Sims 2 – Saját townie-k készítése

Aki játszott már Sims 2-vel, bizonyára ismeri a townie-kat, akik csak úgy mászkálnak a városban, de nincsenek beköltöztetve sehova. Mára egy kis tippet hoztam arról, hogy egy saját készítésű simet hogyan avanzsálhatunk townie-vá, ígérem, nem lesz nehéz! Katt a továbbra! 🙂

Először is, a nagy művelethez szükségünk lesz egy modra, ami nem más, mint a SimBlender, amit itt tudtok letölteni. Szokás szerint a Downloads mappába kell tenni, mint bármilyen más egyedi tartalmat.

Lépjünk be a játékba, és készítsük el a simet, ahogyan szoktuk. Költöztessük be egy telekre (üres telek is tökéletesen megteszi).

Keressük meg a SimBlendert, amit a vegyes/vegyes kategórián belül találhattok meg, úgy néz ki, mint egy fikusz, és teljes 10 simoleonba kerül. Tegyük le valahova a telekre.

Kattintsunk rá a simmel, és keressük meg a Family / Make me a Townie opciót. Amint rákattintunk, a sim eltűnik a háztartásból (mármint fizikailag a telken marad, csak az ikonja tűnik el a választható simek közül). Mindenképpen mentsük el a telket (még ha nem maradt senki se rajta, akkor is), és készen is vagyunk! Ezentúl csupán járókelőként fogunk találkozni a simmel! Ha pedig csak egy üres telket használtunk, és nem maradt rajta senki, nyugodtan ki is törölhetjük, hiszen teljesítette a feladatát. 🙂

Amint láthatjuk a modon, nem csak townie-kat, hanem downtownie-kat (belvárosban található townie-k) is gyárthatunk ezzel a módszerrel. Ha pedig egyetemvárosban végezzük el a townie-vá tételt, akkor automatikusan dormie-vá válik a sim, így hát találkozhatunk vele az egyetemen, és még a koliba is beköltözhet szobatársként. Éljen! 🙂

Ez tényleg egy rövidke tipp volt, de szerintem annál hasznosabb! Én mindig magamnak készítem a townie-jaimat! Sajnos ezzel a módszerrel nem lehet lecserélni a már meglévő townie-kat, az majd egy másik tipp lesz. 😉 Ha van kérdés, természetesen várom komiban! 🙂

Mentés

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.