11. rész – Kísértő múlt

Szeptember 9.,

Crazy Rocky, Twinbrook

Dorian elmélázva ült forró kávéja felett a még szinte üres étteremben. Kimerült volt és fáradt. Egész este úton volt, hogy minél hamarabb Twinbrookba érjen. Reggel ért vissza a városba, s azóta folyamatosan próbálja elérni Andreát, de csak az üzenetrögzítője válaszol. Érezte, hogy valami nagy baj van. Azt sem tudta, mihez kezdjen, kihez forduljon. Gondolataiból a reggeli híradó bemondója zökkentette ki, aki épp az ő nevét említette, majd pedig arcképe is felvillant a képernyőn.

Megszökött a tegnap hajnalban brutális gyilkosság vádjával letartóztatott FBI ügynök, Dorian Carson Sunset Valley-i fogdájából. Utoljára egy Twinbrookhoz közeli benzinkúton tűnt fel, ahol megtámadott egy férfit, és elvette annak ruháit és pénztárcáját. Most barna kapucnis melegítőt és fekete farmernadrágot visel. Fegyver van nála. Egyes hírforrások szerint bűntársa is van a twinbrooki rendőrség egyik vezető nyomozónőjének, Andrea Mackenzie-nek a személyében. Az egyik rendőrségi személy állítása szerint Carson viszonyt folytatott az említett személlyel. Miután a nyomozónő tegnap beadta felmondását, nyoma veszett. Szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét, hogy ha bárki látta vagy tud valami bármelyikükről, kérjük, értesítsék a helyi hatóságot.

Dorian nem akart hinni a fülének. Andreának nyoma veszett? Az nem lehet! Az átkozott sajtó ráadásul még bűnösként is állítja be. Nem ülhet tétlenül! Gyorsan lecsapta a kávé árát a pultra, majd sietős léptekkel távozott az étteremből. A pincérnő figyelmét azonban nem kerülte el férfi gyors távozása. Amint tudatáig eljutott a felismerés, azonnal értesítette is a rendőrséget.

***

Szeptember 9.,

Hajógyári raktárépületek, Twinbrook

Andrea lassan ébredezni kezdett. Fázott, feje hasogatott a fájdalomtól, szája teljesen kiszáradt. Az utolsó emléke az volt, amikor a parkban egy erős kéz megragadja, és kloroformos kendőt szorít a szájára. Amint próbálta összerakni a tegnap este történteket, lépések zaja ütötte meg a fülét. Szíve olyan hevesen dobogott mellkasában, hogy majdnem kiugrott a helyéről.

– Ki van ott? – kérdezte erőtlenül.

– Meglepetés – lépett elé az idegen, majd levette kapucniját.

Andrea arcára a döbbenet, az undor és a félelem rémisztő keveréke ült ki. Egyszerűen nem akart hinni a szemének. Bárcsak egy rossz álom lenne az egész, amiből felébredhet, de jól tudta, hogy ez nagyon is a valóság.

– Te?

– Jaj, kincsem, olyan ijedten nézel, mintha nem is örülnél, hogy újra látsz – mosolygott elégedetten Adam Cooper.

Andrea nem válaszolt, csak egyre szaporábban szedte a levegőt. Álmában sem gondolta volna, hogy a gyilkosságok mögött exférje áll.

– De hát téged is…

– Engem is megtámadtak? Hah – nevetett fel a szőke férfi –, előbb-utóbb gyanús lettem volna. Valahogy el kellett terelnem a figyelmet.

– Te ölted meg azokat az embereket – felelte undorodva Andrea, mire Adam kétségbeesetten felé fordult.

– Nem volt más választásom, a szerelmünk útjában álltak.

– Neked teljesen elment az eszed? – Andreát sokkolták a hallottak. Miféle szerelemről beszél volt férje?

– Épp, hogy most jött meg – válaszolta magabiztosan a férfi. – Tudom, hogy helyrehozhatunk mindent. Mert én szeretlek, és bár még magadnak sem vallod be, te is szeretsz engem. Új életet fogunk kezdeni, együtt.

– Hallod magad, Adam? A házasságunk kész katasztrófa volt!

– Egyedül az az ostoba FBI-os kavart be. Pedig jó kis terv volt, hogy szépen elviszi helyettem a balhét. – Adam, mintha meg sem hallotta volna a nő szavait, fel s alá kezdett járkálni a teremben. – Valahogy megszökött, és most megint itt van. Tele van veletek a híradó.

– Dorian Twinbrookban van? – Andrea szívverése hirtelen felgyorsult a név hallatán. Ha ez igaz, akkor hatalmas veszélyben van!

– Ne aggódj, babám, azt is megbánja, hogy valaha rádnézett – vette elő a kést Adam, majd játszani kezdett vele.

– Mire készülsz? – kérdezte rémülten Andrea.

– Nemsokára megtudod. – Adam ellenőrizte a megkötözött nőt, majd fejére húzta a kapucniját, és elindult az ajtó felé. – Ja, és hiába kiáltozol, senki sem fogja meghallani.

Miután Adam elhagyta az épületet, Andrea keserves zokogásban tört ki. Mi lesz most?

***

Dorian sietős léptekkel haladt Andrea lakása felé. A tehetetlenség lassacskán teljesen felemésztette. Mintha az időjárás is ellene lett volna: az eső úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Amikor odaért a házhoz, meglepő dologgal találta szembe magát.

Az ajtó előtt Charlie feküdt reszketve. A mindig harcias eb most teljesen védtelennek tűnt. Amikor Dorian megszólította, csak halkan nyüszíteni kezdett. Óvatosan kinyitotta az ajtót a pótkulccsal, majd beengedte a kutyát. Charlie azonnal gazdáját kezdte keresni. Fel s alá rohangált a lakásban, de miután sehol sem találta, vinnyogva a kanapé mellé feküdt. Dorian összeszorult szívvel figyelte az állatot. Ő is hasonlóképpen érezte magát.

Levetette a teljesen átázott melegítőt, majd fáradtan lerogyott a kutya mellé. Elkésett. Teljesen tehetetlennek érezte magát. Mihez kezdjen most? Legnagyobb meglepetésére Charlie lassan mellé lépkedett, és fejét a férfi térdére helyezte. Dorian szomorúan elmosolyodott.

– Te is félsz, igaz? – simogatta meg a kutya fejét. Hihetetlennek tartotta, hogy pár napja még esküdt ellenségként vizslatta az eb ugyanitt. Most pedig mindketten ugyan amiatt a személy miatt emésztik magukat. Állítólag az állatok megérzik, ha a gazdájukkal történik valami. Vajon Andrea még életben van?

Gondolataiból ajtónyikorgás zökkentette ki, mire Charlie azonnal felszegte a fejét, és az ajtó felé kezdet rohanni. Lehetséges lenne? Józan esze nem hagyta reménykedni, így óvatosan a fegyvere után nyúlt. Néhány másodperc múlva Tom Baltimore-ral találta szembe magát, s erre leengedte a fegyvert.

– Carson ügynök, maga itt? – szólt halkan a fiú.

– Azért jöttél, hogy letartóztass? Hát tessék, itt vagyok – adta meg magát Dorian, mire Tom megrázta a fejét.

– Nem, Madison küldött ide, mert Charlie megszökött, és úgy gondoltunk, csak itt lehet – magyarázta Tom. – Magának viszont azonnal el kell tűnnie, a rendőrségi rádión bemondták, hogy ideküldenek két járőrt. Már csak percek kérdése, hogy itt legyenek.

– Nekem már úgyis mindegy – fordult el megsemmisülten Dorian. – Andrea már valószínűleg halott.

– Ilyenekre ne is gondoljon – próbált erőt önteni belé Tom. – Mackenzie nyomozó annál sokkal szívósabb.

– Tudod, egyszer azt mondta nekem, a nők többet elbírnak viselni, mint mi, férfiak, de félek, hogy most nem ezen múlt – sóhajtott a falnak támaszkodva Dorian. – És ha mégsem, mit tehetnék én, hisz körözött bűnöző vagyok. Akikre számíthattam eddig, most azon vannak, hogy elkapjanak.

– Carson ügynök, nem adhatja fel! – kontrázott Tom. – És én itt vagyok, rám számíthat.

– Miért segítenél? – fordult meg hirtelen Dorian.

– Mert tudom, hogy mindketten ártatlanok, és mert maga a példaképem – felelte határozottan a fiú.

– Jobb példaképet is választhattál volna, öcsi – sóhajtott elgyötörten Dorian. – Nekem lenne mit tanulnom tőled.

– Viccel? Bárcsak egyszer olyan jó nyomozó lehetnék, mint maga. Bízzon bennem. Segíteni akarok.  – Nézze, itt a lakáskulcsom, Baker street 45, ott biztonságban lesz. Vigye a kocsimat! Én kimentem a zsaruk előtt – hadarta Tom. – Menjen már! – Dorian biccentett, majd Charlie-val együtt kirohant az ajtón.

***

Dorian, ahogy Tom meghagyta, a fiú lakására ment. Már rengeteg idő eltelt, ő pedig egyre idegesebb lett.

– Hol a csudában voltál? – rontott a fiúnak, mikor az néhány perccel később belépett az ajtón.

– Sajnálom, Carson ügynök, de be kellett mennem a rendőrségre – magyarázkodott a fiú. – Szereztem magának új ruhát, ezekben nem maradhat, könnyen felismerik. Hozam fegyvereket is. Szükség lehet rá. A szobámban átöltözhet.

Dorian elvette a ruhadarabokat, majd átment a fiú szobájába, és gyorsan rendbe szedte magát.

– Carson ügynök – szólította meg bátortalanul Tom a nyomozót –, a rendőrségen megtudtam valamit, de nem tudom, mennyire lehet fontos.

– Miért nem ezzel kezdted? – förmedt rá a férfi. – Mondd már!

– Állítólag Mackenzie nyomozó találkozott valakivel a rendőrőrsön az eltűnése előtt.

– Lehet tudni, hogy ki volt az? – kérdezte türelmetlenül Dorian.

– Csak annyit tudok, hogy egy feltűnően csinos, vörös hajú nő kereste többször is a napokban.

– Vörös hajú nő? – kérdezett vissza a másik, majd észbe kapott. Nem, az lehetetlen! – Amanda…

– Amanda? – értetlenkedett Tom. – Ismeri?

– Sajnos igen – válaszolta ingerülten Dorian. – Utána kell néznünk, megszállt-e valamelyik szállodában egy Amanda Monroe nevű nő. Beszélnem kell vele.

– De hát az rengeteg – hüledezett Tom.

– Csak az ötcsillagos szállodákat nézd! Alább nem adná, ahogy ismerem.

Tom bólintott, majd nekiállt kilistázni a lehetséges szállodák listáját. Sorra elkezdték felhívni őket. Alig fél óra után Tom boldogan kiáltott fel.

– Megvan! Wellington hotel, 456-os szoba!

***

Dorian magából kikelve kezdett dörömbölni a nő ajtaján. Dühös volt, de nem csak Amandára, inkább magára, amiért annak idején az ágyán keresztül az életébe is beengedte ezt a nőszemélyt.

– Egy pillanat! – kiáltotta bentről egy hang, majd kisvártatva ajtót nyitott.  Amikor meglátta, hogy Dorian az, elégedett félmosoly jelent meg a szája szélén. Vérvörös, mélyen dekoltált ruhát viselt, amely érzéki bájt kölcsönzött megjelenéséhez. Doriannak mindez fel sem tűnt, ahogy szó nélkül berontott a szobába.

– Neked is szép estét – zárta be mögötte az ajtót felvont szemöldökkel Amanda. – Minek köszönhetem a látogatásod? Apropó, benne voltál a hírekben! Most jó állampolgárhoz híven értesítenem kellene a rendőrséget.

– Mit mondtál Andreának? – kérdezte indulatosan a férfi, mire a nő szemforgatva a bárpulthoz lépett, és töltött magának egy italt.

– Már megint Andrea? Akadj már le erről a nőről. – Amanda néhány lépéssel átszelte a szobát, és megállt közvetlenül a férfi előtt, majd felé nyújtotta a poharat – Egy italt?

Dorian egy mozdulattal kiütötte a kezéből a whiskyt. A pohár hangos csattanással tört apró darabokra a finom fapadlón.

– Áucs, drága whisky volt, kár érte – sóhajtott a nő megjátszott sajnálkozással, mire Dorian elkapta a csuklóját, és erősen megszorította.

– Azt kérdeztem, mit mondtál Andreának? – Dorian egyre ingerültebb volt.

– Hagyd abba, ez fáj! – Amanda arcáról egy pillanat alatt lefagyott a gúnyos mosoly. Soha nem látta még Doriant ennyire feldúltnak.

– Az a cél, hogy fájjon – szűrte fogain keresztül a férfi.  –  Veled nem lehet máshogy beszélni. Válaszolj!

– Semmit!

– Ne hazudj! Az is hazugság, amit kérdezel! Szóval, halljuk – parancsolt a nőre, ám az nem hagyta magát. – Te beszéltél vele utoljára, azután eltűnt. Tudnod kell valamit!

– Na, ide figyelj! – Amanda kirántotta a kezét Dorian szorításából. – Velem te így nem beszélsz!

– Utoljára kérdezem. Mint mo…

– Azt mondtam neki, hogy terhes vagyok. Tőled.

Dorian szinte megszédült a hallottaktól. Csak ezt ne!

– Igaz ez? – kérdezte végül, bár tudta, hogy Amanda bármit is mond, soha nem lehet biztos, hogy igazat szól-e. A nő még nézte néhány hosszú másodpercig a férfi kétségbeesett arcát, majd hangosan felkacagott.

– Látnod kellene magad! Nevetséges vagy! Nem vagyok terhes, még csak az hiányozna!

– A rohadt életbe! – túrt bele idegesen a hajába Dorian. – Akkor meg miért mondtad ezt neki?

– Mert túlságosan okosnak gondolta magát – húzta fel a szemöldökét a nő – Először csak látni akartam, kire cseréltél le, de aztán eszembe jutott, hogy az túl uncsi lenne, így kitaláltam ezt a hazugságot. Látnod kellett volna az ő arcát is, mintha egy világ omlott volna össze benne!

– Te beteg vagy – rázta undorral a fejét Dorian. – Van fogalmad róla, mit tettél?

–  Majd kiheveri – vont vállat Amanda, majd kényelembe helyezte magát az egyik fotelben. – Ahogy én is kihevertem, hogy kihasználtál.

– Andrea eltűnt. Az is lehet, hogy már halott, és te vagy az utolsó, aki látta. Ha tudsz valamit, el kell mondanod!

– Oh, hát őszinte részvétem, sajnos nem tudok semmit.

– Amanda, kérlek.

Amanda arcán őszinte meglepődés ült ki.

– Nahát, Dorian Carson, most megleptél! Te ismered ezt a szót?

– Miért is hittem, hogy szorult beléd annyi emberség, hogy segítesz? – Dorian megindult az ajtó felé. – Tudod, lehet, hogy csak használtalak, de te épp úgy használtál engem – lépett ki az ajtón.

***

Dorian sietős léptekkel indult vissza Tom lakására, amikor eszébe jutott bridgeporti kollégája és legjobb barátja, Jeremy Hawkins. Gyorsan elővette telefonját, és tárcsázta a számot.

– Szia, Jeremy. Én vagyok az, Dorian – szólt bele a készülékbe.

– Dorian, te jó ég! Tele van veled a híradó! Mi a helyzet? – érdeklődött sietve barátja. – Napok óta próbállak elérni, mert megvannak az információk a fickóról, akit kértél.

Doriannek akkor jutott eszébe, hogy néhány napja tényleg megkérte erre barátját.

– Collins ugye nincs ott?

– Nem, dehogy, itthon vagyok. Mi ez az egész, Dorian?

– Jeremy, ígérem, mindent elmondok később, de hinned kell nekem. Ártatlan vagyok. De most mondd, mit tudtál meg! – kérdezte kíváncsian a férfi.

– Tehát ez az Adam Cooper elsőre makulátlannak tűnt, de aztán jobban utánanéztem, kiderült, hogy fél éve volt egy incidense a hatósággal. Sunset Valleyben nyoma veszett egy fiatal lánynak, Hilary Philipsnek. Másnap holtan találták meg a közeli erdőben. Elvágták a torkát. A lány legjobb barátnője azt vallotta, hogy Adam Cooper és Hilary sokáig viszonyt folytattak. Végül Adam bombabiztos alibivel kikerült az ügyből. Ami még érdekes, megpróbáltam elérni a kórházat, de ott azt mondták, saját felelősségre távozott. Átküldök mindent, ha gondolod.

– Kösz, haver, jövök eggyel!

– Az biztos – nevetett a vonal másik oldalán a férfi. – Vigyázz magadra, Dorian!

Amint Dorian megszakította a hívást, majd pár perc múlva tárcsázta Tom számát.

– Szia, Tom! Nézd meg gyorsan a bejövő üzeneteimet, és nézd át a dokumentumokat, hátha találsz valami használhatót. Nemsokára én is visszaérek.

– Azonnal. – Tom kattintott párat a gépen, majd megnyitotta a Jeremy által küldött csatolt fájlt. – Na, nézzük! – Megnyitotta a dokumentumot, és gyorsan olvasni kezdte a kép alatt lévő szöveget. Ahogy az első bekezdés után meglátta a képet, tátva maradt a szája.

Bár Hilary Philips jóval fiatalabb volt, hosszú szőke haja és vonásai megszólalásig hasonlítottak Andreára.

– Tom, itt vagy? – szólította meg Dorian néhány perc múlva a fiút.

– Lehet, az én szemem káprázik, de ez a Hilary Philips megszólalásig hasonlít Mackenzie nyomozóra.

– Hogyan? – rázta meg a fejét Dorian, majd elgondolkodott. Adam Cooper az egyetlen, aki könnyebb sérülésekkel túlélte a gyilkos támadását. Mi van, ha csak el akarta terelni magáról a gyanút? Hát persze! Hogy nem vette ezt eddig észre?

– Tom, azonnal… – Nem tudta befejezni a mondatot, a tarkóját ért ütéstől hirtelen a földre zuhant.

Ahogy egy pillanatra még kinyitotta a szemét, láthatta, amint Adam Cooper elégedett mosollyal néz rá, majd elsötétedett minden.

***

– Dorian, hallasz engem? Kérlek, szólalj meg! – szólította meg egy ismerős, kétségbeesett hang a férfit, mire az lassan felemelte a fejét. Tarkója sajgott, szemét nehezen tudta kinyitni. Nem tudta, hol van, és hogy mi történt vele. Megrántotta kezét, de az szorosan hátra volt kötve.

– Hol vagyok? – kérdezte hirtelen, majd a hang irányába fordította a fejét, ahol Andrea szomorú tekintetével találta szembe magát, amitől azonnal kijózanodott. – Andrea! – kiáltott fel. – Azt hittem, már sohasem látlak viszont! Mondd, hogy nem bántott!

– Nem – válaszolta elcsukló hangon Andrea, miközben elfordította tekintetét. Dorian szíve majd meg hasadt a nő láttán. – Adam az…

– Tudom, de ne félj, kiviszlek innen, minden rendben lesz. – Dorian próbálta kiszabadítani kezét, de nem sikerült, túl szoros volt a kötél. – A francba!

Andrea lassan Dorianre nézett.

– Sajnálom, Dorian, annyira sajnálom – motyogta könnyeivel küzdve. Dorian olyan mérhetetlenül szomorúnak és törékenynek látta, mint még soha.

– Te nem tehetsz semmiről – próbálta megnyugtatni. – Nem a te hibád, hogy az exférjed egy elmebeteg.

– Mégis miattam van ez az egész – rázta meg a fejét Andrea. – Engem akar, magadat kell mentened, neked még van kiért kijutnod innen.

– Igen van! – vágta rá Dorian gondolkozás nélkül. – Csakis miattad! Kérek, bízz bennem. Hiszen szeretsz engem, magad mondtad a börtönben.

– Mit számít szeretlek-e vagy sem? – kérdezett vissza Andrea.

– Nekem számít, mert….

– Ó, hát nem romantikus? – jelent meg tapsolva Adam. – A hős nyomozó meg akarja menteni a szerelmét. Annyira megható! Majdnem megkönnyeztem, de sajnos ez nem az a műsor – lépett egyre közelebb Dorianhez gúnyosan mosolyogva, majd ökle élesen csattant a férfi arcán. – Na, most nem olyan nagy a pofád, mint a kórházban, ugye?

– Dögölj meg! – köpte szembe a férfit, majd miután az letörölte arcát, újabb ütést mért az arcára.

– Ne bántsd, könyörgök! – kiáltotta Andrea zokogva.

– Majd máskor megtanulja, hol a helye – húzta meg az asztalon lévő whiskys üveget Adam. – Már nem sokáig ficánkol.

– Mi a fene ütött beléd? – Andrea még mindig nem értette, Adam miért csinálja ezt. – Miért csinálod ezt?

– Andy, te voltál az egyetlen nő, akit szerettem, csak későn jöttem rá, amikor már nem voltál az enyém – hajolt Andreához eszelős tekintettel Adam. – Miután anya meghalt, rájöttem, hogy nincs senkim. Elegem lett az olcsó kis nőcskékből.

– Tehát erről fúj a szél! – Andreának eszébe jutott, hogy Adam mennyire függött mindig is az anyjától, aki mellesleg mindig is egy ribancnak tartotta Andreát, amit nem is felejtett fiának minden alkalommal elmondani. – Mindig is anyuci pici fia voltál, és most már nincs, aki pátyolgasson, igaz? Hogy is nem jöttem rá előbb, hiszen sohasem voltál normális!

Adam arca eltorzult a dühtől, majd hatalmas pofont mért Andrea arcára.

– Ha még egyszer megütöd, az esküszöm könyörögni fogsz, hogy öljelek meg! – Dorian legszívesebben kitépte volna magát a kötél szorításából, de bárhogy erőlködött, nem ment.

– Hát te semmiből nem tanulsz? – fordult felé Adam, újabb ütéssel nyugtázva a férfi szavait, majd Andreához fordult. – Andy, ne haragudj – simogatta meg a nő arcát, de az undorral fordította el a fejét. – Nem akartalak bántani, de kényszerítettél rá.

– Hilary Philips is kényszerített rá, hogy megöld? – kérdezte hirtelen Dorian.

– Hilary egy olcsó kis ribanc volt – válaszolta dühösen a szőke férfi. – Azt kapta, amit megérdemelt. Ahogy te is azt fogod kapni. Elegem van a nagy pofádból.

Adam felvette az asztalról a kést, majd Dorian felé közelített vele.

– Adam, az istenért, mire készülsz? – kérdezte rettegve Andrea.

– Azt teszem, amit már régen meg kellett volna tennem! – ragadta meg Dorian torkát, majd felemelte a kést. – Most végignézed, ahogy meghal ez a féreg.

– Adam, ne! – kiáltotta Andrea zokogva. Ekkor kintről hangos zaj hallatszott az épületbe, mire Adam azonnal a hang irányába kapta a fejét.

– A fenébe! – lépett el Dorian mellől, majd az ajtó felé igyekezett. – Mindjárt befejezzük – mosolygott vissza Dorianre, majd kilépett az ajtón.

– Dorian, mi lesz most? – kérdezte könnyezve Andrea.

– Nem tudom – nyögte a férfi. Most először érezte, hogy nincs menekvés. De nem halhat meg úgy, hogy nem mondta el Andreának, mit érez iránta. – Andrea, mondanom kell neked valamit… – kezdett bele, azonban nem tudta befejezni, mert az ajtó megnyikordult. Azonban nem Adam lépett be rajta, hanem a legnagyobb meglepetésükre Tom Baltimore.

– Tom! – kiáltottak fel egyszerre. A fiatal fiú gyorsan hozzájuk szaladt, és elkezdte kiszabadítani őket.

– Hogy kerülsz te ide? – kérdezte még mindig döbbenten Andrea. Hát mégis lenne esélyük?

– Hosszú történet! – vonta meg a vállát, miközben a próbálta elvágni a kötelet. – A lényeg, hogy átnéztem Adam Cooperről mindent, amit csak lehet. Kiderült, hogy néhány hónapja vásárolt egy régi raktárépületet itt, Twinbrookban. Éreztem, hogy itt lesznek. De nyugalom, amint megbizonyosodtam róla, értesítettem mindenkit, akit csak lehetséges. Bármelyik percben itt lehetnek.

– Mi a francnak nem vártad meg őket, kölyök? – kérdezte Dorian bosszúsan.

– Mert láttam, hogy meg akarja ölni magát – felelte határozottan a fiú. – Nem hagyhattam!

Dorian arcán büszke mosoly jelent meg. Ebből a srácból egyszer kiváló nyomozó lesz. Már ha túlélik ezt az egészet. Tomnak már majdnem sikerült elvágni a kötelet, amikor Adam hirtelen visszatért. Tom védekezően előrántotta fegyverét, de nagy izgalmában elvétette a célt.

– A rohadt életbe – rontott neki Adam a fiúnak, mire az a földre zuhant. Dorian gyors tempóval próbálta kiszabadítani kezét. Érezte, hogy már csak egy kicsi hiányzik.

– Nem kellett volna beleavatkoznod – közelített Tom felé vészjóslóan Adam. – Most meg kell, hogy öljelek.

Tom már felkészült a legrosszabbra. Nem volt hová menekülni. Adam arcán ördögi mosoly jelent meg, amint felé emelte a kést. A következő pillanatban azonban éles fájdalom nyilallott a kezébe, aminek következtében elejtette a kést. Charlie éles fogai erősen belemélyedtek a férfi csuklójába. Adam hatalmasat rúgott az állatba, mire az nyüszítve terült el a földön. Kése helyett most Tom pisztolyát kapta fel a földről.  Ezzel egy időben végre Dorian is kiszabadult a kötél szorításából, és azonnal Adamnek rontott.

Mielőtt lőhetett volna, Doriannek sikerült elkapnia a kezét. Megpróbálta kicsavarni Adam kezéből a fegyvert, de ellenfele is igencsak kitartónak bizonyult.

– Tom, szabadítsd ki Andreát, és vidd ki innen! Most! – kiáltott oda a fiúnak, mire az felkapta a kést a földről, és a nőhöz sietett.

– Siess, Tom! – sürgette Andrea. Tom eszeveszett sebességgel próbálta elvágni a kötelet, mígnem végre sikerült kiszabadítania. A nő azonban ahelyett, hogy menekült volna, Dorian segítségére sietett. A fegyver azonban eldördült…

 – Ne! – kiabálta mindkét férfi, amint meglátták Andreát a földön összeesni. Dorian kihasználta Adam figyelmetlenségét, és olyan erővel csapta őt a falhoz, hogy ájultan esett össze.

– Andrea. – Dorian a karjába vette a nő gyöngye testét. – Édes Istenem! – szorította kezét a nő hasára. Érezte keze alatt a forró vérétől lüktető sebet. – Tarts ki, könyörgök, már jön a segítség.

Andrea szempillája erőtlenül megrebbent, majd felnézett a férfi kétségbeesett arcára. Arcán erős fájdalom jelei mutatkoztak meg.

– Nagyon fáj – nyöszörögte erőtlenül. Dorian bármit megtett volna, hogy ne lássa szenvedni a nőt.  Bárcsak ő kapta volna lövést!

– Tudom, de maradj velem! Nem hagyhatsz el, hallod! – csordult ki a férfi könnye. Idejét sem tudta, mikor sírt utoljára, de a gondolat, hogy örökre elveszítheti a nőt, elviselhetetlen volt számára. – Szeretlek…

Andrea remegő ajkán szomorú mosoly jelent meg, majd letörölt egy könnycseppet Dorian arcáról.

– Én is szeretlek… – suttogta alig hallhatóan, majd újra végig akarta simítani a férfi arcát, de a mozdulat hirtelen félbemaradt, és egy erőtlen sóhaj után Andrea keze a földre esett.

– Andrea! – rázta meg kétségbeesve Dorian az élettelen testet. – Ne! Istenem, kérlek, ne! – ölelte magához zokogva a nőt. Teljesen elvesztette kapcsolatát a valósággal. Olyan erősen szorította magához a nő testét, mintha ezzel életben tartaná őt. Csak arra eszmélt fel, amikor két erős kar kitépte a nőt a kezéből és hordágyra fektették. Aztán már csak hangos nyüzsgés és kiabálás töltötte ki a raktár vérfagyasztó csöndjét.

Túl sok vért vesztett… Leállt a szíve… Hozzátok a defibrillátort… Töltést 240-re… El fogjuk veszíteni…

12. rész – Az út vége

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.