Dorian lefékezte a kocsit a lepukkant bérház előtt. Még egyszer megnézte a felírt címet, s miután minden stimmelt, kiszállt a kocsiból. Végignézett a málladozó téglafalakon, a szeméttől és vizelettől bűzlő belső udvaron. Ellenőrizte fegyverét, majd felsétált a második emeletre. Végre  rátaláltak a kettős gyilkosságot elkövető Manuel Ramirez rejtekhelyére. A férfi már egyszer kicsúszott a kezük közül, így amikor kaptak egy bejelentést, miszerint itt látták, azonnal idejött, hogy rajtaüssön.

– 56 B… – nézett végig az ajtókon, majd amikor meglátta a keresett számot, elindult felé. Mielőtt bármit is tett volna, óvatosan benézett az ablakon. Semmi mozgást nem látott bent, viszont az égő villany arra utalt, tartózkodik ott valaki. Nem sokkal később egy idegesen hadonászó latin-amerikai férfi tűnt fel a lakás konyhájában, mellette egy telepakolt táska. Valakivel telefonon beszélt. Dorian felismerte a férfit. A fantom kép alapján ő az, aki végzett María Sánchezzel és annak barátjával.  Néhány hangot ugyan elcsípett a telefonbeszélgetésből a nyomozó, de mivel spanyolul beszélt az illetővel, semmit sem értett belőle. Megfigyelését telefonja rezgése zavarta meg. Mivel Woodward főfelügyelő neve villant fel a kijelzőn, elhúzódott az ablaktól, majd füléhez emelte a készüléket, és halkan beleszólt.

– Carson, hol az ördögben vagy? – dörrent rá a főfelügyelő.

– Elkapom Ramirezt, már itt vagyok a helyszínen – suttogta a telefonba, miközben újra besandított az ablakon. A férfi még mindig egyedül volt.

– Úton az erősítés, addig maradj veszteg! Ez parancs! – utasította Doriant Woodward, de a férfi megrázta a fejét.

– Nincs rá szükség, egyedül van a lakásban, tiszta a terep.

– Várd meg az erősítést!

– Készül valahová! Nem fogom hagyni, hogy megint kicsússzon a kezünkből. Bemegyek! – jelentette ki Dorian, majd kinyomta felettesét.

Dorian ismét elővette szolgálati fegyverét, halkan kibiztosította azt, az ajtó felé lépett, majd nagy levegőt vett, és egy határozott mozdulattal berúgta azt.

– Twinbrooki rendőrség, fel a kezekkel! – fogta a meglepődött Ramirezre a fegyvert, aki megadóan emelte fel a kezét és állt fel az asztaltól.

– Hé, nyugalom, csak ne lőjön!

– Csak semmi hirtelen mozdulat. Forduljon meg, és tegye tarkóra a kezét! – Dorian egy pillanatra sem vette le a szemét a férfiról. Óvatosan felé közelített, ám ekkor Ramirez előkapta a fegyverét, és Dorianre próbált lőni, de a nyomozó megelőzte, és vállon lőtte. A férfi fájdalmas ordítás kíséretében terült el a földön, miközben elejtette fegyverét. Dorian odaszaladt, odébb rúgta a fegyvert, majd elkezdte megbilincselni a férfit.

– Manuel Ramirez, letartóztatom María Sánchez és Gonzalo Velázquez meggyilkolásáért. Jogában áll hallgatni. Minden, amit mond, mostantól felhasználható ön ellen a bíróságon. Joga van ügyvédet fogadni. Ha nem áll módjában, hivatalból kirendelünk egyet. Megértette az előbb felsorolt jogait?

– Que te pudras puta de policía – köpködte a másik spanyolul, amiből Dorian semmit sem értett.

– Ezt beleegyezésnek veszem.

– Qué pasa aquí? – Dorian a hang felé kapta a tekintetét, miközben fegyvere után nyúlt.  Az ajtóban egy nagydarab, szintén mexikói férfi állt, és fegyvert szegezett rá. Mielőtt Dorian bármit is tehetett volna, a férfi kétszer meghúzta a ravaszt. A két golyó egyenesen Dorian mellkasába fúródott, teste hátravágódott a lövéstől, és elterült a földön. Fájdalmasan felszisszent, majd minden erejét összeszedve még rálőtt támadójára, megsebesítve annak karját.

– Rendőrség, dobja el a fegyvert! – Három fegyveres rendőr rohant be az ajtón, hatástalanítva a másik mexikóit. Woodward is köztük volt, szinte meghűlt az ereiben a vér, amint a vérző Doriant meglátta a padlón.

– Carson nyomozó megsebesült, hívjatok mentőt! Most! – Dorian még magánál volt, homályosan látta, ahogy a főfelügyelő fejcsóválva néz rá, majd minden elsötétült.  – Carson, te idióta…

***

Dorian gondolataiba mélyedve olvasta kedvenc könyvét a kórházi ágyán. Már napok teltek el azóta, hogy magához tért. Az első napokban ahhoz sem volt ereje, hogy felüljön, hisz majdnem egy hétig feküdt magatehetetlenül az intenzív osztályon. Az orvosok több mint két órán keresztül küzdöttek az életéért. Bár a mentősök hamar kiértek a helyszínre, addigra rengeteg vért vesztett, és teljesen elveszítette eszméletét. Az egyik golyó a tüdejét érte, a másik pedig alig néhány centiméterre a szívétől fúródott be. A kórház kiváló sebészeinek és egy jó adag szerencsének köszönhette csak, hogy életben maradt.

– Jó reggelt, Mr. Carson – lépett be egy adag kötszerrel a már jól ismert három nővérke az ajtón, Dorian pedig fáradtan felsóhajtott, majd ledobta a könyvet a kis asztalkára.

– Én nem vagyok orvos, de szerintem az óránkénti kötözés kicsit sok, nem gondolják? – szegezte a kérdést a nővéreknek, mire azok csak elnevették magukat.

– Nézze, nyomozó úr, mi csak nem szeretnénk, ha elfertőződne a sebe. Fő az elővigyázatosság.

Dorian bosszúsan megrázta a fejét, majd beleegyezően bólintott.

– Add csak ide, Suzie, majd én megcsinálom – próbálta kivenni a göndör hajú nővérke társa kezéből a gézt.

– Még mit nem, az előbb is te csináltad. Most én jövök!

 – Nem, nem, ti csak menjetek vizitre. Én majd megcsinálom – furakodott közelebb a harmadik nővérke.

Dorian hol az egyikre, hol a másikra nézett bosszankodva, majd lassan felült az ágyon. Ezt minden egyes alkalommal eljátszották, mint ahogy azt is, hogy kötözés közben a kelleténél gyakrabban értek hozzá kérdezgetve, hogy „Itt fáj-e?” „Esetleg itt?” „Netán itt?”. Kezdte kényelmetlenül érezni magát. Már napok óta jól érezte magát, de az orvos nem akarta még hazaengedni. Meddig akarják még itt tartani? Mindenesetre azért élvezte a nővérkék körbeugrálását, még ha bosszantóak is voltak. Ha már úgyse jön be hozzá senki, legalább ők foglalkoztak vele.

– Bejöhetek? – lépett be Woodward főfelügyelő az ajtón. A nővérkék meglátva a férfit, gyorsan befejezték a kötözést, majd távoztak a kórteremből.

– Látom, a nők még mindig szétszednek – lépett Dorianhez, de az csak nevetve leintette. – Ne haragudj, hogy hamarabb nem tudtam bejönni. Hogy vagy?

– Egyre jobban. Remélem, hamarosan kiengednek.

– Ugye tudod, hogy ennek a magánakciónak meg lesz az eredménye? – ült le az ágy melletti székre Woodward. – Szóval ne siess sehová, lesz időd kipihenni magad.

– Ki vagyok rúgva? – kérdezte flegmán Dorian. Tudta jól, hogy hibázott, és hogy Woodward simán kirúghatná érte.

– Nem, azt azért nem. De most kapsz elég időt a felépülésre. Illetve ne is álmodj róla, hogy jó ideig visszatérhetsz a régi munkakörödbe. – Dorian értetlenül nézett felettesére. Nem értette, mit vár most tőle. – Pont olyan forrófejű vagy, mint apád volt… – buggyant ki Woodwardból, de szinte azonnal megbánta.

– Apámat hagyjuk ki ebből – fordította el a fejét Dorian. Apja halála túl fájdalmas pont volt, nem akart róla beszélni.

– Csak nem szeretném, ha te is az ő sorsra jutnál. – Woodward szíve összeszorult. Dorian mindig olyan volt számára, mintha a saját fia lenne. Egykori társát és legjobb barátját látta benne. Daniel Carson pont ilyen makacs volt, de kiváló nyomozó és remek ember. Tragikus halála nemcsak a családját törte meg. – El se hiszed, milyen szerencséd volt, hogy életben maradtál.

– Ha arra a sorsra is jutnék, ahhoz sincs semmi közöd.

– Tévedsz – tornázta fel magát a székből Woodward, majd az ajtóhoz lépett, de még elszánt tekintettel visszanézett a férfire. – Tettem egy ígéretet apádnak, és be fogom tartani…

Vissza az adatlapra

Megjegyzés:  Be kell vallanom, igazán élveztem ennek a kis kiegészítő résznek a megírását és leforgatását. Nem csak azért mert akciódúsabb volt mint az eddigi kiegészítő jelenetek, hanem talán azért is mert  ezáltal kicsit felszínre tudtam hozni egy eddig nem túl hangsúlyos momentumát a történetnek, ami nem más, mit Woodward felügyelő és Dorian ismeretségének eredete. A történetben mellékszereplőként megjelenő Woodward főfelügyelő karaktere mostanában valamiért egyre többet foglalkoztatott és rájöttem, hogy van még lehetőség a karakterében. Így ennek a kis kiegészítő résznek az utolsó jelenetét tekintsétek amolyan előkészítő jelenetnek is egyben, amely nemsokára egy novellában teljesedik ki. Remélem, várjátok már azt is. 😉 Ha van kérdésetek vagy véleményetek az adott kiegészítő résszel kapcsolatban, várom szeretettel hozzászólásaitokat. 🙂