Sims 4 – Trükkök dekoráláshoz

Mindenki szereti szépen berendezni, kidekorálni simjei lakókörnyezetét. Ahogy a széria fejlődött, véleményem szerint egyre egyszerűbbé vált ez a procedúra. Sims 4-ben például mindenféle modok nélkül, csupán trükkös billentyűzések és kódok segítségével is akár bárhova tudunk pakolni tárgyakat, díszeket. A mai tippem néhány ilyen trükköt hivatott bemutatni, ha érdekel, katt a folytatásra! 🙂

Az első trükk, amit bemutatok, hogy hogyan tudunk tárgyakat a rácson kívül elhelyezni. Ehhez nem kell mást tennünk, minthogy a billentyűzetünk “Alt” gombját nyomva tartjuk, és máris bárhova tehetjük a tárgyat, nem korlátoz minket többé a rács!

Ezen felül, ha a dolog lepakolásánál nyomva tartjuk az említett “Alt” gombot, és egerünk jobb gombját, majd elkezdjük mozgatni az egeret, a tárgyat bármilyen szögben képesek leszünk forgatni! (én nagyon örültem, amikor erre rájöttem XD)

Az “Alt” gombos trükköt falidíszeknél, mint például festményeknél is alkalmazhatjuk, ekkor a fal bármelyik pontjára fel tudjuk pakolni az említett tárgyat!

A második trükkben azt tudjuk meg, hogy a “foglalt” kockákra hogyan tudunk pakolni. Ehhez csak nyissuk meg a cheat ablakot (Ctrl+Shift+C), és írjuk be a következő csaláskódot: bb.moveobjects on. Rögtön ki is írja, hogy a MoveObjects cheat bekapcsolásra került, és ezentúl a foglalt kockák már nem akadályoznak bennünket! Ötvözve a korábban említett “Alt” gombos megoldást, és ezt, már egészen szuperül fog menni a berendezés!

Azonban figyeljünk arra, hogy ha a moveobjects-es trükköt használjuk, lehetséges, hogy ha túl közel teszünk bizonyos tárgyakat egymáshoz, a simek nem fogják tudni használni őket! Tehát vigyázzunk, hogy a fontos tárgyakat ne barikádozzuk el. 🙂

A harmadik trükk nem más, mint a tárgyak átméretezése. Merthogy a Sims 4-ben már ilyet is lehet! Fogjuk meg a tárgyat, és nyomjuk meg az ú gombot a nagyításához! Ha pedig vissza szeretnénk csökkenteni a méretét, az ő gombot használjuk. Sajnos a tárgyak eredeti méreténél nem tudjuk kisebbre csökkenteni, azonban elvileg nagyítani óriásira is fel tudjuk. Ez az opció főleg a dekorációs elemeknél működik, nem minden tárgynál. Azonban gyűjthető dolgoknál szuperül működik, tehát ha valaki egy óriási MySims figurára vágyik, most lehetősége van ilyet készíteni! 😀

A negyedik trükk a tárgyak emeléséről, süllyesztéséről fog szólni. A korábbi szériákban OMSP-ket kellett használni hozzá, azonban Sims 4-ben némi trükközéssel meg lehet oldani a dolgot!

A bb.moveobjects on kód aktiválása után fogjuk meg a tárgyunkat, és nyomjuk meg a 9-es gombot az emeléséhez, és a 0-ás gombot a süllyesztéséhez. Jó, mi? 😀

Azonban láthatjuk, hogy nem helyezhetjük szabad magasságra a tárgyat, csak bizonyos szintekre. Viszont ezt a kisebb tárgyak esetében ki lehet trükközni!

Először is, vegyünk egy polcot, és az “Alt” gombos trükk segítségével helyezzük olyan magasra, mint a felület, amire szeretnénk rátrükközni a dekorációnkat. Tegyük a kis tárgyat rá a polcra, majd fogjuk meg, és szedjük le. Varázslat! A tárgy megmaradt a polc magasságában! Így akár olyan felületekre is feltehetjük, ahová alapjáraton nem lehet pakolni (vagy a megengedett pakolási helyeken kívülre is rátehetjük, ha az Alt gombot nyomva tartjuk).

Ennyi lett volna mára, remélem azért tudtam valami hasznosat mutatni ezzel a négy kis trükkel. Amennyiben van kérdésetek, vagy csak szeretnétek megmutatni, hogy mit mókoltatok a tipp elolvasása után, várom komiban! 🙂

Mentés

  • LightAqua

    Nekem az emelős nem megy. Tavasszal még ment, utána elkezdett vacakolni, nem lehetett süllyeszteni, mindig visszadobált egy pontra, stb… Most meg már nem is megy. Miért?

    • Szia! Lehet ez hülye kérdés, de biztos, hogy aktiváltad a bb.moveobjects on kódot, mielőtt emelni próbáltál? Eredeti a játékod?

      • LightAqua

        Mindkettőre igen a válasz.

        • Hmm, én első körben egy cache törlést javasolnék, a DocumentsElectronic ArtsThe Sims 4 mappából a localthumbcache nevű fájlt kellene törölni, hátha az javít a helyzeten. Próbáltam keresgélni megoldást, de nem találtam semmit ilyen problémáról :/ Ha ez nem segít, próbálj az Originen egy Repair-t nyomni.

          • LightAqua

            Már nem egyszer csináltam, mert a gépem gyenge egy picit a Sims 4-hez, meg egyedi is volt már a gond, szóval többször próbáltam ilyennel javítani a játékot. “Jó” hír, hogy a grafikai gyengeség csak azon üt ki, hogy fagy a CAP.

          • Sajnos nincs több ötletem :/ Utolsó utáni tippem (nem is nagyon valószínű), hogy valami egyedi zavar be. De gondolom próbáltad már azok nélkül is így 🙁

          • LightAqua

            Azt még nem. És amióta vacakol. Akkor még nem is voltak egyedijeim. Utána szedtem le egy csomagot, Majd többet, de akkor még nem volt, mikor elkezdett vacakolni.