Kiegészítő részlet – Álmatlan éjszakák

Mike megdörzsölte a szemét. Szervezete kívánta az alvást, azonban elméje nem engedte pihenni. Felemelte a fejét, és megpróbálta kivenni, hogy mennyit mutat az óra, azonban a sötétben alig látott valamit. Jó egy percnyi eredménytelen koncentrálás után feladta, és ismét lehajtotta a fejét.

– Mit csinálsz itt kinn? – csendült fel egy dallamos hang a szobája irányából.

Hamarosan ajtózáródás és halk léptek hallatszottak, majd a fiú orrát megcsapta az ismerős virágillat.

– Csak a szokásos – suttogta, miközben megvonta a vállát. Sky leült mellé és gyengéden hozzábújt.

– Biztos, hogy jól vagy? – kérdezte a lány aggodalmas hangon, amire Mike-nak elszorult a torka.

Hirtelen rázuhant minden, amit az utóbbi egy hónapban át kellett élniük. A menekülés, a harcok, a sok rokon és barát elvesztése, a nagyapja, Will, Orion, a sok ismeretlen hős angyal halála.

– Az én hibám – temette kezeibe az arcát. – Nem kellett volna meghalniuk.

– Ne hibáztasd magad! – suttogta Sky, de ő csak rázta a fejét. – Nem tehetsz róla! Az egyetlen, aki tehet róla az a faszfej Donovan!

– Nem, te ezt nem érted – nyögte a fiú, és már nem tudta megállítani a könnyeit.

– De, Mike, pontosan értem. Szerinted én hibás vagyok?

A fiú felnézett, de a sötétben és a könnyek általi homályban nem tudta kivenni Sky arcát.

– Nem…

– Akkor te sem vagy az! – jelentette ki a lány.

– De ez más… – motyogta bizonytalanul.

– Miért lenne? Együtt voltunk ott. Együtt harcoltunk.

– De én megállíthattam volna, ha hamarabb…

– Meghaltál volna, ha felkészületlenül odamész – vágott a szavába Sky. – És az senkinek sem lett volna jó.

Mike nem szólt egy darabig, csak sűrű szipogásai törték meg a csendet. A lány odamászott az ölébe és szorosan átölelte. A fiúnak jól esett szerelme érintése, orrát betöltötte a Sky hajából áradó virágillat, és megnyugodott kissé.

– Tudod, hogy milyen rossz volt, amikor azt hittem, hogy meghaltál? – törte meg a csendet a lány. Kissé remegett a hangja, és ő maga is. – Nem tudom, hogy hogy éltem volna túl nélküled.

Sky Mike vállába fúrta a fejét, és a fiú érezte, ahogyan a lány könnyei benedvesítik a nyakát. Még szorosabban átölelte szerelmét, és csak arra vágyott, hogy elfelejtsen mindent, ami nyomasztja, ami nem hagyja aludni. És azt is szerette volna, ha Sky is elfelejt mindent, mert a lány szenvedésének látványa még jobban fájt neki, mint a sajátja. Tudta, hogy a túlélők mély sebekkel jöttek ki a háborúból, még ha ezen sérülések nagy része nem is látható. Azt viszont nem tudta, hogy mikor fog minden jobbra fordulni, mikor fognak tudni nyugodtan aludni anélkül, hogy halott bajtársaik képe kísértené őket álmukban.

– Szeretlek – suttogta a még mindig könnyező lány fülébe, aki erre szipogott egyet.

– Én is szeretlek.

***

Elsie szemét dörzsölgetve támolygott ki szobájából. Már megint egy álmatlan éjszaka, de legalább hamarosan világosodni fog. Ránézett az órára: fél 5. Korán van, túl korán.

Amint azonban benyitott a konyhába, rájött, hogy nem ő az egyetlen, aki nem tud aludni.

– Jobb hajnalt – köszönt rá a lányra, aki épp egy üvegpoharat szorongatva támasztotta a fejét az asztalnál.

– Neked is.

Elsie töltött magának is egy pohár vizet, majd leült Skyjal szemben. Belekortyolt a vízbe, de tartogatnia kellett egy kicsit a szájában, mert olyan hideg volt.

– Úgy látom, felváltva nem alszotok Mike-kal – jegyezte meg, miután nagy nehezen lenyelte a korty vizet.

– Ja – vonta meg a vállát a lány. – De gondolom te sem jókedvedből keltél ilyen korán.

– Hát nem – vallotta be. – És egy darabig ez még így is lesz. Sajnos van már tapasztalatom.

Sky nem szólt semmit, csak megpöckölte a pohár oldalát.

– Bár most jobb, mint anno. Lehet, egy idő után hozzászokik az ember, hogy elfogják és megkínozzák – húzta el a száját.

– Mondanám, hogy egyszer elmúlik, de tudom, hogy sohasem fog.

Elsie-t meglepetésként érték Sky szavai. Aztán belegondolt, hogy ő is mennyi mindenen mehetett keresztül, sőt, lehet, hogy a felét sem tudja annak, ami történt. A lány továbbra is a poharát pöckölgette, és nem nézett rá.

– Mike mennyit mondott neked?

– Miről?

– Hát… régi dolgokról.

Sky felnézett a poharából és fürkésző tekintettel nézett Elsie szemébe. Hirtelen nem tudta, hogy mi lenne a jó válasz.

– Igazából… nem mondott semmi… konkrét dolgot – mondta végül bizonytalanul. – És én nem is nagyon kérdezősködtem. Ha nem akarsz elmondani valamit, az oké. Majd elmondod, ha úgy érzed.

A lány tétován bólintott.

– És Mike sem fogja elmondani nekem, ha nem akarod, hogy elmondja. Szeret téged – tette hozzá egy halvány mosoly kíséretében.

– Azt hiszem, én is szeretem – pirult el egy kicsit Sky. – De amúgy elég fura. Mármint… öh… úgy értem, hogy azt hittem, hogy tudom milyen szerelmesnek lenni, de valahogy más.

A lány zavarát látva még inkább elmosolyodott. Pontosan tudta, hogy miről beszél.

– Igen, ez már csak ilyen. Szerintem… simán lehet több emberbe szerelmesnek lenni, és egyik sem lesz ugyanolyan – dőlt hátra a székében. – Ez olyan mint… senkit sem szeretsz ugyanúgy. Máshogy szereted anyukádat, apukádat, a legjobb barátodat, a macskádat… Szóval ja. Most úgy beszélek, mintha nagyon értenék hozzá – vonta meg a vállát.

– Mike apjára gondolsz?

– Hát… is – ismerte be. Nem tudta, hogy mennyire akarja beavatni a lányt, de valahogy csak kicsúsztak a száján a szavak. – Tudod, nehéz volt, amikor Damian meghalt. Azt hittem, belepusztulok. Persze utólag már tudom, hogy egy jó nagy adag poszttraumás stressz is bejátszott, de akkor nem gondolkodtam ilyesmin. Azt hiszem, szerettem, pedig tényleg tiszavirág-életű volt a kapcsolatunk. Úgy szerettem, mint egy… férfit, aki teljesen felborította a világomat, aki egy szenvedélyes tornádóként végigsöpört az életemen. Aztán jött Will. És azt hiszem, őt is szerettem. Úgy, mint egy lelki társat, egy olyan férfit, akivel le tudnám élni az életem. Mindkettő más, és mégis… valamennyire hasonló.

Nem tudta, hogy mennyire értelmesek a szavai, de furcsamód igaznak érezte őket. Belenézett Sky szemébe, aki összehúzott szemöldökkel nézett rá.

– Azt hiszem, kezdem kapiskálni.

– Tudod… néha elgondolkodom rajta, hogy mi lett volna, ha… De igazából rájövök, hogy talán jó volt így – túrt bele a hajába, és nézett ki az ablakon. – Lehet, hogy ha Damian nem hal meg, összeházasodunk, és boldogan élünk, amíg meg nem. De az is lehet, hogy összejövünk, aztán egy hónap múlva szétmegyünk, mert rájövünk, hogy nem illünk össze. Nem tudom. És lehet, hogy már nem is akarom tudni.

Amint kimondta ezeket a szavakat, valami furcsa nyomás nehezedett a mellkasára. Évek óta érlelgette már ezeket a dolgokat, de sosem jutott el odáig, hogy ténylegesen megfogalmazza magában. Most amúgy is mindent olyan zavarosnak érzett, talán még mindig nem ez a jó alkalom, hogy levonja a következtetéseket. Ivott még egy nagy korty vizet, mert valami szorította a torkát.

– Vannak olyan dolgok, amiken nem szabad túl sokat rágódni, csak hát nehéz.

Sky hangja kizökkentette egy kicsit, és ránézett a lányra, aki ismét lesütött szemmel piszkálgatta a poharát. Egy darabig egyikőjük sem szólalt meg. Elsie feltápászkodott ültéből, majd nyújtózott egyet. Nem akart tovább tétlenül ülni, és ilyeneken gondolkodni, attól még sosem lett jobb.

– Bundás kenyér jó lesz? – kérdezte végül, Sky pedig erre felkapta a fejét.

– Igen, köszönöm.


Megjegyzések: Hát igen, a necces téma, amiről beszéltem a felkonfban… Elsie-nek azért elég nehéz még mindig, ő csak próbálja helyrerakni a dolgokat, és talán elhitetni magával, hogy máshogy még rosszabb lett volna, csak hogy kevésbé pocsékul érezze magát.  Védekező mechanizmus, de szerintem van is ráció abban amit mondott. Hát ha van véleményetek, várom szeretettel. 😛

Mike-ék meg cukik mint mindig. :3 Reméljük előbb-utóbb kiheverik a dolgot, csak hát még a poszttraumás stressz az ott virít. De legalább ott vannak egymásnak. :3

Egyébként észrevettétek, hogy mindenki kéket hord? Eskü nem volt szándékos! XD Na, eleget dumáltam már, köszi, hogy elolvastátok! 😀

Vissza az adatlapra

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés