Kísértő múlt 2 különkiadás – Halloweeni ideglelés

A városi hullaház teljes sötétségbe burkolózott. Csupán egyetlen lámpa égett még az egyik teremben, amikor Madison észre sem vette, hogy már mindenki hazament rajta kívül. Egy fáradt sóhajjal nyugtázta, hogy valamiért mindig ő marad az utolsó, aki bennmarad. Gyors, mégis precíz öltésekkel összevarrta a boncasztalon fekvő hulla mellkasát, majd feljegyezte a szükséges adatokat a halál körülményeiről a jegyzőkönyvbe. Mikor az utolsó simításokkal is végzett, megkönnyebbülten nézett fel a falon csüngő órára. Ha siet, talán még éjfél előtt hazaér.

– Van ott valaki? – kapta az ajtó felé a fejét, amikor hangos csattanásra lett figyelmes. Lassan közelebb lépett az ajtóhoz, majd kilépett a folyosóra. Kis félelemmel végigment azon, de nem látott senkit. Megrándította a vállát, és visszament a boncterembe, ám valami nagyon nem stimmelt.

A boncasztalon lévő hullának egyszerűen nyoma veszett. Madison ellenőrizte a fagyasztótárolókat, hátha annyira fáradt volt már, hogy elfelejtette mit csinált, de a testet sehol nem találta. Mégis hogy az ördögbe tud eltűnni egy halott?

– Mi folyik itt? Ki szórakozik velem? – pördült meg, amikor újabb hangot hallott. – Frank, te vagy az? Esküszöm, ha kiderül, hogy te járatod velem a bolondját, elevenen megnyúzlak! – Nagyot nyelt, majd óvatosan a paraván felé lépett. Újabb mocorgás törte meg a csendet, amihez immáron furcsa hangok is társultak, és ami ezután a szeme elé tárult, attól még az ereiben is meghűlt a vért.

A jó hír az volt, hogy végre előkerült a hulla… A rossz viszont az, hogy úgy tűnt, a saját lábán távozott, és most zombiként az ő agyára pályázik. Lassú mozdulatokkal és értelmetlen hörgéssel közelített felé, de Madison szerencsére gyorsan kapcsolt, és sikerült kitérnie az élőhalott elől. Amilyen gyorsan csak tudott, kiszaladt az ajtón, és eltorlaszolta azt egy székkel, de jól tudta, ez sokáig nem fogja visszatartani a zombit.

Remegve az ajtónak támaszkodott, és óvatosan bepillantott, hogy még egyszer megbizonyosodjon róla, hogy az előbb nem csak hallucinált-e. Máris megbánta, hogy nem futott inkább el, amikor az ajtón keresztül egy értelmetlen tekintettel találta szembe magát. Most mégis mi a frászt csináljon? Soha nem gondolta volna, hogy ilyen megtörténhet. Mindig is szerette a zombis filmeket, de hogy most ő legyen a főszereplő? Na, azt már nem! Eszelős sebességgel indult meg a kijárati ajtó felé, remélve, hogy az a csoszogó semmirekellő nem fogja utolérni. Már éppen meglátta az ajtót, amikor egy igencsak ismerős szőke férfi alakja rajzolódott ki előtte.

– Fr-Frank? – szólalt meg bizonytalanul, miközben végignézett az igencsak furcsa öltözetbe bújt férfin. – Mit keresel te itt? – közelített óvatosan felé. – Figyelj rám, gyorsan el kell innen tűnnünk! Nem fogod elhinni, de… – hadarta, azonban abban a pillanatban az alak megfordult, és Madison úgy érezte, menten elájul. Csak ezt ne!

– Jóságos ég! – kapott a szájához, óvatosan hátrálva. Ez nem lehet! Mi a frász folyik itt? – Frank, mi történt veled? – kérdezte, de nem is számított válaszra. Még fel sem foghatta, hogy most éppen halott szerelme üldözi zombiként, amikor újabb sokk érte. A követező fordulónál legjobb barátaival találta szemben magát, akik szintén élőhalottként kóboroltak a sötét folyosón.

– Dorian, Andy, Tomy? – szólongatta őket kétségbeesve, de azok csak értelmetlen hangokat kiadva közelítettek felé. Újra hátrálni kezdett, de most már mindkét irányból sarokba szorították. Nem volt más választása, mint visszamenni a boncterembe. Egy ideig még vissza tudta tartani a zombi hordát, de nem bírta sokáig tartani az ajtót, így azok végül benyomták azt.

Madison már a biztos halál tudatában hátrált. Halálosan félt, de innen már nincs kiút. Ha veszni kell, hát vesszen!

Egyre közelebb és közelebb értek hozzá, ő pedig megbotlott saját lábában, és a földre zuhant. Kezét az arca elé tartotta, és szemét becsukta. Nem is merte nézni, mi fog most következni. Azonban a várt vérengzés elmaradt, helyette zene ütötte meg a fülét. Madison pedig lassan kinyitotta az egyik, majd a másik szemét is.

– He? – vágott elképedt arcot, amikor meglátta, ahogy az öt élőhalott szinte egy emberként mozogva ropja a boncteremben. – Azt hiszem, megőrültem… – dörzsölte meg a szemét, de a tánc folytatódott, és a félelmet felváltotta valami egészen más érzés, és önkéntelenül is nevetni kezdett ezen a groteszk jeleneten. Teste felvette a dal ritmusát, és lábával dobolni kezdte az ütemet, miközben vigyorogva nézte az előadást.

– Szerintetek ébresszük fel? Olyan békésen alszik – esett gondolkodóba Frank Gerard, amint az asztalon alvó Madisont nézte.

– Nem is tudom, nem hagyhatjuk, hogy itt aludjon, meg különben is lekéssük a halloweeni bulit – válaszolta Andrea. – Vajon mit álmodhat, hogy még most is vigyorog?

– Biztos én is benne vagyok! – húzta ki magát Gerard.

– Ja, még a nyálát is csorgatja rád – szólalt meg Dorian. – Na, ébresszétek már fel!

– Hahó, álomszuszék – rázta meg Andrea a vállát, de nem jött reakció, ezért erőteljesebben ismételte meg.

– Ébresztő!– kiabált oda Tom. – Itt a pizza

– Mi? Pizza? Hol? – eszmélt fel végre kótyagosan.

– Na, elhangzott a varázsige…

– Hol vagyok? És ti? Nem is haltatok meg? Mi történik velem? – beszélt össze vissza Madison, mire a többiek csak értetlenül néztek egymásra. – Tehát csak álom volt, hála az égnek! – dőlt hátra a székében. – De a végére azért vicces lett.

– Miért, mit álmodtál? – érdeklődött kíváncsian Andrea.

– Zombiként üldöztetek, de aztán ahelyett, hogy megettétek volna az agyam – gondolkozott el grimaszolva –, táncolni kezdtetek…

– Szerintem, te már ma ne igyál, szivi – nevetett fel Frank.

– Ó, a halloweeni buli – kapott a fejéhez. – Még át sem öltöztem, bocsi srácok…

– Nyugi, még időben vagyunk, csak siessünk, hogy még otthon át tudj öltözni – nyugtatta meg Tom. – Csak induljunk már!

– Amúgy Tomy fiú, mi ez rajtad? – nézett végig a fiún, visszatartva a nevetését. – Neked senki sem szólt, hogy nem farsang van, hanem Halloween? Miféle marhának öltöztél?

– Nem marha, hanem tehénnövény – vágta rá sértődötten. – A tehénnövény a legveszedelmesebb jószág a világon.

– Azt hittem, az Frank – nevetett fel Dorian.

– Haha – fintorgott Gerard. – Te inkább fogd be!

– Jaj, srácok – szólalt meg ismét Madison, amint kifelé tartottak a boncteremből. – Azért örülök, hogy nem haltatok meg, na meg persze, hogy nem ettétek meg az agyam. Még akkor is, ha néha nem használom! – Félve egy utolsó pillantást vetett a boncteremre, aztán kilépett az ajtón a többiek után, hogy belevethessék magukat egy fergetegesen rémisztő, halloweeni ünneplésbe.

Vége!

Megjegyzés: Amint látjátok, ez tényleg csak egy kis szösszenet volt és történetileg sincs nagy jelentősége. Csupán szerettelek volna meglepni titeket  halloween alkalmából egy kis Kísértő múlttal. 😀 Remélem, nem vettétek túl komolyan  és  végül jól szórakoztatok rajta ti is. Ha van bármilyen megosztani valótok a szösszenetről, vagy szeretnétek még olvasni ilyen olyan kiegészítőket a történetről, ez esetben várom hozzászólásaitokat kommentben vagy akár chaten. Rémisztően jó Halloweent kívánok mindenkinek. 😀