13. rész – Visszautasíthatatlan ajánlat

– Carson, gyere csak – invitálta be Doriant a főfelügyelő. – Beszédem van veled.

– Hallgatlak – lépett be vonakodva az irodába a nyomozó. – Miről lenne szó?

– Szépen megoldottátok azt az ügyet Mackenzie-vel. Remek párost alkottatok, ahogy azt reméltem – veregette meg beosztottja vállát. – Épp ezért vagyok szörnyen elkeseredve. – Dorian kérdően nézett rá. – Andrea ma nálam járt, és azt szeretné, ha mostantól nem dolgoznátok együtt.

Erre számítani lehetett, a nyomozót mégis letaglózták a hallottak. – Mondd, ezt mivel érted el? Azt hittem, jól megvagytok.

– Így lesz a legjobb mindenkinek – felelte tartózkodóan Dorian.

– Történt valami köztetek, amiről tudnom kellene? – kérdezte gyanakodva a főfelügyelő. Furcsa volt neki beosztottja viselkedése.

– Mire célzol? – tette az értetlent Dorian.

– Nem tudom, mondd meg te! Van-e bármi alapja annak a pletykának, miszerint közelebbi viszonyba kerültetek egymással? Tudod, mi erről a véleményem.

Dorian nem lepődött meg, hogy kollégái a magánéletén csámcsognak, Andrea miatt viszont aggódott, nem szerette volna, ha rossz véleménnyel lennének róla miatta.

– Ugyan kérlek, nem történt semmi ilyesmi – hazudta a férfi. – Mióta hiszel az ostoba pletykáknak? Egyébként is csak erre az ügyre vonatkozott a munkakapcsolat, nem értem, miért kell ezt túlbonyolítani – magyarázkodott. – Ha csak ennyi érdekelt, mennék, még sok dolgom van – próbált meg mihamarabb szabadulni.

– Ha mindketten így gondoljátok, akkor elfogadom a döntéseteket, de Dorian – szólt a távozni készülő nyomozó után –, tedd félre az átkozott büszkeségedet, és beszélj Mackenzie-vel! Továbbra is úgy gondolom, hogy jó párost alkottok.

Dorian halványan elmosolyodott. Szó sem volt büszkeségről. Igazság szerint nem tudta, hogy kellene közelíteni Andrea felé a történtek után. A nő látni sem akarja, teljesen jogosan. Furcsa az élet. Néhány napja hallani sem akart róla, hogy Andrea Mackenzie a társa legyen, most mégis nehezen tudja elképzelni, hogy a nő többet nem kotnyeleskedik bele a nyomozásokba…

***

– Tessék – válaszolta Andrea, amikor kopogtak az ajtón.

– Bejöhetek? – dugta be a fejét Dorian.

– Nahát Dorian, megtanultál kopogni? Fejlődsz, gratulálok!  – válaszolta a nő, miközben oda se nézett. Hosszú idő óta először kiegyensúlyozottnak és erősnek érezte magát.

 – Beszélnünk kell – siklott el a gúnyos megjegyzés fölött, és rögtön a tárgyra tért.

– Nem kell aggódnod, nem leszek kolonc a nyakadon többé – nyugtatta meg a férfit. – Már beszéltem Woodwarddal, nem vagyunk társak többé. Gondolom, erről szerettél volna beszélni.

–  Te is tudod, hogy nem erről van szó… vagyis igen… erről is. – Dorian nem ismert magára, hebegett-habogott.  – Tudom, hogy utálsz, és látni se akarsz, de szeretném, ha meghallgatnál – kérlelte a férfi.

– Nem utállak, Dorian – zárta le a laptopot Andrea, és nézett végre a férfi szemébe –, és igen, sejtem, miről akarsz beszélni, de, ami történt, megtörtént, ne firtassuk. –Még a szőr is felállt a hátán, ha belegondolt ebbe a kínos beszélgetésbe.

– De… – próbált megszólalni Dorian, de Andrea nem engedte, hogy befejezze.

– Nincs de! – fordított hátat neki. – Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra. Amint mondtam, az lesz a legjobb, ha meg nem történtként kezeljük.

– Tessék? Attól, hogy nem beszélünk róla még megtörtént – próbálkozott ismét a férfi. – Az sem megoldás, ha folyton kerülgetjük egymást, már egyeseknek így is szemet szúrt a dolog. Ha társak nem is, de attól még kollégák maradunk. Szeretném, ha meghallgatnál, akkor is, ha nem érdemlem meg. Én hatalmasat…

– De én nem szeretnélek meghallgatni. Mi lenne, ha egyszer végre észrevennéd, hogy mások is vannak körülötted, mielőtt belegyalogolsz az életükbe? – kérdezte szemrehányóan Andrea. – Menj el, Dorian, kérlek. – Komolyan gondolt minden egyes szót, mégsem tudta a férfi szemébe mondani.

– Hát jó, ahogy akarod – válaszolta szomorúan Dorian.

 – Minden jót, Dorian – mondta határozottan a nő, jelezve, hogy az ő oldaláról lezárta a beszélgetést. Volt társa bólintott, majd elhagyta az irodát. Andrea szomorúan sóhajtott, majd visszaült számítógépe elé.

***

A Twinbrooki Bíróság tárgyalótermében hangzavar kerekedett, amíg a bíró visszavonult az ítélethirdetésig. Mindenki találgatott, sugdolózott, sőt voltak, akik még fogadtak is, vajon hány évet fognak kapni a vádlottak.

Georgia Norton arca megviselt volt a kialvatlanságtól és a rettegéstől. Az előzetes letartóztatásban töltött napok alatt éveket öregedett. Bűntársa, Arthur Strickland tartotta magát, amennyire csak lehetett, bár jól tudta, nem számíthatnak semmi jóra. Ügyvédjük nem hitegette őket, a börtönbüntetés elkerülhetetlen volt, de megpróbálta a lehető legenyhébb büntetést kiharcolni.

Dorian a sorok között várta az ítélethirdetést. Némán figyelte a vádlottakat, amikor ajtózáródásra lett figyelmes. Andrea lépett a terembe. A férfi már azt hitte, el sem jön. A nyomozónő magabiztosan sétált végig a sorok között, egy pillanatra tekintetük összefonódott, a nő biccentett, s bár Dorian mellett még volt szabad hely, jóval távolabb foglalt helyet, jelezve, nem vágy egykori partnere társaságára.  A legutolsó beszélgetésük óta Andrea még távolságtartóbb volt vele. Mindketten más ügyön dolgoztak, amikor pedig véletlenül összefutottak, egyszerűen csak kikerülték egymást.

Eleanor Bradford türelmetlen arccal várta, hogy végre történjen valami. Iszonyúan mérges volt, amiért ilyen roppantul kellemetlen ügybe keveredtek. Búcsút mondhat a jótékonysági estélyeknek és a vele járó elismeréseknek. Ekkora szégyent! Talán ha nyilatkozik a médiának, és elmondja, mennyire mélységesen felháborítja az ügy, még jól is kijöhetnek a dologból…

Olivert mindez egyáltalán nem érdekelte, csak az, hogy Stacy gyilkosa rács mögé kerüljön egy életre. Bárcsak meghallgatta volna Stacyt! Akkor még most is élne, talán rendbe hozhatták volna a kapcsolatukat is, boldogok lehettek volna… Belátta, házassága csupán formailag létezett már, Eleanor viszont hallani sem akart a válásról. Majd szépen rendbe hoznak mindent, vagy legközelebb Eleanor majd nem vesz tudomást férje szeretőiről. Esetleg ő is beszerez egyet…

Gregory Dawson idegesen dobolt a lábával, még mindig nem tudta felfogni a történteket. Szeretette volna azt hinni, ez csak egy rémes álom, amiből előbb-utóbb fel fog ébredni. Lassan azonban el kellett fogadnia, hogy ez nem fog megtörténni. Rettenetesen hiányzott neki Stacy, de tudta, hogy a lány halála nem volt hiábavaló, és ez némiképp vigasztalta. Azóta felmondott a kórházban. Elfogadott egy állást egy világjáró hajón. Még gyerekkorukban eltervezték Stacyvel, hogy egyszer együtt beutazzák a világot, még listát is készítettek. Az új munka által jó néhány helyszínt kihúzhat majd a listáról, ha nem is Stacyvel… de szívében mindig őrizni fogja a lány emlékét.

Lucy Spencernek még mindig bűntudata volt, a pénz elfogadása miatt, még akkor is, ha nem Eleanor Bradford ölte meg Stacyt. Soha nem voltak olyan jó barátnők, mint, ahogy az állította. Nehéz volt önmagának beismernie, hogy mindig is irigy volt lakótársára, amiért annak egyenesbe jött az élete, míg az övé kész káosz volt. Stacynek legalább volt munkája, egy pénzes pasija, és ott volt Gregory. Alig észrevehetően a fiúra pillantott. Többször próbált közeledni felé, de annak csak Stacy létezett, még most is, hogy az már halott…

A bíró és az esküdtszék visszatért, de a zsivaj nem szűnt meg

– Csendet a teremben – szólalt meg tekintélyes hangon a bíró. Egyszerre mindenki elhallgatott, és lélegzetvisszafojtva várta az ítéletet. – A bíróság meghozta döntését – kezdett bele. – A vádlottak álljanak fel. – Georgia Norton, Stacy Johnson meggyilkolásáért, valamint sikkasztás kiterveléséért és véghezvitelért a Twinbrooki Bíróság első fokon húsz év börtönbüntetésre ítéli.

Az egykori igazgatónő egy pillanatra úgy érezte, forog vele a világ. Le kellett ülnie, nehogy összeessen.

– Arthur Strickland – folytatta kisvártatva a bíró –, sikkasztásban és gyilkosságban való bűnrészességért hét év börtönbüntetésre ítélem. Az ítélet jogerős…

***

Az ítélethozatal után mindenki szétszéledt a teremből. Dorian Andrea után igyekezett, bár tudta, nem sok értelme, de tesz egy végső próbát, azonban mielőtt utolérte volna a nőt, egy ismeretlen férfi szólította le.

– Elnézést, Dorian Carsonhoz van szerencsém?

– Igen – mérte végig a férfit. Nem látszott újságírónak. – Mit óhajt?

– Ethan Collins, Szövetségi Nyomozóiroda – mutatta meg jelvényét diszkréten.

– Mit akar tőlem? – húzta össze a szemét  a nyomozó, nem tudta mire vélni a történteket.

– Azt ajánlom – nézett körbe –, beszéljük ezt meg négyszemközt. Mit szól hozzá?

Dorian helyeslően bólintott.

– Elmondaná végre, hogy mit szeretne tőlem? – türelmetlenkedett Dorian, miután helyet foglaltak a bírósághoz közeli bárban.

– Mit szólna, ha azt mondanám, hogy munkát ajánlok magának Bridgeportban? – vette komolyra a szót a férfi.

– Azt akarja, dolgozzak a Szövetségieknek? – Doriant letaglózták a férfi szavai. Miért kérné fel épp őt, hiszen ő csak egy egyszerű nyomozó!

– Nézze, Dorian – köszörülte meg a torkát Collins –, már egy ideje nyomon követjük a nyomozói munkáját. Épp egy ilyen emberre lenne szükségünk, mint maga. Ez egy nem mindennapi ajánlat, remélem, ezt tudja.

– Igen, tudom. – Doriannal szinte forgott a világ. Ez valóban soha vissza nem térő lehetőség, csak annyira hihetetlennek tűnt, hogy ez épp vele történik meg.

– Ha jól értesültem, teljesen független, így a döntés csak magán múlik. Természetesen vissza is utasíthatja, de én bízok benne, hogy elfogadja az ajánlatot.

– Ez nem is kérdéses, elfogadom – vágta rá a választ Dorian, hiszen valóban nincs semmi és senki, aki itt tartaná. Még barátai sincsenek, senkinek sem fog hiányozni, sőt kollégái örülni fognak, ha elmegy, még Andrea is…

– Remek – mosolygott Collins –, tudtam, hogy helyesen fog dönteni.

– Mikor kellene utaznom?

– A legjobb az lenne, ha már jövő héten kezdene.

– Hogyan? – kérdezte zavartan Dorian. – Beszélnem kell a főfelügyelővel, és a felmondási határidő szerint még legalább két hetet maradnom kell.

– Ezzel ne foglalkozzon – intette le a férfi–, én mindet elintézek Woodwarddal, bízza csak rám.

Dorian csak pislogott. Még mindig nem fogta fel teljesen hallottakat.

– Nos, akkor, Dorian – nyújtott kezet a nyomozó felé Collins –, üdvözlöm az csapatban.

***

A kapitányságon a hír gyorsabban terjedt, mint a futótűz. A hét elejére már mindenki tudott róla, hogy Dorian Carson micsoda ajánlatot kapott, és, hogy él is a lehetőséggel. Legtöbben, Frank Gerrarddal az élen, mérhetetlen irigységgel fogadták a hírt, de volt olyan is, aki sajnálta, hogy egy kiváló nyomozóval lesznek szegényebbek. Egy azonban közös volt, mindenki erről beszélt. Valószínűleg Andrea volt az egyetlen, aki semmiről sem tudott, ugyanis kért néhány szabadnapot, hogy elintézhesse néhány függőben marad ügyét Sunset Valleyben. Valójában azonban egyre nehezebben viselte, hogy folyton belebotlott Dorianba. Össze volt zavarodva érzéseit illetőleg. Hol a pokolba kívánta a férfit, hol pedig hiányzott neki. Kellett hát néhány nap, hogy átgondolja hogyan is tovább, mert ez így tarthatatlan volt.

– Mi ez a felfordulás? – kérdezte Tomtól.

– Nem is tudja? – lepődött meg a fiatal rendőr. – Dorian Carson kilépett, állítólag az FBI-nak fog dolgozni Bridgeportban, mit szól hozzá?

Andreát mintha egy vödör hideg vízzel öntötték volna nyakon. Nem akarta elhinni, amit hall. Tehát Dorian elmegy…

– Még itt van? – kérdezte türelmetlenül. Agya folyamatosan azon kattogott, ha utoljára is, de még egyszer látnia kell a férfit.

– Az előbb ment el, talán még utoléri a parkolóban.

– Megint köszönés nélkül lépsz le? – kérdezte keserűen. Bármennyire is haragudott rá, nagyot dobbant a szíve, amint megpillantotta.

Dorian meglepetten fordult meg.

– Nem gondoltam, hogy érdekel, mi van velem. – Igazság szerint szeretett volna beszélni indulás előtt Andreával. Úgy érezte, bármi is történt, ennyivel még tartoznak egymásnak, de sehol nem találta. Nem számított rá, hogy találkoznak még.

– Eltaláltad, nem érdekel – felelte dacosan a nő. – Csak azért jöttem… – szíve a torkában dobogott –, hogy gratuláljak az új munkádhoz, és… hogy elköszönjek – hazudta.

– Biztos csak ezért? – lépett közelebb Dorian. Tekintetében a nő szomorúságot vélt felfedezni.

– Igen, biztos – felelte határozottan Andrea. – Mi másért jöttem volna?

– Talán azért, mert hiányozni fogok neked.

Andrea szeme elkerekedett. Nem tudta mire vélni Dorian megjegyzését. Vajon komolyan gondolta, vagy csak gúnyolódik rajta? Már megbánta, amiért egyáltalán utána jött, megint csak hülyét csinált magából.

– Micsoda képtelenség! Te lennél az utolsó, aki hiányozna nekem – felelte zavartan Andrea, mire Dorian erőszakosan magához húzta.

– Tudod, Andrea – A nő próbált szabadulni, de Dorian erősebb volt –, igazad volt, amikor azt mondtad, hogy nem értem a nőket, mert tényleg nem. Néhány napja meg sem akartál hallgatni, sőt el is tűntél, most mégis itt vagy. Jelent ez bármit? – rázta meg a nőt. – Mert ha igen, azt most mondd!

– Nem, nem jelent semmit – vágta az arcába Andrea, majd próbálta kibontotta magát a szorításból. – Azonnal eressz el! Azt hiszed, ez mindig beválik, akkor nagyon tévedsz! – Makacs volt és megbántott. Dorian mégis mire számít, hogy szerelmet vall neki?

– Ne haragudj. – A férfi engedett a szorításon. – Elvesztettem a fejem. – Még mindig várta, hogy Andrea mondjon valamit, bármit.

– Isten veled, Dorian! – mondta ki végül. Nehezebb volt, mint remélte, mégis úgy döntött ezúttal józan eszére hallgat. Hiszen Dorian előtt fantasztikus lehetőség áll, ha mondana is bármit, annak sem lenne semmi értelme, csak mindketten még jobban összezavarodnának. Dorian úgyis elmenne, a végén pedig az ő szíve törne újra össze.

– Isten veled! – ezzel beült a kocsiba, és beindította a motort. Még egyszer utoljára tekintetük találkozott, azután a férfi rálépett a gázpedálra, és egyszerűen elhajtott.

Andrea elmélázva nézett a kocsi után. Hát ennyi volt? Olyan irreálisnak tűnt minden. A közös nyomozás, a folytonos zsörtölődéseik, az együttlétük, és ez a búcsú is… Minta ez nem is vele történt volna, mintha csak külső szemlélője lett volna az életének. Nem gondolta, hogy férfi valaha még ilyen hatással lesz rá. Vajon helyesen döntött?

 Nem volt ideje sokáig marcangolni magát, Tom Baltimore szaladt oda hozzá.

– Gyilkosság történt a Baker és az East sarkán egy panelban – lihegte a fiú. – A főfelügyelő azt mondta, magának szóljak.

– Mi történt? – nézett kérdően a fiúra Andrea. Még mindig az imént történtek hatása alatt volt.

– Egy középkorú férfit vérbe fagyva találtak a hálószobájában – magyarázta Baltimore.

– Azonnal indulok – józanodott ki a hallottaktól a nő. Elég volt az önsajnálatból, ideje visszatérni a valóságba. Elvégre egy újabb úgy vár felderítésre, ezúttal Dorian Carson nélkül.

Vége az első évadnak!