12. rész – Az igazság pillanata

Dorian a főfelügyelő irodája felé igyekezett. Közben többször az órájára pillantott.

– Már rég itt kellene lennie – morfondírozott magában. Kilenc óra is elmúlt, de Andrea még mindig nem jelent meg. Aggódott miatta. Gyanította, mi vagy inkább ki állhat a késés mögött, hiszen amennyire eddig megismerte a nőt, az alapján egyáltalán nem vallana rá, hogy elhanyagolja a munkáját, főleg, hogy nem állnak túl jól az üggyel. Szerette volna felhívni, de nem tudta, mit mondhatna neki. Meg lehet ezt egyáltalán magyarázni? Kérjen megint bocsánatot? Annyira új volt neki ez a se veled, se nélküled helyzet. Nem ismert magára, teljesen tanácstalan volt. Bármennyire is próbált volna másra koncentrálni, egyszerűen nem ment, minden gondolata Andrea körül forgott.

Amikor belépett az irodába, meglepve tapasztalta, hogy a főfelügyelőn kívül Tom Baltimore is ott tartózkodik. Éppen kérdezni akarta, mi dolga itt a kölyöknek, de a főfelügyelő gyorsabb volt.

– Mackenzie hol a csudában van? – vonta azonnal kérdőre Woodward.

Dorian megköszörülte a torkát zavarában, majd megrázta a fejét.

– Még nincs itt, de bizonyára hamarosan megérkezik – válaszolta vonakodva.

– Remélem is, de haladjuk, nem érünk rá egész nap – intett a főfelügyelő. – Tom, elmondanád Carson nyomozónak is a fejleményeket?

– Igen, természetesen – lelkesedett a fiú. – A vállalat könyvelésének ellenőrzésekor mindent rendben találtunk.

– Ez az a nagy fejlemény?  – kérdezte gúnyosan Dorian. A főfelügyelő azonban csendre intette.

– Nézze csak – mosolygott önelégülten Baltimore, miközben a laptopra mutatott –, van itt egy másik fiók is, a cégtől teljesen független, a kezelője viszont ugyanaz. Egy alapítvány. Itt már közel sincsenek rendben a dolgok.

– A jótékonysági alapítvány? – kapcsolt azonnal Dorian. – Bradfordék létrehoztak egy alapítványt az árvaház támogatására. Nyilván a befolyt összeget is innen kezelték. Mi van vele?

– Gyanús pénzmozgást fedeztünk fel – kezdett bele a fiú. – Először csak tévesen kiállított számlákra bukkantunk, a különbözet ugyan minden estben visszaérkezett, mégis meglehetősen gyanús volt, főleg, hogy a titkárnőt megölték.

– Igazad lehet, de a pénz, mint mondtad, visszaérkezett, így ez önmagában még nem bűncselekmény. Van még más is, ami alátámasztaná a feltevést? – kérdezte kíváncsian a nyomozó.

– Ez így igaz, nem bűncselekmény, lehet, hogy csak egyszerű könyvelési hiba – bólintott a fiú, majd újabb ablakot nyitott meg a számítógépen. – Viszont gyanús az is, hogy nincsenek meg a bizonylatok.

– Kezd érdekes lenni – csillant fel Dorian szeme.

– Mindez arra sarkallt, hogy jobban beleássam magam az alapítvány könyvelésébe, és igencsak furcsa dologra bukkantam. Egy nagyobb összeg tűnt el a számláról néhány hete, és ez már nagyon is bűncselekmény.

– Sikkasztás! – vágta rá Dorian.

– Tehát az árvaháznak szánt pénzből tulajdonítottak el – csóválta undorral a fejét a főfelügyelő. – Miféle ember képes ilyesmire?

– Strickland! – vágta rá ökölbe szorított kézzel Dorian. – Csak ő lehet a hunyó, neki van a legnagyobb hozzáférése főkönyvelőként. Viszont nem kizárt, hogy volt bűntársa is.

– Meglehet, és nagyon úgy tűnik, hogy Stacy Johnsonnak is benne van a keze – szólt ismét a főfelügyelő. – Igaz, Baltimore?

– Sajnos igen – helyeselt a fiú. – Ellenőriztünk a számláját, ami múlt héten gyanúsan nagy összeggel gyarapodott, sőt, minden jel arra utal, hogy az ő gépéről fértek hozzá az alapítvány számlájához, amikor eltűnt a pénz.

– Nem – rázta meg a fejét Dorian –, itt valami más áll a háttérben, csak mi nem vesszük észre. – Neki is megfordult ugyan a fejében, hogy Stacynek is köze lehet az ügyhöz, de nem tudta róla elképzelni, hogy ilyen szörnyűségben részt venne épp az árvaház ellen, ahol felnőtt.

– A bizonyítékok ezt mutatják, minden ellene szól – próbált érvelni Baltimore.

Dorian fülében Gregory Dawson tegnapi szavai csengtek: „Nem érti, mert csak a tényeket akarja látni.”

– Hát persze! – kiáltott fel a nyomozó. – Stacy valószínűleg rájött a csalásra, ezért tették el láb alól! Ez mindent megmagyarázna. Ezt akarta elmondani Bradfordnak, ez volt a fontos ügy, amit még el akart intézni.

Az utolsó szóra Andrea rontott be az irodába.

– Tudom, ki a gyilkos – mondta levegő után kapkodva. – Sietnünk kell!

***

– Hova ilyen sietősen? – vonta kérdőre az épp távozni készülő igazgatónőt Andrea. – Csak nem utazik valahová? – mutatott a bőröndre.

– Mit akarnak tőlem? – nyelt nagyot a nő, majd idegesen pillantott körbe, mintha egérutat keresne.

– Tudjuk, hogy maga ölte meg Stacy Johnsont – világosította fel a nyomozónő –, fölösleges tagadnia. Ha mindent bevall, az enyhítő körülménynek fog számítani.

– Ez őrület! – szorította ökölbe a kezét Miss Norton. – Stacyt szinte én neveltem fel, hogy mondhatnak ilyet?

– Stricklanddel közösen eszelték ki a csalást, igaz? Minden zökkenőmentese zajlott, amíg Stacy rá nem jött a turpisságra – sorolta vádolóan Dorian. – Cselekednie kellett! Ismerje be! Bizonyítékunk van maga ellen. Strickland mindent beismert – blöffölt Dorian.

Az igazgatónő megrémült. Tehát Arthurt elfogták. Így már semminek sincs értelme. Feladta, tudta, itt a vége.

– Az a kis senki tönkre akart tenni – morogta. – Nem volt más választásom.

***

– Szervusz – köszöntötte mézes-mázosan a belépő lányt. – Örülök, hogy eljöttél, foglalj helyet.

– Ugye, nem igaz, hogy ön is részt vesz benne? Mondja, hogy nem – könyörgött Stacy. Borzasztó volt megtudni, hogy az, akire anyjaként tekintett, ilyen szörnyűségre képes.

– Miről beszélsz, Stacy? – A nő hangja, nyugodt volt és kimért. – Nyugodj meg, és ülj le szépen!

– Ne nyugtatgasson! – kiabálta a lány dühösen. – Tudom, hogy Stricklanddel mit művelnek. Felfordul a nyomrom maguktól.

– Ha ezt tudod, miért ide jöttél, és miért nem a rendőrségre? – nézett kérdően a lányra Miss Norton. – Ó, hát persze, mert akkor te mennél a börtönbe, hiszen a te számládon van a bizonyíték – mosolygott magabiztosan.

– Ez hazugság, én nem csináltam semmit, nem tudom, hogy került oda – rázta kétségbeesetten a fejét Stacy. Amikor rájött a sikkasztásra, Strickland megfenyegette, hogy megvannak a módszerei, hogy mindent az ő nyakába varrjon, és meg is tette.

– Az teljesen lényegtelen, hogy csináltál-e vagy sem, nyakig benne vagy, aranyom. Senki sem hisz majd neked – simogatta meg Miss Norton a lány arcát, de az eltaszította a kezét. – Hálátlan vagy Stacy, de mivel lányomként tekintek rád, ajánlok neked öt százalék részesedést.

– Soha! – szörnyedt el a lány. – Ha sikerül is a tervük, és emiatt börtönbe kerülök, akkor sem fogom hagyni, hogy ezt tovább folytassák! Az a pénz a gyerekeké, és maguk galád módon eltulajdonítanak belőle. Holnap első dolgom lesz, hogy feljelentsem magukat – fenyegetőzött.

– Ugyan, Stacy, ne légy álszent! Eddig se tetted. Legyen tíz százalék, ez az utolsó ajánlatom.

– Csak azért nem tettem eddig, mert nem volt bizonyítékom, de most már van – vette elő mosolyogva a kis hangrögzítőt Stacy.

– Nem érdekel a pénzük, sohasem érdekelt. Azt fogom tenni, ami helyes. Szépen megy a börtönbe a szeretőjével együtt – fordított hátat a nőnek. Már épp menni készült. Hihetetlenül boldog volt. Végre tisztázhatja magát.

Az igazgatónő teljesen ledöbbent, nem számított rá, hogy Stacy ennyire dörzsölt lesz. Cselekednie kellett. Hirtelen felkapta az komódon lévő nehéz szobrot, és minden erejét arra összpontosítva leütötte vele a lányt. Stacy egy pillanatra meginogott, majd marionett bábuként rogyott a földre.

Csak állt ott Stacy élettelen teste felett. Páni félelem fogta el, szíve vadul kapált, szaporán szedte a levegőt. Amikor Strickland felhívta, hogy a lány mindenre rájött, kétségbeesett, de tudta, meg kell őriznie hidegvérét. Reménykedett benne, hogy Stacy hajlani fog a megegyezés felé. Nem akarta, hogy ez legyen a vége, de azt sem hagyhatta, hogy mindent tönkretegyen.

– Most mit csináljak? – járkált fel s alá a szobában. El kell tüntetnie a holttestet.  Az asztalon lévő telefonhoz ugrott, majd remegve tárcsázott. – Arthur, azonnal ide kell jönnöd. Történt egy kis baleset…

A hátsó ajtón keresztül cipelték ki a testet. Az árvaházban egy lélek sem volt, a gyerekek már rég aludtak, feltűnésmentesen tudtak eljárni. Az építkezés Strickland ötlete volt, úgy gondolta, ha mindent jól csinálnak, balesetnek fog tűnni az egész, az ügyet pedig lezárják.

– Mi van, ha nem tüntettünk el minden nyomot? – sopánkodott a nő. – Rá fognak jönni!

– Nyugodj meg, kedvesem! – ölelte át a férfi. – Mindent eltüntettünk. Nem lesz semmi baj!

***

– Hogy lehet ennyire aljas? – Andreát teljesen letaglózták a hallottak.

– Én szerettem Stacyt, segítettem, amiben tudtam, de ő hátba támadott. Húsz éve dolgozom ezen a nyomorult helyen, szinte a semmiért. Nekem jár az a pénz, megdolgoztam érte!

– Georgia Norton, letartóztatom sikkasztásért, és Stacy Johnson meggyilkolásáért. Százados, bilincselje meg! – adta ki a parancsot Dorian.

– Jogában áll hallgatni. Minden, amit mond, mostantól felhasználható ön ellen a bíróságon. Jogában van ügyvédet fogadni. Ha nem áll módjában, hivatalból kirendelünk egyet. Megértette az előbb felsorolt jogait? – Az igazgatónő némán hallgatta a rendőr szavait, majd bólintott.

Dorian és Andrea figyelték, amint a rendőrök elvezetik az igazgatónőt.

– Szép munka volt – tekintett elismerően társára a férfi –, de miért voltál ennyire biztos abban, hogy ő a gyilkos?

– Biztos már csak azután voltam, miután elmondtátok a sikkasztást, de mondjuk úgy, hogy kaptam egy kis segítséget – mosolyodott el Andrea, amikor eszébe jutott a délelőtti találkozás…

Néhány órával ezelőtt.

– Jó napot! – csicseregte egy ismerős hang.

– Te? – kérdezte meglepődve. – Mi járatban erre, kisasszony? – huppant le a padra a kislány mellé.

– A nevelőnő megengedte, hogy bejöjjek vele a városba – mosolygott bűbájosan a kislány. – Látja, ott beszélget azzal a hölggyel.

– Nagyon örülök, hogy látlak, Annabell – mosolygott a kislányra Andrea.

– Én is nagyon örülök. –Mmajd szégyellősen hozzátette: – Sokat gondoltam magára, olyan kedves volt velem a múltkor.

Andreát teljesen meghatották a kislány szavai, hirtelen nem is tudta, mit mondjon neki.

– Ó, itt van a mackód is – figyelt fel az ismerős plüssjátékra.

– Mindig magamnál tartom, egy nagyon kedves barátomtól kaptam – szorította magához a játékot. – Ő is árvaházban élt, mint én, Stacynek hívják. Mindig meglátogat, olyankor sokat beszélgetünk.

– Stacy Johnson? – kérdezte csodálkozva.

– Ismeri? Nagyon aggódok érte, már rég nem láttam – válaszolta szomorúan a kislány. Andrea szíve összeszorult. Nyilván nem tudja, mi történt a lánnyal. – Hétfőn azt mondta, a hétvégén elmegyünk vidámparkba. Ő is megfeledkezett rólam.

– Egészen biztos, hogy nem – szerette volna átölelni a kislányt. – Várjunk csak, azt mondtad hétfőn? – kapott észhez. – Pontosan mikor?

– Már nagyon késő volt, meg is lepődtem, amikor bejött a szobába – emlékezett vissza a kislány. – Akkor mondta, hogy elvisz a vidámparkba, bármire felülhetek, és kapok vattacukrot is. Azt nagyon szeretem ám.

– Nem mondta, miért volt ott olyan későn? – faggatta tovább Annabellt.

– Miss Nortonnal kellett beszélnie. Nagyon félt, láttam rajta. Miss Nortontól mindenki fél, nagyon szigorú, és mindig olyan mogorva – magyarázta a kislány. – Tegnap is leszidott, mert elszakítottam a ruhámat, azt is mondta, hogy szerencsére már nem kell sokáig elviselnie minket.

– Ó, te jó ég – szörnyedt el a nyomozó. Összeállt a kép. – Figyelj, kicsim, most sietnem kell, de még találkozunk, megígérem.

– De, ugye, nem feledkezik meg rólam?  – szól utána bánatosan, de a nő ezt már nem hallotta…

– Ha akkor elbeszélgetünk a kislánnyal…

– Lényegtelen, a fő, hogy a bűnös rács mögé kerül – válaszolta hűvösen a nő. Amennyire csak lehetett, távolságtartó volt Doriannal.

– Szerencse, hogy találkoztatok! Ha egy kicsivel később érkezünk, meglépett volna – mosolygott a nőre.

– Minden okkal történik, és ennek így kellett lennie – indult meg a rendőrök után a nő.

– Andrea, ha van egy kis időd… meg kellene beszélünk a… tegnap történteket – szólította meg halkan. Andrea szerette volna pofon vágni, de türtőztette magát.

– Dorian – nézett a férfi szemébe, tekintete hideg volt és érzéketlen –, ne fáraszd magad, nincs rá semmi szükség. Az ügyet lezártuk, innentől kezdve, nincs közünk többé egymáshoz… bármi is történt köztünk – válaszolta, majd faképnél hagyta a férfit.

Dorian csalódottan nézett utána, bár tökéletesen megértette Andrea álláspontját. Kissé elkésett a beszélgetéssel. Pocsékul érezte magát. Azt hitte, ha legalább az ügy megoldódik, elégedett lesz, de csak még nagyobb ürességet érzett…

13. rész – Visszautasíthatatlan ajánlat