Képek a múltból – 2. rész

George unottan feküdt hotelszobájának kanapéján egy üveg sör társaságában, közben unalmas tévéműsorokat nézett, hogy elterelje a figyelmét, kevés sikerrel. Gondolatai minduntalan a múlton jártak, hol boldog, hol pedig fájdalmas emlékeket juttatva eszébe. Az egyik pillanatban szeretett volna visszamenni az időben és megváltoztatni azt, a másikban viszont csöppet sem volt biztos abban, hogy az megoldana bármit is…

***

– Szia, édes, te még ébren? – nézett feleségére meglepetten, amint halkan belépett hálószobájuk ajtaján. Szinte érezte, hogy Pam megint ki fog bukni, amiért későn ért haza.

– Meg akartalak várni – mondta kissé remegő hangon Pamela. Látszott rajta, hogy fontos dolgot akar megbeszélni férjével.

– Tudom, hogy megígértem, hogy hamarabb jövök ma, de közbejött egy gyilkossági ügy. Jöttem, amint tudtam – magyarázta, miközben közelebb lépett Pamelához. A nő testét csupán egy vékony selyem hálóing takarta, amelyből kerek idomai finoman megmutatkoztak. George arcán kaján vigyor húzódott végig, miközben átölelte és gyöngéd csókokkal borította nyakát. Még tizenöt év után is éppúgy kívánta őt, mint amikor először lettek egymáséi. Érzései egy csöppet sem fakultak az évek alatt, sőt még erősebbek lettek. Nem tudta elképzelni az életét Pam nélkül.

– George, ne most! – húzódott el Pamela. – Beszélni szeretnék veled.

– Nem ér rá utána? Hosszú napom volt, jólesne egy kis törődés – csúsztatta a kezét felesége hálóinge alá.

– Egy kis törődés? – nézett férje szemébe megrökönyödve. – És én nem érdemlek törődést? Vagy érezzem megtisztelve magam, hogy kapok tőled pár percnyi gyönyört? Én ezt már nem bírom! Az állandó túlórákat, a folytonos veszekedéseket. Beckyt is megviseli ez az egész. Mondd, mikor vacsoráztál utoljára a családoddal?

– Pam, tudod, mennyire szeretlek titeket, de most ez egy nehéz időszak. Emberhiányban vagyunk a kapitányságon. Azt hiszed, én nem szeretnék több időt veletek tölteni? – George teljes mértékben igazat adott feleségének. Az utóbbi időkben tényleg rengeteget dolgozott, mindezt azonban egy előléptetés reményében tette, hogy családja semmiben ne szenvedjen hiányt a jövőben. Szerette volna megadni Pamnek azt az életszínvonalat, amelyre mindig is vágyott.

– És ezzel most mit kezdjek? Ettől megoldódik az életünk?

– Csak azt mondom, légy egy kicsit türelmes! Minden jobb lesz, megígérem neked – zárta újra a karjába kedvesét, de ő azonnal kibontotta magát az ölelésből.

– Nem, George! Elegem van a folytonos ígérgetéseidből! El akarok válni!

***

Türelmetlen kopogás rántotta vissza a valóságba. Kissé zavartan tornázta fel magát a kanapéról, fogalma sem volt róla, ki keresheti ilyen késői időpontban. Amikor kinyitotta az ajtót, egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni.

– Pam?

– George – szegte fel méltóságteljesen az állát volt férje előtt Pamela. – Beszélnünk kell!

– Fáradj beljebb! – engedett utat a nőnek. – Ha tudtam volna, hogy találkozunk, az alkalomhoz öltözök, és nagyobb rendet rakok – csukta be maguk mögött az ajtót, majd végignézett Pamelán. Még midig olyan gyönyörűnek látta, mint azon a forró nyári napon, 1985. július 20-án. Pamela feltörekvő, fiatal színésznő volt, ő pedig akkor végzett a rendőrakadémián. Két különböző személyiség, két külön világ… Mégis annyira szerették egymást, hogy azt hitte, ez elég lesz, hogy boldogok legyenek. Tévedett.

– Ne ironizálj, George! Nem ezért jöttem, hogy bájcsevegjek veled. – Pamela tekintete számonkérően pásztázta a vele szemben álló férfit.

– Miről van szó? – George próbált nyugodtságot erőltetni magára, de volt felesége jelenléte még mindig hatással volt rá.

– Hogy képzeled, hogy munkát ajánlasz Beckynek Twinbrookban? – kezdett bele köntörfalazás nélkül Pamela mondandójába. – Elment az eszed?

– Tehát innen fúj a szél…

– Nincs hozzá jogod, hogy elmard tőlem a lányom!

– Hogy elmarjam? – húzta össze résnyire a szemét a férfi. – Ki is volt az, aki egyik napról a másikra Starligh Shoresba költözött a vele? – Nem sokkal a válás előtt Pamelának főszerepet ajánlottak egy filmben, és gondolkozás nélkül elfogadta. Starlight Shoresba költözött, és persze vitte magával Rebeccát is. A film befutott, Pamela pedig megkapta a hírnevet, amire mindig is vágyott.

– Óriási lehetőséget kaptam, te is tudod! Utasítottam volna vissza, miközben már nem is voltunk együtt? Mindenkinek sokkal jobb volt így!

– Főleg neked! – vetette oda foghegyről Woodward. – Megkaptad a hírnevet, egy gazdag férjet, és vele együtt fényűző életet. De vajon szereted-e úgy, mint ahogy engem szerettél? – lépett egészen közel a nőhöz; olyannyira közel, hogy arcukat alig pár centiméter választotta el egymástól.

– Nem azért vagyok itt, mint már mondtam, hogy nosztalgiázzak! – fordított hátat a férfinak. Bármennyire is akarta tagadni, neki is eszébe jutottak a régi idők, amikor még George jelentette számára az egész világot. – Most a lányunkról van szó!

– Nézd, Pam – kezdett bele most már nyugodtabban Woodward. – Eszem ágában sincs elválasztani tőled Rebeccát, csak beszélgettünk, és megemlítettem neki az állást. Őszintén szólva, remélni sem mertem, hogy akár csak fontolóra veszi. De nem tagadom, örülnék neki, ha a közelemben lenne. A lányom, és szeretem.

– Talán megbocsátanám, ha tényleg egy remek munkát ajánlanál fel neki, de ez? Bűnözők lelkét ápolgassa?

– Nem ezt takarná a munkája, de tulajdonképpen Becky felnőtt nő, van joga eldönteni, mit is akar.

– Én meg a legjobbat akarom neki! És te is tudod, hogy ez nem az.

– Én nem kényszerítem semmire – rázta meg a fejét a férfi. – Én is a legjobbat akarom neki. Mindig a legjobbat akartam mindkettőtöknek, akkor is, ha én voltam a legnagyobb tévedés az életedben.

– Nem voltál az, George – lépett közelebb ismét a férfihoz, majd mintha egy pillanatra elfelejtette volna, miért is jött, végigsimított az arcán. Hogy lehet az, hogy ennyi év után is képes ilyen hatást gyakorolni rá? – Életem legnagyobb szerelme voltál. Te vagy a lányom apja.

– Akkor miért viselkedsz úgy velem, mintha annyit sem érnék, hogy belém töröld a lábad? Hol az a nő, akibe beleszerettem?

– Az a Pam már nincs többé, már nagyon régen nincs – tolta el magától a férfit, majd elindult az ajtó felé.

– Vagy csak túl jól játszod ezt a szerepet – szólt utána Woodward.

– Meglehet – nézett vissza még utoljára az ajtóból volt férjére. – Menj vissza Twinbrookba, George. Egyedül!

***

Szinte ugyanabban az órában, csupán a város egyik másik pontján Rebeccát éppúgy kétségek gyötörték hálószobájában. Társasága csupán Coco cica volt, aki mit sem törődve gazdija problémáival, gondtalanul szunyókált a selyem ágyneműn.

– Szerinted, Coco, mit kellene csinálnom? – cirógatta meg a lustálkodó cica selymes bundáját Rebecca. Talán anyjának igaza van, és még csak gondolkoznia sem kellene azon, hogy elköltözzön innen. Hiszen mindene megvan, mégis valami annyira húzta a kihívások az új élmények felé… a régi otthona felé.

Lassan felállt az ágyról, és a kis szekrény felé lépkedett, majd kutakodni kezdett a polcon. Nagy nehezen megtalálta a régi fényképalbumot, amelyet még évekkel ezelőtt hozott el édesanyjától, mivel annak feltett szándéka volt megszabadulni tőle. Kényelembe helyezte magát a kis fotelben, és fellapozta a kissé már megkopott albumot. Az első oldalakon családi képek sorakoztak. Születésnapok, karácsonyi képek, nyaralások. Azok a pillanatok, amikor még egy család voltak.

– Emily – suttogta maga éle, amikor a következő képről egykori legjobb barátnője, Emily Carson mosolygott rá vissza. – Bárcsak itt lennél, hogy tanácsot adj, vagy egyszerűen csak felvidíts, ahogy azt mindig is tetted…

***

– Na és mi történt Tony Peterson és közted? – érdeklődött kíváncsian Becky Emilytől, amint becsukták maguk mögött a lány szobájának ajtaját.

– Hááát – kuncogott Emily, miközben ledobta a táskáját, és felpattant az ágyára. – Tegnap suli után sétáltunk a parkban. Tök cuki volt, meg minden – vigyorgott még mindig a fekete hajú lány. – Azt mondta, tetszek neki.

– Meg is csókolt? – kíváncsiskodott tovább Rebecca.

– Még nem, de már alig várom, hogy megtörténjen!

– Biztosan olyan lesz, mint a filmekben, és pillangókat fogsz érezni a gyomrodban, és fellibben az egyik lábad, és jaj, ez olyan izgi! Ugye majd elmeséled, milyen volt?

– Persze, de ha kicsit összeszednéd magad, hipp-hopp megtapasztalhatnád te is. Mindig csak a könyveket bújod, Becky! Így sohasem pasizol be, és vénlány maradsz! – gúnyolódott Emily, de Becky leintette.

– Nem hinném, hogy tizenhárom évesen ettől már tartanom kellene – vágott vissza Becky, miközben nevetve hozzávágott egy díszpárnát Emilyhez.

– Akkor meg ne is kíváncsiskodj! – vette fel a díszpárnát Emily, és barátnőjéhez vágta, de Becky se hagyta magát.

A nagy sikítozásra és nevetgélésre egyszer csak kinyílt a szoba ajtaja, mire mindketten odakapták a fejüket. Dorian szigorú tekintetével találták szembe magukat. Becky azonnal letette a párnát, és szégyellősen hátrasimított egy rakoncátlan hajtincset az arcából.

– Emily, megtennéd, hogy visszavesztek a hangerőből!? – parancsolt rá húgára Dorian. – Anya nem tud pihenni.

–Mi van anyával? – kérdezte aggódva Emily.

– Nem érzi jól magát – monda szűkszavúan a fiú. – Csak csendesebben, légy szíves, oké?

– Oké, csak tanulj meg kopogni, nem vagyunk már gyerekek, hogy ki-be járj itt! – figyelmeztette bátyját, de az csak megforgatta a szemét, majd biccentett Becky felé, és magukra hagyta őket.

– Mi baja anyukátoknak? – érdeklődött azonnal Becky, de Emily csak megrándította a vállát.

– Nem tudom, mostanában sokszor fáj a feje, és mindig fáradt. Azt mondja, csak a stressz…

– Azért aranyos Doriantől, hogy így figyel rá – jegyezte meg Becky vonakodva.

– Hé! – mosolyodott el Emily. – Te belezúgtál a lökött bátyámba! Láttam, hogy elpirultál, amikor bejött!

– Mi? Dehogyis!

– Ezt már nem tagadod le! – folytatta a heccelést Emily. – Szóval az idősebb fiúk jönnek be? Akarod, hogy beszéljek vele?

– Hagyj már, Emily, nem vagyok szerelmes a bátyádba, csak megjegyeztem, hogy aranyos, hogy így törődik anyukátokkal, ennyi. Jelen pillanatban tulajdonképpen kisebb gondom is nagyobb, mint a fiúk!

– Miért, baj van?

– Anya és apa… azt hiszem, el fognak válni… – Becky már egy ideje érezte a levegőben, hogy szülei közt nincs rendben minden. Alig szóltak már egymáshoz, vagy ha igen, annak veszekedés lett a vége. – Hallottam, ahogy anya azt mondja apának, hogy el akar válni. Mi lesz most, Emily?

– Jaj, Becky, úgy sajnálom – próbálta vigasztalni barátnőjét Emily, nem sok sikerrel. – Talán anyukád nem is gondolta komolyan.

– Anyám, ha megmond valamit, az úgy is van. Apa így is sokat dolgozik, ha elválnak, lehet, nem is fogom látni már. – A gondolatra könnyek gyűltek a vörös lány szemébe.

– Tudom, hogy ez nem vigasztal, de neked legalább él az apukád, és mindig ott lesz, amikor szükséged lesz rá. És én is – ölelte át Beckyt. –  Mert bármi is lesz, Becky, mi mindig barátok maradunk!

***

Becky arcán kövér könnycsepp gördült le, amint visszaemlékezett Emilyre. Nagyon hiányzott neki a lázadó és merész lány, aki sohasem félt kiállni az igazáért. Még most is bűntudat gyötörte, amiért nem volt ott, amikor barátnőjének a legnagyobb szüksége lett volna rá. Nem sokkal azután, hogy elköltöztek Starlight Shoresba, kiderült, hogy Emily édesanyja súlyos beteg. Samantha Carson bármennyire is küzdött a rák ellen, a betegség győzedelmeskedett fölötte. A halála után Emily megváltozott. A lehető legrosszabb utat választotta a trauma feldolgozására. Dorian minden próbálkozása ellenére rossz társaságba keveredett, amint pedig nagykorú lett, Bridgeportba költözött annak reményében, hogy ott megtalálja a saját útját, és egy nap sikeres énekesnő váljon belőle. Becky bármennyire is szerette volna, nem tudott hatni önfejű barátnőjére. Aztán úgy tűnt, minden helyrejön, amikor Emily nem sokkal a halála előtt felhívta őt. Boldog volt, azt mondta, egy lemezkiadó felfigyelt rá, és szerződést ajánlottak neki. Együtt örültek és tervezgették, hogy újra találkoznak, de ez már sajnos nem valósult meg. Emily tragikus halála váratlanul ért mindenkit, aki ismerte és szerette őt. De nem volt kérdéses, kit viselt meg leginkább…

***

Szinte még most is érezte, ahogyan pulzusa duplájára emelkedik, amikor ott állt Dorian ajtaja előtt arra várva, hogy végre ajtót nyisson neki. Már tegnapi géppel vissza kellett volna repülnie Starlight Shoresba, de képtelen volt rá. Aggódott Dorian miatt, ezért úgy döntött, marad még pár napot, és nem hagyja egyedül ezekben a nehéz órákban. Emily halála teljesen összetörte a férfit. Az egész szertartás alatt tartotta magát, amennyire csak tudta, egyetlen árva könnycseppet sem ejtett, csak mérhetetlenül szomorú, üveges tekintettel meredt maga elé. Becky nem is csodálta, hiszen az elmúlt tíz év alatt minden családtagját elveszítette. Nagyon félt, hogy Dorian valami szörnyűséget követ el. Jól tudta, mennyire megviseli a testet és lelket egyaránt az érzelmek elfojtása, és miben is teljesedhet ez ki.

– Dorian, én vagyok az, Becky. Nyisd ki az ajtót! – kopogott be. Hatalmas kő esett le a szívéről, amikor lépteket hallott a szobából.

– Becky, mit keresel te itt? – nyitott ajtót Dorian. Szeme alatt sötét karikák, arcán pedig még mindig több napos borosta éktelenkedett.

– Bemehetek? 

– Ne haragudj, Becky, de… mármint, gyere csak! – engedett utat végül a lánynak. – Nem úgy volt, hogy az esti géppel hazarepülsz?

– Végül úgy döntöttem, hogy maradok még egy napot. 

– Az apád biztosan örül neki – vágta le magát a kanapéra Dorian.

– Apám úgy tudja, hogy hazautaztam – vallotta be vonakodva Becky, miközben letelepedett mellé.

– Értem. – Dorian beleegyezően bólintott. – Akkor minek maradtál?

– Dorian, aggódok érted! – vallotta be Becky. Úgy érezte, megszakad a szíve, ahogy a megtört férfit nézte.

– Értem nem kell aggódnod, megleszek.

– Fel kellene keresned egy szakembert – ajánlotta fel. Igazság szerint már felkészülten érkezett ide, utánanézett néhány pszichológusnak. Szerette volna rábírni Doriant, hogy beszéljen valakivel a problémáiról.

– Nincs szükségem rá – felelte Dorian elutasítóan.

– Nézd, tudom, hogy iszonyatosan fáj Emily elvesztése, de…

– Dehogy tudod! – nézett végre a lány szemébe – És remélem, hogy soha nem is fogod megtapasztalni.

– Igazad van, nem tudhatom, de nekem is fáj. Emily olyan volt nekem, mint egy nővér, akire mindig vágytam. – Ő maga sem volt képes elfogadni, hogy Emily nincs köztük többé.

– Nekem meg a húgom volt, akire vigyáznom kellett volna, és most halott. Bárcsak én lennék az!

– Az isten szerelmére, ne mondj ilyet! Nem bírom nézni, ahogy szenvedsz, annyira szeretnék segíteni.

– Nem tudsz, senki nem tud. – Ahogy tekintetük találkozott, Becky gyöngéden végigsimított Dorian borostás arcán, aztán egyre közelebb hajolt hozzá, mígnem ajkuk teljesen összeért.

Doriant meglepte a csók, mégis néhány másodperc döbbenet után ösztönösen viszonyozta. Becky szinte beleolvadt a karjaiba, teljesen átadva magát a pillanatnak, ami a következő másodpercben már szerte is foszlott. Dorian úgy tolta el magától, mintha égő parazsat tartana a kezében.

– A fenébe! – pattant fel a kanapéról.

– Ne haragudj! – nyögte Becky lehajtott fejjel. Érezte, ahogy arcát elönti a pír, s közben úgy kalapált a szíve, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Sejtelme sem volt róla, mit gondolhat most róla Dorian, de amit magáról gondolt, azt sem szívesen tette volna ki az ablakba. – Nem kellett volna idejönnöm, csak azt akartam, hogy tudd, hogy… hogy fontos vagy nekem, és aggódok, hogy valami butaságot csinálsz.

– Ha attól félsz, megölöm magam, akkor megnyugtatlak, nem fogom megtenni. Ezért nem kell lefeküdnöd velem – fordult szembe a Rebeccával, aki szégyenében az kívánta, bárcsak megnyílna alatta föld.

–  Azt hiszem, jobb, ha most megyek – indult meg az ajtó felé, de Dorian utánasietett.

– Becky ,várj, ne haragudj! Én csak…

– Tudom, és nem haragszom – rázta meg szomorúan a fejét. – Vigyázz magadra, Dorian!

***

Becky letörölte a könnyeket az arcáról. Biztos volt benne, hogyha Emily most látná, hogy itt lógatja az orrát, valószínűleg jól leteremtené, majd pedig azt tanácsolna, hogy hallgasson a szívére, az megsúgja, mit kell tennie. Eddigi életében mindig mindent hosszasan átgondolt, aztán a lehető legésszerűbb megoldás mellett döntött. Most azonban úgy érezte ideje, hogy a megérzéseire hagyatkozzon. Nagy levegőt vett, a telefonja után nyúlt, majd tárcsázta édesapja számát.

– Szia, apa. Áll még az ajánlatod?

Vége!

Megjegyzés: Ahogy mondani szokás: itt a vége, fuss el véle. És hogy most találkoztunk-e utoljára Becky Woodwarddal? Szerintem ti is sejtitek, hogy nem. 😀 Úgyhogy egy újabb szereplővel bővül a Kísértő múlt univerzum. De hogy mikor is tűnik fel legközelebb Becky, azt egyelőre még fedje jótékony homály. 😉 Remélem, tetszett a novella és szívesen olvasnátok még kiegészítő részeket. 🙂

Nektek mi a véleményetek az új szereplőről? Várom észrevételeiteket hozzászólásban! 🙂

 

  • Sookie

    Nekem eddig nagyon tetszik Becky, és a hozzá kapcsolódó szál. Mikor a KM-et olvastam, még eszembe sem jutott, de közben pedig mégis igaz, hogy Woodwardnak is van családja, még ha nem is volt róla szó. Kíváncsi vagyok, hogy akkor most Becky valóban visszaköltözik-e, és ha igen (bár gondolom, hogy igen), akkor milyen szerepet szánsz még neki a későbbiekben.
    Pam egyelőre még nem olyan szimpatikus, bár ez szerintem a szerepe miatt is van. De én azért látok még némi szenvedélyt közte és Woody között, úgyhogy ha egyszer ejti a menő rendezőjét, én szurkolok, hogy újra egymásra találjanak. ^^
    Tetszettek a visszaemlékezős részek is, érdekes, hogy Becky milyen jól ismerte a Carson testvéreket. Az meg pláne meglepő, ami közte és Dorian között történt. Amúgy így elnézve azokat a képeket, Dorian nagyon kis cuki volt fiatalon. :3 És most ne kövezz meg, de szerintem aranyosan néznek ki együtt. xD De persze tudom én, Dorian már foglalt, és maradjon is az.
    Na szóval, tetszett ez a novella, örülök, hogy elkészült, és várom már nagyon, hogy esetleg újra találkozhassunk Becky-vel. 🙂

    • Köszi a komit! 🙂 Örülök, hogy bejött ez a Beckys szál neked is. Igen, vissza fog költözni egy időre ez már biztos, de hogy milyen szerepe lesz, azt egyelőre nem árulom el. Nagyon szeretném írni az új projektet, de sajnos nem sok időm jut rá, de azért igyekszem. 🙂
      Woody és Pam? :Hát ki tudja, a szikra tényleg megvan 😀
      Igen, ilyen jól ismerte őket, meg hát Dorian életébe azért voltak nők Andrea előtt. Becky és közte bár nem sok mindent történt, de én is elismerem, hogy azért aranyosak voltak, mg akkor is, ha Doriannek már megvan élete szerelme. :3
      Köszi még egyszer és próbálok haladni a Km projekttel. 🙂

  • Na, hát tudtam, hogy csak elvállalja az az állást 😀 Örülök, hogy ezentúl Beckyt is a csapatban tudhatjuk, szerintem érdekes karakter, főleg a Dorianhez fűződő viszonya miatt is (hoppá). Talán még a szálakat is megkavarja majd? Azért remélem nem nagyon XD
    Ahogy Sookie is említette, azért Woody meg Pam között még van némi szikra, még ha a nő el is játssza, hogy nincs. Ha már színésznő. Róla még el tudom képzelni, hogy bekavarna még egy kicsit, még ha Becky el is döntötte már hogy megy, akkor is… Hát majd meglátjuk
    A hoppá rész meg hát hoppá XD Azért jó, hogy nem ment tovább a dolog. Nem lett volna jó ötlet ilyen lelkiállapotban. Doriant fel se ismerni ezzel a hajjal, hiába láthattuk már visszaemlékezésekben XD Azért A haj jobban áll neki 😛
    Coco meg folyton eltereli a figyelmem. Valld be, hogy direkt csináltad XD
    Hát kivi vagyok, hogy mi lesz velük a későbbiekben 😀

    • Sejthető volt azért. 🙂 Én is örülök, hogy új karakterrel dolgozhatok, kell egy kis vérfrissítés. meg ja kavargatja majd a szálakat. 😛 Pammel karakterével is szívesen foglalkoznék még, szóval bármi lehetséges.
      Ki tudja lehet azóta mindketten megbánták, hogy nem történt semmi. 😛 Valóban kicsit felismerhetetlen így Dorian, de azért nyomokban hasonlít mostani önmagára. 😀 De zombrex haj tényleg jobb, azt neki találták ki, komolyan. 😀
      Coco is feltűnik még, szóval továbbra is elterelem vele a figyelmed. 😀
      Köszi a komit. 🙂