Helyzetjelentés – avagy van még itt élet

Ahogy azt bizonyára észrevettétek – és néhányan meg is jegyeztétek – egy huzamosabb időre bezárta virtuális kapuit a Simetria oldal. Be kell vallanunk nem a legmegfelelőképpen történt a leállás, de elhihetitek mi sem így terveztük. Hogy pontosan mi történt? Nem fogunk nektek hazudni. Talán elfáradtunk, talán meguntuk kicsit, talán mindkettő. De persze az is jócskán belejátszott a dologba, hogy nyár volt, sok volt a programunk, nyaralások, miegymás. Amikor két évvel ezelőtt megnyitottuk az oldalt, már akkor tudtuk, hogy nem lesz könnyű feladatunk, hiszen alapból némi hátránnyal indultunk. De belevágtunk és egyáltalán nem bántuk meg, hiszen a sok munka mellett megannyi jó emlék is kapcsolódik az oldalba fektetett időbe. Panaszkodni és mentegetőzni sem akarunk, az nem a mi asztalunk. Viszont tény, hogy mint mindenki más, mi is emberek vagyunk, akiknek a való életben van munkájuk és magánéletük, és egy idő után sajnos egyre kevesebb idő marad arra, hogy azt a kevés szabadidőt is ami van, egy hobbioldalba fektesse az ember, pláne ha egy idő után azt érzi, hogy talán nincs is értelme annak amit csinál. Talán most azok az emberek, akik sok hasznos dolgot találtak az oldalunkon elmondhatják, hogy ez nem igaz, és a statisztikák is azt mutatják, hogy előszeretettel látogatjátok az oldalt, letöltésekért, tippekért, sztorikért még most is, hogy jó pár hónapja nincs poszt. Ilyen számokról a kezdetekben talán álmodni se mertünk volna, viszont az egyik fő célunk az volt, hogy kialakítsunk itt egy kis simses közösséget, olyan embereket megcélozva, akik szívesen fejtik ki véleményüket legyen az akár pár szó vagy akár hosszabb hozzászólás. Ez sajnos nem alakult ki, kevés a visszajelzés, ami valljuk be nem túl motiváló. Így talán nem meglepő, ha úgy éreztük nem értük el a célunkat. Viszont az is biztos, hogy azt, amit felépítettünk ezen az oldalon, semmiképpen sem szeretnénk veszni hagyni. Nem tudjuk, hogy meddig marad még meg a Simetria oldal. Ígérgetni sem akarunk, hogy mostantól minden a régi lesz és újult erővel vágunk bele az oldal szerkesztésébe, mert nem lenne igaz. Viszont nincs kizárva, hogy lesznek még posztok, hiszen mi ugyanúgy szeretjük ezt az oldalt. Van még 1-2 félben hagyott dolog, amelyeket szeretnénk még befejezni, illetve ha lesz hozzá kedv az is lehet, hogy vissza-visszatérünk még egy-egy új poszttal. Szeretnénk elnézést kérni azoktól a látogatóktól, akik megszerették az oldalt, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztünk semmi féle magyarázattal. Nem tudjuk mennyire volt kielégítő számotokra ez a kis helyzetjelentés, de sajnos nem tudunk többet mondani jelen pillanatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.