Kiegészítő részlet – Kétség

Elsie magányosan feküdt az ágyán. Bár odakinn verőfényesen sütött a nyári nap, őt ez a tény mégsem tudta felvidítani. Morgott egyet, és elfordult az ablaktól. Nem értette, hogy hogyan lehet valaki egyáltalán boldog. Vagy hogy lehet-e ő még boldog valaha. Vagy hogy volt-e igazán boldog valaha. Igen, volt – ismerte be, amikor megint eszébe jutott az a férfi, akinek a gyermekét hordozza a szíve alatt. Lassan benyúlt a pólója alá, és megsimogatta lapos hasát. Hamarosan látszódni is fog, és akkor már nem titkolhatja tovább. Legfőképpen az édesapja reakciójától félt, aki vaskalaposságával a gyerekvállalás előtt biztosan gyűrűt is képzelne egyetlen lánya ujjára. Vagy legalább egy élő apajelöltet mellé.

Megzörrent az ajtó, amire Elsie felkapta a fejét, és kizökkent néma merengéséből. Amint meglátta legjobb barátnője mosolyát, rögtön ismét elfogta a szomorúság.

– Nézd, milyen szép idő van, nem akarunk sétálni egyet? – kérdezte Annie, miközben közelebb araszolt hozzá. Egy igencsak mélyen dekoltált felsőt viselt, és hullámos fürtjeit laza kontyba fogta. Elsie rögtön arra gondolt, hogy biztosan a partra akar menni, hogy a félmeztelen fürdőzőknek tegye a szépet, viszont ehhez egyáltalán nem volt kedve asszisztálni.

– Nem, kösz, majd máskor – morogta, miközben legyintett. A barna hajú lány azonban sajnálatára nem adta fel ilyen könnyen.

– Figy, nem gubbaszthatsz egész nap a szobádban! Néha ki kellene mozdulnod egy kicsit!

– De én nem akarok – makacsolta meg magát, és mégjobban gombócba rendezte a testtartását.

Annie sóhajtott egyet, és kissé rosszalló arckifejezést öltött. Ami szánakozással vegyült. A legrosszabb kombináció.

– Különben is: miért nézel így rám?

– Miért, hogyan nézek? – adta az ártatlant a barna hajú lány.

– Úgy.

– Azt hiszem, ismered az álláspontomat ebben az ügyben – foglalt helyet az ágy szélén. – Továbbra sem tartom okos dolognak, hogy gye…

– Jó, nem kell még egyszer elmondanod, már döntöttem! – tornászta magát ülő helyzetbe Elsie, és valamiféle védekező harcpozíciót vett fel felhúzott térdei segítségével.

– Tudom csak… – szólt tétován Annie. – Én féltelek. Egy baba hatalmas felelősséggel jár, nem csak aranyos! Nézz magadra! Még te sem nőttél fel! Nincs munkád! Magadat sem tudod eltartani, hogyan akarsz egy gyerekről is gondoskodni?

– Majd megoldom valahogy – válaszolta dacosan, bár az esze azt súgta, hogy barátnőjének igaza van. A kétségbeesés hulláma ismét rátört, és úgy érezte, hogy mindjárt megfullad.

– De hogy?

– Nem tudom – hajtotta le a fejét, és egy könnycsepp megállíthatatlanul gördült ki a szeméből.

– Elsie, nézz rám – sóhajtott Annie, de a megszólított nem követte az utasítást. – Figyelj, nézz rám! – húzódott közelebb a barna hajú lány, miközben az ujjával gyengéden felemelte Elsie állát. Aki szinte csak egy homályos foltot látott belőle a szemeit borító könnyfüggöny mögül, de néhány kósza pislogással sikerült némiképpen a melegbarna szemekre fókuszálnia két szipogás között. – Damian meghalt! Érted? Nem hozhatod már vissza, hiába szülsz neki gyereket!

Ez volt az utolsó csepp a pohárban, eddig sziklaszilárdan álló hite egyszerre megingott. Még önmaga előtt sem merte bevallani, hogy valami csodában reménykedett. Feltámadásban? Újjászületésben? Nem tudni. Hiszen annyi minden hihetetlen dolog történt, amióta megismerte a fiút. De mi van, ha mégsem? Mi van, ha Annie-nek van igaza? Erre a gondolatra a kétségbeesés fojtó hulláma még nagyobbra nőtt, és a könnyfüggöny is ismét leereszkedett.

– Tudom – válaszolta végül elfúló hangon, és kezeivel hiábavaló hadjáratot indított a nedvesség eltűntetésére.

– Akkor mégis mit akarsz? – kérdezte Annie halkan.

– Nem tudom – suttogta, és heves zokogásban tört ki.

Azt érezte, hogy élete kilátástalan vizekre vetődött, hogy nincs választása, elindult egy úton, amit végig kell járnia, még ha fájdalmasabb is lesz a vártnál. Tudta, hogy nem adhatja fel, de mégsem érzett magában annyi lelkierőt, hogy végigcsinálja, amit elvállalt.

– Jaj, te lökött csaj – ölelte át gyengéden Annie, és Elsie a lány vállába fúrta az arcát.

Azért jól esett neki, hogy van valaki, aki törődik vele, és hirtelen elszégyellte magát, hogy ennyi fejfájást okoz legjobb barátnőjének. Erre a gondolatra csak még szerencsétlenebbnek érezte magát, és a szomorúsággal és tehetetlenséggel összefogva mázsás súllyal nehezedtek a fájó érzelmek a szívére. Szinte úgy érezte, mintha facsarnák, tépnék, összenyomnák a lüktető szervét, és arra várnának, hogy mikor adja fel. Ez a fájdalom semmihez sem volt fogható, még ahhoz sem, amit a Vaspalotában élt át néhány héttel ezelőtt. Akkor legalább volt remény, volt Damian… De már nincs senki, csak ő egyedül. Meg a baba. Meg Annie. A barna hajú lány továbbra is nyugtatóan simogatta a hátát, amitől kissé lecsillapodott, és ismét megszilárdult bensőjében a már-már megdöntött elhatározás, hogy végig fogja csinálni, akármibe is kerül.


Megjegyzések: Azt hiszem, ez a részlet az egyik első volt, amit írtam, és akááár be is kerülhetett volna a tale-be, ha korábban írom (vagy ha nem lett volna olyan hosszú már alapból a második interlude). Jó volt kicsit kiírni ezeket az érzelmi dolgokat, mert hát azért nem volt szegény Elsie-nek olyan egyszerű ez az egész dolog, az, hogy túljusson ezen az egészen, ami történt vele, plusz hát még nagyon fiatal is ahhoz, hogy anyuka legyen. Szóval egy kicsit meg akartam mutatni, hogy hogyan próbálja/próbálta feldolgozni ezt az egészet, remélem átjött 😀

Vissza az adatlapra

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

  • Nagyon jó kis részlet lett! 🙂 Szép a fogalmazás, a képek csodálatosak. *-* Tetszenek az ilyen kis kiegészítős részletek, kíváncsi vagyok a következőre! ^^

    • Jaj, nagyon köszönöm Csajszyh! Örülök, hogy tetszett a kis részletecske, még ha ilyen kis szomorú is volt ^^ Annyit megsúgok, hogy a következő főszereplője egy férfi szereplőm lesz 😉

      • Már reménykedtem is benne! ^^

  • Jaj, nagyon tetszett ez a kis szösszenet, így képekkel meg aztán pláne. ^^ Én személy szerint nagyon szeretem az ilyen kis jelenetecskéket, remélem hamarosan jön a következő! Van bőven mit megosztanod, csak győzd leforgatni! 😀

    • Köszi szépen, nagyon örülök, hogy tetszett :3 Ígérem, hogy nem kell olyan sokat várni a következőre 🙂 Hát, én igyekezni fogok leforgatgatni őket, de tényleg Dunát lehetne velük rekeszteni XD Én meg várom, hogy te is hozz majd valamit ;D

  • dorothy

    Nekem is nagyon tetszett, és maga az ötlet (a kimaradt/kiegészítő részek leközlése) is nagyon tetszik, szóval várom a következő ilyen jellegű részletet 🙂

    • Köszi szépen, örülök, hogy tetszett :3 Hát nekem még bőven van a tarsolyomban részletecske, szóval abból nem lesz hiány 😀 Pár nap és Kísértő múlt részletecske Lexy billentyűzetéből, majd a jövő héten várható egy újabb Jelzőfény kiegészítés, remélem azok is elnyerik majd a tetszésed 😉

  • Sookie

    Nekem is nagyon tetszett!
    Szegény Elsie, azért nem lehetett könnyű neki. :/ De az jó, hogy Annie mellette állt. 🙂 Még ha nem is mindig azt mondta, amit Elsie hallani akart, de talán ettől még jobb barát volt abban a helyzetben.
    Várom én is nagyon a következő részletet! ^^

    • Ennek igazán örülök ^^
      Hát bizony nem volt könnyű szegénynek, de tudott végül erőt gyűjteni szerencsére 🙂 Annie meg hát sokkal inkább két lábbal jár a földön mint Elsie, néha próbálja lerángatni a barátnőjét a valóság talajára, és tud kegyetlenül őszinte lenni vele, csak azért, hogy segítsen neki. Az ő barátságuk már csak ilyen 🙂
      Már nem kell sokat várni a kövi részletecskére, ígérem 😉

  • Nita90

    Jaj 🙁 Annyira szerettem Damiant és Elsie-t (együtt és külön is), gyönyörű lett, de szívfacsaró volt ezt olvasni. Bevallom, Annie számonea egy kicsit (nagyon) ellenszenves volt a kiotató stílusával, de az összeborulásnál visszanyerte a szimpátiám. Szerencse, hogy ott van Elsie-nek, aki számíthat rá a nehéz időkben. Mike egy igazán szép emlék Damiantől, egy kicsit benne èl tovább. Remélem, kapunk mèg Jelzőfény-szösszeneteket, és lesz majd köztük valamivel vidámabb is. 🙂

    • Köszönöm szépen ^^ Hát Annie inkább csak próbálta észhez téríteni, aztán persze belátta, hogy felesleges próbálkoznia 😛 De persze mindig Elsie mellett áll azért 😀
      Megígérem, hamarosan érkezik egy újabb szösszenet, hát, hogy vidámabb lesz-e, azt sajnos nem ígérhetem… 😛