Kiegészítő részlet – A zongorista

Grace idegesen, hegedűjét szorongatva járkált a váróteremben. Még volt vagy tíz szám az ő fellépéséig, de már órák óta görcsben állt a gyomra. A Belladonna Cove-i iskolák kétévente megrendezett zenei fesztiválja neves eseménynek számított a művészek körében, hiszen a fiatal tehetségek itt megmutathatták tudásuk legjavát, és akár fel is figyelhettek rájuk. Továbbá intézményük rangját is fényesíthették egy jól sikerült előadással. Egyszóval igen nagy volt a tét.

– Lauren Burton – szólt be az ajtón egy kellemes női hang, amire egy erősen kisminkelt lány, hosszú haját hátralibbentve, magabiztos mosollyal távozott a szobából.

Grace nyelt egyet, és folytatta a járkálást. Fejében újra és újra megpróbálta lejátszani az előadandó menüettet, azonban képtelen volt koncentrálni. Zavarta a szobában tartózkodók beszélgetése, nevetgélése, és suttogása, egyszerűen csak csendre vágyott.

Megállt egy pillanatra, körbenézett, és megállapította, hogy senki sem ideges. Vagy csak jól leplezik. És ez csak még jobban felidegesítette.

Megfordult, és kiviharzott a szobából. Berontott a mosdóba, ahol szerencséjére nem tartózkodott senki, és némi vizet fröcskölt halottsápadt arcára. – Bárcsak itt lenne Mike – gondolta, miközben becsukta a szemét, és próbálta elérni kötelékét. Azonban választ nem kapott, amire csak lemondóan megrázta a fejét.

Óvatosan lenyomta a kilincset, és halkan elhagyta a mosdót. Magassarkújában próbált olyan halkan lépkedni, amennyire csak tudott. Éppen akkor fejezte be valaki a klarinétprodukcióját, amit a lelkes közönség tapsviharral jutalmazott. Rögtön belehasított a félelem, hogy őt saját édesanyján kívül senki nem fogja megtapsolni. Már majdnem visszaért a váróterembe, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve megfordult, és elindult a másik irányba.

Nem akart mást, csak elbújni, olyan helyre, ahol nem veszik körül magabiztos, érett zenészpalánták, akiknek vérükben van a szereplés. Miközben ő épp most készül kidobni a taccsot. Tétován lépdelt a színpadot körülvevő függöny felé, és éppen hallotta, ahogy egy hegedűs elkezd játszani egy gyönyörű szonettet. A gombóc sokszorosára nőtt a gyomrában, és megint irányt váltva a színpad mögötti elfüggönyzött rész felé sietett.

Bebújt a szövet mögé, és hátát a falnak támasztotta. Alig látott valamit, csak a sötét függönyön átszüremlő kevés fény világította meg a szűk területet. A következő pillanatban valaki elrántotta a függönyt, és ő ijedten tapasztotta szája elé a kezét, megfékezvén az előtörni akaró sikítást.

Valószínűleg a „betörő” is megijedhetett, mert nem szólt semmit, csak ledermedve állt egy helyben. Grace nem tudott sok mindent kivenni belőle a félhomályban, bár azt meg tudta állapítani, hogy magasabb nála.

– Őrzőre, nem gondoltam, hogy lesz itt valaki, bocsánat – szabadkozott az idegen, aki halk, de férfias hangon szólalt meg.

– S…s…semmi baj – dadogta, miközben próbálta beazonosítani az előtte álló fiút, ám nem járt sikerrel.

– Akkor elmegyek inkább, tényleg nem akarlak zavarni.

– Ezért nem kell elmenned. Inkább elmegyek én – jelentette ki a lány.

– Jaj, hagyd már, te voltál itt először.

– Jó, de akkor ne menj el te sem – sóhajtott, majd arrébb oldalazott, hogy a srác is be tudjon sorolni mellé.

Egy darabig csak némán támasztották a falat, Grace idegesen kopogtatott cipője sarkával, amit nagyrészt elnyomott a beszüremlő hegedűszó, a fiú pedig nem szólt semmit, csak karját maga előtt összefonva állt mozdulatlanul. Néhány perc múlva már hozzászokott szeme a félhomályhoz és félénken a srác felé pillantott. Sikerült kivennie a profilját, és megállapította, hogy szemüveget hord.

Hamarosan valaki befejezte a hegedülést a függönyön túl, és igen hangos tapsot kapott a közönségtől. Grace hallotta, ahogy a mellette álló fiú sóhajt egy nagyot, és látta, hogy megigazítja a szemüvegét. A következő fellépő egy zongorista volt, aki egy viszonylag ismert és népszerű darabot adott elő.

A fiú leengedte a kezeit, elkezdett hümmögni, és úgy jártak az ujjai a combján, mintha egy láthatatlan zongorán játszana. Grace csak hallgatta egy darabig, majd őt is magával ragadta a melódia, és beszállt a dudorászásba. A srác ránézett, és ő visszanézett rá, de gyorsan el is kapta a tekintetét, és inkább a padlót fixírozva folytatta a hümmögést.

Amikor viharos taps közepette levonult a zongorista a színpadról, Grace nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezzen valamit.

– Te zongorista vagy igaz? – kezdte halkan.

– Hm? – kapta fel a fejét a srác. – Ja, igen. Honnan tudtad?

– Játszottál a lábadon.

– Ó, tényleg? – nevetett fel zavartan. – Észre sem vettem. Ööö… te meg hegedülsz?

– Honnan? – kérdezte ijedten, és remélte, hogy nem hegedült a levegőben úgy, hogy észre sem vette.

– Hát… ott a hegedű a kezedben.

Grace érezte, hogy elvörösödik, és hirtelen nagyon megörült a félhomálynak.

– Jesszus, bocsánat, idióta vagyok – nyögte végül, és úgy érezte, menten elsüllyed.

– Nem vagy az – vonta meg a vállát a srác. – Csak izgulsz. Állítólag normális. Bár én mindjárt beájulok.

– Asszem én is – mondta kissé remegő hangon, mert megint rátört a gyomorgörcs.

Egy darabig megint csak némán álltak, és hallgatták a függöny túloldaláról átszűrődő fuvolaszót. A lány furcsán érezte magát, valahogy örült a srác társaságának, annak, hogy látta, nincs egyedül a félelmeivel.

– Amúgy Ian vagyok – szólalt meg félénken a fiú.

– Én meg Grace – válaszolta, majd a két fiatal halványan egymásra mosolygott.

– Örülök – bólintott Ian, majd elrugaszkodott a faltól. – Viszont azt hiszem, mindjárt én jövök. Úgyhogy mennem kell.

– Persze, menj csak – vágta rá a lány kicsit gyorsabban, mint szerette volna.

– Ööö, hát, azt hiszem még fogunk ma találkozni, szóval nem köszönök el. Ha esetleg nem látnál, akkor nagy valószínűséggel elsüllyedtem szégyenemben. Szóval… mentem – mondta, majd megfordult, és távozott az elfüggönyzött részről.

– Sok szerencsét – szólt utána halkan Grace, de már nem volt biztos benne, hogy meghallotta.

***

Grace remegő lábakkal lépett fel ismét a színpadra, pedig a nehezén már túl volt. Produkcióját szerény véleménye szerint közepes taps fogadta, bár nem merte biztosra állítani, mivel szinte alig érzékelte a külvilágot, amikor a porondon állt.

A fellépők szépen sorba rendeződtek egymás mellett, a nézők pedig ütemes tapssal fogadták őket. Grace körbenézett, jobb oldalán egy lazán álldogáló klarinétos fiút talált, bal oldalán pedig egy jóképű, szemüveges srácot. Egy picit el is időzött a tekintete rajta. A következő pillanatban azonban belehasított a felismerés, és inkább gyorsan elkapta a fejét: ő nem lehet más, mint Ian, akivel a függöny mögött bujkáltak. Hirtelen érezte, hogy elönti a pír.

– Kedves nézőink! – szólalt meg a műsorvezető, a lány pedig örült, amiért valaki végre eltereli a figyelmét. – A mai este csodálatos produkcióknak lehettünk fültanúi, azonban csak néhány szerencsés vehet részt előadóként a neves Landgraab Alapítványi Esten. Az öttagú zsűri az előadások alatt végig gondosan jegyzetelt, és…

Nem tudott tovább koncentrálni az elhangzottakra, mert egy hatalmas, zavaró gombóc nőtt a torkában. Megpróbált nyelni egy nagyot, és visszatéríteni figyelmét, de ez cseppet sem használt. Halványan oldalra sandított, és egy pillanatra összefonódott tekintete Ianével, aki halottsápadt arccal álldogált mellette, majd megpróbált megereszteni egy halvány mosolyt, kevés sikerrel. Grace is igyekezett bíztatóan visszamosolyogni, ám úgy sejtette, csak egy furcsa grimaszt sikerült vágnia.

– … A zsűri által kiválasztottak pedig nem mások, mint…

Csend telepedett a teremre, mindenki kíváncsian hallgatta, hogy kit fognak mondani először, a lány pedig bármit megadott volna azért, hogy néhány perccel öregebb legyen.

– Ian Chambers – hangzott el az első név, a szemüveges srác pedig egy hatalmasat fújt Grace mellett. A lány csatlakozott a tapshoz, amit a fiú kapott a nézőktől és a zenésztársaktól. Ian illedelmesen biccentett a zsűri felé, majd megigazította a zakóját. Grace örült annak, hogy a srácot kiválasztották, mert véleménye szerint gyönyörűen játszott.

A továbbiakban elhangzottak mindenféle nevek, fiúké, lányoké, volt, aki ugrálva örült, volt, aki szélesen mosolygott, Grace pedig lassan lelombozódott. Nem mintha számított volna rá, hogy kiválasztják, hiszen nálánál sokkal tehetségesebb, érettebb és magabiztosabb emberek is felléptek ma este.

– Az utolsó előtti nevünk, igen, már csak két kiválasztottunk van, nem más, mint Grace Swanson.

Illedelmes taps hangzott fel a nézőtérről, a lánynak pedig beletelt néhány percébe, amíg felfogta, hogy mi történt. Pironkodva előrelépett és meghajolt, amikor pedig oldalra nézett, látta, hogy Ian szélesen mosolyog mellette, ő pedig visszamosolygott rá.

– Gratulálok – súgta a fülébe a fiú. – Tudtam, hogy te benne leszel.

– Köszi – sütötte le a szemét. – De te sokkal jobb vagy nálam.

– Mintha össze lehetne hasonlítani a hegedűt a zongorával – vonta meg a vállát Ian, ő pedig belátta, hogy igaza van.

Az utolsó név is elhangzott, a műsorvezetők elbúcsúztak, a közönség pedig egy utolsó ovációval engedte el a fiatal zenészeket.

– Szóval, akkor még találkozunk – jelentette ki Ian, miután biztonságos távolságba kerültek a színpadtól.

– Hát, úgy tűnik – mosolygott Grace, és remélte, hogy nem látszik rajta, mennyire megugrott a pulzusa erre a gondolatra.

– Kíváncsi vagyok, hogy osztanak be minket – folytatta a srác. – Úgy hallottam, páros produkciók is lesznek.

– Tényleg? – kérdezte meglepődve, majd nagy erőkkel próbálta leállítani fantáziálását arról, hogy milyen lenne a fiúval együtt zenélni.

– Igen – bólintott Ian. – Jó lesz. Főleg, ha valami jó partnert kapok… kapunk.

– Igen, az fontos – helyeselt bőszen.

– Grace, drágám annyira büszke vagyok rád! – tűnt fel Margaret a színen lelkendezve, majd egy bordaropogtató ölelésben részesítette lányát.

– Köszi, anyu.

– Akkor majd beszélünk – hallotta Ian hangját, amire gyorsan kibontotta magát az ölelésből. – Szia.

– Szia – köszönt vissza, és örömébe egy kis csalódottság vegyült, amint nézte a fiú távolodó alakját.


Megjegyzések: Hmm, valaki esetleg tűnődött rajta, hogy ki az az úriember, aki Grace-szel szerepel az idei naptáron? 😉 Azt megígérem, hogy folytatódni fog még az ő történetük is! Furi amúgy két olyan emberkét írni, akik ilyen visszafogottak XD. De hát ők ilyenek, na! 😀 Ha tetszett hagyjatok nekik egy like-ot! 🙂

Vissza az adatlapra

Mentés

Mentés