5. rész – Gregory

Az emberek szokásukhoz híven mindig sietnek valahová. Nem volt ez másként ezen a verőfényes csütörtöki napon sem. Twinbrook belvárosában óriási dugó keletkezett egy útlezárás miatt. A hangos dudálások és káromkodások kétsaroknyira is elhallatszottak. Némelyek kocsijukból kiszállva ordítoztak, némelyek pedig csöndesen kocsijukban ülve várták, hogy feloldják a kordont.

Dorian és Andrea inkább leparkolta a kocsit, és gyalogosan tette meg a maradék néhány saroknyi utat a városi kórházig. Egész úton nem szóltak egymáshoz. Dorian tisztában volt vele, hogy a nő hallgatás révén akarja úgymond büntetni az este történtek miatt. Egy ideig nem foglalkozott vele, inkább csak élvezte a csendet, de a következő utcasaroknál már kezdett kínossá válni a hallgatás.

– Sajnálom a tegnap estét – kezdett bele hirtelen mondandójába Dorian. – Bunkó voltam. – Hihetetlenül nehéz volt kimondania ezeket a szavakat, de mégis úgy érezte, tisztáznia kell az ügyet.

– Nem kell bocsánatot kérned – válaszolta unottan a nő. – Igazad volt. Semmi közöm az életedhez, nem is ismerlek. A sors úgy hozta, hogy most ideiglenesen el kell egymást viselnünk. Ennyi. – Meglepődött, hogy Dorian bocsánatot kért. Örült neki, és mindenképpen jó jelnek tekintette, de nem mutatta ki, Nem szerette volna, ha a férfi azt gondolja, könnyű dolga van vele.

– Nem szoktam ennyire faragatlan lenni, csak mostanában… – harapta el a mondat végét a férfi.

– Csak mostanában felidegesít, hogy koloncot kell hordoznod a nyakadon – fejezte be helyette Andrea. Tudta jól, hogy Dorian nem feltétlenül erre célzott, de mivel egyelőre nem látta esélyét, hogy a férfi megossza vele gondjait, inkább más témára terelte a szót. – De, ha nagyon szeretnéd, egy kávéval kiengesztelhetnél. Ölni tudnék egy feketéért!

– Ami azt illeti, én is. – Dorian legszívesebben az ügy megoldásán foglalatoskodott volna, de túlságosan csábító volt számára egy bögre forró kávé gondolata.

– Remek! – kiáltott fel Andrea. – Mivel nem örülnénk egy kettős gyilkosságnak, inkább azt ajánlom, csillapítsuk koffeinhiányunkat. Tudok is egy remek kis kávézót a közelben.

Dorian válasz helyett alig láthatóan elmosolyodott. Nem igazán tudta megmagyarázni, de élvezte Andrea társaságát.

***

Az Andrea által ajánlott kávézó igencsak hangulatos kis bisztró volt a város szívében. Frissen pörkölt kávé illata, kellemes halk zene és elégedett vendégek csevegése töltötte be a helyiséget.

– Szóval, mire vagy kíváncsi? – kérdezte Dorian, miután a pincér letette az asztalukra a rendelést.

– Ezt meg hogy érted? – kérdezett vissza Andrea, majd belekortyolt az illatosan gőzölgő, forró italba. – Nem vagyok kíváncsi semmire – vont vállat a nő. – Maximum arra, hogy készítik ezt az isteni finom kávét.

Dorian felhúzott szemöldökkel nézett rá. Andrea vette a célzást, nem kertelt tovább.

– Most, hogy így mondod, valóban lenne egy-két dolog, ami érdekelne. Például az, hogy mit követtél el abban a bizonyos előző ügyben, ami miatt még kórházba is kerültél?

– Valahogy sejtettem, hogy erről lesz szó – forgatta a szemét a férfi. – Azt hittem, Woodward vagy esetleg valaki más a kapitányságról már felvilágosított.

–  Nem, Woodward csak azt mondta, figyeljek oda, hogy ne szegd meg a szabályokat. A rosszindulatú pletykálkodástól pedig egyenesen rosszul vagyok. Tőled szeretném hallani, persze csak, ha megtisztelsz a bizalmaddal.

– Előbb-utóbb úgyis megtudnád. – Vett egy nagy levegőt, és belekezdett. – A bizonyos előző ügy egy kettős gyilkosság volt. Ismeretlen elkövető brutálisan végzett egy fiatal párral. Mint az elég hamar kiderült, a féltékeny exbarát volt az. Hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság, nem volt nehéz a nyomára bukkanni. Egy lepukkant bérházban bujkált. Az erősítés még mindig nem érkezett meg, Woodward pedig megtiltotta, hogy bemenjek, de egy ember volt bent, minden olyan egyszerűnek tűnt.

– Tehát bementél. – Andrea lélegzetvisszafojtva hallgatta Doriant.

Dorian bólintott. Látszott rajta, hogy nehéz beszélnie a történtekről.

– Sajnos nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy terveztem. Bár könnyedén leszereltem a tagot, hirtelen megjelent egy másik férfi, mint kiderült, az elkövető bátyja, szintén pitiáner bűnöző, és rám lőtt, kétszer. Egy golyó a tüdőmbe, a másik néhány centire a szívemtől fúródott be – mutatott a mellkasára. – Az erősítés hamar megérkezett, és sikerült elkapni a másik rohadékot is. Az utolsó emlékem az, amint Woodward felettem áll, és azt mondja „Carson, te idióta”, aztán minden elsötétült – mosolyodott el a végére Dorian. – Pár nap múlva a kórházban tértem magamhoz.

– Kész csoda, hogy élsz! Hogy lehettél ennyire felelőtlen? – hitetlenkedett Andrea. Beleborzongott, ha csak belegondolt, hogy a férfi akár meg is halhatott volna.

Dorian megrántotta a vállát. Jól tudta, miért nem volt képes várni még néhány percet az erősítésre. Mindig is azt tette, amit épp helyesnek tartott, akármennyire is éles volt a helyzet. Nem volt vesztenivalója. Az életét pedig nem féltette.

Andrea már épp szóra nyitotta a száját, mikor Dorian az órájára nézett.

– Lassan indulnunk kellene – jelentette ki, és intett a pultosnak, hogy kérik a számlát.

Andrea némán bólintott. Bár lett volna még néhány kérdése, nem akart telhetetlennek látszani. Örült neki, hogy Dorian megnyílt előtte, és megosztotta vele ezt a fontos információt.

***

Hamarosan megérkeztek a Miasszonyunk városi kórházhoz. Doriannak igencsak kellemetlen emlékeket idézett fel az épület látványa, hiszen majdnem egy hónapig élvezte az orvosok és nővérkék vendégszeretetét. Bármennyire is próbált visszaemlékezni, találkozott-e ez idő alatt Gregory nevű ápolóval, sajnos nem rémlett. Amint beléptek a kórház főbejáratán, azonnal megcsapta az orrát az a bizonyos kórházszag, amit annyira utált. A recepció felé vették az irányt, ahol az ügyeletes nővér azonnal felismerte a férfit.

– Jó reggelt, Mr. Carson! Kontrollra jött? – kérdezte kedvesen az ápolónő.

Dorian is megismerte a lányt, elég sokat találkozott vele ittléte alatt. Tulajdonképpen már két napja kellett volna vizsgálatra jönnie, de mivel el volt foglalva, és jól is érezte magát, nem tartotta fontosnak.

– Nem, Doris, most hivatalos ügyben vagyunk itt. Egy bizonyos Gregory Dawson nevű ápolót keresünk, ide tudná hívni?

– Gregory Dawson? Mi dolga neki a rendőrséggel? – A nővért láthatóan meglepték Dorian szavai.

– Elnézést – csatlakozott a beszélgetésbe Andrea –, de nem cseverészni jöttünk ide. Hívja ide, kérem, Mr. Dawsont, hogy minél hamarabb beszélhessünk vele!

Az nővér próbálta leplezni sértődöttségét, miközben a hangosbemondón keresztül a recepcióhoz hívta Gregoryt, aki néhány perc múlva meg is érkezett. Dorian azonnal felismerte a fiút. Habár nem ismerte személyesen, de gyakran látta kószálni a betegek között. A nővér közölte Dawsonnal, hogy két nyomozó keresi valamilyen ügyben.

– Mi történt Stacyvel? Valami baja esett, ugye? – rontott neki a nyomozóknak Gregory. Mindketten meglepetten néztek rá. Még nem értesült Stacy haláláról, vagy talán Dawsonnak lelkiismeret-furdalása van? Vagy birtokában van valami fontos információnak? De annyi biztos, hogy felettébb gyanús volt ez a megnyilatkozása.

– Honnan veszi, hogy ez ügyben keressük? – kérdezte gyanakodva Dorian.

– Napok óta nem tudom elérni Stacyt. Rossz előérzetem van – hadarta magán kívül a fiú.

– Beszélhetnénk egy kevésbé zsúfolt helyen? – kérdezte Dorian, miközben végignézett a nyüzsgő termen. Nem tudhatta, hogy fog Dawson reagálni a hallottakra, így jobbnak látta, ha hatszemközt beszélnek vele. A fiú bólintott, majd megkérte őket, hogy kövessék. Egy üres vizsgálószobába vezette őket.

– A csudába, mondjanak már valamit! – fakadt ki ismét a fiú. Szinte már könyörgött a válaszért. Dorian társa felé pillantott, jelezve, hogy ő világosítsa fel a fiút.

– Mr. Dawson, igazán sajnáljuk, de Stacy Johnsont hétfő éjszaka meggyilkolták – válaszolta Andrea.

– Édes istenem – torpant meg Gregory. – Tudtam, hogy előbb utóbb valami szörnyű dolog fog történni. Az az átkozott Bradford, miatta van minden!

– Gregory – lépett hozzá közelebb Andrea –, hogy érti ezt? Ha tudomása van bármilyen információról, arról tudnunk kell.

Figyelemmel kísérte a fiú minden egyes reakcióját: őszintének tűnt, vagy legalábbis jól titkolja, ha hazudik.

– Most mondtam el, amiatt a szemétláda miatt történt ez Stacyvel – válaszolta egyre ingerültebben Dawson, miközben halántékát kezdte masszírozni.

– Van erre bármiféle bizonyítéka? – kérdezte most Dorian.

– Kézzel fogható nincs – felelte merev, üveges tekintettel a fiú.

–  Mit tud Bradford és Stacy viszonyáról? – Ismét Dorian kérdezett. Látta Dawsonon, hogy sokat tud az említett kapcsolatról, és el is fogja szépen mondani, nincs más választása.

– Nem sokat – felelte keserűen Gregory. – Stacy és én mindig megosztottuk egymással a dolgainkat, de jött Bradford, és mindent szétbarmolt. Attól kezdve Stacyt nem érdekeltem, csak ő létezett számára.

– Maga szerette, igaz? – Andrea próbált közelebb férkőzni, ezáltal rájönni, mit is gondol valójában.

– Igen, szerettem – vágta rá kétségbeesetten a fiú –, és boldoggá tettem volna, ha nem jön a képbe Bradford.

– De ő nem szerette viszont magát. Hogy fogadta ezt? Talán úgy gondolta, hogyha nem lehet a magáé, akkor másé se legyen? –  Dorian Andreával ellentétben ki akarta hozni a fiút a sodrából, és ezáltal megtörni.

– Tessék? – kérdezte ledöbbenve. – Tiszta szívből szerettem Stacyt, soha sem lettem volna képes ártani neki!

– Mikor látta utoljára? – tette fel az újabb kérdést Dorian. Szeretett volna hinni a fiúnak, de túl sokszor találkozott már szerelemféltésből elkövetett gyilkossággal.

– Hétfő délután. Sietett valahová, gondolom Bradfordhoz – húzta el a száját a fiú. – Alig tudtam vele váltani néhány szót. Nagyon feldúlt volt.

Dorian erre az információra felkapta a fejét. Tehát Dawson találkozott a lánnyal, nem sokkal azelőtt, hogy azt megölték. Ha szerencséjük van, Dawson tud valami hasznos információt, amivel közelebb kerülhetnek a megoldáshoz, hacsak nem ő maga a gyilkos.

– Valamiről csak szó esett. Tehát? – kérdezte Dorian egyre türelmetlenebbül.

– Nézze, azt mondta, fontos dolga van. Rákérdeztem, Bradfordhoz megy-e, de tagadta, nyilván hazudott.  Mindig hozzá ment – válaszolta, miközben szomorúság csengett ki hangjából.

– Miből gondolja, hogy Bradfordnak bármi köze lehet Stacy halálához? – értetlenkedett Andrea. – Az, hogy viszonyuk volt, még nem egyenlő ezzel.

– Talán azért, mert Stacy ki akart tálalni a feleségének – válaszolta egyszerűen Gregory.

– Tehát mégiscsak tud egy s mást a dologról – húzta fel a szemöldökét Dorian. – Tovább!

– Azt hitte, ha Bradford felesége megtudja az igazat, akkor elhagyja, és szabad lesz a pálya kettőjüknek. Túlságosan naiv volt. És ez lett a vége. – Az utolsó szónál elcsuklott a hangja.

– Hol tartózkodott az este további részében? – Doriannak az volt a megérzése, hogy Dawson mindenképpen Bradfordra akarja kenni a gyilkosságot, holott ő is gyanúsított.

– Azt gondolják, hogy én öltem meg? – kérdezte felháborodva Gregory. – Hazamentem.

– Tudja ezt bárki igazolni? – tette fel a kérdést Andrea.

– Fogalmam sincs. Nem én öltem meg Stacyt. Hányszor mondjam el, hogy felfogják? Nincs bizonyítékuk ellenem, és nem is lesz.

– Azt majd meglátjuk. – Dorian szúrós tekintettel nézett a férfira, nem tudta eldönteni, blöfföl-e vagy sem.

– Tudomásunkra jutott, hogy Stacy sokáig egy sztriptízbárban dolgozott. Mesélne nekünk erről az időszakról? – Andrea hangja jóval nyugodtabb volt, mint társáé.

– Stacy már lezárta az ügyet. Miért érdekli ez magukat?

– Majd mi azt eldöntjük, hogy mi érdekel minket és mi nem. – Dorian nem tűrte jól a mellébeszélést. – Szóval?

– Oké – adta meg magát a Dawson. – Körülbelül két éve történt, én akkor elfogadtam egy melót külföldön. Mielőtt megkérdezné – nézett gúnyosan Dorianra –, egy idős férfit ápoltam. Amikor hazaérkeztem, megtudtam, Miss Nortontól, hogy Stacy mibe keveredett. Elmentem a helyre, és azt kellett látnom, hogy ott tekereg mindenféle pénzes férfiak előtt. Nem hagyhattam annyiban, egyszerűen elrángattam a helyről. Rábeszéltem, hogy végleg hagyja ott az a lebujt. Akkoriban még hallgatott rám.

– És ezt a sztriptízbár főnöke csak úgy annyiban hagyta? – Dorian csodálkozott rajta, hogy Stacy ilyen könnyen ki tudott szállni az üzletből. – Itt valami nem stimmel.

– Én is meglepődtem, de igen – válaszolta Dawson.

– Meg tudná mondani ennek a bizonyos bárnak a nevét? – szállt be ismét a beszélgetésbe Andrea.

– Blue Moon, azt hiszem, ez volt a neve.

– Köszönjük, Mr. Dawson, végeztünk. Egyelőre. – Dorian nem látta értelmét, hogy tovább beszéljenek Dawsonnal. – De van egy olyan érzésem, hogy nemsokára találkozunk.

6. rész – Családi szennyes