2. rész – Gyanakvás

Evan szíve hevesen vert, ahogy a kihallgató szoba közepén lévő asztal mellett ült. Izzadt a tenyere, cikáztak a gondolatai és néha legszívesebben felpattant volna a székről és körbe rohanta volna a háztömböt, hogy levezesse a feszültséget. Ezzel szemben Amanda maga volt a megtestesült nyugalom. Csak ült a széken, kezeit az ölében nyugtatva, és habár leplezte, jól szórakozott Evan jól látható idegeskedésén.

– Hol volt múlt éjjel kettő és három között? – kérdezte végül a nyomozó, miközben a vele szemben ülő nő arcát fürkészte.

– Milyen hivatalos vagy – mosolyodott el Amanda.

– Hol volt múlt éjjel kettő… – kérdezte újra a férfi, majd egy kopogás szakította félbe. A kihallgató szoba ajtaján egy nő nézett be.

– Monroe nyomozó? – szólalt meg. – Megjött az eredmény a laborból – mondta, majd miután a férfi bólintott, bezárta az ajtót.

– Nyomozó? – kérdezte Amanda magasba vont szemöldökkel, majd közelebb hajolt a vele szemben ülőhöz. – Milyen szexi. Én is hívhatlak így?

– Nem…

– Amikor utoljára találkoztunk, még csak egyszerű kis rendőr voltál.

– Ahhoz mégis voltam elég okos, hogy elkapjalak – vágta rá Evan.

– Édes, hogy ezt hiszed – nevetett fel a nő, és kacaja betöltötte az egész szobát. – Csak az a baj, hogy nem én tettem… Monroe nyomozó.

– Hol voltál. Múlt éjjel. Kettő és három között? – kérdezte újra Evan.

Amanda a vele szemben ülőre mosolygott, majd hátradőlt a székében.

– Múlt éjjel… Lássuk csak – felelte elgondolkodva. – Otthon voltam. Tv-t néztem. Fagyasztott pizzát ettem.

– Mit néztél?

– Műsort…

– Mit… néztél? – dőlt előre a székében a férfi.

– Azt hiszed én öltem meg azt a férfit a klub mellett, ugye? – kérdezte Amanda.

– Egy okot mondj, hogy ne higgyem ezt!

A nő csak nézte a vele szemben ülő férfi halványkék, fáradt szemeit, amelyek az ő arcát fixírozták. Aztán beszélni kezdett. Olyan halkan, hogy habár közel ültek egymáshoz, Evan mégis alig hallotta Amanda szavait.

– Komolyan el tudod képzelni rólam, hogy elmennék abba a klubba, elcsalnám a sikátorba, aztán megölném? Leteperném, aztán egyetlen határozott vágással elvágnám a torkát? Hogy aztán bámulnám a félelemtől csillogó tekintetét, miközben az életéért küzd? És mindezt… élvezném?

Evan lélegzetvisszafojtva hallgatta a nő szavait, ahogy elhagyták vörös ajkát. Amanda tekintete sosem volt még ilyen tiszta, és átható tekintetétől Evan-t kiverte a hideg veríték.

– Ne mondjon semmit, Miss Reyes – tépte fel valaki a szoba ajtaját, majd robogott be rajta szélsebesen. Az ügyvéd volt az, dr. Mendez. – Amennyiben nem kíván vádat emelni ügyfelem ellen, úgy mi most távozunk – mondta, mire Amanda felkelt a székből és az ügyvéd mellett kisétált az ajtón.

– Tudom, hogy te tetted – szólt utána Evan, mire Amanda érdeklődve fordult vissza a férfi felé az ajtóból. – Három évvel ezelőtt is te voltál, és most is. Nem fogod megúszni.

Amanda csak bámulta a férfi elszánt arcát, majd mosolyra húzta a száját.

– Jó volt újra látni, Evan! – mondta, majd elsétált. A férfi még sokáig bámulta az ajtót, ahol eltűnt a nő, mintha arra várt volna, hogy visszajön és bevall mindent. Ehelyett csak barátja dugta be szőke fejét az ajtón.

– Ez az volt, akire gondolok? – kérdezte Seth értetlenül, mire Evan egy bólintással felelt. – Te hoztad be? – kérdezte újra, mire ismét csak egy bólintás volt a felelet. – Mégis miért?

– Mert újra megölt egy férfit – felelte Evan tompán.

– Nézd haver – lépett beljebb a szobába a szőke férfi. – Én megértelek. Komolyan. De nem hozhatod be minden alkalommal, amikor megölnek valakit, azt feltételezve, hogy ő tette… Tudod mit? Te meg én. Este. Kocsma. Amire szükséged van, az egy barát meg pár korsó sör.

*

A két férfi a rendőrőrshöz közeli bárba tért be. Sűrűn jártak ide, mivel egyrészt közel volt, másrészt mind a kettejüknek útba esett. A csapos, mint jó barát üdvözölte őket, majd két korsó sört tett le azonnal eléjük.

Evan mindig szerette Seth-tel múlatni az időt. Ő volt a legjobb barátja. Szinte testvérként szerették egymást. Még a főiskola első napján találkoztak. Olyan sok mindenben hasonlítottak, hogy kettejük barátsága egyik napról a másikra egyértelműnek tűnt. Együtt járták végig a szemináriumokat, együtt jelentkeztek gyakorlatra, együtt végezték el a főiskolát, majd ugyanahhoz a területi rendőrséghez jelentkeztek, miközben mind a ketten arra vágytak, nyomozók lehessenek.

Habár Evan sosem mondta ki, de hálás volt Seth-nek azért, mert mindig mellette állt. Neki mondta el élete fontos pillanatait, kért tőle támogatás, és vele osztotta meg a kétségeit. És Seth sosem kérdőjelezte meg őt. A három év alatt, amíg Amanda a rácsok mögött ült a szőke férfi mindent megtett, hogy barátját védje és támogassa. Ám ahogy leteltek az évek, és nem találtak valóban terhelő bizonyítékot ellene, és már Evan szava sem számított a bírónak, Amanda szabadon távozott. Seth pedig kénytelen volt igazat adni neki, amiért kiengedték.

Nagyjából fél órája ülhettek a bárban, amikor egy gyönyörű, sötét hajú nő lépett melléjük, akinek ruhája nem sokat hagyott a képzeletre. Egy fehér szalvétát tett le a szőke férfi elé rajta a nevével és a telefonszámával, majd rákacsintott, aztán elillegett egy közeli asztalhoz.

– Menj utána nyugodtan – szólalt meg Evan, mire Seth felhúzta a vállait.

– Ugyan. Minden ujjamra jut tíz ilyen nő. Ma te vagy a fontosabb, haver – felelte.

– Ez igazán megtisztelő, de inkább hazamegyek. Napok óta nem voltam otthon, és rám férne egy kiadós zuhany meg egy alvás.

– Biztos?

– Naná – bólintott Evan. – De jó volt dumálni. Kösz, haver!

– Ugyan – legyintett a szőke férfi. – Aztán holnap kipihenten gyere, mert a végén a főnök leszedi a fejed.

– Igyekszem. Aztán te is pihenj – mondta Evan, mire Seth elnézett a sötét hajú nő irányába.

– Nem ígérek semmit, haver – felelte végül egy vigyorral a száján.

– Akkor csak vigyázz magadra… Mind a ketten tudjuk, kik járkálnak éjjel az utcákon – mondta Evan, majd viccesen vállon ütötte barátját. – Aztán csak ügyesen! Na szevasz!

Evan magára hagyta Seth-et a bárban. Az ablakból még visszanézett barátjára, aki akkor már a nő asztalánál állt, és szívdöglesztő mosolyt küldött felé. Evan csak megrázta a fejét.Javíthatatlan…

Tovább sétált a lakása felé, amely csak néhány saroknyira volt a bártól. Úgy döntött nem száll taxiba. Ki kellett szellőztetnie a fejét. Túl sokat gondolkodott mostanában. Olyan dolgokon, amiket legszívesebben kivert volna a fejéből. Amandára gondolt. A dús, vörös hajára, pisze orrára, tökéletes ajkaira, nőies alakjára, és édes illatára. Aztán eszébe jutottak a sikátorokban megtalált holttestek. A kettős érzelmei az őrületbe kergették.

A lakásától két sarokra egy étterem volt. Amikor Amandával járt, elég sűrűn jártak oda és szóról szóra ismerték az étlapot. Evan három éve nem tette be a lábát oda. Három hosszú éve kerülte minden nap. Még ránéznie is fájt. Akárhányszor benézett az utcára néző ablakon olyan emlékek jutottak eszébe, amit inkább elfelejteni akart, mintsem újra rájuk gondolni.

Ahogy aznap éjjel elhaladt az étterem előtt, valami megmagyarázhatatlan erő tekintetét mégis az ablakhoz vonzotta. Odabent egy kisgyerekes család, néhány fiatal és sok szerelmes pár üldögélt. Az ablakkal szemben elhelyezkedő bárnál, pedig egy vörös hajú nő állt, és Evant figyelte az ablak másik oldalán. Amanda…

Néhány hosszúra nyúló pillanatig csak nézték egymást, aztán a nő szája mosolyra húzódott és elfordult Evantől. Nem akart bemenni. Olyan messzire akart rohanni, amennyire csak tudott. De a lábai mégis az étterem ajtaja felé indultak. Mindösszesen négy lépésbe telt, és máris bent volt.

Odabent semmi sem változott. Minden ugyanolyan volt, mint évekkel ezelőtt. Még az arcok is ismerősek voltak Evan számára. Olyan volt, mintha visszament volna az időben, és egy rövid pillanatig azt hitte, semmi nem történt meg. Hogy Amanda épp rá vár, mint már annyiszor. A felismerés pedig olyan erővel vágta arcon, hogy mindene belesajdult.

Amikor három évvel ezelőtt rájött Amanda titkára sokáig nem volt képes elfogadni a dolgot, pedig tudta, hogy igaza van. Minden reggel úgy ébredt fel, hogy boldog. Hiszen az a nő van mellette, akit szeret, és az élete tökéletes. És minden egyes reggel újra átélte a pillanatot, amikor ráeszmélt, hogy tévedett. Hogy semmi nem tökéletes. Ugyanezt érezte akkor is. Ahogy állt az étteremben, és Amanda hátát nézte a bárnál.Végül odasétált mellé, és a bárpultra könyökölt.

– Mit keresel itt? – kérdezte komoran.

– Neked is szép estét – köszönt neki a nő, figyelmen kívül hagyva a kérdését.

– Mi a fenét csinálsz itt?

– Hiszed vagy sem, randim van – mosolyodott a férfire Amanda. – Cuki a srác csak… Egy kicsit unalmas. Tudod, inkább a férfias szakmát űzőket szeretem. Tűzoltók, izmos bányászok… Nyomozók.

– Nyilván őrült is, ha veled van – felelte Evan.

– Őrülten szerelmes a drága. Tudod, már a börtönbe is állandóan leveleket küldött. Egyszer feleségül is kért. De a kötöttség nem nekem való. Vagy legalábbis csak bizonyos területeken – kacsintott Evanre a nő, majd közelebb hajolt hozzá, és a fülébe suttogott. – Amit te csináltál velem éjszakánként, az kifejezetten tetszett.

Evan érezte, ahogy a nő lehelete csiklandozza a fülét. Szembefordult Amandával, és olyan közel állt hozzá, mint hosszú ideje sosem. Érezte az illatát, a belőle áradó erőt és azt a lüktető energiát, amit mindig érzett, ha kettesben voltak. Kezével óvatosan a nő álla alá nyúlt, és maga felé fordította. Egy pillanatra elveszett a barna szempárban, aztán egy kósza másodpercig a nő ajkán is elidőzött a tekintete. Aztán közelebb hajolt a nő arcához, amíg csak néhány milliméter választotta el őket egymástól.

– Egy napon újra bilincset teszek a csuklódra – szólalt meg halkan. – Aztán a pokolra küldelek.

– Kérlek… Onnan jöttem – felelte a nő, majd visszasétált az asztalához.

Négy évvel korábban

– Remélem nem vártál sokat – lépett Amanda az asztal mellé, ahol Evan ült már percek óta a nőre várva. – Szervusz, Evan!

– Amanda! – ugrott talpra azonnal a férfi, majd egy puszit nyomott a lány arcára. – Örülök, hogy itt vagy.

– Kínos lett volna, ha lekésem az első igazi randevúnkat, nem igaz? – nevetett fel a lány, mire Evan is elmosolyodott.

Egy kávézásra és egy gyors ebédre a munka közben már sikerült elcsábítania a nőt, de sosem volt még alkalmuk egy kellemes vacsora mellett beszélgetni. Evan gondosan választott helyszínt, hogy az este a lehető legtökéletesebben alakuljon.

Valami különleges vonzotta a nőhöz, és ezt az első naptól fogva érezte, hogy találkoztak. Látni akarta minden nap, hallani a nevetését, érezni a haja illatát, ami mindig finom, barack illatot árasztott.

– Sikerült választaniuk? – lépett hozzájuk az egyik pincér. Felvette a rendelést, majd újra magára hagyta a fiatal párt.

– Mesélj valamit! – kérte Evan. – Hogy telt a napod?

– A pénzügyi elemzés nem igazán izgalmas munka – felelte Amanda. – Ráadásul az utóbbi hetekben otthonról dolgoztam, úgyhogy felüdülés néha kikapcsolódni és eljönni egy ilyen szép étterembe. Neked biztos több a mesélnivalód.

– Van pár folyamatban lévő ügyünk – bólintott Evan. – De tudod…

– Erről nem beszélhetsz – fejezte be a nő a mondatot, majd a férfire mosolyodott. – Látod, megjegyeztem. Csak néha jó lenne sikertörténeteket hallani, nem mindig csak a rosszat. Ha mondjuk elkaptatok valakit. Vagy sikerült megoldani egy ügyet… Vagy esetleg van valami új bizonyíték, így legalább nyomon vagytok. Annyi szörnyűséget hallani mostanában, hogy azt érzem, néha az egész világ kevés lenne, hogy megakadályozzon mindent.

– Mint például?

– Hallottam arról a gyilkosról. Aki az Ivy klub környékén vadászik? – mondta Amanda, mire Evan egy bólintással felelt.

– Ijesztő belegondolni, hogy másnap reggel én is arra jártam. Ki tudja? Mi van, ha nem csak este gyilkol? Ha csak véletlen arra járok, és… De legalább egy jó volt abban a napban. Találkoztam veled.

Amanda szavai után csend telepedett közéjük. Evan számára boldogságot adott a tudat, hogy így gondol rá a nő, másrészt egyszerre aranyosnak és ésszerűnek találta Amanda aggódását. Ki ne félne, amikor egy őrült gyilkos rohangál az utakon? Megfogta a nő kezét az asztalon, majd közelebb hajolt hozzá.

– Elmondok valamit, ha megígéred, hogy köztünk marad – mondta halkan a férfi, mire Amanda bólintott, és hálásan pillantott az asztal másik oldalán ülő férfire. – Van egy új nyom…

Napjainkban

Evan tekintete ide-oda cikázott Amanda, és a vele szemben ülő férfi között. Most hogy látta őt, nem is értette. A férfi nem volt a nő súlycsoportja. Míg Amanda maga volt a megtestesült tökéletesség, legalábbis külsőre, addig a férfi szürke kisegérnek tűnt mellette. Olyan sovány volt, hogy lógott rajta az ing, a haja le volt nyalva, és olyan bugyuta képpel meredt az előtte ülő nőre, mintha ő maga sem hinné el, hogy szóba állt vele.

Aztán egy szörnyű kép kúszott az elméjébe. A szürke egér vérbe fagyva, elvágott torokkal fekszik az étterem mellett… Meg fogja ölni

A gondolat olyan gyorsan jött, hogy Evan egy pillanatra lélegezni is elfelejtett. Mindegy milyen szánalmas élete lehet ennek az embernek, nem érdemel ilyen halált.

Evan ökölbe szorította a kezét, úgy bámulta Amanda minden egyes rezdülését. Kellett neki valami, amiből megbizonyosodhat róla. Egy jel. Egy utalás. Valami… Bármi. Az zakatolt az elméjében, hogy meg kell mentenie ezt a férfit. Más módon nem kerekedhet a nő fölé, és ezt tudta. Meg kell akadályoznia. Meg kell akadályoznia, hogy megölje…

Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, nagy léptekkel odasétált az asztalukhoz és megállt mellette. A férfi fehérre vált arccal pillantott fel rá, Amanda pedig sugárzó mosolyt küldött Evan felé.

– Segíthetek valamiben, Monroe nyomozó? – kérdezte a nő. Szája sarkában mosoly bujkált.

– Igen – szólalt meg a szürke férfi is halkan, szinte alig észrevehetően. – Segíthetünk valamiben?

Evan a férfire pillantott. Az ostoba…Csak ült ott, és fogalma sem volt róla, milyen veszélyben volt. Evan kifújta a levegőt, majd a nőre pillantott. Ő ugyanolyan magabiztosan ült a helyén, és épp hogy csak nem nevette el magát. Biztosan élvezi…

– Amanda Reyes – szólalt meg aztán halkan Evan, mire Amanda felvonta a szemöldökét. – Letartóztatom gyilkosságért…

– Parancsolsz? – kérdezett vissza a nő, a vele szemben ülő férfi pedig értetlenül meredt a nyomozóra.

– Jól hallottad. Gyerünk!

– De… de… – habogott a szürke férfi, mire Amanda rápillantott.

– Semmi gond Robert, mostanában gyakorta megesik – mondta a nő mosolyogva, majd felállt és szembe fordult Evannel. – Meg is bilincsel, Monroe nyomozó?

Evan nem figyelt Amanda szavaira, csak karon ragadta és kivezette az étteremből.

3. rész – Függőség