12. rész – Az út vége

Szeptember 10., 01:30

General Hospital, Twinbrook

– Harminc körüli nő, lőtt sebbel. Rengeteg vért vesztett – tolta be a mentős Andreát a kórház sürgősségi bejáratán. Az ügyeletes doktornő, Marion Stewart, egy fiatal rezidens, valamint egy nővér azonnal a sérülthöz rohant.

– A 3-as műtőbe, gyorsan! – adta ki az utasítást a doktornő. – Harris, mosakodjon be!

– Andrea! – rontott be az ajtón Dorian. Mögötte Tom Baltimore kullogott. Próbált a nő közelébe férkőzni.

– Nézze, uram, ide nem jöhet be! – szólt rá erélyesen a férfire Dr. Stewart. – Higgye el, mindent meg fogunk tenni, de ne hátráltassa a munkánkat!

Dorian nem tehetett mást, minthogy hallgatott a doktornőre. Amikor azonban betolták a műtőbe Andreát, gyengeség fogta el. Nem tudott másra gondolni, csak a rengeteg vérre és Andrea élettelen testére, ahogy a karjaiban fekszik. Tett néhány lépést a műtő felé, majd lerogyott a legközelebb eső székre, és a tenyerébe temette arcát. Tom lassan odasétált hozzá, de nem tudta, mit mondhatna. Őt is sokkolták a látottak.

– Hol van Andy? – lépett a folyosóra Madison kétségbeesetten. Amikor Tom felhívta, és elmondta, mi történt, azonnal a kórházba rohant. Mögötte Gerard alakja is feltűnt. – Ugye nem? – kérdezte, miközben a teljesen magába roskadt Dorianre pillantott. – Mondd, hogy nem halt meg!

– A műtőben van – motyogta Tom. – Néhány perce tolták be.

Madison egy hatalmas sóhaj kíséretében leült Dorian mellé.

– Istenem, kérlek segíts…

***

Két órával később Dorian még mindig teljesen tehetetlenül ült a kórház várótermében. A várakozás teljesen felemésztette maradék erejét is. Miért nem mondanak már valamit? Madison és Tom inkább próbálták elfoglalni magukat, ittak egy kávét, biztatták egymást, milliószor elmondták, Andrea milyen erős nő, és hogy biztos túl fogja élni… Mi van, ha mégsem?

– Hoztam egy kávét – szólalt meg mellette hirtelen Frank Gerard. – Gondoltam, jól esne.

Dorian egy pillanatig döbbenten nézett a férfira, majd tekintete megenyhült, és a pohár után nyúlt.

– Kösz – mondta röviden, majd belekortyolt a forró italba.

– Leülhetek? – kérdezte a szőke férfi.

Dorian lassan bólintott. Néhány percig csak némán ültek egymás mellett.

Ismét Gerard volt az, aki megtörte a csendet.

– Túl fogja élni – mondta, miközben DorianrE nézett. – Nehéz ezt elismerni, de mindamellett, hogy remek nyomozó, iszonyatosan kitartó is. Nem fogja feladni a küzdelmet, pláne, hogy van kiért küzdenie.

– Kire gondolsz? – húzta össze a szemöldökét Dorian.

– Nézd, Carson, mi sohasem voltunk barátok, sőt – nevette el magát a férfi, amint belegondolt, mennyit marták egymást az elmúlt években. – Viszont látom, amit látok. Szereted őt, vagy legalábbis érzel valamit iránta, különben nem ülnél úgy itt, mint egy kivert kutya. Tény, hogy rólad nem hittem volna, hogy képes vagy ilyesmire. Valljuk be, mindig csak használtad a nőket.

– Ezt pont te mondod, akinek életében nem volt hosszabb kapcsolata, mint egy éjszaka? – kérdezett vissza Dorian, de nem nézett a férfira.

– Hát, lehet, egyszer nekem is benő a fejem lágya – vont vállat Gerard, – Majd egyszer nagyon-nagyon sokára, de most még tartanom kell a frontot Twinbrookban.

Dorian szomorúan elmosolyodott, majd újra a műtő felé nézett, amikor megnyikordult annak ajtaja. A doktornő fáradtan lépett ki rajta, majd megindult a férfi felé.

– Dortornő, ugye életben van? – pattant fel Dorian a székről, majd a nő elé sietett. Madison, és az épp visszaérkező Tom szintén odarohant. Lélegzetvisszafojtva várták, mit mond az orvos.

A vörös hajó nő nagy levegőt vett, majd egyenesen a férfi szemébe nézett.

– Él – mondta nemes egyszerűséggel, de Doriannek ez az egy szó jelentette az egész világot.

– Hála istennek – fújta ki a levegőt megkönnyebbülten. Madisonnak is hatalmas kő esett le a szívéről.

– Rendbe fog jönni? – kérdezte Madison.

– Az életveszélyen még nincs túl – folytatta Dr. Stewart. – Az állapota egyelőre stabil, de rengeteg vért vesztett, és a műtét alatt többször is összeomlott a keringése. Az első lépést viszont megtette: túlélte. Minden a következő huszonnégy órában dől el.

– Bemehetek hozzá? – kérdezte sietve Dorian. – Csak pár percre. Látnom kell – könyörgött.

–Na jó, de tényleg csak pár perc – egyezett bele a nő. – Jöjjön velem!

– Frank – szólította meg Madison a távozni készülő férfit. – Ez rendes volt tőled.

– Mi? – kérdezte flegmán Gerard.

– Az, ahogy Dorianbe próbáltál lelket önteni – mosolyodott el a nő.

– Ugyan, csak dumáltunk, mert unatkoztam – rándította meg a vállát unottan a nyomozó. – Különben is, nem illik hallgatózni.

– Tudod, én mit gondolok? – lépett közelebb a férfihoz Madison.

– Na mit?

– Azt, hogy nem is vagy te akkora farok – húzta magához Gerardot, majd szájon csókolta. A férfi először meglepődött, de a következő pillanatban már egyre szenvedélyesebben csókolta a nőt.

– Wow, hát ez meg mi volt? – kérdezte hatalmas vigyorral, miután ajkuk szétvált.

– Ezt kapják a jófiúk – vont vállat mosolyogva Madison.

– És a rosszfiúk mit kapnak?

– Hát…– harapott a szája szélébe Madison. – Bilincset, mi mást?

***

Dorian óvatosan lépett be néhány perccel később az intenzív osztály ajtaján. Ahogy szeme az ágyon fekvő Andreára esett, egyszerre volt végtelenül boldog és mérhetetlenül szomorú. Boldog volt, mert Andrea túlélte, mégis éles késként fúródott mellkasába, hogy így kell látnia, kórházi ágyon, gépekre kötve, az életéért küzdve. Lassan az ágyhoz lépett, és gyöngéden megfogta a kezét.

– Andrea, kérlek, tarts ki! – hajolt egészen közel a nőhöz.

– Mr. Carson – nézett be pár perc múlva a doktornő. – Hagyjuk most pihenni.  Dorian lassan bólintott, homlokon csókolta a nőt, majd nehéz szívvel elindult az ajtó felé.

***

Dorian számára nehéz órák és napok következtek, amelyek ráadásul még ólomlábakon is jártak. Andrea másnap reggelre sem mutatott aktivitást. Szerencsére az állapota egyre javult, aminek köszönhetően Dorian egyre többet tartózkodhatott nála. Semmiféleképpen nem akart elmozdulni a nő mellől. Minden egyes pillanatban az várta, hogy végre kinyissa a szemét. Tom és Madison minden tőlük telhetőt megtettek, hogy segítsenek, de féltek, hogy végül Dorian is leesik a lábáról. Napok óta nem aludt rendesen, csak hazaugrott egy gyors zuhanyra és ruhaváltásra. A követező nap azonban végre meghozta az áttörést.

Dorian aznap is éppolyan hűségesen gubbasztott Andrea ágyánál, mint az előző napokban. Fáradtsága azonban egyre inkább erőt vett rajta. Lassan az ágy szélére hajtotta a fejét, hogy kicsit pihentesse a szemét.

– Dorian… – nyöszörögte Andrea, mire a férfi felkapta a fejét. Hirtelen azt hitte, csak álmodik, azonban amikor Andrea ismét őt szólította, teljesen kijózanította.

– Itt vagyok, Andrea – szorította meg a kezét.

Andrea megpróbálta újra kinyitni a szemét, de úgy érezte magát, mintha elgázolta volna egy kamion. Erőtlenül pillantott a férfira, miközben próbált megmozdulni. Arcára fájdalmas vonások telepedtek.

– Ne erőltesd meg magad, még gyenge vagy, szólok egy orvosnak.

***


Andrea próbálta felidézni a történteket, amint bevillantak az utolsó képek, ijedten pillantott az ágya szélén ülő Dorianre.

– Adam…

– Már nem kell aggódnod miatta, börtönben van – mosolyodott el a férfi.

– Remélhetőleg élete végéig ott is marad a rohadék – dünnyögte dühösen Madison. – És ha jót akar magának, a falnál tartja a seggét.

– A lényeg, hogy most már vége – próbálta lezárni az Adam-témát Dorian.

– Vége? És mi lesz azokkal az emberekkel, akiknek miattam kellett meghalniuk?– csordult ki egy könnycsepp Andrea szeméből.

– Ezt gyorsan verd ki a fejedből, nem a te hibád! – válaszolta sietve a férfi. Csak remélni tudta, hogy Andrea túl fogja tenni magát a történteken.

– Doriannek igaza van, egy percig se ostorozd magad! – kontrázott Madison is. – Téged is majdnem megölt.

– Tudom, hogy igazatok van, mégis olyan szörnyű ez az egész. Tom? Jól van, ugye? – jutott eszébe a fiatal rendőr, aki az életét kockáztatta értük.

– Tom miatt ne aggódj. Amikor bejöttem, épp három nővérke nyomult rá. Csak tudjon választani! – nevetett Madison.

– Andrea, mindenki jól van, kérlek, próbálj most inkább pihenni egy kicsit– simogatta meg az arcát Dorian.

– Neked is pihenned kellene – nézett végig Andrea Dorian kialvatlan, megviselt arcán. – Mióta vagy itt?

– Lényegtelen – vágta rá a férfi. – Itt maradok.

– Már két napja, gyökeret vert az ágyad mellé – válaszolta helyette Madison.

– Dorian, menj haza és pihenj! – Andrea próbált erélyesebb lenni, de hangja elcsuklott.

– Nem hagylak egyedül! – rázta meg a fejét a férfi.

– Madison itt marad, igaz? – nézett Andrea a másik oldalon álló nőre.

– Persze, szóval menj csak haza – bólogatott a halottkém. –  Reggel bejöhetsz. Mindkettőtökre ráfér a pihenés!

– Hát, nem is tudom – bizonytalanodott el Dorian. Nem akarta egy percre sem magára hagyni Andreát. Olyan gyönge még!

– Én igen, kérlek – erősködött Andrea, mire Dorian bólintott.

– Rendben, de bármi van, hívj fel! – adta ki az utasítást Madisonnak.

– Igenis, főnők – szalutált a nő. – Na, menj már!

***

– Andy, baj van? – kérdezte Madison másnap reggel. Andrea elgondolkozva bámulta a plafont szótlanul. – Andy? Szóljak egy nővérnek?

– Nem kell, csak gondolkozok – válaszolta végül barátnője.

– Csak nem a szexi ügynöködön? – mosolyodott el Madison, mire Andrea szomorúan bólintott. – Hiányzik, mi? Szerintem hamarosan befut, tegnap is alig lehetett kirobbantani innen. Nagyon odavan érted.

– Hát épp ez az, hogy én is érte – ült feljebb Andrea, miközben felszisszent a fájdalomtól. – Félek, hogy megint elveszítem.

– Jaj, Andy, ettől én nem tartanék, inkább attól, hogyan vakarod le magadról ezután! – nevetett hangosan Madison.

– Madison, ez most komoly, két különböző városban élünk, ráadásul van egy nő… akivel bár már nincs köztük semmi… de gyereket vár tőle, érted?

– Mi? – döbbent le Madison. – Az szívás.

– Madison, egy gyerekről beszélsz!

– De figyelj, most őszintén, ha téged szeret, akkor veled marad. Ettől függetlenül gondoskodhat a gyerekről. Nem ez lesz az első, sem az utolsó ilyen szitu. Ami Bridgeportot illeti, hát nem tudom, ezt meg kellene dumálnotok. Biztos van megoldás.

– Minden kezdődik elölről, és félek, hogy azt már nem bírnám ki. Túlságosan közel engedtem magamhoz – sóhajtott fel Andrea.

– Túlságosan közel? – húzta fel a szemöldökét Madison. – Mindent hallani akarok!

– Szabad? – dugta be a fejét Dorian az ajtón, széles vigyorral a képén. Andrea halkan köszönt a férfinak, majd lehajtotta a fejét. Dorian nem tudta mire vélni Andrea reakcióját.

– Te jó ég, Carson! – nevetett fel Madison. – Alig ismerek rád! Hová tüntetted a szexi borostád?

– Minden rendben, ugye? – kérdezte aggódva Dorian.

– Nyugi, Miss Marple egyre jobban van – tornázta fel magát a székből Madison. – Én most lelépek. Csak ügyesen, Don Juan – csapott rá a férfi fenekére, majd beljebb lökte az ajtón.

– Ez a nő, ha nem lenne, ki kellene találni – lépett kisfiús mosollyal az ágyhoz Dorian.

– Madison már csak ilyen, nem kell komolyan venni.

– Ezt neked hoztam – vette elő a háta mögül a csokor rózsát Dorian. – Remélem, tetszik.

– Köszönöm – mondta Andrea, miközben szinte rá sem nézett a virágra. Dorian szomorúan lerakta a rózsákat a kis asztalkán lévő vázába, majd az ágy szélére ült.

– Mesélj, hogy érzed magad? – kérdezte. Szemében őszinte érdeklődés csillogott.

– Jól vagyok – válaszolta tömören a nő. Még mindig nem nézett a férfira, és ez Dorianben aggodalmat keltett. Valami rosszat csinált? Megbántotta valamivel? Tegnap este abban a tudatban hagyta itt, hogy minden rendben köztük.

– Miért vagy velem ilyen ellenséges? – kérdezte, miközben gyöngéden a nő hátát cirógatta.

– Nem vagyok ellenséges – rázta meg a fejét Andrea. Egész teste jólesően bizseregni kezdett a férfi érintésétől.

– Rám sem akarsz nézni – folytatta a becézgetést a Dorian. Érezte, hogy Andrea kezd felengedni. – Haragszol rám?

– Nem erről van szó – nézett végre a férfire Andrea.

– Hát miről? – kérdezett vissza türelmetlenül Dorian.

– Gondolkodtam, kettőnkön – bökte ki a nő. Dorian értetlenül nézett rá. – Örülök neki, hogy most ilyen jól megvagyunk. De mi lesz később? Mindkettőnket máshová köti az élete. Te Bridgeportban élsz, ott a munkád, és ott van a nő is, aki a te gyerekedet várja.

– Jesszusom, Amanda… – jutott eszébe a nő. – Nincs semmiféle gyerek. Amanda Monroe egy hazug kígyó, azt sem lehet elhinni neki, amit kérdez.

– Nyilván nem ok nélkül mondta.

– Azért mondta, hogy fájdalmat okozzon. Szóval efelől nyugodt lehetsz – magyarázta a férfi. Andreának, bármennyire is próbálta volna tagadni, hatalmas kő esett le a szívéről. – Ami pedig Bridgeportot illeti – folytatta Dorian –, beszélek Collinsszal, és megmondom neki, hogy nem megyek vissza. Visszajövök Twinbrookba. Talán Woodward visszavesz.

– Ez meg őrültség, feladni a karriered – rázta meg a fejét Andrea. – Ne dönts elhamarkodottan!

– Már döntöttem. Sohasem voltam még biztos ennyire semmiben. Téged akarlak!

– De… – próbálkozott Andrea. Tudta, hogy hatalmas visszaesés lenne a férfinak, ha felmondana.

– Semmi de, itt is vannak rosszfiúk, akiket el kell kapni. Nem beszélve arról, hogy itt vagy te is – hajolt egyre közelebb Andreához. – Amikor majdnem meghaltál a karjaim között, sok mindenre rájöttem. Például arra, hogy nem tudnám elviselni, ha még egyszer elveszítenélek. Menthetetlenül beléd szerettem, Andrea, és ezzel nem tudok mit kezdeni. Kérlek, ne taszíts el magadtól!

Andrea teljen meghatódva nézett a férfira. Legszívesebben a nyakába ugrott volna, de így minden erejét összeszedve magához húzta.

– Szeretlek, Dorian – zárta le a férfi ajkát egy gyöngéd csókkal. Dorian pedig készségesen viszonozta.

– Awww, annyira szépek együtt! – szólalt meg három nővérke az ajtóból, mire Dorian bosszúsan hátranézett, de azoknak eszük ágában sem volt távozni.

– Utat! – vágtatott be Madison, majd felvont szemöldökkel a nővérkékre nézett – Mi van itt, ingyen cirkusz? A 6-osban ki kell vinni az ágytálakat! – nézett parancsolóan a három nőre. –  Mr. Hopkins tegnap chilis babot evett, csak szólok. Na hess, hess! – Miután az ápolónők kissé dühösen távoztak, Madison azonnal a párhoz rohant.

– Aw, hát akkor szent a béke? – könyökölt Dorian vállára. – Olyan édesek vagytok, hogy meg kell zabálni titeket!

– Hát neked meg mitől lett ilyen jó kedved? – kérdezte Andrea kíváncsian.

– Loptam morfiumot! – A halottkém eszelősen nézett Andreára.

– Azt hittem, az nálad mindig van – nevetett fel óvatosan barátnője. – Látom, hogy titkolsz valamit – állapította meg. – Pasiügy?

– Még az is lehet, de majd megdumcsizzuk, ha nem lesz itt ez a férfiállat. – Madison megveregette Dorian vállát, mire az felnevetett.

– Nekem most úgyis el kell mennem egy kis időre. Úgyhogy beszélgessetek nyugodtan. Nemsokára jövök. – Dorian nyomott egy puszit Andrea fejére, majd elindult.

– Dorian – szólt utána a nő.

– Igen? – fordult vissza mosolyogva Dorian.

– Gyönyörűek a rózsák – nézett szerelmesen a férfira, mire az egy ellenállhatatlan mosolyt küldött felé. Andrea tudta, hogy most már minden rendben lesz.

***

7 hónappal később

Április 10., 09:50

Twinbrooki Állami Fegyház

Cipősarkak éles kopogása töltötte be a fegyház folyosójának nyomasztó csöndjét. Andrea Mackenzie határozott, magabiztos léptekkel közelítette meg a helyet, ahol újra találkozni fog volt férjével. Négy hónap telt el azóta, hogy végre kimondták a jogerős ítéletet Adam Cooper felett. Életfogytiglan… Pontosan emlékszik az Adam arcára kiült, félelemmel keveredett megdöbbenésre. Akkor látta őt utoljára, de nem is akarta látni soha többé. Egy életre elege volt belőle. Most mégis itt volt. Vegyes érzések kavarogtak benne.

Amikor beérkezett a társalgóba, Adam már ott várta az üvegfal túloldalán. Szeme alatt csúnya karikák díszelegtek, arca beesett volt és sápadt. Alig ismert rá, mintha éveket öregedett volna. Hol volt már az egykor megismert sikeres és jóképű ügyvéd!

Meglepő, de nem érzett iránta gyűlöletet, már nem. Amit érzett, megvetés volt és mélységes szánalom. Ahogy leült a férfivel szemben, először csak hosszasan fürkészte a tekintetét. Adam sóvárogva nézett rá, csöppet sem titkolva, mennyire tetszik neki, amit lát. Néhány másodpercig még szótlanul meredtek egymásra, majd Adam lassan leemelte a telefonkagylót, és rekedtes hangon beleszólt.

– Remekül nézel ki. Gyönyörű vagy – méregette epekedő tekintettel.

– Ez rólad nem mondható el – válaszolta Andrea a készülékbe, mire Adam gúnyos félmosolyra húzta a száját.

– Minek jöttél? – vágta oda gőgös hangnemben. – Gondolom, nem házastársi látogatást szeretnél megbeszélni.

– Hogy miért? – kérdezett vissza a nő. – Egyszer s mindenkorra le akarom zárni a múltamnak azt a fejezetét, amiben te szerepet kaptál, és ezt anélkül nem tudom megtenni, hogy nem láttam a saját szememmel, hogy itt rohadsz meg.

– Milyen kedves – mosolygott továbbra is a férfi. – Pedig egykor szerettél engem, velem képzelted el a jövődet. Már nem emlékszel?

– Tévedsz! – rázta meg a fejét Andrea. – Sohasem szerettelek. Tudod, miért vagyok ebben ilyen biztos? Mert most igazán szeretek valakit, és az, amit irántad éreztem, a közelében sincs ennek.

– Hogy is hívják azt a selyemfiút? Dorian Carson? Már bánom, hogy nem öltem meg!

– Majdnem sikerült teljesen tönkretenned. Elismerésem. – Andrea magabiztosan nézett Adam szemébe. – Van fogalmad róla, min mentem keresztül az elmúlt hónapokban?

– Szerinted én olyan csupa jó dolgokon megyek itt át? – kérdezett vissza a férfi.

– Ezt érdemled, öt ember vére szárad a kezeden – torzult el a megvetéstől a nő arca.

– Kettőnként tettem – hajolt közelebb az üveghez Adam.

–Azért tetted, mert nem vagy normális – állt fel a székből Andrea. – Végeztem veled. Egyszer s mindenkorra. Ég veled, Adam!

– Azt hiszed, vele majd boldog leszel? – kiabált a távolodó nő után volt férje. – Hitegesd csak magad! Hallod, Andy? Fogsz te még sírni miatta!

Andrea tompán még hallotta a férfi szavait. Amikor végre kilépett a fegyház ódon falai mögül, félelem töltötte el. Mi van, ha ennek az átkozottnak igaza van? Azonban amikor a következő pillanatban megpillantotta az épült előtt türelmetlenül ácsorgó férfit, azonnal elszállt minden kételye. Miközben felé lépkedett, és Dorian elé sietett, már tudta, hogy nem kell aggódnia. Dorian az a férfi, aki mellett nyugodtan alszik el, és aki mellett boldogan ébred fel. Aki olykor nagyon imádnivaló, olykor pedig iszonyatosan bunkó tud lenni. Mégis, ő minden hibája ellenére mindennél jobban szereti.

– Minden rendben? – kérdezte sietve Dorian. Majd beleőrült a várakozásba. Egyáltalán nem tartotta jó ötletnek ezt a beszélgetést.

– Most már igen – bújt hozzá a férfihoz Andrea. Dorian erősen magához szorította törékeny testét.

– Ilyet többet nem játszunk – nézett mélyen a szemébe. – Már nem vagy egyedül.

– Tudom, de ez nekem kellett elintéznem. Viszont menjünk innen, kiráz a hideg ettől a helytől.

Dorian bólintott, majd kézen fogta a nőt, és maguk mögött hagyták a rideg épületet.

***

– Van valami óhaja mára, Mr. Carson? – kérdezte Andrea, miközben belekarolt a férfibe.

– Igen, most, hogy kisétáltuk magunkat, menjünk haza, és feküdjünk egész nap az ágyban, elvégre szombat van – vágta rá gondolkodás nélkül Dorian.

– Ki gondolta volna, hogy ilyen hétalvó vagy? – kuncogott a nő. Jól tudta, hogy mire gondol pontosan a férfi.

– Igazság szerint sok minden eszembe jutott – hajolt a nő ajkaihoz Dorian –, de az alvás nem volt köztük.

– Aha, inkább a bőröndjeidet kellene végre kicsomagolni. Még végül Charlie-ra kell bíznunk! Szoríts, már lehet, meg is csinálta – kacsintott rá Andrea. – De semmi jóra ne számíts!

– Nem számít, a lényeg, hogy végre összeköltözünk – vallotta be Dorian. Még sohasem volt ilyen boldog, mint most Andrea mellett.

– Eddig is szinte nálam laktál – somolygott a nő. – Ideje volt már hivatalossá tenni. – Andrea már egy ideje fontolgatta a dolgot. Szerette volna minden szabadidejét a férfivel tölteni, de félt, hogy Doriannek gyors lenne a tempó. Amikor azonban a férfi egyik este felhozta, hogy bárcsak ne kellene ingáznia a lakása és Andrea otthona között, egyértelműnek tűnt megkérdeznie.

– Remélem, hogy nem fogsz kidobni egy hét után – nevetett fel Dorian.

– Hát, jobban teszed, ha jól viselkedsz, különben még az is megeshet.

– Igenis! – Dorian Andrea ajkához hajolt, majd könnyű csókot lehet rá. A nő boldogan viszonozta a férfi édes csókját.

Mindketten szenvedtek már eleget, és bár a múltuk tette őket azzá, akik, tudták, hogy az időt nem lehet sem visszatekerni, sem megállítani. A múlt mindig csak múlt marad. A jövő viszont most kezdődik el számukra. Együtt.

Vége!