Interlude I.

Sky még mindig dühöngött, amikor kilépett a szabad levegőre. Nem értette, hogy egy ilyen felnőtt ember, mint Orion, hogy viselkedhet ilyen gyerekesen. Szánalmas. És Mike-ot ez egyáltalán nem zavarja! Leült a fűbe, és lehajtotta a fejét. Síri csend vette körül, ami némiképp nyugtalanította a városi zajhoz szokott fülét, de egyben segített is neki lenyugodni.

Ekkor eszébe jutott valaki más. Mike. Kissé el is szomorodott tőle. Biztos bennem van a hiba…

– Mi van Sky, megbocsátasz nekem? – A lány felnézett, és a bűnbánóan mosolygó Oriont látta maga mellett, kicsit meg is lepődött, mert észre sem vette, hogy bárki kijött volna a házból.

– Persze, nincs harag – felelte végül, egy vállrándítás kíséretében. Egyrészt teljesen máson járt már az esze, másrészt pedig úgy vélte, nem tanácsos dolog rosszban lenni egy angyallal, aki ráadásul segít nekik, és végülis nem lett nagyobb probléma a kis kiruccanásából sem.

– Akkor miért vagy ilyen búskomor? – kérdezte a férfi, miközben leült mellé a fűbe.

– Nem vagyok búskomor.

– Mike miatt van, igaz?

– Belenéztél a fejembe?

– Nem, csak tippeltem – Sky sóhajtott egyet. Lehet, hogy jobb lenne, ha elmondana mindent Orionnak. Ők mégiscsak annyira egy húron pendülnek.

– Nem tudom hova tenni a viselkedését. Egyszer tök jól elvagyunk, aztán amikor közeledni próbálok hozzá, olyan mintha lökne el magától. – A férfinak mintha nehezére esett volna válaszolnia, egy darabig csak fürkészve nézte a lányt, mielőtt megszólalt.

– Figyelj, Mike csak azért csinálja ezt, mert… Félt téged.

– És mégis mitől féltene? Önmagától? – kérdezte kissé ironikusan Sky.

– Valami olyasmi.

– Ezt most nem igazán értem – húzta össze szemöldökeit a lány. Most Orionon volt a sóhajtás sora.

– Meg van róla győződve, hogy meg fog halni. Hamarosan.

– De hát ez hülyeség! – csattant fel Sky. Komolyan ezt gondolja?

– A jelen helyzetben azt kell mondanom, hogy nem az – felelte komoran a férfi, amire a lány arcára kiült értetlenkedés csak fokozódott.

– Hogy?

– Annak is örülhetünk, hogy ezidáig életben maradtunk. A városban egyre több az ügynök, ráadásul egyre erősebbek. És nem hiszem, hogy máshol ez ne lenne így. Az omegások sorra ölik az angyalokat, szóval akármennyire is szeretném az ellenkezőjét mondani, nem hiszem, hogy sokáig húznánk.

– De hát pont azért küzdünk! Hogy eltűnjenek ezek a rohadékok!

– Igen, csakhogy a háborúban mindig vannak áldozatok. – Sky egyre inkább megzavarodott. Minden angyal ilyen fafejű? Mi értelme küzdeni, ha már előre eltemetik magukat?

– És Mike komolyan azt hiszi, hogy meg fog halni?

– Olyasmi – felelte röviden, de annál komorabban Orion.

– És engem… mégis mitől félt engem annyira?

– Attól, hogy túlságosan beleesel, és ha meghal hát… Az nem lenne túl örömteli a te szempontodból.

– De nem fog meghalni – jelentette ki határozottan Sky. Nem halhat meg! Az lehetetlen!

– Sky… Ehhez ne fűzz túl nagy reményeket. – Orion arcáról némi gondterheltséget lehetett leolvasni, és még a fejét is megrázta mondandója nyomatékosítása végett.

– Mert? – húzta fel szemöldökeit a lány.

– Oké. Most elmondok valami olyat, amit valószínűleg nem kellene – kezdett bele a férfi mondandójába. – De csak akkor, ha megígéred, hogy nem adod tovább Mike-nak. Bár mivel angyal, megvan a lehetősége, hogy kiolvassa a fejedből, de reménykedjünk, hogy erre nem fog sor kerülni – Itt megvonta a vállát, és elfordította a tekintetét, mint aki fél kimondani azt, amit akar. – A lényeg az, hogy az a küldetésem, hogy neki segítsek a küldetése végrehajtásában. És jelenleg az angyalok jelentős hányadának ez a küldetése. Mike nem is fogja fel, vagy nem is tudja, hogy ő mennyire fontos. De lehet, hogy jobb is, hogy nem tudja, mert akkor nem biztos, hogy lenne elég ereje megtenni. Bár ahogy őt ismerem, nem tántorítaná el.

– Állj. Te tudod, hogy mi Mike küldetése? – Skynak ez az egyetlen dolog akart csak megragadni a fejében, a többit annyira vészjóslónak ítélte, hogy inkább úgy döntött, egyelőre nem is gondol rájuk.

– Bizonyos mértékig, igen – válaszolta vonakodva a férfi.

– Akkor miért nem mondod el neki? Szegény folyton ezen rágódik!

– Ez egy olyan dolog, amire magának kell rájönnie. Minden angyalnak magának kell rájönnie. – A lányt ekkor mégiscsak elkezdte elgondolkodtatni a többi mondat, ami elhagyta beszélgetőpartnere száját. Orionnak az a küldetése, hogy Mike-nak segítsen? Lehet, hogy Emericnek is az volt? Végül kibukott belőle egy kérdés.

– És ez a küldetés miért annyira fontos? – A férfi megint megrázta a fejét.

– Attól félek, már így is többet mondtam a kelleténél. Ami pedig az előző témát illeti – váltott könnyedebb hangszínre -, szinte biztos vagyok benne, hogy Mike többet érez irántad puszta barátságnál. Úgyhogy fel a fejjel, és le a búskomorsággal! – ezzel egy puszit nyomott Sky arcára, így próbálta felvidítani a lányt, akinek meg is jelent egy halvány mosoly a szája sarkában.

– Kösz – mondta, miközben nézte, ahogy Orion visszamegy az átmeneti szállásukként funkcionáló faházba.

***

A két férfi egy antik, intarziákkal díszített íróasztal két oldalán ült, egymást fürkészve.

– Omega, sikerült megerősíteni a Vaspalota védelmét? Nem szeretnék még egy olyan malőrt, mint az a múltkori.

– Természetesen, odarendeltem még egy osztag ügynököt, a legújabb szériából – válaszolta határozott hangon a szemüveges.

– Helyes – bólintott elismerően a másik.

– Ráadásul igen határozott fejlődést mutatnak, ami persze főként neked köszönhető. – A másik férfi kissé elmosolyodott, dr. Omegának nem volt szokása szórni a bókokat.

– Ugyan, te vagy a génsebész – próbálta visszadobni a dicséretet. Egy darabig a két férfi megint csak egymást fürkészte, csak a szél rázta ablakok zörgése hallatszódott.

– Apropó, mit gondolsz – köszörülte meg a torkát a szemüveges -, jelenthet veszélyt Marshall szökése?

A másik férfi arcán fájdalmas grimasz futott végig.

– Nem is tudom, ha már így alakult… – dohogott szemrehányóan, majd sóhajtott egy nagyot. – Én Lindbergtől jobban tartanék. Nem hiába kértem az anyját élve.

– Lindberg? – Dr. Omega arcáról határtalan csodálkozást lehetett leolvasni. – De hát ő még csak egy gyerek!

– Lehet. De ne feledd, hogy milyen géneket örökölt. Az apja bánt el Divellékkel. Attól félek, felettébb erős lehet. Ha hagyják kibontakozni, persze – felelte a férfi komolyan, mire beszélgetőpartnerének természetellenes magasságokba szökött a szemöldöke.

– Úgy érted, még nálad is erősebb? – A férfi kivárt egy kicsit a kellemetlen válasszal.

– Úgy. Attól félek, hogy Ő az.

– Ő? – kérdezte dr. Omega megrökönyödve. Mindketten tudták, hogy ez mit jelent, legfőképpen semmi jót. Pár pillanatig mindkét férfi a gondolataiba merülve bámulta a fényesre polírozott asztallapot, majd a csöndet ismét a tudós törte meg.

– Módot kell találni a kiiktatására – jelentette ki látszólag határozottan, bár legbelül bizonytalan maradt.

– Omega, azt se tudjuk, hogy hol van – kezdte a tények felsorolását a másik férfi. – Ráadásul vele van egy másik angyal, ami csak megnehezíti a dolgot.

– Akkor tudd meg, hogy hol van! – Dr. Omega idegesen csapott egyet az asztalra, ezzel adva nyomatékot szavainak.

– Mégis hogyan? – kérdezett vissza a férfi, bujkáló mosollyal. Régóta ismerte a tudóst, de az még mindig nem látott túl saját szakterületén, amiben persze kétséget kizáróan a legjobb volt. – Nem léphetek kapcsolatba a Jelzőfénnyel, te is tudod. – Ez persze hazugság volt, a fájó igazság az, hogy nem is tudott volna kapcsolatba lépni vele.

– Akkor oldd meg máshogy! – A férfi még mindig mosolyogva a fejét rázta.

– Nem utasítgathatsz – jelentette ki végül, amire csak egy döbbent arckifejezést kapott válaszul. – Segítek fejleszteni a technológiádat, olyan dolgokat adok a kezedbe, amiről más ember még álmodni sem merne, de nem vagyok a rabszolgád! – A férfi mosolya vicsorgásba csapott át, és még a kezét is ökölbe szorította. Dr. Omega némiképp megrémült beszélgetőpartnere heves reakciójától. Semmiképp sem akarta őt elveszíteni, nagyobb szüksége van rá, mint bármelyik tudósára, ezért inkább megadóan fölemelte a kezeit.

– Jó, van más ötleted?

– Nincs – vonta meg a vállát a férfi. – Azt csináljuk, amit eddig. Figyeljük a védőburkokat, és az aktivitási szinteket. Egy idő után rá fogunk találni.

Dr. Omega gondterhelten elkezdte piszkálgatni a szemüvegét. Amikor szövetséget kötött a férfivel, azt hitte, hogy talán megoldódnak az angyalokkal való problémái, de úgy tűnik, azóta a helyzet csak fokozódott. Egyre kevesebben maradtak ugyan, de mintha – az ügynökeihez hasonlóan – ők is fejlődtek és erősödtek volna. Pedig tudta, hogy csak a végleges kiirtásukkal érheti el hőn áhított célját, addig nem lesz nyugta, amíg egyetlen szárnyas mutáns is életben van. Merthogy ők nem mások, mint mutánsok. Legalábbis az én szememben. Egy üszkösödés, egy fekély az emberi faj között megbújva, amit ki kell irtani, meg kell szüntetni, hogy békében élhessünk.

Fölnézett, de a másik férfit már nem látta sehol. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy még az ajtó csapódását sem hallotta meg. Jellemző. Dr. Omega nem szerette, ha csak úgy otthagyják, de a férfi bátran áthágott minden szabályt, mivel pontosan tudta, hogy mennyire fontos neki. Nélküle nem tarthatna itt.

12. Fejezet – Magány

Mentés

Mentés

Mentés