– Jó végre itthon lenni – sóhajtott Elsie, de a mondat pozitív tartalma ellenére meggyötört arcán szomorúság tükröződött. Sky kissé bizonytalanul körülnézett, de a lakás hívogatóan meleg tónusú színvilágától máris otthonosan érezte magát. Ránézett Mike-ra, aki a kezét fogta, és rámosolygott. Melegség öntötte el szívét erre a gesztusra, és kicsit megszorította a fiú ujjait.
– Szerintem helyezzétek kényelembe magatokat – indítványozta Elsie, amire a fia elkezdte körbevezetni a lakásban.
A lánynak, miközben megtekintette az összes helyiséget, teljesen máshol járt az esze. Nem tudta, hogy mihez kezdjen ezután, gondoskodó szülők nélkül. Mindig is vágyott a szabadságra, szeretett a saját maga ura lenni, de ez azért mégiscsak más… Egy kicsit elszorult a torka, amikor arra gondolt, hogy teljesen egyedül maradt…
– És ez pedig a szobám – nyitott be egy apró helyiségbe Mike. – Nem túl nagy, de legalább otthonos.
– Aha – bólogatott Sky még mindig a gondolataiba merülve.
– Mi a baj? – nézett aggódó arccal a lányra Mike.
– Semmi – huppant le az ágyra Sky, de a fiú arckifejezését látva tudta, hogy nem fogja beérni ennyivel. Sóhajtott egy hatalmasat, mielőtt halkan megszólalt. – Nem akarok haza menni.
– Akkor maradj itt! – foglalt helyet mellette a fiú.
– De nem akarok a terhetekre lenni – húzta el a száját Sky.
– Ne butáskodj! Nem vagy a terhünkre! Anyu jó fej, tuti megengedi, hogy itt maradj!
– De… – kezdte volna a lány az ellenkezést, de Mike közbevágott:
– Nincs de! Azt szeretném, ha itt maradnál, jó? – simogatta meg Sky arcát, amire ő eleresztett egy halvány mosolyt. Belenézett a fiú gyönyörű szemeibe, amelyek az egyetlen biztos pontot jelentették most az életében.
– Jó… biztos, hogy el fogunk férni? – nézett körül a lány az aprócska szobában.
– Persze – vonta meg a vállát Mike. – Tudod, sok jó ember kis helyen is elfér. Gyere – pattant fel hirtelen az ágyról –, megbeszéljük anyuval a dolgot. Sky kicsit vonakodva követte, de Mike ismét megragadta a kezét, és finoman kiterelgette a szobájából.
Elsie éppen a nappaliban egy színes portörlő segítségével küzdött a több mint három hét alatt felgyülemlett porréteg ellen. Már át is öltözött tiszta és kényelmesebb ruhába, és a lány nem tudta nem észrevenni, hogy mennyire sovány. Hirtelen belegondolt, hogy mennyi mindenen mehetett keresztül a nő, amíg fogságban volt az őrült omegásoknál. És mégis: itt volt, és próbált visszatérni a normális életébe. Vajon sikerülni fog neki? Vajon sikerülni fog bárkinek is?
– Anyu – kezdte mondandóját Mike, ami kizökkentette merengéséből –, ugye itt maradhat Sky?
Elsie kedvesen rámosolygott a lányra, aki kissé megilletődötten nézett vissza rá. Szemét önkéntelenül végigfuttatta a nő arcát borító, alig begyógyult hegeken, mielőtt észbe kapott.
– Hát persze! És szólj, ha kell valami. Adjak ruhát? Bár lehet, kicsit nagyok lesznek rád – nézett végig az apró termetű lányon.
– Azt megköszönném – válaszolt Sky félénken, majd gyorsan hozzátette. – Persze majd el kellene mennem a saját cuccaimért…
– De nem ma – vágott közbe Mike. – Késő van már.
Elsie egyetértően bólogatott, és Sky lélekben nagyon hálás volt ezért az egy plusz napért, amit kapott tőlük.
– Akkor hozok valamit – jelentette be a nő, majd elindult a hálószoba felé.
– Ugye, mondtam, hogy minden rendben lesz – ölelte át Mike, és nyomott egy puszit a homlokára, amire a lány megeresztett egy halvány mosolyt.
Őszintén remélte, hogy ezután már minden rendben lesz.
Megjegyzések: Hát íme! 😀 Elárulom, hogy ez nem egy rövid út kezdete, még nagyon sok részletecske várható. ^^ Mylar meg nagyon cuki, mármint NAGYON CUKI! Úgyhogy még lesz sok belőlük, meg lesz még jópár trauma feldolgozós darab is, szóval azért nem minden fenékig tejfel. Hát nem hiszem, hogy bármi értelmeset írtam ebben a megjegyzésben, de ha tetszett nyugodtan dobjatok meg egy komival vagy lájkkal! 🙂
