Sims 4 – Tanítási szünet

Mai tippünk a Sims 4-es játékosoknak lehet igazán érdekes, ugyanis a minap egy kifejezetten hasznosnak tűnő mod jelent meg LittleMsSim készítőtől. Ez pedig nem másról szól, mint hogy végre a Sims 4-ben is lehetőség van arra, hogy simcsemeténk legnagyobb örömére, néhány nap kimaradjon a suliból. Katt a továbbra, és máris elregélem, miről is van szó. 😀

A modot tehát INNEN tölthetitek le, letöltés után pedig több fájlt is tartalmazó mappához juthattok. Az 5(!) darab package fájl közül, nekünk csak 1(!) darabot kell a saját számítógépünk Mods mappájába másolni.
Egyedi tartalmak telepítéséhez ITT találtok segítséget!
Az öt fájl mindegyike ugyanazt eredményezi, az egyetlen különbség a tanítási szünetek valószínűsége. Ha azt szeretnétek, hogy a simgyermek minél többször részesüljön a tanítási szünetnek nevezett áldásban, akkor a 10%-os fájlt másoljátok be. Ha a legkevesebbszer szeretnétek, akkor a 2%-os valószínűségű fájl lesz a nektek szükséges, és így tovább.
Ha bemásoltátok a megfelelő package fájlt, már léphettek is be a játékba.
A tanítási szünet gyermek és tini korú simek esetében is előfordulhat, 1, 3 vagy 5 napos időtartamra. A háztartásban élő összes gyermek és tini korú sim, egyszerre kapja meg a szünetet. Ilyenkor, egy felugró ablak jelzi a jobb felső sarokban, hogy attól a naptól kezdve bizony nem kell suliba menni.
A simek egy új buffal is gazdagabbak lesznek, amely 10 plusz pontot ad a boldogságukhoz az összes olyan napon amíg tart a szünet. Ezen kívül a karrier panelen is látható lesz, hogy hány iskolamentes nap vár még a lurkókra.
Ennyi lett volna ez a rövid kis tipp, és remélem ez a mod okoz majd pár örömteli percet nektek, és a simcsemetéiteknek. Ha további kérdésetek van, tegyétek fel bátran! 🙂

Sims 4 – Tanítási szünet” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.