***

A kis Samantha boldogan rohant előre a rendőrkapitányság folyosóján. Mindössze négy éves volt, de Madison alig bírta követni. A kislány mindig ilyen izgatott volt, amikor végre bejöhetett a rendőrkapitányságra szüleihez, és ráadásul most még karácsony is volt. Így tehát extrán kitörő örömmel fogadta, amikor keresztanyja elmondta neki a jó hírt, hogy az utolsó ovis nap után behozza őt, hogy aztán majd együtt menjenek haza karácsonyozni.

– Hú, de sietős valakinek – ütközött bele épp az egyik irodából kilépő Gerardba Samantha.

– Szia, Frank bácsi! Nem láttad Anyucit és Apucit? – kérdezte nyomban, hatalmas boci szemmel nézve a szőke férfira.

– Mostanában nem, de biztosan itt vannak valahol – rándította meg a vállát Frank. – Én már nem is vagyok jó neked? – guggolt le a kislány mellé. – Egy puszit sem kapok?

– Nem! – makacsolta meg magát a kislány, majd kiöltötte a nyelvét a férfira.

– Samantha Elisabeth Carson! – szólt rá a háta mögül Madison. – Ne légy ilyen ellenséges Frankkel!

– De Madison, te mondtad, hogy Frank bácsi egy fa… – Madison azonnal a kislány szájára tapasztotta a kezét, szerencsére még éppen időben. Ha Andrea és Dorian meghallaná, meg is fojtanák, amiért ilyen szavakat használ a kislány előtt, pedig isten a tanúja rá, hogy Samantha véletlenül hallotta meg, amint egy igencsak pejoratív jelzővel illette Franket.

– Mit mondtam neked az f-betűs szóról? Ha Anyukád meghallja, elevenen megnyúz!

– Bocsi – nézett szomorúan a kislány, majd kíváncsian hozzátette: – Mit jelent az, hogy elevenen megnyúz?

– Semmi jót, szívem – simogatta meg a kislány fejét fancsali képpel Madison.

– Szóval hülyeségekkel tömöd a gyerek fejét rólam? – fordult Gerard Madison felé számon kérően. – Hányszor kérjek még bocsánatot, amiért Franky eltűnt? Végül is meglett, és ez a lényeg, nem? – A minap Frank, amikor épp a karácsonyfát cipelte be a lakásba, véletlenül néhány percre nyitva hagyta az ajtót, amit a kiskutya ki is használt, és úgy döntött, felfedezőútra indul a városban. Szerencse, hogy az az idős néni megtalálta, és hazavitte magához, különben ott fagyott volna meg a hirtelen leeső nagy hóban.

– Hát nem rajtad múlt minden esetre! – húzta fel az orrát a nő. Képtelen volt felfogni, hogy még egy kutyát sem lehet rábízni Frankre.

– Apuci! Anyuci! – kiáltott fel Sam, amint meglátta szüleit. Gyorsan eléjük szaladt, Dorian pedig felkapta, majd a magasba emelte.

– Szia, Tökmag! Na, mi volt az oviban?

– Képzeljétek el –kezdett bele lelkesen Samantha, hiszen már alig várta, hogy elmondhassa –, Sarah Thompson ellopta Amy maciját és bedobta a kukába, de én letartóztattam – húzta ki magát a kislány. Biztos volt benne, hogy apukája és anyukája nagyon büszke lesz rá.

– Letartóztattad? – vonta fel a szemöldökét nevetve Andrea. – Kicsikém, ezt hogy érted?

– Bezártam a mosdóba – válaszolta kuncogva a kislány, mire Dorian hangosan felnevetett, azonban látva Andrea komoly tekintetét, próbálta megfékezni kitörő jókedvét, és felvenni a szigorú apa szerepét, kevés sikerrel.

– Sarah apukája és anyukája nem találta ilyen szórakoztatónak az esetet – veregette vállon Doriant Madison. – Jelenetet rendezett, hogy az ő lányával nem bánhatnak így, de nyugi én mindent lerendeztem.

– Tényleg nem volt szép, hogy Sarah elvette azt a macit… – kezdett bele Andrea. Legszívesebben a lányának adott volna igazat, mivel ismerte a sznob és felszínes Thompsonékat és az elkényeztetett lányukat, de mégis így folytatta –, de akkor sem szabad ilyet tenni, kicsim. Sarah is biztosan nagyon megijedt, amikor bezártad. Ilyenkor mindig szólj az óvó néninek, oké?

– Igen, Mami – hajtotta le szomorúan a fejét Samantha.

– Köszi, Madison, hogy érte mentél ma, és elintézted ezt a Sarah-ügyet, nagyon rendes tőled – köszönte meg a segítséget Dorian.

– Igazán nincs mit, Carson, én csak boldog vagyok, ha a kis keresztlányommal lehetek – mosolygott Madison a férfira. A beszélgetésnek, azonban hangzavar vetett véget, amikor is kivágódott a kapitányság ajtaja, amin éppen befelé vonszolt egy nagydarab, Télapónak öltözött fickót Tom.

– Ne! – kiáltott fel Samantha Tom felé futva, s mire a többiek észbe kaptak mi is történik, a kislány már hevesen rugdosta a fiatal rendőr lábát, aki azt se tudta, hogy hirtelen mit kezdjen a gyerekkel. – Azonnal engedd el a Télapót! Nem hallod?

– Mi folyik itt? – lépett közbe Dorian és Andrea, majd elhúzták a toporzékoló gyereket Tomtól, mielőtt maradandó károsodást okozna a sípcsontjának.

– Igen, hallgassanak a kölökre… izé a gyerekre, én ártatlan vagyok – szólt bele mély hangon a megbilincselt. – Hát, hogy lesz így karácsony?

– Apuci, mondd meg neki, hogy engedje el a Télapót! – kérlelte pityeregve apukáját, de az megkérte Madisont, hogy vigye félre a gyereket az áltélapó közeléből, ameddig beszélgetnek.

– Tom, mit követett el ez az ember? – érdeklődött Andrea halkan a rendőrtől. Végignézve a férfin egyáltalán nem látszott közveszélyesnek, sőt valóban nagyon Télapós volt a kinézete. Nem csodálta, hogy Sam olyan hevesen a védelmére kelt.

– Télapójelmezbe bújva próbálta kirabolni a pláza egyik üzletét – magyarázta megszeppenve Baltimore, de amaz persze mindent tagadott.

– Vidd a lányom szeme elől, de tüstént! – adta ki az utasítást Dorian, mire Tom azonnal a zárkák felé húzta a férfit.

– Jól van, kicsim, ne sírj! – vette át Madisontól Andrea a kislányt. Olyan fájdalmasan zokogva bújt a karja közé, hogy Andreának majd meg szakadt a szíve. – Ez a bácsi nem a Télapó volt, emiatt nem kell aggódnod.

– De igenis ő volt! – válaszolta hatalmas krokodilkönnyek közepette Samantha. – És ha nem engeditek ki, akkor karácsony sem lesz!

– Samy, ne beszélj butaságokat – próbálkozott Dorian is, de a kislány makacsul a fejébe vette, hogy ez az ember az igazi Télapó, és bármit mondtak, hasztalan volt. – Most mihez kezdjünk? – nézett segítségkérően feleségére.

– Vigyük haza mielőbb, otthon majd biztosan megnyugszik – válaszolta bizakodóan Andrea.

Dorian egyetértően bólintott, de már látta előre, hogy ez a Szenteste nem úgy fog alakulni, ahogy azt eltervezték. Valamit sürgősen ki kell találnia, hogy megmentse a karácsonyt.

***

Estére Samantha valamelyest tényleg megnyugodott. Végre már abbahagyta a sírást, de az arcán ülő néma szomorúságtól szüleinek majd megszakadt a szíve. Annyira lázasan készültek a karácsonyra, és egy délután alatt minden szertefoszlott. Andrea félt, hogy Sam soha többé nem fog már olyan csillogó szemmel készülődni a karácsonyra, mint azelőtt. De mégis mit tehettek volna? Nem engedhetik szabadon azt a bűnözőt, mert Sam a fejébe vette, hogy ő a Télapó. Ez teljességgel lehetetlen!

– Szia, Manó, bejöhetek? – dugta be a gyerekszoba ajtaján a fejét Andrea. Samantha némán bólintott az ágyon ülve, kedvenc plüssjátékai társaságában.– Mit szólnál, ha folytatnánk a tegnap félbe maradt mesét, hm?

– Nincs kedvem hozzá – válaszolta morcosan, majd inkább nézni kezdte a sűrű hóesést az ablakon keresztül. – Addig nincs, amíg fogva tartjátok a Télapót!

– Kicsim, hidd el, hogy… – kezdett bele Andrea, miközben leült mellé az ágyra, de a kislány közbevágott.

– De igenis ő a Télapó, és a ti hibátok, hogy ma senki nem fog ajándékot kapni! Tönkre tettétek a karácsonyt! – vágta anyukája fejéhez, majd sértetten elfordult tőle.

– Sam…– simogatta meg a kislány kipirult arcocskáját szeretetteljesen.

– Nem akarom, hogy itt legyél!

– Hogy mondhatsz ilyet, kicsikém? – Andrea úgy érezte, mintha kést döftek volna a szívébe, még akkor is, ha tudta, Samantha nem gondolta komolyan, amit mondott. – Szerinted megérdemled, hogy a Télapó ajándékot hozzon neked, ameddig így viselkedsz?

– Úgyis mindegy! Mert nem jön!

– Rendben van – nyomott puszit a homlokára anyukája. Látta, hogy most még túl korai, hogy Samy megbékéljen, de bízott benne, hogy előbb utóbb megenyhül majd. – Most már itt az ideje, hogy aludj. Nagyon szeretlek, kicsim! – mondta végül, de nem kapott választ. Még egy darabig üldögélt a kislány ágya szélén, majd egy szomorú sóhaj kíséretében lekapcsolta a villanyt, és becsukta maga mögött az ajtót.

Amikor Andrea belépett a nappaliba, idilli kép fogadta. Kellemes melegség töltötte be a helyiséget, és a kandallóban lobogó tűz fénye meghitt hangulattal töltötte be az egész szobát. Dorian a kanapén ült, és elmélázó tekintettel figyelte a pattogó tüzet Charlie társaságában.

– Na, megnyugodott már? – érdeklődött, amint észrevette felé közelítő feleségét.

– Legalább már nem sír, de még mindig szentül hiszi, hogy a börtönben az igazi Télapó ül. Épp olyan önfejű, mint te vagy – fészkelte be magát Dorian karjába. Ez volt az egyetlen hely, ahol mindig biztonságban érezte magát, és ahol meg tudott nyugodni.

– És épp olyan makacs, mint te – ölelte még szorosabban magához Dorian. – Jól összehoztuk ezt a gyereket, nem igaz? – Andrea halkan elnevette magát, de aztán újra aggodalom ült ki az arcára.

– Nem akarom, hogy ilyen rossz emlék éljen majd benne a karácsonyról – magyarázta. – Lehet kicsit szigorú voltam vele, de nagyon megbántott, amikor azt mondta, nem akarja, hogy ott legyek.

– Andrea, kérlek, nyugodj meg! – simogatta kedvese hátát gyöngéden. – Samy még nagyon kicsi, de meg kell tanulnia, hogy nem lehet mindig minden úgy, ahogy ő szeretné. Elhiszem, hogy rossz volt bilincsben látni azt, akit ő a Télapónak hisz, akit már hónapok óta lelkesen vár, de akkor sem mondhat ilyet neked. De meglátod, hogy reggelre mindent más színben lát majd, és bocsánatot fog kérni. – Andrea kissé bizalmatlanul nézett férjére, de semmit sem szeretett volna jobban, mint hogy igaza legyen. – Bízol bennem?

– Tudod, hogy igen, de…

– Nincs semmi de! Inkább élvezzük ki, hogy most kicsit kettesben vagyunk, oké? – Andrea egy halvány mosoly kíséretében bólintott, majd Dorian mellkasára hajtotta a fejét. Talán ezt szerette legjobban benne, hogy minden helyzetben tudta mit kell mondania, hogy megnyugtassa.

***

Samantha egész éjjel csak forgolódott. Szüntelen csak az járt az eszében, hogy vajon mi lehet most szegény Télapóval. Hiszen a fogdában hideg van és nincs sem csokis süti, sem pedig meleg tej. Bármit megadott volna, hogy segítsen rajta, de sajnos semmi ötlete nem volt. És most már késő is… Olyan nagyon szomorú volt. Legszívesebben beszaladt volna szülei szobája, és bebújt volna melléjük a takaró alá. Már majdnem meg is tette, amikor eszébe jutott, hogy miattuk van még mindig börtönben a Télapó. Most mitévő legyen? A nagy gondolkozás közepette ugatásra lett figyelmes. Charlie! – jutott eszébe szeretett kutyusa. Ha Charlie most itt lenne, egészen biztosan nem érezné magát olyan nagyon egyedül. Gyorsan kimászott hát az ágyból, majd a lehető legnagyobb csöndben lekullogott a földszintre, hogy felhívja a kutyust. Azonban attól, amit ott látott, egyszerűen tátva maradt a szája.

– Télapó, tényleg te vagy az? – kérdezte elkerekedő szemmel, amikor meglátta a pirosruhás, fehérszakállú alakot a karácsonyfa előtt.

– Szervusz, Samantha – üdvözölte mély, de annál kedvesebb hangon a Télapó. – Te meg miért nem alszol még? Későre jár már!

– Jaj, Mikulás, annyira aggódtam miattad – közelített félszegen felé. – Ne haragudj, hogy nem tudtam segíteni, hiába kérleltem a Mamit és az Aput, nem akartak kiengedni.

– Nagyon jól tették – mondta fehér szakálla alatt. – Tudod, Samantha, ha valaki valami rosszat csinál, azért vállalnia kell a felelősséget, és a büntetést, ez így van rendjén, és ez alól még a Télapó sem kivétel. Emiatt nem szabad haragudnod a szüleidre. Ők helyesen cselekedtek.

– De hát akkor, hogy hogy most mégis itt vagy? Nem értem…

– Alkut kötöttem, hogy ma estére eljöhessek, amíg kiviszem az ajándékokat a gyerekeknek. Aztán reggel vissza kell mennem…

– Vissza kell menned? Jaj, ne! De hát mit követtél el?

– Ne aggódj, kicsi Samantha! Csak egy kis időt kell bent maradnom, amit meg is érdemelek, hiszen túl gyorsan száguldoztam Rudolffal – magyarázta, mire Samantha nevetni kezdett elképzelve maga előtt a jelenetet. – Mindig mondom neki, hogy hó-hó, lassabban, de hát ilyenkor karácsonykor nem lehet bírni vele.

– Télapó, akkor most mindenki kap majd ajándékot? Még én is?

– Hát persze! De a karácsony nem csak az ajándékokról szó, hanem legfőképpen a családról és szeretetről – magyarázta a Télapó. – Éppen ezért fontos, hogy bocsánatot kérj, főleg anyukádtól!

– Igazad van, Télapó – hajtotta le szomorúan a fejét a kislány, amint eszébe jutott, mit mondott édesanyjának. – Lehet, hogy már nem is szeretnek, amiért ilyen buta voltam?

– Anyukád és Apukád téged szeret a világon a legjobban, ezt sohase feledd! – folytatta a fehérszakállas, mire a kislány arcán mosoly villant fel.

–  Én is őket szeretem a legjobban – bólogatott hevesen a kislány.

– Helyes! Most pedig sipirc az ágy, mert el kell helyeznem az ajándékaidat, aztán pedig megeszem ezt a finom süteményt, amit anyukád idekészített, tudod ezek olyan télapós dolgok, amit más nem láthat.

– Nem maradhatnék még egy kicsit? Olyan izgatott vagyok – kérlelte a kislány, de az megrázta a fejét.

– Sajnos nem, de holnap már karácsony! Ki kell pihenned magad!

– Rendben van, megyek már – egyezett bele, de még előtte közelebb lépett hozzá, és átölelte. – Köszönöm, hogy eljöttél hozzám is, Télapó! És nagyon vigyázz magadra a börtönben!

– Nagyon szívesen – viszonozta a kislány ölelését. – És megígérem, hogy vigyázni fogok!

– Edd meg az összes sütit, mert nagyon sovány vagy! – parancsolt rá Samantha, miközben felszaladt a lépcsőn.

– Télanyó szeretné, ha kicsit fittebb lennék – magyarázkodott megilletődve a fehérszakállas. – Csak a kedvére akartam tenni, azért szabadultam meg pár kilótól.

– Boldog karácsonyt, Télapó!

– Neked is boldog karácsonyt, Samantha!

***

Másnap reggel Sam boldogan rohant be szülei szobájába, hogy felébressze őket. El sem tudta képzelni, hogy tudnak ilyen nyugodtan aludni, miközben karácsony van. Lehúzta róluk a takarót, majd felugrott melléjük az ágyra.

– Ébredjetek fel, karácsony van, és itt járt a Télapó! Itt járt a Télapó! Naaa, gyertek már! – Andrea és Dorian álmosan egymásra pislogtak, úgy tűnt, eszük ágában sincs felkelni ilyen korán. Végül megadták magukat, kibújtak az ágyból, és követték a kislányt a fölszintre, ahol Samantha már boldogan ugrált a fa körül Charlie társaságában.

– Gyerünk, bontsd ki az ajándékokat! – bíztatta Dorian, és Samnek sem kellett kétszer mondani, azonnal nekiesett a csomagoknak, amíg szülei a kanapén ülve figyelték a kislány reakcióit. Volt itt minden, plüssjátékok, babaház és sok édesség. Alig győzte kapkodni a fejét, aztán eszébe jutott, mit is mondott tegnap a Télapó, hogy nem csak az ajándékokról szól az ünnep. Gyorsan letette a játékokat, és felugrott a kanapéra, és előbb Andrea majd Dorian nyakába csimpaszkodott.

– Ne haragudjatok rám!

– Kicsim, dehogy haragszunk, nagyon szeretünk téged!

– Én is nagyon szeretlek titeket! – nyomott még egy puszit szülei arcára.

– Samy, én a helyedben odafigyelnék, mert Charlie mindjárt meglóg azzal a macival – mutatott Dorian a játékok között garázdálkodó Charlie-ra.

– Charlie! – kiáltott rá Samantha a kutyára, miközben visszafutott vadonatúj játékaihoz.

– Láttalak ám – súgta szerelmesen Dorian fülébe Andrea.

– Nem tudom, miről beszélsz– mosolygott sokat sejtetően a férfi. – Mire gondolsz pontosan?

– Arra, hogy nagyon szeretlek! – Andrea és Dorian csókban forrtak össze, Sam pedig kuncogva nézte őket a földről. Elkönyvelte magában, hogy neki van a legjobb apukája és anyukája a világon. Most érezte csak igazán, hogy a Télapónak mennyire igaza volt. A karácsony a család és a szeretet ünnepe, és amíg csak él, erre mindig emlékezni fog.

Vége!