Halloween estéjén Dorian a kanapén gubbasztott egy könyvvel a kezében, és szemlátomást nagyon belemerült az olvasásba, de tulajdonképpen csak próbálta magát teljesen kivonni a halloweeni készülődésből.  Néha rá-rápillantott Andrea. Aranyosnak tartotta, ahogy lelkesen csinosítgatja kis otthonukat, de mindig is ostoba felhajtásnak tartotta ezt az ünnepet.

– Dorian, tudsz segíteni? – kérdezte Andrea, aki éppen a díszítéssel foglalatoskodott. Mellette Charlie bizalmatlanul méregetett egy elhelyezett tökfej dekorációt, majd hangosan ugatni kezdett rá. – Dorian!

– Bocsi, mit is mondtál? – nézett fel bocsánatkérően kedvesére a férfi.

– Hogy tudnál-e segíteni egy kicsit?

– Ja, persze – dobta félre a kötetet, majd Andreához lépett, és kissé bosszús tekintettel méregette a ténykedését –, csak nem látom értelmét, hogy miért is van szükség erre.

– Mert nemsokára megjönnek a gyerekek, és addigra készen szeretnék lenni – magyarázta miközben helyére tették az utolsó dekorációs elemet is. Andrea elégedetten nézett végig a lakáson.

– Jaj, még az is, csak éljük túl valahogy ezt a napot – mormogta Dorian.

– Mi bajod van a Halloweennel? – nézett kíváncsian a férfira. Bár már lassan két éve együtt élnek, ez volt az első alkalom, hogy közösen töltik ezt a napot. A múlt évben Doriannek pont ekkortájt kellett elutazni pár napra egy hivatalos ügyben, így kimaradt a közös Halloweenozás. Meg sem fordult a fejében, hogy a férfi esetleg tartózkodik ettől a naptól.

– Ez egy buta ünnep, sok idegesítő gyerekkel, akik csoki után kajtatnak – magyarázta Dorian ingerülten gesztikulálva.

– Fú, de házsártos vénember vagy – nevetett fel Andrea.  – Én nem így látom. Mindig is imádtam a Halloweent. Odahaza a farmon, apám kiválasztotta a legszebb tököt és együtt faragtuk ki, és mindig anyukám varrta a jelmezem. Voltam már vámpír, boszorkány…

– Hát a boszorkány igazán találó – ölelte át Dorian a nőt, és csókokkal borította ahol csak érte. – Rám is biztos valami bűbájt szórtál.

– Lebuktam! – kulcsolta át a kezét a férfi nyakán. – Örülj, hogy nem varázsoltalak varanggyá!

– Még szerencse! Mit szólnál, ha hagynánk ezt a dekorációt meg az egész Halloweent és odafent folytatnánk?

– Csábító, de nem – tolta el magától a férfit. – Megnézem, hogy áll a sütőtökös pite – vette a konyha felé az irányt, Dorian pedig követte.

– Ez is a kölköké lesz, vagy én is kapok belőle? – kérdezte miközben beleszippantott a levegőbe. Isteni illatok terjengtek. Persze Charlie sem maradhatott ki, boldogan csaholva követte gazdáit néhány finom falat reményében.

– Ne beszélj már így róluk, ennyire utálod a gyereket?

– Nem erről van szó…

– Akkor miről? – tette fel a kérdést Doriannek, de az ajtócsengő félbeszakította a beszélgetést. – Na gyere, ezek biztosan a szomszéd Anderson ikrek lesznek – húzta maga után lelkesen Andrea a csöppet sem lelkes Doriant.

– Csokit vagy csínyt! – kiáltotta a két kisgyerek, amint ajtót nyitottak. Az egyikőjük tehénnövénynek, a másik pedig cowboynak öltözött. Andrea szélesen mosolyogva töltötte fel csokival a kis rosszcsontok tökalakú kosárkáját, amíg Dorian mogorván várta, hogy végre becsukódjon az ajtó.

– Annyira édesek voltak, ugye? – lelkesedett Andrea.

– Azok voltak – biccentett csöppet sem őszintének tűnően Dorian.

Az este további részében egyre többször csöngettek be hozzájuk a környékbeli gyerekek. Amíg Andrea mindig szívélyesen fogadta a kis lurkókat, Dorian inkább visszaült a kanapéra, és nemrégiben megkezdett olvasmányát lapozta fel.

– Beszélnünk kell! – állt meg Andrea hirtelen előtte. Dorian lassan felnézett a nő arcára. Próbálta kifürkészni kedélyállapotát, és ennek függvényében felkészülni a beszélgetésre. A kissé rémült tekintet azonban megijesztette.

– Valami baj van?

– Nem… legalábbis remélem. Dorian, figyelj, lassan két éve élünk együtt és lehet, hogy korai erről beszélni, de… – torpant meg egy pillanatra Andrea, hirtelen nem is tudta, hogy vezesse fel a témát így egyből belevágott – …szeretnél te egyáltalán gyereket? – Andrea már egy ideje meg akarta ezt beszélni Doriannel, hiszen neki minden vágya egy gyerek volt, azonban nem volt benne biztos, hogy a férfinek is, főként a mai megnyilvánulásai után.

– Én… – dadogta Dorian, nem tudta hirtelen mit válaszoljon, letaglózta a kérdés. Jól tudta, hogy Andrea hogy viszonyul a gyerekkérdéshez még akkor is, ha nem beszéltek még komolyabban róla. Neki mégis összeszorult a gyomra, ha arra gondolt, hogy egyszer apa lesz, maga sem tudta, mi okból.

– Te mi?

– Andrea, én… nem tudom… – bökte ki, ami láthatólag elszomorította Andreát.

– És ez mit jelent? Nem vagyunk már 18 évesek, én veled képzelem el a jövőmet – lépett közelebb a férfihoz.

– Én is veled, ez nem is kérdéses – vágta rá Dorian. El se tudta már képzelni, hogy ne Andrea mellett ébredjen fel.

– De abban nem szerepel gyerek, ugye? – nézett szomorkás tekintettel a másikra.

– Nem mondtam ilyet, ne forgasd ki a szavaimat, légy szíves – túrt bele ingerülten a hajába Dorian.

– Igazából miről is álmodozok…. – fordult el mérhetetlen szomorúsággal Andrea. – Szülni úgysem vagyok képes, az örökbefogadást pedig már egyszer megtagadták tőlem… de tudni akartam, hogy neked szerepel-e egyáltalán terveid között egy gyerek.

Dorian szíve összeszorult, megint sikerült megbántania az egyetlen embert, akik szeret.

– Andrea – vonta magához a nőt, Andrea pedig még jobban befészkelte magát a karjába –, nem vetünk el semmilyen lehetőséget, oké? Én nem hiszek el mindent az orvosoknak, attól, hogy kevés az esély rá, hogy teherbe ess, még nincs kizárva, hogy sikerül.

– Még ha így is lenne – hangsúlyozta ki erőteljesen a ha szócskát –, azt szeretném, hogy mindketten akarjuk… ha úgy döntünk majd… hogy belevágunk.

– Nem arról van szó, hogy nem akarom, csak még szoknom kell a gondolathoz, hogy egyszer apa leszek, mert bevallom parázok tőle egy kicsit, de ami téged boldoggá tesz, az engem is.

– Ez akkor most azt jelenti, hogy nem zárkózol el tőle? – mosolygott csillogó szemekkel rá Andrea.

– Azt – bólintott Dorian félszegen mosolyogva.

– Szeretlek! – puszilta össze vissza a férfi arcát Andrea, majd hosszasan és szenvedélyesen megcsókolta.

– Én is téged – felelte Dorian miután elvált ajkuk egymástól. – Apropó, mit szólnál, ha máris gyakorolnánk kicsit?

– Hm, hát ez nem rossz ötlet – mosolygott kacéran a férfira –, de mi lesz a sok csokival

– Majd bevisszük a kapitányságra – döntötte le a kanapéra a nőt, fölé tornyosult, majd apró csókokkal hintette a nyakát. Mielőtt azonban jobban belemelegedtek volna, az ajtócsengő hangja áramcsapásként érte őket. – Hát ilyen nincs!

– Ez az utolsó, és utána folytatjuk, oké? – bújt ki Dorian alól Andrea, majd megigazította pulcsiját.

– Oké – mormogta miközben megindultak az ajtó felé.

– Csokit vagy csínyt! – kiáltotta hangosan egy ismerős hang, és a tulajdonosa nem volt más, mint Madison, és mellette feszített Frank Gerard is, halloweeni jelmezben. Dorian már tudta, hogy lőttek az édes kettesnek. – Na mi van, Carson, megkukultál, ide a csokival, mert szike van nálam, és nem félek használni!

Vissza az adatlapra!

 

Mentés