Kiegészítő részlet – A tizenhetedik karácsonyunk

Emlékszem az első karácsonyodra. Még olyan kis picike voltál, talán azt se tudtad mi fán terem ez az ünnep, de attól még megbabonázva nézted a karácsonyfán lógó színes gömböket. És mindenáron meg akartad ráncigálni az égősort, ezért állandóan felügyelni kellett, hogy mit művelsz.

Emlékszem az első Willel közös karácsonyunkra. Már akkor totál oda voltál érte, Annie meg bevágta a durcit, amiért nem vele akartál játszani. Persze aztán gyorsan a maga javára fordította a dolgot, mert ajándékozott neked egy menő versenypálya-szettet, amivel levett a lábadról. A mai napig nem tudom, hogy honnan volt pénze rá (lehet, jobb, ha nem is tudom).

Emlékszem, amikor a téli szünet első napján eltörted a karod. Azt hiszem, hét éves lehettél, és mindenképpen segíteni akartál azért a karácsonyfadíszítésben. Persze, a gipsz miatt összetörtél vagy tíz gömböt, amiért én nagyon mérges voltam rád, de Will csak nevetett, és vett újakat az utolsó utáni pillanatban. Ő valahogy mindig megengedőbb volt veled szemben, nem mintha ezt bántad volna.

Emlékszem arra a karácsonyra, amikor egész délelőtt mézeskalácsot sütöttünk, mindent beleadtunk, de végül csak kemény lett az összes. Akkor megfogadtuk, hogy soha többet nem sütünk ilyen sütit, és azóta csak bejglink van.

Emlékszem, amikor anya már nem volt velünk… Aput sikerült átrángatni, de totálisan letargikus volt, és egész este azon morgott, hogy be kellett volna vállalnia aznapra egy sürgősségis műszakot. Az este végére kicsit többet ivott a kelleténél, és Will vállán sírta ki magát… Te meg az enyémen.

Emlékszem, amikor pár évvel ezelőtt Willnek pont karácsony előtt kellett elutaznia, mi meg nem tudtunk hazahozni egy nagy fát, ezért ilyen kis miniatűr lett. Azért mi mindent beleadtunk a díszítésbe. Amikor aztán Will karácsony napján meglátta, azt mondta, ilyen szépet még nem látott, de szerintem kamuzott.

Aztán emlékszem a tavalyi karácsonyra, amikor mindannyian megpróbáltuk elfelejteni a dolgokat… legalább egy pár napra. Hogy mennyire sikerült? Talán egy kicsit.

És most itt vagyunk, ez már a tizenhetedik karácsonyunk, és habár oly sok minden változott az idők során, van, ami sohasem fog.

– Mike, én annyira szeretlek, és olyan büszke vagyok rád!

– Jólvan anya, azért nem kell összeszorítani!

– Elsie, hagyj Skynak is belőle!

– Boldog karácsonyt, kisfiam!

Vissza az adatlapra

  • Lee Bradley

    Annyira jó olvasni Elsie gondolatait és látni a szereplőket újra! Köszönöm! <3

    • Én köszönöm, hogy tetszett ez a kis novellácska-féleség 😀 Hirtelen ötlet volt, hogy ilyen formában legyen, de örülök, ha örömet tudtam vele okozni így karácsonyhoz közeledve ^^

  • Sookie

    Ez nagyon tetszett, olyan kis nosztalgikus volt. 🙂 Ez a Will pedig igazán rendesnek tűnik.
    Jó volt kicsit belelátni az életükbe. ^^

    • Köszi szépen! ^^ Hát Will nem csak tűnik rendesnek, de az is (volt), remélhetőleg olvashatunk még róla a jövőben 🙂 Örülök, hogy összességében tetszett 😀

  • Dee, csodás lett ez a kis novi, annyira szívmelengető. Imádtam ^^ Örültem, hogy végre láthattuk Willt is, igazán remek fickónak tűnik. Sajnálom, hogy Elsie-nek őt is el kellett veszítenie 🙁 A képek szokás szerint nagyon szépek lettek. Köszönöm, hogy olvashattam :3

  • Jaj, nagyon örülök, hogy tetszett neked is ^^ Hát igen, Elsie-nek elég nagy veszteség volt Will halála 🙁 De ő igazán mindent megtett érte és Mike-ért (ha esetleg valakinek kételyei lettek volna ezzel kapcsolatban XD) Köszi a dicséretet a képekre is, ne tudd meg mennyit szenvedtem amíg ide-oda növesztettem meg átöltöztetgettem őket XD 😀