– Ne hadonássz azzal a fegyverrel, a végén még elsül – válaszolta a közelítő alak, mire Andrea leengedte a fegyvert.
– Mi a jó büdös francot keresel itt? – kérdezte felháborodottan a másik, majd felkapcsolta a villanyt. – Nem emlékszem, hogy vendégségbe hívtalak volna! A frászt hoztad rám!
– Hol van Williams? – kérdezte Dorian, mit sem törődve Andrea számonkérésével. Tekintete szinte szikrákat szórt a nőre.
– Neked aztán van bőr a képeden – öntötte el a düh Andreát. – Betörsz a házamba, és akkor még te kérsz számon engem?
– Nem törtem be! – rázta meg a fejét a férfi. – Idejöttem, hogy megnézzem, minden rendben van-e. Erre mit látok? A megbízott rendőr sehol. Bekopogtam, de senki nem nyitott ajtót, így bejöttem, mivel még kulcsra sem zártad az ajtót. – Andrea gondolkozni kezdett, de egyszerűen nem tudott visszaemlékezni, valóban bezárta-e rendesen az ajtót vagy sem. Nem is csodálja, amilyen idegállapotban volt.
– Ez még nem jogosít fel arra, hogy begyere – vágott vissza. – A kérdésedre meg, hogy válaszoljak, Williamst hazaküldtem, a családjánál van a helye, nem itt. Hogy képzelted egyáltalán, hogy rendőri őrizet alá helyezel?
– Úgy, hogy veszélyben vagy!
– Talán igen, de csak utánad. – Andreát még a gondolattól s kiverte a víz. – Miért jöttél egyáltalán ide? Tudod, hogy mi ketten… – csuklott el a hangja. – Miért nem adtad másnak az ügyet?
– Mert az ügy választott engem! – vágta rá a férfi. – Hogyan adhattam volna át másnak, amikor rólad van szó?
– Ne játszd itt a megmentő lovagot! Azt hiszed, egy pitiáner kis bűnözővel van dolgod? Ez az alak hidegvérrel végzett már három emberrel, és te leszel a negyedik!
– Tudok magamra vigyázni!
– Én is – kontrázott a nő.
– Andrea, ne játszd az ostobát, mert nem áll jól – förmedt rá a férfi. – Még mindig nem érted, hogy mekkora veszélyben vagy?
– Még hogy én játszom az ostobát? – értetlenkedett a nő. – Jól tudod, hogy te sokkal nagyobb veszélybe sodrod magad, ha közelemben vagy, mégis idejöttél. Ez is csak azt bizonyítja, hogy óriási nagy marha vagy. – A legkevésbé sem szerette volna, ha Doriannek baja esne miatta. Azt sose bocsájtaná meg magának.
– Reggel még beképzelt majom voltam, most meg marha? – kérdezte sértetten Dorian, miközben egyre közelebb lépett a nőhöz. – Igencsak gyorsan süllyedek az evolúciós listádon. Mielőtt még az egysejtűekhez sorolnál, hadd világosítsalak fel, hogy… – Elharapta a szó végét. Valami csípőset akart visszaválaszolni, de meggondolta magát. Semmi értelme ennek a viaskodásnak. – …csak vigyázni akarok rád. Miért nem engeded?
Andrea megtorpant egy pillanatra, Dorian olyan gyöngéden nézett rá, hogy nem volt képes tovább állni átható tekintetét, így inkább hátat fordított neki.
– Nincs szükségem testőrre – válaszolta kisvártatva. – Arra van szükségem, hogy békén hagyj.
Dorian még közelebb lépett, egészen közel. Szerette volna magához ölelni a nőt, és azt mondani neki, hogy minden rendben lesz, de nem volt hozzá bátorsága.
– Eszemben sincs békén hagyni, amíg a gyilkos szabadlábon van, te meg itt vagy egyedül.
– Mint már mondtam, tudok magamra vigyázni – jelentette ki határozottan Andrea. – Különben is, nem vagyok egyedül, itt van Charlie.
– Ki az a Charlie? – kérdezte döbbenten Dorian.
– Charlie! – szólította magához az ebet a nő, mire az leszaladt a lépcsőn, majd mérgesen Doriant kezdte méregetni.
– Egy kutya? Ez komoly? – nézett összeszűkült szemmel Dorian. Bár nem mutatta ki, hatalmas kő esett le a szívéről, amikor kiderült, hogy csak egy kutyáról van szó. – Különben is, mióta van neked kutyád?
– Nem mindegy az neked?
– Nem! – vágta rá ingerülten a férfi. – Azt hiszed, ez az ostoba bolhazsák majd megvéd? – mutatott lekicsinylően Charlie-ra, aki még mindig vicsorogva nézett rá.
– Charlie nem bolhazsák! Nagyon is értelmes kutya, úgyhogy vigyázz, mit mondasz előtte, mert mindent megért. Máskülönben, jobban meg tud védeni, mint például te – szúrta oda Doriannek.
– Ó, hát így állunk? – A férfin látszott, hogy sértette a büszkeségét, amit Andrea mondott. – Veled ellentétben én nem bízom az életedet egy kutyára, szóval tetszik vagy sem, maradok!
– Tessék? – kerekedett el a nő szeme. – Ezt hogy értsem?
– Ahogy hallottad. Itt maradok.
– Itt biztosan nem – rázta meg a fejét a nő.
– Ó, dehogyisnem – jelentette ki Dorian, majd kényelembe helyezte magát Andrea kanapéján. – Nekem amúgy sincs kihez hazamennem, úgyhogy még aggódnod sem kell értem.
– Dorian Carson, te…te – közeledett felé egyre dühösebben Andrea. – Tudod mit, teszek rá, hogy mit csinálsz – fordult sarkon, majd megtorpant egy pillanatra. – Charlie, te maradsz és tartsd szemmel, és ha megmozdul… tudod, ahol a legfájdalmasabb.
Charlie engedelmesen szót fogadva leült Doriannal szembe.
– Andrea, ezt te sem gondolhatod komolyan – kiáltott utána.
– Ó, dehogyisnem – szólt le az emeletről. – Most legalább megtudod, milyen a házi őrizet. Jó éjszakát, Dorian.
Dorian elmorgott egy káromkodást, majd az őt vizslató kutyára nézett.
– Ha azt hiszed, félek tőled akkor, nagyon tévedsz. Na lássuk, ki bírja tovább – nézett farkasszemet a kutyával.
***
Andrea bezárta maga mögött az ajtót, majd nekidőlt, és fáradtan lecsúszott a földre. Úgy érezte, minden ereje elhagyja. Dorian előtt nem mutathatta, de félt. Iszonyatosan félt. Jól tudta, hogy erősnek kell lennie, de egyszerűen nem ment. Dorian Carson ittléte pedig csak még jobban felkavarta. Maga sem értette, de még mindig olyan elevenen élt benne annak a bizonyos éjszakának minden perce, hogy az őt magát is megrémítette. Ki kell verni őt a fejéből! De hogyan, amikor most itt van, ráadásul néhány méterre tőle? Lassan feltápászkodott, arra sem volt ereje, hogy lezuhanyozzon, csak ledobálta magáról a ruhát, bebújt a takaró alá, majd lassan álomba sírta magát.
Az óra hajnali hármat mutatott, amikor Andrea felriadt. Néhány percig még némán forgolódott, majd kimászott az ágyból, és köntösét magára kapva elindult a földszintre. Csak remélni tudta, hogy Charlie és Dorian nem estek egymásnak. Ám amikor leért, és tekintete a kanapéra esett, csak döbbenten pislogott.
Dorian és Charlie is békésen szuszogott. Közelebb lépett, és tekintette végigsiklott a férfin. Egyszerre nyújtott veszedelmes, mégis megnyugtató látványt. Kivett egy pokrócot a szekrényből, és gyöngéden betakarta.
– Gyere, Charlie. Mára véget ért az őrszolgálat. Így bízzon rád valamit az ember – szólt suttogva az ebnek, mire az bűnbánóan lehajtotta a fejét, majd elindultak a szobája felé, nem is látva, ahogy Dorian arcán diadalittas mosoly jelent meg.
***
Reggel Andrea ásítozva csoszogott ki a fürdőszobába. Valamiért sokkal fáradtabbak érezte magát, mint mielőtt elaludt. Emlékképek villantak fel előtte a tegnap este történtekről, így már nem is csodálta, hogy alig aludt az éjjel. Lassan a mosdóhoz lépett, és hideg vizet locsolt az arcára. Amikor tekintete tükörképére esett, akkor vette csak észre, hogy nincs egyedül. Dorian épp akkor lépett ki a zuhanykabinból, anyaszült meztelenül.
Andrea nem hogy megszólalni nem tudott, de egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni, ahogy tekintete végigsiklott a férfi vízcseppektől csillogó mellkasán, majd egyre lejjebb és lejjebb… Ó te jó ég – kapta el tekintetét elvörösödve.
– Bocsánat, nem tudtam, hogy itt vagy – hebegte, mire a férfi csibészesen elmosolyodott, láthatóan egyáltalán nem volt zavarban, Andreával ellentétben.
– Én akkor… – kezdett bele ismét a nő, de elakadt a szava, ahogy a férfi hirtelen hátulról átölelte, majd belecsókolt a nyakába. S, bár először meglepte a váratlan gyöngédség, nem tagadhatta, mennyire élvezi Dorian érintéseit.
– Dorian, ezt nem engedhetem – fordult a férfivel szembe. – Nem szabad!
– Csss! – intette csöndre a nőt Dorian, majd megemelte és a mosdó márványlapjára ültette, befúrta magát lába közé, és szenvedélyesen csókolni kezdte. Andreát is egyre jobban magával sodorták az érzelmek. Hevesen viszonozta a csókot, egyszerűen nem tudott ellenállni a férfinak.
Miközben Dorian simogatta, halkan a nevét duruzsolta, ám a név egyre erősebben és egyre távolabbról visszhangzott, amit Andrea nem tudott mire vélni, amíg egyszer csak…
– Andrea… – kopogtatott az ajtón kissé rekedtesen Dorian. – Ébren vagy?
Andrea értetlenül nézett körül. Mégis mi a fene ez az egész? Dorian kívülről ismét finoman a nevét ismételte, ekkor tudatosult benne, hogy csak álom volt az egész. Takaróját a fejére húzva dőlt vissza a párnák közé. Álom lett volna? Hiszen annyira valóságosnak hatott, hogy szinte még érezte Dorian csókjait a bőrén.
– Azonnal megyek – szólt ki, mielőtt a férfi rátörné az ajtót. Még hallotta, amint Dorian dünnyög valamit kintről, majd felült az ágyon, és a kezébe temette az arcát. Hihetetlenül szégyellte magát. Hogy képes ilyeneket álmodni pont most?
Charlie lassan odakullogott hozzá, orrával megbökdöste a lábát, majd érdeklődve nézett rá. Andrea akaratlanul is elmosolyodott, majd megsimogatta a kutya fejét.
– Charlie, mit csináljak, hogy kiverjem a fejemből Dorian Carsont? – kérdezte komolyan az állattól, mire az kissé mérgesen nézett rá. – Ne nézz rám így, tudom, hogy egy idióta vagyok.
***
–Na végre, mi tartott ennyi ideig? – adott hangot türelmetlenségének Dorian, amire Andrea csak egy fintorral reagált.
– Beszélnünk kell – szegte fel kihívóan a fejét a nő.
– Nahát, végre közös állásponton vagyunk – húzta félmosolyra a száját Dorian, majd tetőtől talpig végigmérte a nőt, kissé elidőzve a domborulatainál.
– Khm… – A nő még jobban összehúzta magán a köntösét. – Elmondom, hogy mi lesz – kezdett bele Andrea, mire Dorian felnevetett.
– Halljuk, ne kímélj! – gúnyolódott karbafont kézzel a férfi, de Andrea úgy döntött, nem hagyja magát feldühíteni.
– Ahelyett, hogy ideküldenél egy újabb rendőrt, akit mellesleg én úgyis újra elzavarok innen, visszaveszel a nyomozásba, és elkapjuk azt a rohadékot.
– Szó sem lehet róla! – vágta rá a férfi. – A szabály, az szabály és…
– A fenébe a szabályokkal, Dorian! – csattant fel a nő. – Tudod, hogy a hasznomat vennéd, és azt is tudod, hogy ha kell, fegyver és jelvény nélkül nyomozok, ami, hogy is mondjam, elég veszélyes.
Dorianen látszott, hogy komolyan fontolóra vette, amit a nő mondott. Egyrészről tudta, hogy Andrea manipulálni akarja, másrészről viszont azt, hogy amilyen makacs, komolyan gondol minden egyes szót. Végül is, így szemmel tarthatná, nem is beszélve arról, hogy újra együtt nyomoznának.
– Nos? – türelmetlenkedett a nő.
– Legyen – egyezett bele Dorian –, de csak egy feltétellel.
– Miből gondolod, hogy te szabod a feltételeket?
– Nem gondolom, hanem tudom – húzta fel a szemöldökét a férfi, miközben a nő felé közelített. – Azt teszed, amit én mondok.
– Csak szer… – Andrea egy pillanatra eltűnődött. Hadd higgye csak Dorian, hogy ő a főnök, majd szép lassan úgyis azon kapja magát, hogy ő diktálja a feltételeket. – Tudod mit, rendben – nyújtotta a kezét.
– Hol a csavar? – kérdezte gyanakodva a férfi, mire Andrea megrázta a fejét.
– Nincs csavar, csak el akarom kapni azt a szemetet, és ha ehhez veled kell szövetkeznem, akkor állok elébe.
– Ezt most miért így mondod? – kérdezte csalódottan Dorian. – Jó csapat voltunk, te is tudod.
– Igen, tényleg jók voltunk, kár, hogy elcsesztél mindent.
Dorian még pár másodpercig farkasszemet nézett a nővel, majd elindult a lépcső felé.
– Öltözz fel, tizenöt perced van, lent megvárlak.
***
Ahogy Dorian és Andrea együtt beléptek a rendőrkapitányság ajtaján, minden szem rájuk szegeződött, sőt néhány másodpercig el is tartott a döbbenet.
– Senkinek sincs dolga? – törte meg a kínos csendet Dorian, mire mindenki talált magának valami sürgős elfoglaltságot. Andrea szeretett volna a föld alá süllyedni, hogy még véletlenül se lássa meg senki. Amint végighaladtak a folyosón, szinte érezte magán a vizslató tekinteteket, és ez a nyomasztó érzés akkor sem változott, amikor beléptek a megbeszélőbe.
Woodward főfelügyelőn kívül Gerard és Tom is ott volt. Látszott rajtuk, hogy rá egyáltalán nem számítottak. Egyedül Tom mosolygott kedvesen rájuk.
– Mit jelentsen ez, Carson? – vonta kérdőre azonnal a főfelügyelő a férfit. – Nem úgy volt, hogy Mackenzie kimarad ebből?
– De úgy volt – vont vállat Dorian. – Meggondoltam magam. Van valami ellenvetésed?
– Miért, ha lenne, akkor számítana? – kérdezett vissza a másik.
– Nem – mosolyodott el Carson. Látszott rajta, élvezi, hogy ő a főnök. – De térjünk a tárgyra. Ha jól tudom, a főfelügyelő már elmondta a szükséges információkat. Van bárkinek valami értelmes ötlete, hogyan keríthetnénk legkönnyebben kézre a gyilkost?
– Nekem lenne – jelentkezett bátortalanul Tom. – Azon gondolkoztam, hogy ha a gyilkos azokat szemeli ki, akik Mackenzie nyomozóval… – harapta el a szó végét, ahogy Andrea ránézett.
– Folytasd csak – bíztatta Dorian.
– Tehát olyan személyeket vesz célba, akik közelebbi kapcsolatba próbálnak kerülni Mackenzie nyomozóval, akkor talán érdemes lenne egy csalit bedobni – fejezte be imént megkezdett mondandóját a fiú.
– Ügyes, Baltimore – dicsérte meg őszintén Dorian –, jómagam is ezen gondolkoztam.
– Na és hol találsz olyan idiótát, aki erre vállalkozik is? – kérdezte Gerard.
– Azonnal gondoltam, hogy te nem vállalnád, amilyen gyáva alak vagy – nézett szúrósan Dorian a másik nyomozóra, mire annak ökölbe szorult a keze –, de erre ne legyen gondod. Én vállalom.
– Nem! – csattant fel Andrea. – Szó sem lehet róla, hogy bárki bajba sodorja magát miattam.
– Itt most nem erről van szó, Andrea – kontrázott Dorian –, hanem arról, hogy ez az egyetlen módja, hogy közelebb kerüljünk az elkövetőhöz, mert egyelőre nem sok mindent tudunk. Vagy van bármi ötleted, ki lehet az?
– Fogalmam sincs – rázta meg a fejét a nyomozónő.
– Valaki, akit esetleg visszautasítottál vagy megbántottál? – szállt be a kérdezősködésbe Gerard.
– Uramisten, nem tudom! Nem emlékszem, hogy bárkit annyira megbántottam volna, hogy öldökölni kezdjen – vágta rá ingerülten Andrea.
– Na jó, ezzel nem megyünk semmire – túrt bele a hajába Dorian.
– Ameddig itt ülünk tétlenül, akár csinálhatnánk is valamit – próbálkozott Andrea. – Beszéltem Gareth Smith exfeleségével, és elég érdekes információkat tudtam meg, aminek szeretnék utánajárni.
– Mégis milyeneket? – figyeltek fel mindannyian.
– A nő állítása szerint Smith szerencsejáték-függő volt, és fogalmazzunk úgy, többet veszített, mint nyert. Utánanéztem, és a múlt hónapban tízezer dolláros adóságot halmozott fel csak a banknál. A holttesten korábbi sérülések nyomait találta a halottkém. Elenától megtudtam, hogy Gareth-et azért verték össze, mert nem tudott fizetni. Akinek tartozott, nem más, mint Illya Barkov – ismertette a szükséges tudnivalókat Andrea. A szobában csend lett. Mindenki nagyon jól ismerte Illya Barkov nevét.
– Akkor akár meg is cseszheted – vágta rá gúnyosan mosolyogva Gerard. – Barkovot nem fogod elkapni.
– Nem hinném, hogy Barkovnak köze lenne a többi gyilkossághoz – mordult fel Dorian. – Zsákutca.
– És akkor üljünk ölbe tett kézzel? Ha még nincs is, akkor is épp ideje, hogy rács mögé kerüljön – erősködött Andrea.
– Ezt én is jól tudom, de nem ez az, amire koncentrálnunk kell most. Különben is, mit vársz, mit tegyünk? Behozathatjuk kihallgatásra, de ne várj tőle semmit.
–Mi lenne, ha most máshogy közelítenénk meg? – vetette fel Andrea.
– Mire gondolsz? – fordult felé kíváncsian Dorian.
– Az attól függ, mennyire tudsz pókerezni? – kérdezte sokat sejtetően a nő.
– Ezt értsem úgy, hogy be akarsz épülni?
– Utánanéztem, és Barkov törzshelye a Royal kaszinó. Ha úgy megyünk oda mint egyszerű, nyerni kívánó vendégek, akkor a bizalmába férkőzhetünk, és akár még valami terhelő bizonyítékot is találhatunk ellene, sőt az sem kizárt, hogy tud valamit, ami hasznunkra lehet.
– Hahó – szólt bele a főfelügyelő. – Mi is itt vagyunk, és én kifejezetten veszélyesnek tartom ezt a magánakciót.
Dorian ismét gondolkodóba esett. Ő is szerette volna elkapni Barkovot, de most inkább az motiválta, hogy ezzel felhívhatja magára a sorozatgyilkos figyelmét. Maga is tudta, hogy őrültség, amire készül, de nincs más választása, ha meg akarja védeni Andreát.
– Vágjunk bele – egyezett bele. – Végül is, abból nem lehet baj, ha körülszaglászunk kicsit.
Andrea egyetértően bólintott.
– Akkor viszont keresd elő a szmokingodat…
