Megjegyzés: A jelenet az Adammel való találkozás reggelén játszódik, melyben Dorian próbálja lebeszélni Andreát, ne látogassa meg a börtönben exférjét. Mint az a 12. rész utolsó előtti jelenetéből kiderült, nem sikerült neki, viszont a kimaradt jelenet által kicsit jobban átláthatjuk azt a lelki vívódást, ami megelőzte a találkozót.

***

Dorian mint mindig, most is korábban ébredt fel, mint Andrea. Hatalmasat nyújtózott, majd kinézett az ablakon és elégedetten állapította meg, hogy odakint szép idő van kilátásban. Halkan Andrea felé fordult és elégedettem legeltette a szemét alvó kedvesén. Még mindig nem tudott betelni annak látványával, pedig már lassan fél éve, hogy majdnem minden reggel a nő mellett ébred.  Egy pillanatra eltűnődött. Az élete fenekestül felfordult az utóbbi időben. Otthagyta Bridgeportot és vele együtt az FBI-t. Immáron újra a twinbrooki rendőrség nyomozója. Sokak szerint – főként Ethan Collins szerint –, élete legnagyobb hibáját követte el, de ha így is lenne, ő csöppet sem bánta. Végre érezte, hogy él, s mindezt Andreának köszönhette, a nőnek, aki újra értelmet adott az életének. Lassan végigsimította Andrea testének vonalát, majd csókot lehelt a vállára, mire az mosolyogva mocorogni kezdett.

– Jó reggelt – fordult Dorian felé álmos tekintettel, majd befészkelte magát a férfi karja közé.

– Máris remekül indul – folytatta a becézgetést Dorian.

– Dorian, most ne! Lassan indulnom kell, tudod jól… – tolta el magától a férfit, majd kikászálódott az ágyból. Tudta, hogy Dorian megpróbálja majd újra lebeszélni, de ő nem fogja hagyni magát. Ma újra szembe fog nézni Adammel, Dorian akár akarja, akár nem.

– Andrea, kérlek, gondold át – nézett rá könyörgően a férfi. – Nem akarom, hogy beszélj azzal a beteg állattal. Semmi szükség rá, hogy felzaklasd magad.

–  Tudom, de ezt még meg kell tennem – makacsolta meg magát a nő.

– Nem kell megtenned! Eleget szenvedtél miatta – vágott vissza Dorian, mire Andrea gyomra összeszorult. Az elmúlt hónapok pokolian nehezek voltak számára. A tárgyalásokon való tanúskodások, amelyek alkalmával újra át kellett élni volt férje ámokfutását és kínzó bűntudata teljesen megtörték. Az első hónapok voltak a legnehezebbek. Dorian nélkül nem bírta volna elviselni azt a rémes időszakot, s bár azóta képes volt életét viszonylag a régi kerékvágásba állítani, valami mégis gátolta abban, hogy teljesen elengedje a múltat.

– Nem élhetek úgy, hogy félek tőle… én nem akarok úgy élni – nézett egyenesen Dorian szemébe. Rég látta ilyen elszántnak a nőt, mégis egy pillanatig neheztelően nézett rá. Féltette. Nem akarta, hogy az Adammel való találkozás felszakítsa az alig begyógyuló sebeket Andrea lelkében. A szíve szakadt meg, amikor a nőt fel kellett riasztani a rémálmokból, amik után percekig zokogott a karjában, mígnem álomba sírta magát.

Dorian felállt az ágyról, majd lassan a nőhöz lépett és magához vonta.

– Félek, hogy rossz vége lesz ennek a látogatásnak – szorította homlokát a nőéhez.

– Bármi is lesz, meg kell tennem, Dorian – nézett fel rá szomorkásan Andrea. – Ideje hogy újra szembenézzek vele. Érzem, hogy most már képes vagyok rá.

– Mondd, miért vagy ilyen makacs? – enyhült meg Dorian, hiszen megtanulhatta volna már, hogyha Andrea valamit a fejébe vesz, azt véghez is viszi. – Legalább engedd, hogy veled menjek.

– Nem hiszem, hogy itt számítana az engedélyem – jelent meg egy halvány mosoly Andrea száján.

– Nem is, de gondoltam, előzékeny leszek – mosolyodott el ő is, majd tekintete újra elkomorodott. –Tudod, hogy nem engedném, hogy egyedül csináld végig. – Andrea csak bólintott, majd Dorian gyöngéd csókot lehelt az ajkára.

Vissza az adatlapra!

+8