8. rész – Bukott büszkeség

Andrea ereiben egy pillanatra megfagyott a vér. Ahogy felocsúdott a sokkból, rohanni kezdett az ajtó felé, de amikor elérte, az hirtelen kivágódott, és Dorian lépett be rajta zihálva.

A nő gondolkodás nélkül a karjaiba vetette magát, Dorian pedig készségesen szorította magához. Azt kívánta, bárcsak sohasem érne véget ez a pillanat. Andrea meleg, puha testének érintése igencsak kellemes volt számára. Nem tudni, meddig álltak volna így, ha Andrea nem töri meg a csendet.

– Halálra rémítettél! – nézett fel  könnyes szemmel a férfira.

– Hé, nyugalom, minden rendben. Dorian –a kanapéhoz terelte a remegő nőt. Lassan leültette, majd ő maga is helyet foglalt mellette.

– Mi történt? Mi volt az a lövés? – kérte számon a férfit Andrea.

– Körbejártam az egész házat, de nem láttam semmit, gyanítom, valamilyen állat lehetett, ezért gondoltam, leadok egy lövést, hogy elijesszem, ha netalán még a közelben van – magyarázta. – Ne haragudj, nem akartalak megrémíteni.

– Nem, te ne haragudj, mostanában kész idegroncs vagyok – gyűltek könnyek a nő szemébe. – Ez a pszichopata kikészít…

Dorian egyre közelebb húzódott.

– Tudom, de most már itt vagyok. Minden rendben lesz – suttogta, miközben két tenyere közé fogta a nő arcát. Ajkuk már majdnem összeért, amikor Andrea elfordította a fejét.

– Ezt ne… – nyögte, majd hirtelen felpattant pozíciójából, és hátat fordítatva a férfinak, a kandallóban táncoló lángokat kezdte nézni.

Dorian lassan felállt, odasétált hozzá, és hátulról átölelte.

– Andrea, nem bírom tovább nélküled – szólalt meg olyan gyöngéd, fájdalmas hangon, hogy Andreának majd megszakadt a szíve. Lassan megfordult, és mélyen a szomorkásan és a beteljesületlen vágytól csillogó szempárba nézett.

– Félek… – szólalt meg halkan.

– Nincs mitől félned. Most minden másként lesz, ígérem – duruzsolta Dorian, miközben a nő nyakszirtjét csókolgatta. – Szükségem van rád, ne kínozz…

Andrea érezte, hogy ismét elveszett. Neki is szüksége van a férfira. Bármennyire is próbálta elnyomni magában ezt az érzést az utóbbi egy évben, egyszerűen nem tudja őt kitépni a szívéből.

– Nekem is szükségem van rád – suttogta.

– Ó, Andrea… – nyögte Dorian elfúló hangon, majd ajkát a nőére tapasztotta és szenvedélyes csókolózásba kezdtek. Könnyűszerrel felkapta a földről, és óvatosan lefektette a kandalló előtti puha szőnyegre, miközben egy percre sem hagyta abba a nő testének becézgetését. Andrea egy pillanatra eltolta magától a férfit, de csak addig, ameddig megszabadult ruháitól. Dorian vágyakozva figyelte Andrea minden mozdulatát. Alig várva, hogy végre a magáévá tegye. Gyorsan levetette ő is a zavaró ruhadarabokat, majd újra szenvedélyesen csókolni kezdte a nő minden egyes porcikáját. Köldökétől megkezdve lassan haladt felfelé, mohón keresve ajkát. Andrea nem tudta eldönteni, a kandallóban izzó tűz vagy Dorian csókjai égetik-e jobban a bőrét. Képtelen volt tovább türtőztetni magát, szinte elolvadt a férfi simogató keze alatt.

– Annyira hiányoztál – szólalt meg fátyolos hangon Andrea, amikor ajkuk különvált. Hol volt már megsebzett büszkesége? Tudta, hogy semmi értelme ellenkezni, a testét gyönyör járta át a férfi minden egyes csókjától és érintésétől.

Dorian nem válaszolt, nem mondta, mennyire hiányzott neki is a nő, hogy mennyi álmatlan éjszakája volt miatta, miközben szüntelenül utána epekedett. Nem is volt szükség rá, hogy bármit is mondjon, Andrea mindent kiolvasott vágyakozó tekintetéből. Az idők végezetéig is elnézték volna egymást, de már egyikük sem bírt tovább várni. Dorian szorosan magához húzta a nőt, majd egy lassú, de határozott mozdulattal eggyé vált vele.

Andrea kéjesen felnyögött, szinte eszét vesztette a gyönyörtől. Miközben felvette Dorian mozgásának ritmusát, belemélyesztette körmeit a férfi hátába, vörös nyomokat hagyva maga után. Ahogy egyre jobban belefeledkeztek egymásba, nem számított már semmi. Sem az, hogy mi történt egy évvel ezelőtt, sem pedig az, hogy épp egy gyilkos vadászik rájuk. Csak ők ketten, amint szerelmesen egymást ölelik.

***

Szeretkezésük után kimerülten feküdtek egymás karjaiban. A kandalló még mindig kellemes melegséget árasztott. Minden olyan tökéletes volt, hogy egyikük sem akart megszólalni, nehogy tönkretegyék a pillanat varázsát. Csöndben élvezték hát egymás közelségét. Egy idő után azonban Andrea már többre vágyott. Gyöngéd csókokkal borította Dorian mellkasát, így tudatva vele, hogy ébren van.

– Vihar utáni csend – mormogta mély hangon, még mindig csukott szemmel a férfi.

– Igen, a vihar minden szempontból helytálló – válaszolta Andrea, miközben ujjával apró köröket rajzolt a férfi mellkasára. – És most hogyan tovább?

– Ezt hogy érted? – könyökölt fel bosszúsan Dorian. –  Hát nem egyértelmű? Készülj fel, hogy mostantól egy percre sem engedlek el magam mellől!

– Szóval kolonc leszel a nyakamon? – húzta össze a szemét somolyogva Andrea, mire Dorian felnevetett.

– Így is mondhatjuk – húzta magához a nőt, majd hosszasan megcsókolta.

– Azt hiszem, egy ilyen koloncot még talán elbírok.

– Ennek igazán örülök – nyújtotta újabb csókért a száját Dorian, de Andrea felült, és elkezdett öltözködni.

– Valami rosszat mondtam? – kérdezte aggódva Dorian.

– Nem mondtál semmi rosszat – simogatta meg az arcát a nő –, de visszajött az áram, megnézem, hátha találok valami ehetőt. Te nem vagy éhes?

– Én inkább valami édességre vágyok, de azért nem kell menni sehová, mert itt van előttem – hízelgett Dorian, majd felült, és Andreához húzódott. – Látod, ha nem kéreted magad annyit, már hamarabb is élvezhettük volna egymás társaságát.

– Szerinted én kérettem magam? – Andrea megdöbbenve húzódott el a férfitól.

– Andrea…

– Amikor már azt hinném, hogy szorult beléd egy csöppnyi érzés, rá kell jönnöm, mekkora marha vagyok, hogy még mindig bedőlök neked – pattant fel, majd gyors léptekkel kivágtatott a konyhába.

Dorian sietve magára kapta az Andrea által odakészített nadrágot, majd a nő után ment.

– Andrea, várj! Ne csináld már! Nem úgy értettem!

– Hogy lehettem ilyen hülye, hogy megint hagytam magam elcsábítani? – bosszankodott a nő.

– Úgy, hogy nem tudsz nekem ellenállni? – viccelődött a férfi, majd belecsókolt Andrea nyakába, de a nő elhúzódott. – Ne haragudj, tényleg nem úgy értettem, csak ha tudnád, mennyire kívántalak már! Hiányoztál, nagyon.

– Ne akard beadni nekem, hogy nem volt, aki vigasztaljon Bridgeportban, mert úgysem hiszem el – fordult szembe vele a nő.

– Andrea – húzta vissza magához a férfi–, nem fogok hazudni neked volt, de…

– Értem.

– Szeretném, ha tudnál, hogy nem volt több puszta testiségnél – magyarázta Dorian.

– Neked úgyis minden csak arról szól – fordította el tekintetét, ahogy eszébe jutott, hogy egy éve ő sem volt más.

– Ne mondj ilyet!

– Miért ne? – Andrea hirtelen szembefordult Doriannel. – Neki is ezt mondtad rólam?

Dorian értetlenül nézett a feldúlt nőre, majd tekintete megenyhült, inkább szomorúság sugárzott belőle.

– Ha csak az lettél volna, most nem lennék itt.

– Ne haragudj – folytatta szomorúan Andrea. – Tudom, hogy nincs jogom semmit sem számon kérni, hiszen én hagytam, hogy kisétálj az életemből. Nem akartam, hogy elmenj, érted? Azt akartam, hogy megoldjuk valahogy, de túl makacs és megbántott voltam, te pedig nem mindennapi ajánlatot kaptál, és én csak… én csak hagytalak… – tört ki belőle az elmúlt év minden fájdalma.

– Annyira sajnálom – vonta magához a nőt. – Szörnyű dolgot tettem veled, tudom, de figyelj rám, most itt a lehetőség, hogy újrakezdjük mindent, de ez csak úgy fog menni, ha túllépünk a múlton, érted?

– Hogyan léphetnénk túl a múlton? – suttogta Andrea, miközben gyöngéden a hozzásimult –, amikor most, hogy talán lenne esélyünk, itt ez a sorozatgyilkos, akinek nagy valószínűséggel te leszel a következő áldozata. Aztán meg én…

– Nem – rázta meg a nőt Dorian. – Nem fogom hagyni, megértetted? Elkapjuk, együtt!

Andrea szomorúan bólintott.

– Most inkább azt kellene megbeszélnünk, hogy jutunk vissza Twinbrookba – túrt bele ingerülten a hajába a férfi. Nem akarta mutatni Andrea előtt, de ő is félt. Leginkább Andreát féltette. Mi van, ha őt sem lesz képes megvédeni?

– Ezen már én is gondolkoztam – lépett el Dorian mellől Andrea–, és lenne egy megoldás.

– Csupa fül vagyok – támaszkodott lazán az asztalnak a férfi.

– Néhány mérföldre van innen a szüleim farmja. Csak egy gond van:  csak gyalogosan tudunk eljutni oda. Viszont onnan már sima ügy, apám ad egy kocsit – magyarázta Andrea.

– Máris bemutatsz a családnak? – mosolygott önelégülten a férfi, miközben leült, és az ölébe húzta a nőt.

– Hát persze – mosolygott vissza Andrea. – Igazából nem szeretném, ha a szüleim megtudnának rólunk bármit is.

– Miért is? – ráncolta össze a homlokát a férfi.

– Túl sokat kérdezősködnének, ez pedig nem hiányzik – magyarázta Andrea, miközben a férfi tarkóját simogatta.

– Nekem viszont már nagyon hiányzik valami – csókolgatta a nő vállát Dorian, majd lassan elkezdte kigombolni az ingjét.

– Dorian! – bosszankodott Andrea, de érezte, ahogy férfi csókjai benne is újra lángra lobbantják a vágyat. – Most fontosabb dolgokkal kellene foglalkoznunk.

Dorian mintha meg sem hallotta volna, felkapta Andreát, megindult vele a szoba felé, majd újra a kandalló elé fektette.

– Nos, Mackenzie nyomozó – mosolygott Dorian. – Van mit bepótolnunk, nem gondolja?

– Ami azt illeti, Carson ügynök. – Andrea magára húzta a férfit, s ahogy ajkuk újra szenvedélyes csókban forrt össze már tudta, hogy számára már nem létezik más férfi Dorianen kívül.

***

Szeptember 7., 8:45

Rendőrkapitányság, Twinbrook

Madison Hart jókedvűen vágtatott be a rendőrkapitányság ajtaján Charlie-val. Úgy volt, hogy Andrea és Dorian ma reggel jönnek vissza Sunset Valley-ből, de egyelőre semmi hír nem volt rólunk. Úgy gondolta, benéz a rendőrségre, hátha tud valaki valamit. Ez a terve már nem is volt hirtelen annyira fontos, amikor meglátta Frank Gerardot, amint egy csinos lányt fűz. Maga sem tudta, miért, de a látványuk féltékenységet ébresztett benne, és ez felettébb idegesítette. Frank Gerard azt csinál, amit akar. Miért is foglalkoztatná? Még össze is illenek ezzel a nőszeméllyel. Sehol egy tetkó vagy a kelleténél több ékszer, sem pedig felnyírt haj. Ellenben szőke haj, kék szem, konszolidált külső… Na várjunk csak! Túlságosan is konszolidált. Az egy svájci sapka? Ez komoly? Ezt nem hagyhatja annyiban! Végül is, nem lehet olyan bunkó, hogy még csak nem is üdvözli őket, nemde?

– Sziasztok – lépett széles mosollyal a pár mellé. A fiatal nő mosolyogva nézett végig Madisonon, Gerard pedig bosszúsan a kutyára pillantott.

– De édes kutyuli! – hajolt le a szőkeség.

– Vigyázz vele! – húzta vissza a férfi. – Közveszélyes, ahogy ez a nőszemély is. –Charlie erre a mondatra morogni kezdett, de Madison rászólt.

– Haha, nagyon vicces, Franky! Röhögne a vakbelem, ha még lenne – gúnyolódott Madison.

– Te jó ég – mondta a lány sajnálkozva. – Ez szörnyű! – Madison úgy nézett rá, mintha az valami másik bolygóról jött volna, majd elnevette magát, és folytatta.

– Periappendikuláris abszcesszus. A gyengébbek kedvért, a perforációkor a féregnyúlvány tartalma az összenövések által elzárt térbe ürül, gennyes gyulladást eredményezve. Ronda látvány. Egyébként nyolcéves voltam, és tényleg szörnyű volt. Tudod, olyan érzés…

– Ó, hagyjuk már! – vágott közbe Gerard, Julia bamba arcát látva.

– Milyen illetlen vagyok! – Bár Madison észrevette, hogy ő a fölösleges harmadik, esze ágában sem volt elmenni. – Madison Hart, igazságügyi halottkém.

– Örvendek. – A lány félve nyújtotta felé a kezét, miközben végigmérte Madisont. – A nevem Julia Campbell, én leszek az új recepciós.

– Én is örvendek – bájologott látványosan Madison. – És egészen biztos vagyok benne, hogy a legjobb kezekben lesz a kapitányság. – Próbálta visszafojtani kitörni készülő nevetését. – Szólíthatlak Julynak?

– Inkább Julia – helyesbített a másik –, de nem azért, mert távolságtartó lennék, egyszerűen csak jobban szeretem.

– Hát, oké – húzta el a száját Madison.

– Tehát te halottkém vagy? – kérdezte pislogva Julia. – Ez igazán érdekesen hangzik. Minden elismerésem, én nem bírnám ki épésszel.

– Szóval szerinted én nem vagyok normális? – kérdezett vissza vészjóslóan Madison. Nehogy már ez a kis svájci sapkás liba megmondja itt tutit!

– Jaj, nem úgy értettem – mentegetőzött a lány.

– Tudod, nagyon szép a sapkád – mutatott a lány fejére a halottkém. – Volt egy ügy, ahol egy ilyennel öltek meg valakit. Hihetetlen, ugye? Pedig igaz!

Julia rémülten nézett Madisonra, majd lassan hátrálni kezdett.

– Nekem most mennem kell…izé beszélnem kell a… főfelügyelővel – hebegte rémülten.

– Julia, várj – szólt utána Gerard, de lány vissza se nézett.

– Viszlát, lúzer! – intett utána a halottkém.

– Egy értelmes indokot mondj, miért barmoltad szét az estém? – kérdezte meglepő nyugodtsággal Gerard, de mielőtt Madison válaszolhatott volna, megtette helyette. – Ja, nem vagy normális.

– Ezt eddig is tudtuk – sóhajtott a lány –, mondj valami újdonságot is.

– Mondok én neked mást – közelített mosolyogva a férfi. – Féltékeny vagy.

– Én? Féltékeny? Rá? Nevetséges – vágott vissza Madion. – Örülj, hogy megmentettelek tőle – biccentett fejével Julia felé. – Olyan, mintha karót dugtak volna a seggébe – nevetett.

– Más nyílására pályáztam – vont vállat a férfi. – Viszont tartozol nekem. Ma este magányosan fekszem le miattad.

– Ó, te szegény – sajnálkozott megjátszóan Madison. – Tudod, mindig van kéznél segítség, ha érted – kacsintott a férfire.

– Értem – vigyorgott Gerard –, majd közben rád gondolok. – Madison csak egy fintort küldött a férfi felé, majd elindult a folyosón, de Gerard egy pillanatra megragadta a karját, majd a fülébe suttogta.

– Egyszer úgyis az enyém leszel, és garantáltan élvezni fogod.

– Álmodozz csak, hamarabb rúgom szét a segged, és garantálom, hogy nem fogod élvezni –nézett hátra mosolyt erőltetve magára Madison. – Most pedig eressz el – rántotta ki magát a férfi szorításából.

– Elnézést, hogy megzavarom önöket, de úgy látom, nincs senki a recepción. Útba tudnának igazítani? – szólította meg őket egy ismeretlen férfi.

– Hát az attól függ, ki maga, és mit akar – mérte végig az idegent Madison.

– Ethan Collins, FBI. Dorian Carsont keresem.

9. rész – Vihar előtti csend