Üldözöttek hazája kiegészítő részlet #5

Megjegyzés: Rhydianről kevés szó esik a történet során, és igazából csak az 5. részben jelenik meg egy visszaemlékezés formájában. Arra gondoltam, kicsit jobban bemutatnám, mi is történt pontosan (na nem egészen pontosan) Rhydian és Albine között azon a bizonyos napon.

*

Albine hevesen dobogó szívvel állt a folyosón, az egyik ajtó előtt, és már legalább háromszor elhatározta, hogy végre bekopog, végül mégsem tette.  Furcsa nyugtalanságot érzett belül, és fogalma sem volt, egyáltalán helyes-e amit tesz? Pénzt fogad el egy vadidegentől. De hiszen olyan rendes volt vele. Ráadásul ott az apja, akinek szüksége lenne a pénzre… Legyűrte a torkában képződő gombócot, majd felemelte a kezét, és halkan bekopogott.

Nem kellett sokáig várnia, hogy az ajtó lassan kitáruljon előtte, és máris egy magas, sötét alak tekintett vissza rá a másik oldalról. Rhydian Cortez. Lassan félmosolyra húzta a száját, majd helyet engedett maga mellett Albine-nak.

– Kerülj beljebb! – invitálta a szobába.

Albine óvatosan lépett be a hotelszobába, majd hallotta, ahogy az ajtó halk nyikorgással bezárul mögötte. Mondani szeretett volna valamit, de valahogy nem tudott kipréselni magából egyetlen értelmesnek tűnő szót sem. Kíváncsian tekintgetett körbe a szobában, majd a férfire pillantott, aki az egyik asztalhoz sétált, és végighúzta ujjait egy odakészített, vastag borítékon.

– Egy kis részem azt súgta, nem jössz el – fordult felé hirtelen Rhydian, mire vállat vont.

– Meg volt beszélve – felelte csöndesen. – Tudnia kell, hogy mennyire hálás vagyok, amiért segít, és…

– Állj állj állj! – emelte fel a kezét Ryhdian, beléfojtva a szót, ahogy lassan közelebb sétált hozzá. – Ugye nem akarsz magázni? Mennyi lehet köztünk? Tíz év? Nem vagyok még olyan öreg.

– Sajnálom. Ettől függetlenül, tényleg hálás vagyok – sütötte le a szemét.

– Meghiszem azt – nevetett fel Rhydian, miközben lassan körbesétált Albine körül. – Nem semmi összegre van szükséged. Milyen nagy szerencse, hogy összehozott velem a sors. Úgyhogy már csak azt kéne megbeszélnünk, hogy mégis mivel hálálhatnád meg.

– Tessék?

– Pénzt adok neked, nem? – lépett közelebb, majd Albine álla alá nyúlt, és felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. – És én mit kapok cserébe?

Albine nem értette, mire gondol a férfi. Hiszen csak annyiban állapodtak meg, hogy segít neki, de mivel nincs nála annyi pénz, ezért másnap találkozzanak, megadott helyen. Ezért most ott volt, de ellenjuttatásról, eddig szó sem volt. Értetlenül pillantott Rhydian szemébe.

– Ugyan, csak nem gondoltad, hogy ennyi pénzt adok neked csak azért, mert éppen kedvem tartja? Ennyire nem lehetsz butus – gúnyolódott vele a férfi. – Szóval? Mivel szeretnéd meghálálni?

– Nekem… Nekem semmim nincs – hebegte, mire Rhydian lassan vigyorra húzta a száját.

– Hát valamid biztos van – nézett végig rajta, és Albine-nak nem kellett túl sokáig gondolkodnia, hogy kitalálja, mi jár a férfi fejében.

Erre a lehetőségre, egyáltalán nem készült fel. Nem is számított rá. Szinte elszégyellte magát, saját naivitásától, es könnyek gyűltek a szemébe.

– Nem kell sírnod – emelte égnek a szemét Rhydian. – Semmi baj, ha mégse lesz üzlet. Nem az én életem múlik rajta, és nem is a tiéd. Az apád meg… Reméljük a legjobbakat.

Rhydian, miközben beszélt, lassan az ajtóhoz lépett, és szélesen kitárta azt. Albine odasétált, de lábain mintha ólomsúlyokat cipelt volna. Az apja. Hiszen megmenthetné. Milyen ember lenne, ha nem próbálna meg mindent, amit csak lehet? Remegő kézzel állt meg az ajtó előtt, és oda se mert pillantani Rhydian alakjára. Csak állt, lehajtott fejjel, és arcán egymás után folytak le a kövér könnycseppek. Hosszú másodpercekig mozdulni sem bírt.

– Sejtettem – hallotta aztán maga mellől a férfi hangját, ahogy lassan behajtotta előtte az ajtót, és összerezzent, ahogy az halk kattanással bezárult. – Nem kell félned. Ez csak üzlet. Megadod, amit kérek, és megkapod a pénzt, amivel megmentheted az apádat. Szerintem mindenki jól jár.

Albine hagyta, hogy a férfi a derekára csúsztassa a kezét, és az ágy irányába vezesse. Szinte kilométereknek tűnt az a néhány méter, amit megtettek, majd a férfi lenyomta az ágy szélére.

– Ugye, nem fogsz egész idő alatt bőgni? Fejezd be!

Albine remegő kezével törölte le a könnyeket az arcáról, de akármennyire erősen is próbálta, nem volt képes elfojtani azokat. Érezte, ahogy Rhydian mellé ül, lassan a nyakához hajol, és ő lehunyta a szemét. Csak egy fiút csókolt meg eddig. Két évvel korábban történt, az iskola mögötti park egyik padjánál. De az csak egy ártatlan csók volt, szinte annak sem nevezhető. Két hétig kerülte utána a fiút. És ahogy ott ült, és érezte magán Rhydian ajkát, ahogy egyre közelebb araszol a szájához, kezével pedig egyre magabiztosabban simogatja, valami eltört benne. Hogy tehetné ezt? Tudta jól, ha az apja megtudná, milyen módon jutott a gyógyulásához szükséges pénzhez, abba halna bele. Nem teheti. Nem lehet.

– Ne! – pattant fel az ágyról hirtelen, majd lassan a meglepett férfihez fordult. – Sajnálom, én… Nekem ez nem megy.

– Az üzlet nem így működik – rázta meg a fejét Rhyidan, ahogy felkelt, és hozzá sétált.

– Tudom, és nem kell a pénz. Majd kitalálok valami mást – hadarta, majd az ajtóhoz sietett, ám mielőtt kinyithatta volna azt, ijedten rezzent össze, ahogy Rhydian karja hangosan csattant előtte a kemény faajtón, ahogy elállta az útját.

– Mit képzelsz hova mész? – kérdezte értetlenül a férfi, Albine pedig végtelen dühöt látott, ahogy a szemébe nézett.

– Én…

– Adtam egy esélyt, hogy elmenj. Soha nem adok kettőt.

Vissza az adatlapra

  • Oh, szuper volt, de mégis annyira 🙁
    Hát Rhydian… megérdemelte, amit utána Albine tett vele, az tuti. Még ha ő úgy is adta elő, hogy segít neki. Szegény lánynak meg nem sok választása volt, még így se, hogy közben meggondolta magát :/
    Mondjuk azért naivság volt azt gondolni, hogy nem fog semmit kérni cserébe a férfi, de hát ezt lehet a fiatalsága és elkeseredettsége számlájára írni. Akkor is szörnyű ami történt 🙁
    Amúgy a képek nagyon beszédesek lettek, eskü egyre jobb vagy ^^

    • Sookie

      Hát ez nem egy szép jelenet. :/ Nem is tudom, miért írtam, csak úgy kikívánkozott. Tényleg súlyos, ami történt, és hát Albine nem véletlen tette utána azt, amit. Amúgy lehet majd egyszer megírom azt is, hogy mi történt a sikátorban, azon a végzetes napon. De azért örülök, hogy bár nem túl örömteli, azért tetszett ez a kis jelenet. 🙂 Ó, és köszönöm a dicséreteket, tényleg nagyon igyekeztem. ^^

  • Meg kell mondjam, én örülök, hogy megírtad ezt a kiegészítő jelenetet, mert mindig is kíváncsi voltam, hogy is történt ez az egész. Mert persze, volt említve, de azért most olvashattuk is. Én bevallom arról is szívesen olvasnék, ahogy lepuffantotta ezt a beteg állatot, szóval feladnék egy ilyen rendelést 😉 Albine reakció és első beleegyezése is érthető volt. Igazából olyan fiatalka volt még, nem is tudta mibe egyezik bele és hogy milyen terhet ró ez a lelkére a későbbiekben. Aztán mégiscsak megszólalt benne valami, és én azt gondolom azt is nehéz lett volna elviselnie, hogy ő engedett, és így történt volna meg az aktus. De mindkét eset szörnyű. Igazából én ott lettem libabőrös ahol Albine visszakérdez, hogy “Tessék?” valahogy ez az egy szó és ahogy közben a képen láttam az arvát, amin meg olyan ártatlan és tiszta tekintet tükröződik vissza, nahát ott kész voltam. Nekem az ott nagyon nagyon átjött, ritkán érzek ilyet képnél, kivitelezni meg pláne nem tudom. Szóval gratula! De egyébként minden kép nagyon jól sikerült, tetszenek a szögek a beállások és az érzelmek. Szóval csak így tovább, várom a következő kiegészítőt. 🙂

    • Sookie

      Hát, most kiderült, és szerintem az a jelenet is elkészül majd, ahogyan végül véget ért a történetük.
      Albine tényleg fiatal volt még, és hibáztatható a naivitásáért, de közben az is ott van, hogy pont emiatt végülis nem mérte még úgy fel a helyzetet. Nem látta még tisztán a dolgokat. Aztán persze fel kellett nőnie. Örülök, hogy átjöttek a dolgok ezzel a kis szösszenettel kapcsolatban, meg úgy annak is, hogy tetszettek a képek. Szerettem volna ide szép képeket csinálni, még akkor is, ha amúgy a téma nem a legjobb. Szóval örülök, hogy tetszett ez. 🙂