Kiegészítő részlet – Angyali gyorstalpaló

– A… apa? – kérdezte Mike bizonytalanul a mellette gubbasztó különös lénytől. Bár nem is igazán tudta, hogy miért kérdezte meg, mivel eléggé egyértelmű volt: a smaragdzöld szemű férfiben viszontlátta néhány vonását.

Ő azonban nem felelt, csak érdeklődve tekintett a fiúra. Ezt a békés pillantást látva Mike nemhogy megnyugodott volna, hanem teljesen összezavarodott.

– Miért most? – kérdezte kissé kétségbeesetten, bár érzelmein egyre inkább a düh kezdett úrrá lenni. – Hol voltál eddig? Szükségem lett volna rád!

– Ez nem ilyen egyszerű – válaszolta Damian komoran.

– Nem ilyen egyszerű? – Mike már szinte kiabált, amint dühösen felpattant ültéből. – El kellett volna mondanod! És anyunak is el kellett volna mondania! Azt képzelted, hogy csak így hopp, felbukkansz, és majd minden megoldódik?

– Le kell nyugodnod.

– És csak annyit tudsz mondani, hogy le kell nyugodnom? – A fiú olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy az már szinte fájt.

– Le kell nyugodnod – ismételte meg kimérten Damian. – Meg kell tanulnod kontrollálni az érzelmeidet. Csak így lehetsz ura az erődnek.

Mike erre már nem szólt semmit, csak meredten nézett édesapja smaragdzöld szemeibe.

– Vagy örökre nyitott szárnyakkal akarsz mászkálni?

A fiú érezte, hogy haragja egyre csillapodik, és helyét átveszi a kíváncsiság. Édesapja nyilván megadhatja neki a válaszokat a fejében sorjázó kérdésekre. És Mike bizony válaszokat akart, ráadásul minél gyorsabban.

– Mit csináljak?

Damian elmosolyodott, és ruganyosan felpattant a földről. Mike még meg is lepődött rajta, hogy milyen magas.

– Ha érzed, próbáld meg mozgatni.

A fiú hiába koncentrált, nem érzett semmit. Még a szemeit is becsukta, de így sem járt sikerrel.

– Nem jól csinálod! Ne gondolkozz, hanem érezz! Érezd, hogy vannak szárnyaid! – bíztatta Damian.

Vannak szárnyaid. – Apja szavai még sokáig visszhangzottak Mike fejében, de ahogy a mondat jelentése egyre jobban tudatosult benne, annál inkább érezte az igazságtartalmát.

És akkor megmozdult. Igazán nem volt nagy mozdulat, de ez az aprócska lépés is rengeteget jelentett. Ráadásul nem is volt olyan nehéz.

– Remek – bólintott Damian. – Ha mozgatni tudod, össze is tudod csukni.

És Mike tényleg összecsukta. Azonban amint megnézte a hátát, egy furcsa jelet talált rajta.

– És ez mi? – kérdezte, miközben trikóját félrehúzva a lapockáin megjelent rajzolt szárnyakat vizslatta tekintetével. – Egészen olyan, mint valami tetkó.

– Valójában azok a szárnyaid – válaszolta Damian, amire fia csak értetlenül felhúzta szemöldökeit. – Nem tudod eltüntetni őket, akárhogy próbálod. Mindig nyomuk van. Ha összecsukod, akkor is látszanak.

Mike elgondolkodott egy pillanatra. – És neked is van ilyened?

– Minden angyalnak van – tárta szét a karjait Damian. – Ez az egyik külső megkülönböztető jegy.

– És mi van még? – kapta fel a fejét a fiú.

– A szem. Ilyen árnyalatú zöld szemet csak az angyalgén okozhat.

– Angyalgén? – Mike kíváncsisága és kérdéseinek száma minden egyes perccel csak nőtt.

– Igen – túrt bele a hajába Damian, miközben lazán lehuppant fia ágyára. – Az angyalgén. Apáról fiúra száll. Mivel nők nem lehetnek angyalok, ezért csak emberekkel párosodhatunk. Az angyalgén pedig öröklődik, és így születnek új fajtársaink.

– Szóval… – Mike összehúzta a szemét, miközben leült édesapja mellé. – Az apád angyal volt?

– Igen, az volt.

– De a húgod nem volt az.

– Nem, Selena félvér volt.

– Félvér?

– Igen – bólintott komolyan Damian. – A félvérekben is benne van az angyalgén, csak recesszív. Mármint nem rendes értelemben, mert a recesszív gének is lehetnek dominánsak egy későbbi generációban, de az angyalgén nem így működik. Csak közvetlenül öröklődik. A félvérekben ugyan benne van, de mivel recesszív, ezért nincs olyan erejük, mint az angyaloknak, bár több van, mint az embereknek. Tudsz követni?

– Azt hiszem.

– A félvérek viszont lehetnek férfiak és nők is egyaránt.

– Na, most vesztettem el a fonalat – vakarta meg a fejét Mike.

– Nem olyan bonyolult, mint amilyennek látszik – vonta meg a vállát édesapja.

Egy darabig némán ültek egymás mellett, majd a fiúban ismét felötlött egy kérdés.

– Miért látlak? Nem vagy… halott?

– De, vagyis… – gondolkozott el egy pillanatra Damian – nem egészen. Tudod, az angyalok sosem halnak meg teljesen. Csak a túloldalra kerülünk, ahol a földi szemek nem láthatnak minket.

– Akkor én miért látlak?

– Mert szükséged volt rám – eresztett meg egy halvány mosolyt. – Az angyalok megjelenhetnek más angyaloknak, ha szükséges.

– És úgy gondolod, hogy eddig nem volt szükséges? – Mike megint furcsa haragot kezdett érezni túlvilágra távozott szülője iránt.

– Ezt nem én döntöm el – tárta szét karjait az édesapja. – Hanem a Jelzőfény.

– A mi?

– A Jelzőfény. Ő olyan nekünk, mint a hétköznapi emberek számára az Őrző. Mármint olyasmi. Ő irányít minket, láthatatlan útmutatóként. Ott érzed magadban mindig, életed minden egyes pillanatában. És sosem fog elhagyni.

Mike elgondolkodott egy hosszúra nyúlt pillanatig. Nem tudta, hogy mit kellene éreznie, de valahol legbelül mégis tudta, hogy a Jelzőfény tényleg ott van vele. És ez a tudat megnyugtatta.

– Még van pár dolog, amiről tudnod kell – zökkentette ki Damian hangja a merengésből. – Az erőd. Képes vagy fénnyel hátráltatni és kábítani. Valamint gyógyítani, és belelátni mások gondolataiba.

– Ennyi mindent?

– Még sokkal többet is. De először a fényt tanuld meg használni. Az a legfontosabb.

– De hogyan? – kérdezte bizonytalanul Mike.

– Csak gyakorolj. Majd ráérzel – bíztatta édesapja. – Ja, a legfontosabb szabály: nem ölhetsz.

– Nem terveztem – válaszolta döbbenten a fiú. El sem tudta képzelni, hogy hogy jutott egyáltalán ilyesmi apja eszébe.

– Még nem is kell rá gondolnod. De hidd el nekem: lesz még olyan helyzet az életedben, amikor emlékezned kell erre.

Mike még mindig döbbenten nézett Damian smaragdzöld szemeibe. Lesz még olyan helyzet, amikor ölnie kellene? Ez a gondolat cseppet sem nyugtatta meg.

– Majd, ha közel lesz a küldetésed beteljesítése – folytatta édesapja. – Tudod, minden angyalnak van küldetése. Ez egy olyan dolog, amit élete során véghez kell vinnie. Valami olyasmi, hogy egy nagy negatív hatású dolgot kell megakadályozni, és ezzel hozzátenni a részünket a világ jobbá tételéhez.

A fiú kezdett egyre feszültebbé válni, ezeket az információkat hallva.

– És nekem… – kezdte bizonytalanul –, mi a küldetésem?

Damian széttárta a kezeit. – Ezt neked kell tudnod. Majd ha eljön az ideje.

Mike arckifejezését látva az idősebbik angyal igencsak rosszul érezte magát. Tudta, hogy nem fair nem elmondani, amit tud, de nem teheti. Amikor a Hírnök engedélyezte a látogatást, világosan a tudtára adta, hogy nem beszélhet fiának a küldetése mibenlétéről. És neki be kell tartania a szabályokat, akármennyire is fáj.

A szőke fiú még tépelődött egy kicsit magában: annyi új információt kapott az utóbbi fél órában, ami úgy érezte, egy évre is bőven elég lenne neki. Nemrég még válaszokat akart, de mostanra talán még túl sok mindent is kapott.

Damian lassan tudta, hogy lejár az idő, bár legszívesebben maradt volna, hogy tanítsa fiát, támaszt nyújtson neki. Tudta, hogy a legnehezebb napok még csak most jönnek.

– Nem maradhatok tovább – jelentette ki nagy nehezen, amire Mike egy fintorral felelt. Azonban a fiúnak még volt egy utolsó megválaszolatlan kérdése, amit mindenképpen fel akart tenni édesapjának, mielőtt elmegy.

– Apa? – Damian felkapta a fejét, és a két smaragdzöld szempár találkozott egy pillantásban. – Szeretted anyát?

A férfi eleresztett egy szomorú mosolyt. – Még mindig szeretem.


Megjegyzések: Jahj, az az utolsó mondat *elmorzsol egy könnycseppet*. Na, visszatérve az értelmes megjegyzésekhez, ez is az elég hamar íródott kiegészítések közé tartozik, és amúgy is sokszor megkaptam, hogy írjak valami összefoglaló-szerűséget az angyalságról, hát tessék, remélem megfelel! 😀 És úgy döntöttem, úgy szerkesztem meg a képeket, mint a visszaemlékezős részben, mert csak. XD Amúgy itt Mike még olyan kis pici Damianhez képest, kis drága, aw :3 Na jó, leállok, ha van hozzáfűznivalótok, várom a komikat! 😀

Vissza az adatlapra

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

  • Jaj, ez a kis kiegészítő is hitetlenül jó lett ^^ Emlékszem anno szívesen olvastam volna tovább, szerencsére most megtehettem. Damian még mindig nagy kedvencem, sajnálom, hogy nem lehetett jelen a fia életében, csak távolról. 🙁 Mike-nak meg jól jött ez a kis kiokítás, aztán már nagyon ügyesen használta a szárnyait. :3
    A képek is nagyon szépek lettek, imádom ez a fényizét, ami körüllengi őket. *.*

    • Nagyon örülök, hogy tetszett ^^ Igazából már akkor is megvolt 😛 Csak nem fért bele a részbe, mert az egy pörgős rész volt, sok kis jelenettel. De végül megkaptátok 😀
      Hát igen, kár, hogy Damian nem lehetett teljes értékű szülő 🙁 De azért Mike nagyon ügyesen feltalálta magát ^^
      Jaj, köszi, én is bírom azt a fényes izét, mire nem jó a makulátlan boszorkány effekt XD