Kísértő múlt kiegészítő részlet #6 – Nyomd, bébi, nyomd!

Dorian fel s alá járkált a szülőszoba várótermében kétségbeesett tekintettel. Már négy órája elfolyt Andreánál a magzatvíz, amilyen gyorsan csak tudtak, bejöttek, de a szülés csak nem akart megindulni. A doktornő kiküldte néhány vizsgálat erejéig, de úgy érezte, a percek ólomlábakon járnak. Kezdett aggódni. Ott szeretett volna lenni Andrea mellett, de szinte kínzás volt hallani szerelme gyötrődő hangját.

– Megvan már a baba? – szaladt hozzá lélekszakadva Madison. Amint megtudta, hogy bevitték Andreát, azonnal elindult a kórházba.

– Még nem…

– Várjunk csak, és akkor te meg miért vagy itt kint?

– Kiküldött a doktornő – túrt bele idegesen a hajába a férfi. –  Biztosan baj van, Madison. Én tettem ezt vele. Ha valami történik, azt nem bocsájtom meg magamnak… – Ekkor a nő akkora pofont kevert le neki, hogy szinte megfájdult a keze.

– Jesszus, Carson, szedd már össze magad. Komolyan kiborító, ti férfiak mennyire szánalmasak tudtok lenni. Ne magaddal foglalkozz már! Andy most fogja kipréselni a vagináján a te két kilós gyerekedet, úgyhogy húzzál vissza a szülőszobába, amíg be nem rugdoslak.

– Tudod, Madison, ez már nem az első eset, hogy megütsz, de ez volt az utolsó, hogy ezt eltűrtem – nézett villámló tekintettel a színes bőrű nőre Dorian.

– Jaj, oda ne szaladjak – gúnyolódott Madison. – Mi lesz akkor? Letartóztatsz? Hú, de félek…

– Még az is meglehet… Kezet emeltél egy nyomozóra, szerinted ez nem elég hozzá?

Ekkor velőtrázóan fájdalmas ordítás hallatszott az ajtó mögül, amire mindketten összerezzentek.

– Mr. Carson – csapódott ki a szülőszoba ajtaja –, megindult a szülés!

– Te is jössz – húzta maga után Madisont. – Nem maradsz ki a jóból.

– Elment az eszed? – visszakozott a nő. – Éljétek csak meg ketten ezt a csodát, én egyelőre még nem akarom.

– Márpedig jössz! – rántotta be az ajtón, mire azt ott tartózkodók megdöbbenve néztek.

– Mi ez a tömeg? – nézett fel Andrea lába közül a szülésznő, a bevonuló párosra.

Dorian azonnal Andreához rohant, és homlokon csókolta.

– Itt vagyok már, kicsim, csak tarts ki!  – biztatta.

– Nagyon remélem… – dőlt hátra fújtatva Andrea. Még a könnye is kicsordult, amikor Dorianre nézett. Az összehúzódások egyre gyakoribbak voltak, és egyre nagyobb fájdalmakkal jártak. – Madison? – Csak most vette észre tétován ácsorgó barátnőjét.

– Hallottam, hogy kell egy kis biztatást, úgyhogy jöttem szurkolni – kacsintott barátnőjére. – Viszont a popcornt otthon hagytam, szóval ajánlom, hogy hamar kint legyen az a lurkó. – Andrea csak bólintott, majd ismét felkiáltott az újabb összehúzódási hullámtól.

– Nem kaphatna valamilyen fájdalomcsillapítót? – fordult kétségbeesetten Dorian a doktornő felé, de Andrea tiltakozott.

– Nem, ezt megbeszéltük már, nem akarok semmi fájdalomcsillapítót – rázta meg makacsul a fejét. Bármennyire is szenvedett, minden egyes pillanatát és fájdalmát meg akarta tapasztalni a szülésnek.

– Akkor viszont én igényt tartanék rá, ha lehet – kontrázott rá Madison. Kezdte úgy érezni, hogy forog vele a világ.

– Már kellőképpen kitágult – mondta a doktornő. – Most nyomjon egy nagyot! – Andrea még erősebben megszorította Dorian kezét, majd minden erejét összeszedve követte a szülésznő utasítását egy hangos ordítás kíséretében. Az egyik pillanatban még elviselhetetlen fájdalmat érzett, a másikban viszont megkönnyebbülés járta át elkínzott testét. Amikor pedig meghallotta a baba sírását, nem számított már semmi más, csak hogy végre magához ölelje kislányát. Mennyit álmodozott erről a pillanatról. A valóság azonban minden elképzelését felülmúlta, minden fájdalma egy pillanat alatt szertefoszlott, és már csak a két személyt látta, akik a legfontosabbak voltak számára.

– Tessék, fogja csak meg, apuka – nyomta Dorian kezébe a nővér a megtisztított újszülöttet, mielőtt az még bármit mondhatott volna.

– Te jó ég, biztosan rosszul fogom… El fogom ejteni… Hogy lehet ennyire kicsi? – cikáztak a gondolatok Dorian fejében, miközben szinte megbűvölve nézte a karjában tartott aprócska, még meggyötörten mocorgó babát, aki mindennek ellenére a leggyönyörűbb dolog volt, amit valaha látott. Az ő kislánya. Büszke mosollyal a kimerült Andreára nézett, és óvatosan a mellkasára helyezte az újszülöttet.

– Ó, istenem, de gyönyörű vagy! – Andrea szemét azonnal elfutották az örömkönnyek, ahogy ránézett a baba síró arcocskájára. Olyan régóta vágyott már rá és most, hogy végre a karjában tartotta, úgy érezte, ettől csodálatosabb dolog még sohasem történt vele. – Samantha Elisabeth Carson, az én gyönyörű kislányom…

***

Egy héttel később

Aznap este Dorian fáradtan és elgyötörten ért haza a kapitányságról. Már csak egy valami tartotta benne a lelket. Hogy végre láthatja családját. Gyorsan felszaladt a lépcsőn, és egyből a gyerekszoba felé vette az irányt. Ahogy elérte az ajtót és meghallotta Andrea halk, duruzsoló hangját, amint éppen kislányukat próbálja álomba ringatni, azonnal megfeledkezett a hosszú munkanap okozta fáradtságról.

– Szia! – suttogta Andrea, amint észrevette az ajtóban álló Doriant. Óvatosan felállt a kislánnyal, és egy könnyed csókkal köszöntötte szerelmét.

– Sziasztok – próbált minél halkabban beszélni, nehogy megzavarja az éppen elaludni készülő kislányát, de az mintha megérezte volna apukája közelségét, kinyitotta szemét, és álmosan pislogott rá.

 – Ugye, milyen kis édes? – kérdezte Andrea, amint a baba hatalmasat ásított. Látszott rajta, hogy már csak percek kérdése, és elalszik.

– A legszebb kisbaba a világon. Pont olyan szép, mint az anyukája – puszilta meg Andrea arcát, majd gyöngéden megsimogatta a kislány apró kezecskéjét, mire az megszorította az ujját. – Ugye, kis vasgyúró.

– Szerintem inkább rád hasonlít – nevette el magát halkan Andrea a mozdulatot látva. Mintha csak Doriant látta volna, amikor ránézett a kislányra. – Én hordtam kilenc hónapig a szívem alatt, és rád hasonlít jobban, ez szép. Reméljük, legalább a természete nem az apjáé lesz…

– Ezt meg hogy érted? Mi a baj az én természetemmel? – kérdezett vissza megjátszott sértődöttséggel.

– Pszt! Elaludt – állapította meg Andrea az egyenletes halk szuszogásból, és lassan befektette a kiságyba. – Jó éjt, kis angyalkám!

Dorian még hosszú percekig figyelte az alvó kisdedet, hogy biztosan lélegzik-e. Olyan hihetetlennek tűnt, hogy néhány hónapja még félt az apaságtól, most pedig itt van ez a kis csöppség, akinek egyetlen mosolya szebbé tudja tenni a napját. Már tudta, hogy apának lenni az egyik legnagyszerűbb dolog a világon.

Gyöngéden maga felé fordította Andreát, és egy hosszú, érzéki csókban forrt egybe ajkuk. Talán sok hibát követett el az élete során, talán túl sokszor hozott rossz döntéseket, de most, amikor ránéz Andreára és közös kislányukra, tudta, hogy ha csak ezt az egy dolgot csinálta jól az életében, akkor már nem élt hiába.

  • Jajjj, hát ez nagyon cuki volt *elolvad* <3
    Érződött a feszkó az elején, főleg a pofonnal meg mindennel XD De a lényeg, hogy minden jól alakult, a pici Sam meg annyira cukker :3 Kíváncsi vagyok kire fog jobban hasonlítani 😉
    A kedvenc képem, amikor Dorian meg Madison olyan rémülten néznek, az annyira lol XD De a szülésznő a legjobb meg az "ikonikus" mondat 😛
    Remélem olvashatunk még a kis családról többet is 🙂 Én még arra is kíváncsi lennék, hogy Dorian hogy cserél pelenkát 😛

    • Köszi szépen. ^^ Azért próbáltam kicsit viccesre is venni az elején Madison szerepeltetésével, de azért jó, hogy egy kis feszültség is átjött. Sam tényleg cuki, azóta már sokat nőtt! Már készül a következő szereplésére 😉 Köszi szépen a komit! 🙂