4. rész – Régi sebek

A férfi lassan megfordult. Nem mondott semmit, csak mélyen a nő szemébe nézett. Csupán néhány másodperc volt az egész, Andrea mégis úgy érezte, megállt az idő, amint egymás nézik.

– Szervusz, Andrea – törte meg végül a csendet Dorian.

Andreának nem jött ki hang a torkán, szíve olyan hevesen zakatolt, hogy félő volt, a férfi még ilyen messziről is meghallja dübörgését. Több mint egy éve nem látta, miért van rá még mindig ilyen hatással? Egyáltalán miért van most itt? Egyre több kérdés fogalmazódott meg benne, de egy mindegyikben közös volt: Dorian Carson.

– Te meg mit keresel itt? – találta meg végre a hangját Andrea. – Hol a főfelügyelő?

– Mint látod, nincs itt. Én kérettelek – magyarázta a férfi. – Mellesleg én is örülök, hogy látlak – ült bele mosolyogva a főfelügyelő székébe. – Hogy vagy?

– Remekül – felelte szárazon a nő. – Lefutunk még pár udvariassági kört, vagy elmondod végre, miért kérettél… Carson ügynök. – Tekintete egy kis ideig elidőzött a férfin. Semmit sem változott. Épp olyan piszkosul jóképű és magabiztos, mint egy éve.

– Természetesen hivatalos ügyben, Mackenzie nyomozó – válaszolta, miközben egy pillanatra sem vette le a szemét a nőről.

– Miféle ügyben? – húzta össze szemöldökét Andrea. Dorian a másik oldalon lévő fotelre biccentett, mire a nő helyet foglalt vele szemben. – Szóval?

– Szerintem sejted, hogy milyen ügyben – fordította komolyra a szót a férfi.

– Nincs olyan ügy, aminek a megoldásához szükség lenne az FBI-ra – szúrta oda Andrea.

– Elég gyakoriak mostanában a késeléses gyilkosságok itt, Twinbrookban, nem gondolod? – kérdezte sokat sejtetően Dorian, de a nyomozónő csak vállat vont, miközben elfordította a fejét.

Dorian felállt a székből, két kezével megtámaszkodott az asztalon, majd vészjóslóan nézett a nő szemébe.

– Andrea, két férfi halt már meg az elmúlt héten, és mindkettőjükkel hasonlóképpen végeztek. Mit gondolsz erről?

– Lehet véletlen egybeesés is – vágta rá Andrea.

– Az is véletlen, hogy te mindkettőjüket ismerted? – hajolt közelebb a nőhöz.

– Mire akarsz kilyukadni? Gyanúsított vagyok? – kérdezte gúnyosan Andrea, miközben egyenesen a férfi szemébe nézett.

– Senki sem gyanúsít téged.

– Akkor? Nyilván nem ok nélkül hoztad ezt fel – tárta szét a kezét a nő.

–  Beszélgessünk az áldozatokról – kezdte hirtelen a férfi. – Milyen kapcsolatban álltál pontosan Gareth Smith-szel?

– Parancsolsz? – hökkent meg Andrea. Nem kérdésre, inkább válaszokra számított.

– Csak válaszolj! – ült vissza a helyére Dorian. – Vedd úgy, hogy kihallgatáson vagy.

– Azt mondtad, nem vagyok gyanúsított – értetlenkedett Andrea.

– Nem is vagy az – eresztett meg egy félmosolyt a férfi.

Andrea egy bizalmatlan pillantást küldött Dorian felé, de végül is, nincs titkolnivalója.

– Hát jó, legyen – egyezett bele a nő. – Randiztunk párszor, semmi több.

– Értem – bólintott Dorian. – Na és Edward King? – jött az újabb kérdés.

– Mi van vele? – Andrea nem értette, Dorian mit akar kihozni ebből az egészből.

– Egy héttel a halála előtt volt egy kis incidensetek, ha nem tévesek az információm – emlékeztette Andreát, mire az csak megforgatta a szemét. –  Fegyelmit is kaptál. Panaszt tett rád, amiért bántalmaztad, így volt?

– Na és? A kettőnek mi köze egymáshoz? – makacsolta meg magát a nyomozónő.

Dorian tudta, hogy Andrea nem veszíti el könnyen a türelmét, nem jellemző rá. Érezte, hogy több lehet az ügy mögött, mint ahogy azt a nő álltja.

– Bár Edi tényleg roppantul idegesítő alak, mégsem jellemző rád, hogy kifordulsz magadból, és megütöd.

– Több mint egy év telt el, Dorian, én is változhatok – vont vállat a nyomozónő, de a férfi megrázta a fejét. – A lényegre térnél végre?

Dorian feltornázta magát a székből, majd a szekrényhez lépett, és nekitámaszkodott. Nagy levegőt vett, majd belekezdett.

– Az FBI-nak oka van feltételezni, hogy a gyilkosságok hátterében ugyanaz a személy áll – bökte ki. – Nagy valószínűséggel egy sorozatgyilkossal van dolgunk.

– Ezt két késeléses esetre alapozzátok? – kérdezett vissza a nő.

– Van még egy áldozat, akit te szintén jól ismertél – nézett ismét a nő szemébe a férfi.

– Még egy áldozat, akit ismertem? – ismételte zavarodottan Andrea.

– Jerry Miller – mondta kisvártatva Dorian. – Augusztus 10-én találták meg vérbe fagyva egy Bridgeport felé tartó útelágazásnál. Négy késszúrással végeztek vele, pont, mint a másik kettővel.

– Tessék? Jerry meghalt? – pislogott értetlenül Andrea. – Az lehetetlen!

Dorian várt egy kicsit, amíg a nő megnyugszik, majd újra nekiszegezte a kérdést.

– Andrea, figyelj rá, tudom, hogy most nehéz, de honnan ismerted, és mikor láttad utoljára Jerry Millert?

Andrea kétségbeesetten nézett fel rá.

– Még az egyetemen együtt jártunk – válaszolta remegő hangon Andrea. – Néhány hete felhívott, hogy a városba jön, és örülne, ha találkoznánk.

– Folytasd! – lépett közelebb a férfi. Ettől tartott.

– Megittunk egy kávét, beszélgettünk. Semmi más. – Andrea úgy érezte, szétrobban a feje. Szeretett volna felébredni ebből a szörnyű rémálomból, de úgy tűnt, ez nem fog bekövetkezni. – Dorian, mi ez az egész?

– Egyelőre még én sem tudom pontosan, de egy biztos, a gyilkosságok kapcsolódnak hozzád. Mindegyik áldozatot ismerted, sőt, a halálukat megelőző napokban találkoztál is velük – válaszolta köntörfalazás nélkül Dorian. Amikor egy hónapja Jerry Miller gyilkossági ügyén dolgozott, és előkerült egy közös kép, amelyen felismerte Andreát, először véletlen egybeesésnek tartotta, de aztán ott volt Edi King, most még ez a Gareth is… Ez nem lehet véletlen.

– Vegyem úgy, hogy én vagyok a fő gyanúsított? – Andrea elgyötört tekintettel nézett a férfire .

– Sokkal inkább elképzelhető, hogy te vagy a gyilkos célpontja, csak előbb kiiktatja a zavaró elemeket.

– Neked elment az eszed!

– Gondolkozz, Andrea! Először ott van Jerry Miller, aki az egyetemi szerelmed volt, aztán Edi King, aki folyamatosan gátlástalan ajánlatokkal bombázott, Gareth pedig udvarolt neked. Hát nem érted?

– Ez még viccnek is rossz. – Andrea úgy érezte, forog vele a világ. Ha amit Dorian mond, mind igaz, akkor ezek az emberek miatta haltak meg. Felállt a helyéről, de egy pillanatra meg kellett kapaszkodni az asztalban.

– Andrea, jól vagy? – kérdezte sietve a férfi, majd aggódó tekintettel közelebb lépett.

– Három ember halála hozzám köthető – húzódott el Andrea, mielőtt a férfi megérinthette volna. – Szerinted jól vagyok?

– Andrea – szólalt meg kis idő múlva Dorian –, ezek egyelőre csak feltételezések. Viszont beláthatod, hogy túl sok minden egyezik. Ki kell vizsgálunk ezt az eshetőséget is. Veszélyben lehetsz, s amíg nem igazolódik be az ellenkezője, el kell, hogy tiltsalak az ügytől. Kérlek, tedd le a jelvényed és a szolgálati fegyvered az asztalra.

– Hogyan? – fakadt ki Andrea.

– Ismered a szabályokat. Nem nyomozhatsz az ügyben, mivel érintett vagy – jelentette ki tárgyilagosan Dorian.

– Ezt nem teheted!

– Amit mondtam, megmondtam – ismételte Dorian erőteljesebben. – Tedd le a jelvényed és a fegyvered. Ez parancs!

– Mióta parancsolgatsz te itt? – kérdezte felháborodva Andrea.

– Amióta én vezetem a nyomozást – jelentette ki tömören a férfi.

Andrea döbbenten nézett Dorianre, de nem volt olyan lelkiállapotban, hogy tovább ellenkezzen vele, így inkább megadta magát.

– Ó, igen? Hát akkor tessék, te beképzelt majom! – csapta le az asztalra a kért tárgyakat. – Ezek nélkül is kézre kerítem a gyilkost. – Épp elindult volna az ajtó irányába, de Dorian egy mozdulattal visszahúzta és az asztalra döntötte, majd fölé tornyosult.

– Ha azt hiszed, hagyom, hogy önkényesen nyomozz, akkor nagyon tévedsz – világosította fel, miközben a rémült, de mégis gyönyörű szempárba nézett. – Most zaklatott vagy, és ez érthető. Egy rendőr hazavisz és szemmel is tart. Szokd meg, hogy mostantól nem mehetsz egyedül sehová. Megértetted? – Andrea nem válaszolt, így Dorian megismételte a kérdést. – Azt kérdeztem, megértetted-e?

– Igen, csak eressz el. – Andrea szemében apró könnycsepp jelent meg. Dorian azonnal megenyhült ezt látva, és elengedte.

– Williams százados kint vár. – Legszívesebben el sem mozdult volna a nő mellől, de már így is átlépett egy bizonyos határt.

Andrea bizonytalan léptekkel indult meg az ajtó felé. Nem akart semmi mást, csak kiszabadulni végre innen. Dorian fájdalmas tekintettel nézett utána. El sem tudta képzelni, mit érezhet most a nő, de a szabály az szabály, és amíg egy csöppnyi esély is van rá, hogy Andrea veszélyben van, ő nem tágít innen.

Tom és Madison az ajtót figyelték. Gyanúsan nagy volt a csend. Andrea már régóta bent van, vajon mi történhet a zárt ajtók mögött? Madisonnak kezdett lelkiismeret-furdalása lenni, amiért bedobta a nyomozónőt a mély vízbe.

– Talán mégsem volt jó ötlet – nézett Tomra, aki csak egy félszeg mosolyt küldött felé egy vállrándítás kíséretében.

Mindketten összerezzentek, amikor az ajtó kicsapódott. Andrea zaklatottan lépett ki rajta, majd sietős léptekkel indult meg az irányukba.

– Minden oké? – kérdezte félve Madison, Tom lesütötte a szemét.

Andrea mintha meg sem hallotta volna barátnője szavait, magához szólította a kutyát, majd befordult a folyosón.

– Andy, várj, ne haragudj – szólt a nő után Madison.

– Azt hiszem, én nyertem a fogadást – állapította meg a fiatal fiú.

– Figyi, Tom, majd később odaadom a pénzt, csak most rohanok Andy után. Biztosan pipa rám.

– Mit szólnál inkább egy vacsorához? – szedte össze minden bátorságát Tom.

– Jaj, Tom – sóhajtott fájdalmasan Madison, majd végigsimította a fiú arcát. – Aranyos srác vagy, tényleg, de keress magadnak egy olyan lányt, aki hozzád való – hadarta Madison, majd Andrea után sietett.

***

Szeptember 4., 22:30

Andrea elégedetten nézett ki az ablakon. Nem látta már az őrködő rendőrt a ház előtt. Ezek szerint megtette a hatását a kiselőadás, amit az előbb tartott neki odalent. Helyes. Már csak az hiányzik, hogy még valakit bajba keverjen. Williamsnek felesége és gyerekei vannak. Otthon a helye a családjával. Doriannek elment az esze. Mégis mit képzelt, amikor házi őrizet alá helyezte?

Lassan ellépett az ablaktól, majd gondterhelt arccal letelepedett az ágy szélére. Charlie orrával megbökdöste a nő lábát. Mindig ösztönösen megérezte, ha Andrea szomorú volt. Ilyenkor mindig felvidította valamivel, de most bárhogy is próbálkozott, a nő nem is figyelt rá, csak üres tekintettel meredt maga elé, így újra próbálkozott.

– Charlie, elég! – kiáltott rá az ebre, majd lefeküdt az ágyra, és becsukta a szemét. Próbált nem gondolni a délután történtekre, de egyszerűen nem ment. Csak az járt a fejében, hogy ha ő nincs, akkor három ember még mindig élne. Ő csak szeretett volna túllépni végre a múltján, és új életet kezdeni valakivel. Annyira vágyott egy társra, akivel bármit megoszthat, akihez odabújhat éjszakánként, akit szerethet, és aki őt is szereti. Csak azzal nem számolt, hogy ő maga nem képes már megbízni a férfiakban. Hiba volt, hogy azt hitte, menni fog.

Most azt kívánta, bár soha ne ismerte volna meg Gareth Smith-t, bár soha ne hagyta volna, hogy udvaroljon neki. Akkor még mindig élne, akárcsak Jerry és Edi. Lázasan gondolkodott, kinek állhat szándékában így büntetni őt? Valaki, akit rács mögé juttatott, így áll bosszút, netán valaki az átkozott múltjából, akivel nem táncolt a rohadt szalagavatón. Úgy érezte, beleőrül ebbe az egészbe.

Ha ez az egész nem okozna elég fejfájást neki, most még itt van Dorian Carson is.

– Te jó ég, Dorian – hasított belé a felismerés. Ha Dorian feltételezései igaznak bizonyulnak, akkor a gyilkos valószínűleg figyeli őt, hiszen azok haltak meg, akikkel az elmúlt hetekben találkozott is. Dorian is veszélyben lehet. Erre a gondolatra az egész testét rázni kezdte a hideg. Nem hagyhatja, hogy még valakinek baja essen miatta!

Tépelődéséből Charlie morgó hangja zökkentette ki.

– Mi a baj? – lépett az ajtót figyelmesen bámuló kutyához. Majd ahogy kinyitotta azt, hang ütötte meg a fülét a földszintről. Gyomra azonnal összerándult. Van valaki a lakásban rajtuk kívül! Gyorsan az éjjeliszekrényhez szaladt, és elővette tartalék fegyverét. Keze kicsit megremegett, ahogy a tárat behelyezte, és kibiztosította a fegyvert. Nagy levegőt vett, majd kilépett az ajtón.

Lassú, halk léptekkel indult meg lefelé a lépcsőn. Ahogy szeme lassan kezdte megszokni a sötétséget, az ablakon beszűrődő fényben egy alakot vélt kirajzolódni, amely vészjóslóan felé közelített…

5. rész – Kompromisszumok