behatoltak a központba uram! Öt idegent detektáltunk, és elfogtuk őket! – jelenti szinte katonásan a biztonságis. – Nem tudom… – bizonytalanodik el, majd közelebb lép hozzám, és egyenesen a szemembe néz.
Lesütöm a szemeim, de már tudom, hogy nem kapcsoltam elég gyorsan. Rájött.
– Azt hiszem – folytatja a telefonálást a férfi. – Rendben. Itt fogunk várni. Visz’ hall – ezzel leteszi a készüléket.
Azt kell mondjam, hogy a helyzetünk mit sem javult, sőt inkább romlott, mivel már angyalságomra is fény derült. Eszembe jut az angyalblokk, és hogy mi lehet nagyapáékkal. Csak öt behatolót említett a biztonságis, tehát van még esély, hogy nem fedezték fel őket. Könyörgöm, Jelzőfény, ha hallasz, most segíts meg minket!
– A nagyfőnök hamarosan ideér – mondja a biztonsági főnök.
– Miért kell megvárnunk? – kérdezi türelmetlenül az egyik alkalmazott, aki valószínűleg nagyon lazának érzi magát az oldalra fordított baseballsapkájával. – Miért nem intézhetjük el őket itt és most?
Nem jó ötlet, próbálom szuggerálni felé, de a képességeim még mindig nem működnek. Bár lehet, hogy ha működnének, akkor sem sikerülne. Sajnálatos módon azonban a biztonsági főnök fontolóra veszi az ajánlatot.
– Végülis dr. Omega csak az angyalokat említette, a többieknek akár búcsút is inthetünk. – Miért van olyan érzésem, hogy a „búcsút intés” alatt nem a szabadjára engedésüket érti?
A következő pillanatban rájövök, hogy jól gondoltam, ugyanis a férfi az egyik fiókból egy kézifegyvert vesz elő. Jeges rémület hatol a szívembe, amint arra gondolok, hogy erőmtől megfosztva nem tehetek ellene semmit.
– Hm… Ki is legyen az első – morfondírozik a muksó, miközben szinte játszadozva céloz egyikünkről a másikra, mintha csak kiszámolózna.
– Legyen a raszta! – kiáltja az egyik alkalmazott. Rápillantok Orionra, innen is látom, hogy idegesen nyel egy hatalmasat.
– Nem, te idióta! – inti le a főnöke. – Az angyalokat nem bántjuk! Legyen mondjuk a kis barna! – rikkant, és Skyra szegezi fegyverét.
– Ne! – ordítom ösztönösen, és beállok a lány elé, amire a férfinek önelégült vigyor ül ki az arcára.
– Ne? – kérdezi gunyorosan. – Fájna, ha elvesztenéd a kiscsajt?
Ökölbe szorítom a kezeimet, és hatalmába kerít a harag: legszívesebben kinyírnám ezt az öntelt pacákot, de sajnos még mindig él az angyalblokk. Erre a gondolatra újra a pánik uralkodik el rajtam. Csak ne tegye meg!
– Állj félre! – utasít a férfi, ám meg sem mozdulok. Nem engedem Skyt!
A biztonságis erre csak fölhúzza a szemöldökét, és int az egyik emeddig tétlenkedő ügynöknek, aki megragadja a karomat, és arrébbráncigál. Próbálok kiszabadulni a szorításából, de az erőm nélkül tehetetlen vagyok.
– Hát jó – húzza fel a ravaszt a férfi. – Itt az utolsó esély, hogy mondjatok egymásnak valamit. Ne tartsátok magatokban!
Rémülten összenézünk Skyjal, ez nem lehet! Ugye csak viccel? Nem lőheti le! Őt nem! Sky arcán valami furcsa meghatározhatatlan érzelem fut végig, és a fejét rázza. Meg kellene védenem! Megint megpróbálom kitépni magam az ügynök kezéből, de ismét kudarcot vallok.
– Lejárt az idő – jelenti be a biztonságis, és a következő pillanatban meghúzza a ravaszt.
– Nem! – ordítjuk szinte kórusban mindannyian, amint látjuk, hogy Sky élettelenül esik össze.
