Kísértő Múlt Mini 2. rész – Újabb bonyodalmak

Samantha Carson kisbaba kora óta nagyon jó alvó volt. Amint befektették a kiságyba, szinte azonnal elaludt. Nagy valószínűséggel ez annak is köszönhető volt, hogy izgága gyerkőc létére nemcsak szüleit, de saját magát is igencsak lefárasztotta a nap végére. Azonban akármilyen könnyen is elaludt, ha Samantha Carson felkelt valamilyen oknál fogva az éjszaka közepén, onnantól kezdve már nem volt alvás, se neki, sem pedig szülei számára. Ezt Dorian is jól tudta, ezért Andrea a fejéhez is vágta, hogy valószínűleg direkt keltette fel a kislányt, hogy ezzel is visszatartsa őt, hogy Lucky Palmsba repüljön.

– Miféle embernek gondolsz te engem? – kérdezte összeszűkült szemmel a laptop előtt ülő Andreától, aki épp repülőjegyet próbált foglalni. – Szerinted képes lennék felhasználni Samyt?

– Ne haragudj, igazad van. Csak tudod, hogy most már nem fog elaludni, és egész nap nyűgös lesz…

– Apuci – kérlelte a kislány boci szemmel. – Játszunk! – Dorian elmosolyodott a kislány kérlelő arcát látva, és leült mellé a földre a játékok közé, amit Samantha már korábban behurcolt a szobájukba. – Te jeszel a póni – tolta oda apukájának a játékot, mire az nevetve nézett rá.

 – Miért pont póni, kicsim? Én inkább a sárkány szeretnék lenni – próbálkozott Dorian valamilyen férfiasabb játékot kiharcolni, de mindhiába.

– Nyem, a sárkány én jeszek, te a póni vagy – magyarázta kuncogva Sam, így Doriannek nem volt más választása, mint engedni neki.

– Nem tudom Dorian, de bárhogy is van, elérted, amit akartál, mert nincs egy szabad hely sem egyik Lucky Palmsba repülő gépen sem… – dőlt hátra gondterhelten a székben Andrea.

– Még a Sors sem akarja, hogy odamenj – mondta megkönnyebbülve Dorian.

– Mami, gyeje játszani – kérlelte a Dorian nyakába csimpaszkodó Samantha Andreát. – Te jehetsz a sájkány, ha szejetnéd.

– Most még találó is lenne – helyeselt Dorian, de Andrea csak leintette, majd közelebb húzta magához a kislányt.

– Nem lehet, Macikám, a maminak most el kell mennie egy kicsit – nyomott puszit a kislány fejére. – De sietek vissza, ígérem. Apa vigyáz rád, és játszik veled. Jó lesz így?

– Nem azt mondtad, hogy nincs már szabad hely?

– Végül is nincs olyan messze kocsival sem – gondolkozott el egy pillanatra –, ha időben elindulok, dél körül odaérek.

– Te most tényleg el akarsz menni?

– Dorian, szerinted én jókedvből indulok szombat reggel Lucky Palmsba kocsival, miközben millió dolgom lenne? Itt nem akarásról van szó, ezt kell tennem. Madison bajban van!

– És mi lesz Samyvel, hm? Csak úgy itt hagyod?

– Tudtommal apja is van a gyereknek, és felhívom anyát, hogy jöjjön át és vigyázzon rá. Maximum holnap reggelre úgyis hazajövök, szóval meg ne próbálj bennem bűntudatot kelteni, mert tudod jól, hogy Samy nekem a legfontosabb.

– Az nagyon jó, ha áthívod Elisabethet, ugyanis veled megyek – jelentette ki ellenkezést nem tűrően Dorian.

 – Én is, én is! – kontrázott bele Sam is.

– Dehogy jössz! – vágott vissza Andrea. Nem értette, Dorian miért nem képes felfogni, hogy egyedül is el tudja intézni ez a dolgot.

– Már csak pont az hiányzik, hogy Madison belerángasson valami hülyeségbe az esküvőnk előtt. Szóval részemről a vita lezárva. Nem hagyom, hogy több száz kilométert vezess egyedül. Amint édesanyád megérkezik, elindulhatunk.

– Csodálatos – dünnyögött Andrea. – A fürdőszobába elmehetek egyedül, vagy oda is rendőri kíséret kell? – kérdezte a férfitól, de választ már nem kapott. Úgy érezte magát, mintha egy kisgyerek lenne, akit folyton felügyelni kell, és ebből már nagyon elege volt. A kérdés csak az volt, meddig fogja ezt még elviselni…

***

– Megkérte a kezed? – döbbent le Liya Madison bejelentésén. – Le is térdepelt, meg minden?

– Igen, és ezt nem értem, érted? Miért csinálta ezt? – nézett kétségbeesetten a másik felé Madison, de az csak értetlenül bámulta őt.

– Talán mert szeret? – tárta szét a karját, miközben olyan arcot vágott, mint aki teljesen hülyének nézi a másikat. – Te komolyan ezért menekültél el?

– Te ezt nem érted, mi nem vagyunk az a cuki pár, akik édelegnek az utcán, és akik térden állva kérik meg egymás kezét. Az elmúlt öt évben hatszor szakítottunk… Hatszor… Különben is, a feleség szerep nem nekem való… Ez nekem nem menne.

– Szóval betojtál, értem. Félni az ismeretlentől természetes dolog.

– Nem félek! – válaszolta Madison határozottan, de ahogy belegondolt a helyzetébe, talán mégis félt egy kicsit. Valahogy sohasem volt olyan lány, aki kiskora óta az esküvőjét tervezgeti, sőt ez a lehetőség fel sem merült benne egészen idáig.

– Azért én sajnálom ezt a Franket – feküdt le a priccsére Liya. – Összeszedi a bátorságát, te meg otthagyod kétségek között. Szerinted, hogy érezheti magát?

– Lelkiismeret vagy másodállásban, vagy mi?

– Csak azt mondom, hogy ő tuti szeret téged. A kérdés az, te szereted-e őt eléggé? Ezen gondolkodj el, de ha lehet csendesen, mert pihenni szeretnék.

Madison komolyan fontolóra vette Liya szavait. Vajon mit érezhet Frank? Hogy tehette ezt vele? Most, hogy itt volt egyedül egy hideg zárkában, nagyon hiányzott neki a férfi… Még a disznó viccei és az idióta beszólásai is. Jelen pillanatban kilátástalannak látta a helyzetet, pedig akkor még nem is sejtette, milyen lavinát is indított el ezzel az egész magánakcióval…

***

Andrea és Dorian amilyen korán csak tudtak elindultak Lucky Palmsba, hogy kihozzák Madisont a börtönből. Az út hosszú volt és a nagy része csöndesen telt, mivel jelen helyzetben akármiről kezdtek el beszélgetni, az csak veszekedésbe torkollott. A feszültség egyre csak nőt, egyre nagyobb éket verve közéjük. Szerencsére az utazással töltött idő viszonylag gyorsan eltelt, amint pedig elérték a várost, egyből a rendőrkapitányság felé vették az irányt.

– Jó napot – köszönt a pult másik oldalán újságot olvasó köpcös rendőrnek Andrea, de az úgy tűnt, meg sem hallotta őt. – Elnézést, uram!

– Na, mi van már?  – tette le az újságot amaz bosszankodva.

– Bocsánat, amiért megzavartuk, de egy barátom felől érdeklődnék, elvileg ide hozták be tegnap este. A neve Madison Hart – magyarázta, de a fickó arckifejezéséből arra a következtetésre jutott, hogy gőze sincs róla, miről beszél. – Körülbelül százhatvanöt centiméter magas, színes bőrű…

– Ja, az őrült, tetovált spinét keresi? – világosodott meg a rendőr.

– Hogy mondja?

– Igen, ő lesz az – szólt bele Dorian unottan. – Meg tudná mondani mit követett el?

– Meg én, mister!  – A rendőr előszedett egy aktát, és lapozni kezdte. – Összeverekedett egy másik nővel a Fortune kaszinóban, mert állítólag csalt a póker asztalnál, majd pedig a kiküldött rendőrt is megütötte, és betörte a rendőrautó szélvédőjét.

– Uram Isten – szörnyedt el Dorian a hallottaktól. Mindig is tudta, hogy Madison nem százas, de hogy erre is képes volt…

– Szeretnénk letenni az óvadékot. Megoldható lenne?

– Hogyne hölgyem, azonnal nézem.

– Ötezer dollár az óvadék összege – mondta ki szemrebbenés nélkül néhány perc múlva a köpcös.

– Mi? – döbbent le Dorian.

– Ez fedezi az okozott károkat, uram, nem én szabom meg az óvadék összegét.

– Meddig akarják bent tartani? – Andrea sejtette, hogy ezért a bűnlajstromért jó pár napig élvezheti óvadék nélkül a börtön vendégszeretetét.

– Három-négy napig biztosan. Akkor most leteszik az óvadékot, vagy sem?

– Nézze, mi a twinbrooki rendőrkapitányságról jöttünk, Miss Hart az igazságügyi halottkém, és…

– Hát ez sokat elmond a maguk kaptányságáról…

– Na, ide figyeljen…

– Egy perc türelmet kérünk – mondta Dorian, majd félrehúzta a nőt. – Andrea, nem adhatunk oda ennyi pénzt, ezt te is tudod. Az esküvő nem két fillér. Minden kiadást át kell gondolnunk.

– Azt hiszed, én nem tudom? De hallottad miket mondott róla? Nem is ismeri Madisont!

– Nézd, néhány napot itt tölt, kutya baja sem lesz.

– Hogy mondhatsz ilyet? – förmedt rá Andrea. – Madison a legjobb barátnőm. Amikor szükségem volt rá, mindig számíthattam a segítségére. Most azt kéred tőlem, hogy hagyjuk itt a börtönben? Nem fogok a legjobb barátnőm nélkül férjhez menni, ezt meg te értsd meg!

– Andy? Dorian? – szólította meg őket egy ismerős hang, mire mindketten odakapták a tekintetüket.

– Frank, te meg hogy kerülsz ide? – Madison telefonhívása után Andrea kételkedett benne, hogy az idehívta volna Frank Gerardot.

– Ezt inkább én kérdezhetném tőletek.

– Madison miatt jöttünk – válaszolt ezúttal Dorian. – Milliószor próbáltunk hívni. Miért nem vetted fel? Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt van? – kérdezte kíváncsian Dorian Franktől.

– Lenyomoztam a mobilját…

– Mit csináltál vele, hm? – közelített felé dühös tekintettel Andrea, de Gerard csak értetlenül nézett rá. – A telefonon azt mondta, minden a te hibád, szóval halljuk!

– Persze, az én hibán az is, hogy kitört a második világháború!

– Komolyan vennél egyszer az életben valamit, Frank?

– Itt nem én vagyok az, aki semmit nem vesz komolyan, hanem a barátnőd – vágta rá most már mérgesen a szőke férfi. – Miért nem kérdezted meg tőle?

– Azt kérdeztem, mit tettél Madisonnal, amiért Lucky Palmsig menekült? És ajánlom, hogy válaszolj, különben…

– Megkértem a kezét, oké? – vágta rá dühösen Gerard, majd hangosan kifújta a levegőt s immáron jóval halkabban ismételte meg: – Én csak megkértem a kezét…

– Mi-mi csináltál? – Andrea alig tudott megszólalni a döbbenettől. Bár eljutottak tudatáig a szavak, agya mégsem hitt a fülének.

– Jól hallottátok! – Franknek azonban esze ágában sem volt újra megismételni. Persze tudta, hogy egyikőjük sem számított rá, hogy Frank Gerard, a nagy nőcsábász valaha is felteszi valakinek ezt a kérdést, sőt. Saját maga sem gondolta, hogy ez bekövetkezhet, de az elmúlt öt évben akárhányszor is szakítottak Madisonnal, végül egyikük sem bírta túl sokáig a másik nélkül.

– Hát akkor tényleg nem csodálom, hogy idáig jött – cukkolta a szőkét Dorian.

– Fogd be, Carson, különben monoklival állsz oltár elé – fordult felé villámló tekintettel Gerard. Látszott rajta, hogy megviselte a visszautasítás.

– Na gyere, és akkor intézzük el – lépett közelebb felbuzdulva Dorian. Andrea fáradtan sóhajtott. Nem bírta felfogni, miért kell ezeknek állandóan kakaskodniuk.

– Abbahagynátok csak most az egyszer, kérlek? – Andrea próbált békét teremteni a két férfi között, s úgy tűnt, kivételesen hallgatnak is rá. – Frank, ne haragudj, amiért letámadtalak. Madisont pedig ismered, biztosan őt is hideg zuhanyként érte, de hidd el, hogy…

– Hagyjuk inkább! Hozzuk ki a sittről, és vigyük haza, most ez a legfontosabb.

***

– Miss Hart, letették az óvadékot – nyitotta ki a zárat egy mélyhangú rendőr a zárkán. – Távozhat!

– Ez most komoly? – ugrott fel a priccsről Madison, majd óvatosan kilépett a rácsajtón.

– Igen, az – lépett be Andrea mosolyogva, Madison pedig amilyen erősen csak tudta átölelte.

– Hát eljöttél? Ne haragudj rám, amiért iderángattalak, nem lett volna szabad.

– Te is megtetted volna értem.

– Az nem biztos – motyogott az orra alatt, de Andrea arcát látva felnevetett. – Csak viccelek. Köszönöm, hogy itt vagy! Te vagy a legeslegjobb barátnő az egész világon.

– Van itt még valaki – mutatott hátrébb Andrea. – Nézd csak!

– Héj, minden oké? – biccentett felé Frank az ajtóból zavartan. Kicsit kényelmetlen volt neki a helyzet egy egyértelmű elutasítás után, mégsem volt képes tétlenül várni, miközben aggódott Madisonért.

– Franky bogyó! – futott felé, majd a nyakába ugrott, és össze-vissza csókolgatta a férfit. – Igen, igen és igen! Ha még áll az ajánlatod.

– Madison, ez rohadtul nem így működik. – Frank próbált határozott lenni, de nehezen tudta leplezni mennyire örül, hogy Madisonnak nem esett semmi baja.

– Tudom, hogy idiótán viselkedtem. Ne haragudj! – Madison szentül hitte, hogy bármilyen szerencsétlenül is alakultak a dolgok, még minden rendbe hozható kettőjük között

– Csak magára vethet az ember – mosolyodott el Frank –, ha egy őrült nőszemélybe szeret bele, nem igaz?

– Igen, csak magadra vethetsz – vágta oldalba Madison, aztán magához húzta, és megcsókolta.

– Khm… – köhentett jelzésképpen Liya a rács mögül. – Be sem mutatsz, Madison?

– Jaj, ne haragudj! Frank, Andrea, Dorian, ő itt Liya, a cellatársam, aki tartotta bennem a lelket, amiért örök hála neki. Liya, ő itt Andrea, a legjobb barátnőm és Dorian vőlegénye – majd Gerard felé mutatott – Ő pedig az én egyetlen Frankybogyóm.

– Örvendek, sokat hallottam már rólatok – biccentett a rács mögül. –  Majd keress fel, ha újra Lucky Palmsban jársz.

– Nyugi, kiviszlek innen – kacsintott rá Madison.

– Azt el is vártam.

– Na, menjünk innen, mielőtt még meggondoljuk magunkat és itt hagyunk – vetette fel Frank, amikor megszólalt Andrea mobiltelefonja.

– Csak egy pillanat, anyám az – emelte a füléhez a készüléket Andrea. – Szia, Anya. Igen, kihoztuk Madisont. Indulunk haza nemsokára. Hogy? Hát nem is tudom. Megbeszélem Doriannel, és majd meglátjuk, oké? Most mennem kell, Anya. Samyt pusziljuk! Szia!

– Baj van? – lépett hozzá Dorian aggódó tekintettel. – Samyvel van valami?

– Nem, dehogy, csak anya és az esküvőszervező kitalálta, hogy mi lenne, ha lenne egy jégszobor a fogadáson – forgatta meg a szemét Andrea. – Szóval csak a szokásos.

– Miért nem mondtad azonnal, hogy ez egy marhaság? – förmedt rá Dorian. – Ez már abszurd!

– Mondtam, hogy megbeszéljük. Én sem akarom ezt az egészet, de most nem volt kedvem erről vitatkozni anyámmal. Majd otthon szépen…

– Ja persze, hogy nem, hadd legyek én a rossz, aki lemondja ezt is, igaz?

– Szó sincs erről! Mi a fene ütött beléd?

– Csak az, hogy kész vicc, amit ezzel az esküvővel művelünk már. Tudod mit, hívd fel anyád és mondd meg neki, hogy ne is egy jégszobor legyen, hanem máris kettő, sőt akár mintázhatnák rólunk is – ironizált Dorian. Túl sok volt már neki az utóbbi időkben felgyülemlő feszültég. Egyszerűen nem bírta magában tartani tovább, és már az sem érdekelte, hogy mások előtt rendez jelenet. – Elegem van ebből az egészből!

– Vajon miért is nem lepődök meg ezen, hiszen egyáltalán nem is akarod, nem igaz?

– Hé-hé. Nyugalom, ne hogy már ezen összevesszetek gyerekek – próbálta menteni a menthetőt Madison, de falra hányt borsó volt.

– Forgasd csak ki a szavaimat, ez nagyon jól megy neked! – kontrázott Dorian.

– Miért te nem ugyanezt csinálod? Tudod mit, talán az lenne a legjobb, ha le is mondanánk az egészet, nem? – vágta rá mérgében meggondolatlanul Andrea.

– Tudod mit, igazad van!

– Menj a pokolba! – Andrea szavai bár határozottan visszhangoztak, legszívesebben elsírta volna magát, ahogy hallotta, hogy Dorian sértetten becsapja maga mögött az ajtót…

3. rész – Itt a vége, fuss el véle…