6. rész – Családi szennyes

A két nyomozó, amint maga mögött hagyta Twinbrook zajos, nagyvárosi nyüzsgését, úgy érezte, mintha egy másik világba csöppent volna bele. Végig az utcán uradalmi épületek sorakoztak egymás után, amelyeket nehéz kovácsoltvas kapuk zártak el a külvilágtól. A Bradford rezidencia az utca végén helyezkedett el. A házon ugyan látszott, hogy már több generáció óta birtokolja a család, de szépsége időtlen volt.

Amint lassan haladtak az ajtóig vezető kavicsos úton, megcsodálhatták a lélegzetelállító előteret, amelyben a tavasz ezernyi árnyalatban mutatkozott meg. Határozott léptekkel indultak meg a bejárati ajtó felé, és kopogtak be rajta. Egy negyvenes évei elején járó nő nyitott ajtót, majd hűvösen üdvözölte a hívatlan vendégeket.

Mialatt Dorian felmutatta jelvényét, és közölte ittlétük okát, addig Andreának volt ideje tüzetesebben megnézni a nőt. Tehát ő lenne Eleanor Bradford – gondolkodott el. A kifinomult elegancia és szépség ellenére figyelmét nem kerülhette el, hogy a nő felettébb ideges, és hogy bármennyire is próbálja eltakarni, szeme fáradt volt és elgyötört. Mrs. Bradford kénytelen-kelletlen beinvitálta a nyomozópárost, és a nappaliba vezényelte őket

 A ház ura, Oliver Bradford is ott tartózkodott. Gondterhelt arccal meredt maga elé. Észre sem vette, amint bejöttek a szobába, csak felesége érces hangja zökkentette ki a merengésből. Jó házigazdához híven üdvözölte a vendégeit, és hellyel kínálta őket. Dorian neki is elmondta, milyen ügyben is keresik őket.

– Az esti hírekből már értesültünk róla – kezdett bele Eleanor. – Szörnyűség, ami történt. Felfoghatatlan. Szegény lány még olyan fiatal volt.

– Mióta ismerték Stacyt? – tette fel az első kérdést Andrea.

– Úgy egy éve, az egyik jótékonysági gyűjtés alkalmával. Igazán szorgalmas lány volt, ezért felkaroltuk, és munkát adtunk neki a vállalatnál. Igaz, Oliver? – válaszolta a ház úrnője, miközben férje is bólintott.

– Milyen viszonyban állt az áldozattal? – kérdezte ismét Andrea Eleanortól. Oliver továbbra is hallgatott.

– Barátiban – válaszolta kimérten a nő. – Nagyon megkedveltem a lányt.

– Valóban? – szólt közbe Dorian kissé gúnyosan – Akkor ön az első nő, Mrs. Bradford, akitől azt hallom, kedvelte a vetélytársát. – Elege volt a köntörfalazásból, nem akarta végighallgatni Bradfordék hazudozásait. – Vagy nem is tartotta annak?

Andreát igencsak meglepte társa viselkedése. Kissé elhamarkodottnak vélte ugyan a szembesítést, de végül is tényleg nincs rá idejük, hogy a házaspár mellébeszélését hallgassák.

– Hogy képzeli, hogy a saját házamban vádaskodik? – szólalt meg végre Oliver. Eleanor gyilkos tekintetet lövellt a nyomozó felé. Teljesen ledöbbent, nem számított rá, hogy tudnak a viszonyról. Belegondolni sem mert, mi lesz akkor, ha nyilvánosságra kerül ez az egész. Mindenki rajtuk fog csámcsogni.

– Mr. Bradford, fölösleges tagadni. Tudunk a viszonyukról. A kérdés az, hogy bármelyiküknek köze van-e Stacy Johnson meggyilkolásához? – tette fel a kérdést szárazon Dorian.

– Tehát a drágalátos férjem miatt egy gyilkossági ügybe keveredtünk – csattant fel a felesége, majd szikrázó tekintettel férjére nézett, míg az csak tátogott. – Gratulálok, Oliver, mindez azért, mert neked épp ebbe kis bestiába kellett belehabarodnod!

A szobában szinte érezni lehetett a feszültséget. Dorian kérdően nézett Oliverre, nem tetszett neki, hogy a felesége válaszolt helyette a kérdésre. A férfi valószínűleg vette a célzást, és végre elkezdett beszélni.

– Igen, valóban a szeretőm volt – ismerte be vonakodva a hűtlen férj. Eleanor hátat fordítva a férjének és a nyomozóknak, az ablakon keresztül kémlelte a kertet, úgy tett, mintha nem érdekelné, amit Oliver mond. – De ez ügyben a feleségem előtt kell magam tisztázni. A halálához viszont semmi közöm, ahogy Eleanornak sem. Micsoda képtelen feltételezés!

– Mikor kezdődött a viszonya Stacyvel? – kérdezte ismét Dorian.

– Röviddel azután, hogy elkezdett dolgozni cégnél – válaszolta vonakodva a férfi. Kínos volt ilyesmiről beszélnie a felesége előtt. Andreának még mindig nem stimmelt ez a dolog, viszont bizonyítéka egyelőre nem volt a dolog ellenkezőjére, így a feleséghez fordult.

– És ön, Mrs. Bradford, mióta tud a férje kapcsolatáról?

– Néhány napja a férjem mindenről beszámolt – válaszolta fáradtan a nő, majd leült Oliver mellé. – Azt is elmondta, hogy szakított a lánnyal.

– És ez csak úgy annyiban hagyta? – Andrea furcsának tartotta, hogy egy ilyen nő, mint Eleanor Bradford, csak úgy eltűrje az ilyesmit.

– Miss Mackenzie – kezdett bele Eleanor –, higgye el, egyáltalán nem örültem neki, de olykor megesik az ilyesmi. Én nem csinálok belőle nagy felhajtást, a férjemmel mindent megbeszéltünk. Sohasem hagyott volna el egy ilyenért. Csak azt bánom, hogy segítettem azon a semmirekellőn. – Hangjából gyűlölet és megvetés csengett ki. – Nem érdemelte meg.

– Milyen furcsa, hogy Stacy Johnson halála előtt mindent bevallott a feleségének. Állítása szerint szakított a lánnyal. Mikor történt ez? – Dorian kezdett kijönni a sodrából, tudni akarta, mi történt a lánnyal. gGanította, hogy a házaspárnak közvetve vagy közvetlenül köze van Stacy halálához

– Két hete. Követelte, hogy váljak el a feleségemtől, mert ő ezt így nem hajlandó tovább folytatni. Elmagyaráztam neki, hogy ez teljességgel lehetetlen. – Bradford homlokán izzadságcseppek kezdtek megjelenni.

– Hogy fogadta ezt Stacy? – kérdezte kíváncsian a nyomozó.

– Nos, nem épp a legjobban. Azzal fenyegetőzött, hogy mindent elmond a feleségemnek. Szerettem volna tiszta vizet önteni a pohárba, így végül mindent elmondtam.

– Vagy attól félt, hogy Stacy számol be a kedves nejének – vetette oda Dorian ingerülten.

– Az a kis cafka csak fenyegetőzni tudott, de nem mert a szemembe nézni, azok után, amit érte tettem – vágott bele Eleanor.

– Tehát azt állítja, Stacy nem kereste fel magát ez ügyben? – Dorianpróbálta megérteni a megcsalt feleséget is, mégis feldühítette az, ahogy a lányról beszél. Nem tudta, vagy inkább nem akarta elhinni a lányról a hallottakat. Ebben az ügyben végül is Stacy az áldozat. – Ugye tudja, hogy a hatóság félrevezetése milyen következményeket von maga után?

– Igen, tudom – válaszolta flegmán a nő.

– Hol tartózkodtak hétfő este tíz és tizenegy óra között? – Andrea feltette ugyan ezt a kérdést, de sejtette, milyen választ fog rá kapni.

– Mindketten itthon voltunk, és a személyzet bármelyik tagja igazolja ezt – felelte magabiztosan Eleanor.

– Ellenőrizni fogjuk, ebben biztos lehet – válaszolta Andrea. Hát persze, hogy igazolni fogják őket, ez nem is kérdéses, gondolkodott el a nyomozónő.

– Várjunk csak – gondolkodott el Dorian. – Tehát két hete szakítottak. Tudomásunk szerint Stacy még mindig a cégük alkalmazottja. Már megbocsásson, de ez meglehetősen furcsa.

–  Mindenképpen maradni akart. Bármikor kirúghattam volna, ez igaz, de mivel nem közvetlenül az én titkárnőm volt… – magyarázkodott, de azt nem tette hozzá, hogy azért nem erőltette a dolgot, mert abban reménykedett, Stacy végül megbékél.

– Nem a maga titkárnője volt? Akkor kié? – értetlenkedett Andrea, hiszen eddig úgy tudták, Bradford a lány közvetlen főnöke.

– A főkönyvelőmé, Arthur Stricklandé – válaszolta a férfi. – Stacy kiválóan végezte a munkáját, Arthur mindig elégedett volt vele.

– Mikor látták utoljára a lányt? – kérdezte Andrea

– Hétfőn összefutottunk az irodában – felelte Bradford. – Beszélni akart velem, de épp egy tárgyalásra igyekeztem.

– Nem mondta, hogy miről? – kérdezte bizakodva Dorian.

– Nem, csak annyit, hogy az ügy nem tűr halasztást. Mondtam neki, hogy később megbeszéljük. Viszont a tárgyalás túlságosan elhúzódott. Stacyt pedig nem már tudtam elérni, a telefonja ki volt kapcsolva.

– És ön, Mrs. Bradford? – fordult Eleanorhoz a nyomozónő.

– Idejét sem tudom, mikor láttam. Azt hiszem, a múlt héten, amikor az irodában jártam. Nem gondolják, hogy már épp eleget kérdezősködtek mára? – állt fel méltóságteljesen Eleanor, ezzel is jelezve, hogy azt szeretné, hogy mielőbb távozzanak.

– Nézze, Mrs. Bradford, mi csak a munkánkat végezzük – válaszolta kimérten Andrea.

– Elég rosszul végzik, semmi közünk a lány halálához. – Eleanor próbálta leplezni feszültségét, kevés sikerrel.

– Remek, akkor fölösleges idegeskednie. Ugye? – emelkedett fel mosolyogva Dorian a kényelmes fotelből. Eleanor szólt a cselédnek, hogy kísérje ki a nyomozókat.

***

– Neked mi a véleményed? – kérdezte Andrea, miközben Dorian bezárta maguk mögött az iroda ajtaját.

– Őszintén? Azt, hogy mind a kettő hazudik. Mindenesetre fel kell vennünk a listánkra ezt a Stricklandet is, és mielőbb elbeszélgetni vele – válaszolta gondterhelten a férfi, miközben íróasztalához sétált. Andrea fel s alá kezdett járkálni a szobában, miközben az agya folyamatosan kattogott. Egyszerűen nem akart összeállni a kép.

– Abbahagynád? – förmedt rá hirtelen társára Dorian, majd nyájasan hozzá tette – Légy szíves!

– Bocs, csak elgondolkoztam – sétált közelebb nő.

– Miért nem gondolkodsz hangosan? Talán jutnánk is valamire. – Úgy érezte, mintha kicsúszna lába alól a talaj. Napok óta csak egy helyben topognak.

– Oké, mit szólnál hozzá, ha összegeznénk, amit eddig megtudtunk?

– Rendben – kezdett bele lelkesen Dorian. – Tehát, Stacy Johnsont hétfő éjszaka tíz és tizenegy óra között meggyilkolták, majd megpróbálták ezt balestnek álcázni. Az építkezésen senki nem látott semmit. A helyszínelők szerint nincs nyoma dulakodásnak, tehát feltételezhetően az áldozatot máshol ölték meg. A gyilkos nagyon pedánsan járt el, mert semmilyen nyomot nem hagyott maga után.

– Hmm, érdekes – gondolkodott el egy pillanatra a nő. – Vegyük akkor sorba, akikkel eddig beszéltünk. Lucy Spencer, a lakótárs. Hétfő este hat körül látta utoljára Stacyt. Azt állítja a lány nem számolt be neki hová megy. Állítólag nagyon jó barátnők is voltak, de még csak nem is tudott róla, hogy hogy Stacy és Bradford már szakítottak egymással. Vagy csak nem tartotta fontosnak közölni? – hadarta.

– Már eleve az is furcsa, hogy Stacy ebben a lebukkant bérházban lakott, miközben egy milliomos volt a szeretője. Az is lehetséges, hogy Lucy nem mond el valamit – vágta rá Dorian –, de elég labilis személyiségnek tűnik. Szerintem egy kis szorongatás kell csak neki, és összeroppan. Érdemes lenne behívni egy kihallgatásra.

– Szerintem is. – Andreának tetszett, hogy egy rugóra jár az agyuk Doriannal. – Mi van az igazgatónővel, Miss Nortonnal?

– Őszintének tűnt – próbálta felidézni a beszélgetés minden pontját –, de nem kizárt, hogy ő is elhallgat valamit. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy mégsem álltak olyan közel egymáshoz, mint ahogy azt állítja.

– A következő Dawson – folytatta még mindig Dorian. – Ő is találkozott a lánnyal hétfőn. Stacy sietett valahová, fontos dolga volt, de állítólag nem Bradfordhoz ment. Mi lehetett az az a fontos dolog? Nagy valószínűséggel emiatt a fontos dolog miatt kellett Stacynek meghalnia, és szerintem ez ugyanaz az ügy, amiről Bradforddal akart beszélni.

– Apropó Bradford  – tűnődött el Andrea. – Neked nem gyanús ez a viszony? – nézett kérdően társára Andrea. – Mármint, mindenki úgy tudja, Bradford és Stacy azóta folytatnak kapcsolatot, amióta a lány a vállalatnál dolgozik. Viszont szerintem ezek már jóval azelőtt is együtt voltak.

– Mondasz valamit, de erre nincs semmiféle bizonyítékunk – felelte csalódottan Dorian. – Pedig sok mindent megmagyarázna. Talán nem ártana benéznünk abba a bizonyos sztriptízbárba. Mint azt Dawsonnak is említettem, csodálkozom, hogy Stacy ilyen könnyen kiszállt az üzletből. Ez nem jellemző.

– Akkor meg mire várunk még – mosolyodott el Andrea. Egyre inkább tudni akarta, mi történhetett Stacy Johnsonnal.

– Ha gondolod, nyugodtan menj haza, és pihenj. Hosszú volt ez a mai nap. Majd én körülszaglászok egyedül.

– Még mit nem, azt hiszed, elengedlek egyedül egy sztriptízbárba? Nincs olyan szerencséd – nevetett a nő. – Természetesen veled tartok. Na, ne nézz már ilyen bambán – próbált viccelődni Dorian arckifejezésén. – Akkor, indulunk vagy nem?

Dorian feladta. Látta az elszántságot a nő szemében. Jól tudta, nem szabadulhat tőle egykönnyen, de attól sokkal inkább megijedt, hogy talán nem is akar.

7. rész – Meztelen igazság