Sims 2 Vár az üzlet kisokos – 3. rész

Megint egy olyan napra virradtunk, amikor pont jó az időzítés az üzletvezetésre! Ugyanis ma folytatjuk a Sims 2-es üzletvezetési tippsorozatot! Ha lemaradtatok róla, itt találhatjátok meg az első, és itt a második részt. Na de! Mi várható ma? Végre szót ejtünk az üzletvezetéssel kapcsolatos különféle tevékenységekről, elhangzik néhány saját tapasztalat, és bemutatom A modot is! 😛 Bővebb infókért katt a továbbra! 🙂

Tevékenységek

Immáron szuper üzlethelyiséggel rendelkezik simünk. Beszerzett (vagyis hát mi szereztünk be neki) minden szükséges eszközt, portékát, és még a kezdeti lelkesedés is ott buzog benne. Meg is nyitotta a kis üzletet a nyitva-zárva tábla segítségével (immár zöld felét mutatja a világnak), és várja, hogy betévedjenek a vásárlók. De mit is kell pontosan tennie, hogy a vevők elégedettek legyenek?

Eladás

Ez mindenféle típusú üzletben egy fontos tevékenység, ugyanis rá kell beszélni a potenciális vásárlókat, hogy ugyan már vegyék meg a portékát / lépjenek be az üzletbe. A betévedőknek először egy kis zöld sáv jelenik meg a fejük fölött – ez jelenti azt, hogy elkezdték nézni az értékesítésre váró dolgot. Namármost. Az a cél, hogy a kis zöld sáv teljesen megteljen, mert akkor fognak vásárolni a simek. Eddig világos. A sávot a legegyszerűbben rábeszélési tevékenységgel tudjuk megemelni.

Nincsen is más dolgunk, minthogy a tétova simre rákattintva kiválasztjuk az Eladás… opciót, ekkor megjelenik, hogy miféle rábeszélési módszerekből választhatunk. Ahogyan fejlődik a kis eladó simünk, egyre hatásosabb technikákat fog tanulni, ahogyan a pedál medál szintje emelkedik.

Nincs medál Visszafogott stílusban
Bronz medál Egyedi kedvezmény (itt mindig az aktuális ártól egyel olcsóbbat lehet kiajánlani)
Ezüst medál Rámenős stílusban
Arany medál Elkápráztatás

Vigyázzunk azonban, mert ha rosszul sikerül a rábeszélés, a vásárlónk hajlandósága lejjebb fog menni, és minél magasabb hatásosságú rábeszélés sül el rosszul, annál jobban fog csökkenni a zöld sáv a feje felett (remélem ezt értelmesen írtam le XD). Tapasztalatom szerint, ha egy simnél nem működik az egyik rábeszélés, a többi se fog – ilyenkor jobb híján lefoglalhatjuk beszélgetéssel, hiszen a sáv magától is nő az idő folyamán (kivéve, ha nagyon drága a termék, mert akkor csökkenni fog).

Egyébként, ahogyan az előző tippben említettem, az olcsóbb áruknál már alapból magasabb szintről fog indulni a kis zöld sáv, így kevesebb rábeszélés is elég lesz a sikerhez.

Mod: Hát most idelinkelek egy kicsi, de annál hasznosabb modot, ugyanis ha Elkápráztatás rábeszélést használják a simek, az energiaszintjük lecsökken (ok nélkül). Ezt küszöböli ki ez a kis mod.

Én személy szerint általában az irányítható simre szoktam hagyni az eladást, és nem egy alkalmazottra (alkalmazottakról egy későbbi tippben lesz szó). Az esetek nagy részében, ha már arany pedál medállal rendelkezik a sim, az Elkápráztatást szoktam alkalmazni, tapasztalatom szerint ez a leggyorsabb és leghatékonyabb módja a rábeszélésnek. Ha még nem olyan tehetséges a sim, akkor pedig a jól bevált visszafogott stílust szoktam használni. Abból még nagy baj sose történt XD.

Ezen kívül betévedhetnek tévelygők a boltba, akik úgy tűnik, azt se tudják, hogy hol vannak. Nyilván segíti eladási rátánkat (és reputációnkat), ha útba igazítjuk ezeket a szerencsétleneket, amelyet a Segíthtek?-re kattintva tehetünk meg. Ezen felül az épp bambán álldogáló vásárlóknak meg is mutogathatunk termékeket, a portékára kattintva. Aztán vagy elkezdi nézni, vagy nem, de általában ez kevésbé hatásos szokott lenni, mintha magától választaná ki, hogy mi is érdekli pontosan.

Kasszázás

Kereskedő típusú üzletnél nagyon fontos, hogy legyen pénztárgép a telken. Azonban a pénztárgép nem fogja magától kifizettetni az árukat, bizony kell egy kasszás is. Nincs más dolgunk, minthogy rákattintunk az említett pénztárgépre, és kiválasztjuk a Legyen pénztáros opciót, ekkor simünk beáll a kasszába.

Hasonlóan, mint az eladásnál, itt is van egy külön pedál medál, amit gyakorlással fejlesztve, simünk egyre jobb lesz a kasszázásban. Karrierje legelején még csak bénácska, alig találja a gombokat, és még a gép is hasba veri (ami terhes simek esetében különösen fájdalmas lehet…), azonban ha már nagyon profi, úgy üti be az árakat, mint a villám, és persze a vásárlók is elégedettebbek lesznek! 🙂

Ha nagyon nagy a sor már a kasszánál, érdemes két (vagy több) kasszát üzemeltetni. Azonban, ha nincs kapacitásunk az ilyesmire, a sorban álldogáló, már nagyon elégedetlenkedő vásárlókat lefoglalhatjuk beszélgetéssel. Ekkor abbahagyják a nyafogást, kiállnak a sorból, és még az is lehet, hogy megint elkezdenek vásárolni. 😛

Árufeltöltés

Szintén kereskedő típusú üzletekhez tartozik ez a tevékenység. Hiszen ha egy vevő megvett valamit, és levette arról a polcról, akkor valahogyan pótolni kell a terméket, hiszen a “kifogyott” cédulákat egyik vásárló sem szereti viszontlátni a boltban.

A termékeket egyesével is pótolhatjuk, az említett kis kifogyást jelző mütyürre klikkelve, kiválasztva az Árufeltöltést. Ekkor simünk kezébe fog egy lapot, és megkezdi az árufeltöltést. Ha nem szeretnénk egyesével végigklikkelgetni az árukon, a simünkre kattintva találhatunk egy olyan opciót, hogy Árufeltöltés, amivel ő automatikusan ki fogja választani a hiányzó dolgokat, és feltöltögeti. Ennyi!

Hasonlóan a korábban bemutatott tevékenységekhez, ehhez is kapcsolódik pedál medál: minél jobb lesz a simünk, annál gyorsabban fogja végezni az árufeltöltést.

Fodrászat

Hát igazából a fodrászkodás nem pont ide illik, de inkább itt ejtek szót róla, mert máshova pláne nem illik XD. Szóval. A lényeg, hogy a fodrászat is pedál medálos tevékenység, tehát minél többet gyakorolja a sim, annál jobban fog menni.

Ugyanis az elején elég nagy esély van rá, hogy elrontja a szerencsétlen páciensek haját vagy sminkjét. Elég röhejes kinézeteket eredményezve XD. Ezeket egy ismételt fodrászolással lehet javítani (hacsak megint el nem sikerül rontani), avagy, ha játszható a simünk, otthon a tükörnél vissza tudjuk adni normál, emberi (vagy sim-i? XD) kinézetét. A haj megjavul ennyitől, az elrontott sminket úgy lehet eltávolítani, hogy ráadunk egy arcfestést, majd leszedjünk. Voilá!

Ha viszont sikeres a művelet, és pont a fodrász simünkön állunk (mármint hogy ő van kijelölve), akkor felugrik egy ablak, ahol meg tudjuk változtatni az alany kinézetét. Így akár a townie-kat is felturbózhatjuk egy kicsit egy új frizurával vagy sminkkel! 🙂

Ha nagyon jótékonyak akarunk lenni (vagy ki szeretnénk javítani a simünk által elkövetett bakikat), Ingyenes megszépítést is felajánlhatunk a fodrászszékre kattintva.

Amennyiben az alany rendkívül meg van elégedve új kinézetével, még borravalót is adhat fodrászának!

A mod

Nem hiába hívom így, mert ez a mod, amit most bemutatok, nagyon sok mindent lefed az üzletvezetéssel kapcsolatban. Ez pedig nem más, mint a Business Runs You amit innen tudtok beszerezni (ha nincs meg a Nagyvárosi élet, akkor innen)

A játékban ez a Vegyes…/Vegyes kategóriában fog felbukkanni, és úgy néz ki, mint… hát… egy szocialista jelkép… De nyugalom, van láthatatlan átszínezése is, én ezt szoktam alkalmazni (csak jól meg kell jegyezni, hogy hova tettük le, mert különben soha többé nem fogjuk megtalálni XD).

Amint rákattintunk, láthatjuk, hogy tudjuk rajta egy kattintással nyitni/zárni az üzletünket a Toggle Open-Close opció segítségével. Valamint az irányítható simünknek is tudunk feladatot adni (hogy például győzködjön vásárlókat magától), ezt az Assign Unmanned Owner alatti opciókkal tehetjük meg. Egy kis segítség:

No Task Semmilyen feladat
Cashier Kasszás
Janitor Takarító
Restocker Árufeltöltő
Salesperson Eladó

(bevallom a bugger off nem tudom, hogy mit csinál XD)

Az alkalmazottakkal kapcsolatban is tudunk itt mókolni dolgokat, erről egy későbbi tippben fogok szót ejteni. 🙂

Ennyi lett volna a tipp mára, remélem valakinek hasznára válik! Kérdés esetén nyugodtan komizzatok! Folyt köv legközelebb! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.