4. rész – Az árvaház

A jelen csakis a múlt megvilágításában válik értelmezhetővé. Dorian és Andrea ennek értelmében úgy döntött, mielőtt a jelenben keresnék a válaszokat, inkább beleássák magukat Stacy Johnson múltjába, és ellátogatnak a Szent Jeromos Árvaházba, ahol a lány felnevelkedett. Az épület Twinbrook külvárosában helyezkedett el. A hatalmas betonfalak, nehéz vaskerítés és a rácsos ablakok inkább börtönre emlékeztettek, mintsem árvaházra. Az udvaron gyerekek játszottak, itt-ott néhány nevelő álldogált.

Az épület belülről sem volt bizalomkeltőbb. Andrea szomorúan pillantott az ajtórésen át leskelődő gyerekekre. Maga is árvaházban nőtt fel, tudta, milyen érzés az, amikor az embernek nincs senkije, amikor esténként álomba sírja magát összekuporodva a takaró alatt. Neki szerencséje volt, amikor a Mackenzie család tízévesen örökbe fogadta. Esélyt kapott egy teljes életre. De mi van azokkal a gyerekekkel, akiket nem fogadnak örökbe? Ők soha nem tudhatják meg, milyen is egy igazi otthon, és milyen is az, amikor az embert igazán szeretik! Mi lesz velük? – tette fel magának a kérdéseket, de választ nem volt bátorsága adni rá. Dorian mondott valamit, de ő nem hallotta, olyannyira belemerült a gondolataiba.

– Figyelsz te rám egyáltalán? – kérdezte szemrehányóan a férfi.

– Ne haragudj – tért vissza a valóságba –, mit is mondtál?

A férfi nem válaszolt, csak bekopogott az igazgatói iroda ajtaján. Mivel előre bejelentették magukat, az árvaház vezetője már várta őket. Mosolyogva nyitott ajtót, majd kedvesen beinvitálta vendégeit. Magas, középkorú, tekintélyt parancsoló asszony volt, aki már két évtizede erős kézzel irányította az intézményt.

– Miss Norton, köszönjük, hogy ilyen hamar a rendelkezésünkre tudott állni – kezdte a beszélgetést Andrea.

– Ez csak természetes. Foglaljanak helyet – mutatott rá mosolyogva a két igencsak kényelmesnek tűnő ülőalkalmatosságra. – A telefonban nem közölték, hogy miről is lenne szó.

– Inkább kiről – válaszolta Dorian. – Stacy Johnsonról. Tudomásunk szerint ebben az intézetben nőtt fel.

– Ahogy mondja. De mi köze neki a rendőrséghez?

– Stacyt meggyilkolták – válaszolta Dorian. Ezt utálta a legjobban a munkájában.

– Édes istenem – kapott a szájához az igazgatónő. – Ez lehetetlen!

– Igazán sajnáljuk – törte meg a hirtelen kialakult csendet Andrea. – Miss Norton, szeretnénk többet megtudni Stacyről.

– Stacy olyan volt nekem, mintha a lányom lett volna. Nagyon közel álltunk egymáshoz – felelte szomorúan a nő. – Hatévesen került hozzánk, bűbájos teremtés volt.

– Mi történt a szüleivel? – érdeklődött Dorian.

– Autóbalesetet szenvedtek. Csak a kislány maradt életben, közeli hozzátartozó híján hozzánk került.

Andreában fájó emléket idézetek fel az igazgatónő szavai. Ő még csak nem is ismerte a szüleit. Csecsemőkorában otthagyta édesanyja a kórházban, onnan került árvaházba. Stacy legalább ismerte a szüleit. A gyerekek családból való kiszakadása önmagában is minden esetben megrázó esemény, függetlenül attól, hogy az milyen életkorban történik. Másképpen sérül az, akit születésekor dob el magától az anyja, és másképp az, akinek meghalnak szülei. A végeredmény végül ugyanaz.

– Tartották még a kapcsolatot? – vette át a szót Andrea.

– Igen, Stacy gyakran meglátogatta a kis árvákat. Tudják, nagyon a szívén viselte a sorsukat, főleg mióta visszatért a helyes útra – mondta sokat sejtetően.

– Kifejtené ezt bővebben? – puhatolózott a férfi.

– Tudják, hogy van ez, amikor kikerülnek az árvaházból, magukra lesznek utalva, és gyakran beszippantja őket a világ gonoszsága. Stacy is sajnos rossz társaságba keveredett, egy tudják milyen bárban kezdett dolgozni, ahol a lányok pénzért táncolnak férfiak előtt. – Tekintetéből és hanglejtéséből szinte áradt a rosszallás. – Én próbáltam lebeszélni róla, de mindhiába.

– Meddig dolgozott ebben a bizonyos bárban? Tudja esetleg, mi volt a hely neve? – érdeklődött Andrea.

– A bár nevére nem emlékszem. Két évig dolgozott ott, végül egy intézetbeli barátja, Gregory Dawson lépett közbe, és győzte meg Stacyt, hogy hagyja ott azt a fertőt.

– Róla mit kell tudnunk? – kérdezte kíváncsian Dorian.

– Nagyon rendes fiú, bár egy kicsit forrófejű. Mindig is olyan volt Stacynek, mint egy báty. Mivel hamarabb került ki az árvaházból, és egy ideig külföldön dolgozott, nem tudhatta, mibe keveredett Stacy.

– Szeretnénk megkapni mindkettőjük aktáját. – Dorian szerette volna kikérdezni ezt a bizonyos Gregoryt is. Amennyiben Stacy bátyként kezelte a fiút, akkor talán elmondott neki olyan dolgokat is, amelyeket másoknak nem.

– Azonnal előkeresem – válaszolta az igazgatónő.

– Stacy már fél éve a Bradford hajózási vállalatnál dolgozik, de hogy kerülhetett be egy ilyen múlttal rendelkező lány egy ilyen neves vállalathoz? – Andrea igencsak furcsállta az esetet, ami arra enged követeztetni, hogy Stacy és Oliver Bredford között valószínűleg régebb óta tartott a szerelmi viszony, mint azt korábban gondolták.

– Mr. és Mrs. Bradford nagyon jó emberek, létrehoztak egy alapítványt az árvaház számára. Nekik köszönhetjük, hogy még létezünk. – Mérhetetlen hála csendült ki hangjából, látszott rajta, sokat jelent neki az árvaház. – Minden évben egy jótékonysági estélyt rendeznek. A múlt évben Stacy is részt vehetett a szervezésben, Mrs. Bradford nagyon meg volt vele elégedve, így felajánlott neki egy állást a cégnél.

– Önnek tudomása volt arról, hogy Stacy viszonyt folytatott Oliver Bradforddal? – kérdezte meg hirtelen Dorian. Nem akart köntörfalazni. Benne is épp azok a gondolatok merültek fel, mint társában.

A szoba csöndbe burkolózott, csak egy légy zümmögését lehetett hallani. Az igazgatónő láthatóan zavart lett, a két nyomozó számára kezdett kínossá válni a helyzet, így Dorian még egyszer feltette a kérdést, sokkal hangsúlyosabban kiejtve a viszony szót.

– Sajnos igen – vallotta be végül a nő. – Egyszer rajtakaptam őket.

– Nyilván nem örült annak, hogy a lány egy nős férfi szeretője, aki még ráadásul a főnöke is. Mit tett? – kérdezte Dorian.

– Természetesen felelősségre vontam – válaszolta határozottan a nő –, és követeltem, hogy azonnal szakítson vele, de az a lány annyira szerelmes volt, hogy képtelenség volt rá hatni – csóválta szomorúan a fejét.

– Tudomása van róla, mikor kezdődött ez a viszony? – érdeklődött Andrea. Valamiért meggyőződése volt, hogy itt nem csupán egy néhány hónapja tartó kapcsolatról van szó, hanem annál jóval többről. Remélte, az igazgatónő igazolja megérzéseit. Tévedett.

– Miután elkezdett dolgozni a cégnél, legalábbis nekem ezt mondta.

– Ki tudhatott még a kapcsolatukról? – kérdezte Dorian.

– Nem tudom – válaszolta meglepetten némi hezitálás után –, talán Gregory, tudják, Stacy mindent megosztott vele.

– Meg tudná mondani, hol találjuk meg ezt a bizonyos Gregory Dawsont? – Dorian egyre inkább kíváncsi volt a fiúra.

– A Miasszonyunk városi kórházban ápolóként dolgozik. – Dorian meglepődött a válaszon, hiszen több héten át tartózkodott ebben a kórházban, mégsem rémlett a férfi neve.

– És mi van Bradford feleségével? – kérdezte gyanakvóan Andrea.

– Eleanor? Nem, egészen biztosan nem, akkor Stacy… – harapta el a mondat végét az igazgatónő.

– Akkor Stacy már halott lenne – vágta rá Dorian. – Ezt akarta mondani?

–  Nem, egyáltalán nem – válaszolta zavarodottan az igazgatónő. – Csupán azt, hogy, ha Eleanor tudott volna a viszonyról, akkor Stacy már nem dolgozott volna a vállalatnál. Ha most nem haragszanak, rengeteg dolgom van még – nyújtotta át a két dossziét Miss Norton.

– Nem is zavarjuk tovább – mosolyodott el erőltetetten Andrea –, de nem kizárt, hogy még felkeressük.

– Állok rendelkezésükre – felelte nyájasan, majd kikísérte őket az ajtón

Andrea és Dorian éppen kifelé igyekezett az épületből, amikor egy csapat gyerek rohant be a folyosóra, az egyikük túlságosan lemaradt, és nem vette észre a beforduló nyomozókat. Véletlenül nekiszaladt Andreának. A kislány nagyon megrémült, ijedtségében még maciját is elejtette, hatalmas szemekkel és remegő testtel bámult a két óriásra.

– Szia – hajolt le hozzá mosolyogva Andrea. – Hogy hívnak?

– Annabell – felelte megszeppenve a kis árva.

– Nagyon szép neved van – válaszolta Andrea, majd felemelte a földről az elejtett plüssállatkát. – Ez a te macid?

A kislány nem válaszolt, csak bólintott. Elbűvölő teremtés volt, ahogy hatalmas barna szemével ijedten néz rá. Andrea lassan nyújtotta oda a mackót a kislánynak, mintha attól félne, hogy nyomban elrohan. A lányka még mindig meg volt illetődte, de már korántsem annyira, mint az imént.

– Köszönöm szépen – felelte udvariasan, miközben elvette a macit.

Andrea szeretett volna még beszélgetni vele, de akkor egy nő rontott a folyósóra. Nem törődve a két nyomozóval, megráncigálta a kislányt.

– Nem megmondtam neked, hogy ne rohangálj a folyosón, mint egy eszelős – kiabált mérgesen a kislányra, aki még az előbbinél is ijedtebb tekintettel nézett.

– Ne kiabáljon a kislányra, nem csinált semmi rosszat! – Andrea szeme szikrákat szórt a kiabáló nőszemélyre.

– Mars a szobádba, de rögtön! – kiabált rá a kislányra, aki még utoljára rámosolygott Andreára, majd maciját szorongatva elindult társai után.

 – Elnézést kérek a kislány viselkedése miatt – fordult mézes-mázosan a nyomozók felé. – Csak nem örökbe fogadni szeretnének?

Andrea nem tudta palástolni dühét, legszívesebben letartóztatta volna ezt az álszent nőszemélyt. Bele sem mert gondolni, hogyan bánhat a gyerekekkel, amikor senki sem látja. Egyikük sem válaszolt a kérdésre, csak elsétáltak, miközben a nő értetlenül nézett utánuk.

***

A városi rendőrkapitányság lassan sötétségbe burkolózott, csak itt-ott égett egy asztali lámpa. Dorian irodájában ücsörgött egy dosszié felé görnyedve, nem is olvasott, inkább csak gondolkodott.

– Szia – lépett be az irodába Andrea. – Arra gondoltam, beülhetnénk valahová, átbeszélni a mai napot. Mit szólsz hozzá?

Andrea maga is meglepődött rajta, mennyire gördülékenyen mentek a dolgok Doriannal, mintha évek óta együtt dolgoztak volna. Beszélgetni ugyan nem beszélgettek sokat, és többször észrevette a férfin, hogy zavarja a jelenléte, mégis bizakodó volt a jövővel kapcsolatban.

– Ezt még szeretném átnézni – szólt, de közben fel sem nézett. – Talán holnap.

– Dorian – lépett közelebb Andrea –, későre jár. Szerintem jót tenne egy kis kikapcsolódás.

– Andrea – nézett fel végre a dossziéból –, alig egy napja ismerjük egymást, kérlek, ne mondd meg nekem, mit kellene csinálnom. Felnőtt ember vagyok, nincs szükségem a tanácsaidra.

– Ahogy gondolod – válaszolta Andrea, kissé meglepődve Dorian gorombaságán. – Akkor holnap találkozunk. További szép estét. – Nem sértődött meg, inkább aggódott a férfi miatt. Gyanította, hogy valami más is lehet a háttérben, ami nyomasztja társát.

5. rész – Gregory

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.